Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-16 / 37. szám
1979. IX. 16. A mit mi bemutattunk, nem is tánc volt, hanem játék. Apámnak van egy 'könyve, CSécs története. Szokásokat, gyermekjátékokat, mondőkákat tartalmaz. Ez adott lökést. A műsorunkban látható zenlés játékok nagy részét Zsarnón és lakhelyemen, Csécsen gyűjtöttem. Miért csinálom? Mondhatnám, kedvtelésiből, meg aztán nagyon szeretem a népdalt, a gyerekeket. Bár ebből, hogy gyermek tánccsoportot vezetek, anyagi hasznom nincsen, esetleg ráfizetésem, de ez nem (fontos. Régóta csinálom. Hatvanlkilencben Péderen kezdtem, de az csak helyi jellegű műsor volt. Ha nem csinálnám, ügy érezném, valami 'hiányozna az életemből. Az iskolának, ahol mindezzel fáradozom, s amelyet valószínűleg szeptember elsején más iskolával váltok fel, két osztálya, két tanítója és harminchat tanulója van. Közülük tizennyolcán táncolnak. És sikerrel táncolnak, játszanak, énekelnek, — biztatom Weiszer Esztert, a zsar- nói (Zarnov) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Napsugár gyermek táncegyüttesének megalapítóját és mindenesét, akinek csoportja Zselizen (Zeliezovce), Gomibaszögön (Gömbösek) és bemutatkozásának valamennyi színhelyén tapsot, felismerést aratott. Akárcsak a szepsi (Moldova nad Bodvou) Magyar Tanítási Nyelvű Kilencéves Alapiskola Fehér liliomszál gyermek táncegyüttese, amelyet az iskola egyik pedagógusa, Nagy Jánosné Sarlós Ildikó immáron negyedik éve vezet. — Az idei évtől egy kiscsoportot is gondjaimba vettem, mert a .nagyobbak közül néhányan kinőtték a nagyobbak csoportját, s kell az utánpótlás. Bár Zselizen mondták, maradjunk együtt, de tántoban nem vagyok képes többet nyújtani. Más a felnőttek tánca és más , a gyenmektánc. Én az utóbbinál maradok. Jó lenne azonban, ha gondozottjaim bekerülnének a Bódva táncegyüttesbe, akik pedig Kassán folytatják az iskolát, azok az Üj nemzedékbe. így láthatnám igazán munkám kiteljesedését, bár így Is örülök, hogy a gyerekek együtt élnek a népdallal, a tánccal, a színpaddal. A gömbaszögi völgyben, a tűző nap elől két fabarakk, árnyékába menekülve beszélgetek a szepsi, illetve a zsar- nói, azaz a Kassa-vidékl (Ko- Sice-vidiek) járás amatőr művészeti és pedagógiai életet odaadóan képviselő pedagógusokkal, akik úgy pergetik a szót, mint akiknek szívükből fakad az őszinteség. És gondjaikról sem felednek szólni. Arról például, hogy Weiszner Eszter zsarnói tanító kollégája nem nézi mindig jó szemmel a tánccsoportot; hogy nem hívták őket a kusza rendezésű járási versenyre; hogy ami pénzük van, az a szülői munkaközösségtől van, a CSEMADOK alapszervezetére sem Szepsiben, sem Zsarnón anyagi ügyekben nem lehet támaszkodni. — Viszont Eszter csoportjával ellentétben, minket tárnokát erkölcsileg az iskola vezetősége. S mivel mi nagy iskola vagyunk, ahol sok mindenre kell a pénz, belátom, hogy segítségért a szülőkhöz kell fordulnom. Így történhetett meg, hogy a harminchét ötödikes és hatodikos diákból álló kiscsoport jelmezeinek költségét zokszó nélkül válVÉRÜKBEN VAN, Ml A NÉPDAL Jalták a szülők. Nyilván tudták, jő helyre, jó ügyért költenek. És azt is 'láthatták, hogy nem csak jó tanulókkal dolgozom. Azoknak elég a különböző szakköri, énekkari, sportköri elfoglaltság, azaz kiélhetik magukat, magabiztossá táplálódihatnak az így szerzett hasznosságérzetből, de mi legyen a közepes tanulókkal. Ha megtehetném, csalk velük dolgoznék, mert a gyengébb tehetségűnek az ön- összeszedéshez tízszer nagyobb szüksége van a hasznosságérzetre, mint a gyakrabban foglalkoztatott jó tanulóiknak. Nálam a gyerekek megtanulják azt is, hogy a népdalkultúránk megismerését nem lehet a Bújj, bújj, zöld ág-nál kezdeni és befejezni, hogy a népdal szerete- tének minden tanítóban és minden diákban va’amiféle népközösségi erőként kell jelen lennie. — Frázisnak tűnhet, hogv a gyerekekkel szívvel-'élekkel és egész pedagógusi-ernberi tehetségünkkel kell foglalkozni. Mégsem fráz’?. Legalábbis mi nem érezzük annak. Ildikó a megmondhatója, Itt, Kassa környékén és keletebbre, a nyugati járásokhoz viszonyítva jóval kevesebb gyermek tánccsoport és egyéb gyermek alkotócsoport dolgozik. Talán néhánv pedagógusnak jobban fontolóra kellene vennie a fenti té telt... — Ha csak tanítónő len nék, úgy érezném, nem adhatnék eleget a gyerekeknek. Sok okból nem — mondja Nagy Ildikó. -- Az ember fejlődésen megy át. A peda gógus is. És a pedagógusnál ez a fejlődés elképzelhetet lein az iskolán kívüli tevékenység nélkül. Reám is várnak otthon gyerekek, mégis... Nem akarok nagyon nagyon bizonyítani. Jó tán cot akarok csinálni, népdalainkat ismerő és szerető, bátor, őszinte gyermekeket nevelni. Hiszem, hogy ezeknek az emberkéknek a jósága, szeretete, épülő embersége, s még a csintalankodása is nagyrészt azon alapszik, hogy vérükben van, mi a népdal. — A népdal, a tánc, a játék szeretete megmutatkozik az eeész zsarnói iskolán — mondja Weiszer Eszter. — A kicsiknek óriási élmény volt Zseíiz, ahol Ildikó csoportjával együtt megosztott első helyet kaptunk. Ez nálam tízéves munka eredménye. Sehová, Zselizre sem úgy mentünk, hogy nyernünk kell. Emberek, dalok, táucok megismerése a fontos. A találkozások. S a szemekben megülő fényesség, hegy érdemes volt sokat próbálni, időt áldozni teljesebb önmagunkért. Két pöttyös ruhában gyerekeik szaladnak le a gombaszögi dombháton. Utánuk ereszkedik a két tanítónő féltő, de nem aggódó tekintete. Lehet, e vágtával a szepsi gyerekek többsége kis társaiknak szolgáltat játszi biztatást, akik tegnap a deszka- padló s színpadon fölvérezték mezítelen talpukat. És egyi kük sem jött le korábban a színpadról, mert szálkák vájták a talpukat. Énekeltek tovább, nevetve, mosolygón táncoltak. Mi más ez, ha nem korai, de kemény és hasznos iskola áldozatkészségből? Az, amit népdalainkból tanultak el. És a szeretett tanító nénitől, Nagy Ildikótól, aki eképp fűzi tovább a szót: — Bár mindketten egyforma sikenekfet aratunk, nem vagyunk féltékenyek egymásra. Tudjuk, mindketten jő úton járunk, s azt is, győzni sem lehet mindig. Azt viszont megvalósíthatónak látom, hogy a felnőtt tánccsoportok vezetőinek mintájára, a gyermek tánccsoportck vezetői is eljárjanak szakiskolázásokra. Nagyon kellene, hiszen mindent magunk csinálunk, különösebb szakmai útmutatás nélkül. A CSEMADOK KB ugyan őszönként tart egy kiértékelést, de ez kevés. Több kellene, jóval több, hiszen mi is többet akarunk nyújtani gyermekeinknek és közönségé nkmek. SZIGETI LÁSZLÓ Varga Lajoa lino- metiieta A SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPRAJZI MOTÍVUMOK ciklusból Két A betű között Vagy nyolc évvel ezelőtt voltam a Pócstk házaspár vendége. Már akkor is Nyitrán (Nitra) laktak, de nem ezen az új lakótelepen, hanem a vár tövében, albérleti szobában. Emlékszem, jó estét töltöttünk el, cikket is kerekítettem róla a Zempléni Szóba, olvassák az emberek közös szülőföldünkön, a Bodrog közben, hogyan él egykori osz álytársam, az a szőke, mosoly gós kislány, aki annak idején Karádi Valéria néven annyiszor szerepelt sikerrel a vers- és prózamondók versenyének országos döntőjében. Mostani írásom hosszabb lesz valamivel, hiszen sok víz lefolyt azó’a a Nyitrán, hatodik éve gyermekhangok, gyermekdalok tartják melegen Pőcsikék ízlésesen berendezett kétszobás lakását, Valika és férje, Béla, példásan dolgozik, a szó szoros értelmében van látszata, országos híre munkájuk nak. De erről majd később, igazodnom kell Valikéhoz, az anyához. Történeteket mesél a hatéves Évikéről és a négy éves Mártikéról, egyik szívderítőbb, mint a másik, és örvénylő lélekbe is békét hozó mindattól a szeretettől, amely a mesélő hangját emeli. — Ha hazamegyünk keletre, Perbenyikbe, apu mosolyog a gyerekeken, merthogy olyan furcsán ejtik az a betűt. Mint Béla, aki nyi'racsehi születésű. Ez érdekes, mert én vagyok többet velük. Mégse mondják a bodrogközi a-t. Évike most lett elsős, minden reggel a negyedhetes busszal együtt utazunk Nagycéténybe, ő tanulni, én tanítani. Közben levelek kerülnek elő a szekrényből, Dörmögő Dömötör írta őket Budapestről Évikének, dicséri kézügyességé1. Persze, legalábbis az elején, azért segített apuka is a felada tok megoldásában, apuka, aki szenvedélyes keresztrejtvényfejtő, sőt, korábban maga is publikált nem egyet. Az Élet és Tudomány szerkesztőségé öl elismerő emléklapot kapott. Újabban már sakkozik is nagyobbik lányával, és mindkettő elé különféle folyóiratokat tesz, okos szavakkal. Sokat foglalko zik a gyerekekkel, noha nem kevés a feladata. — önálló tervezőként dolgozik, ő tervezi a közvilágítást itt Nyitrán, de tervezett már Lévára Is fényeket. A kassai magyar ipariban végzett. Nyolc éve vagyunk házasok. Egy diákbálon találkoztunk, helyet kerestünk a barátnőmmel, é; ő, mint CSEMADOK-szervező, felajánlott két széket. Anyámé.'« azt mondják, már teljesen hozzáidomultam. Higgadtabb, meg fontoltabb; sokszor jó, hogy ráhallgatok. Igyekszünk közösen és okosan gazdálkodni. Most vettünk kocsit, és olyan jó volt, hogy a nyáron kényelmesen utazhattunk keletre a gyerekekkel együtt. Annyit mesélt nekik anvu, hogy már nem győzte! Aludt volna, de örökösen szedették fel a szemét. Félórája sem beszélgetünk, és lám, haza-hazatér Valtka is. És vajon még hányszor? Máshova kötött bennünket, erős szálakkal, gyermekekkel is az élet. És mégis. — Ünnepnapokon van honvágyam. Egyébként nem nagyon. Eddig még mindig volt itt valaki a családból. Előbb a húgom, szintén a fakultásra járt, aztán 'jött*az egyik öcsém, a mező gazdasági főiskolára, ő már befejezte, a másik öcsém tavaly kezdett ugyanott. A húgom egy ukrán nemzetiségű faluban tanít, szerződés szólította oda a férjét. Nincs még családjuk Látod, úgy akartam mondani, hogy pulyájuk. Ahogy otthon. Nemzetiségi iskolában tanít, szeretik a gyerekek. Amikor először lépett az osztályba, azzal kezdte, hogy én is nemzetiségi vagyok, ti is azolf vagytok. Szlovák férje van, de már jól beszél magyarul. Szépen élnek. És szépen él a Pócsik család. A mindig mosolygó Mártikáról is leolvasható. — Itt van még az újságíró bácsi? — kérdezi betoppanva az anyjától, aki aztán nagy örömömre verseket, dalokat csalogat ki a csöppség buksijából, vagy tán a leikéből. Valahogy így csinálhatja Valika azokkal a gyerekekkel is, akiket a Cétényke irodalmi színpadba gyűjtött kolléganőjével. — Szerényen indultunk, azért mentünk a Dunamenti Tavaszra, hogy tanuljunk. Álmunkban sem gondoltunk arra, hogy mi leszünk az elsők. Amikor megtudtuk rendezőtársammal, barátnőmmel, Varga Lenkével, egész éjjel sírtunk örömünkben, ismételgettük az értékelésen elhangzott szavakat. Hogyan készült a műsor? Egy összeállítást dolgoztunk át, illetve kibővítettük, felhasználtuk Gágyor József Szól a rigó kiskorában című gyűjteményét, és Weöres Ha a világ rigó lenne című kötetét. Szavalókből választottuk ki a szereplőket. Először egy álló és egy mozgalmasabb rész alkotta a műsort, aztán a válogató bizottság tanácsára játékosabbá tettük az egészet. Egyéni és közös ötletekkel. Még az utolsó próbán sem volt stabil a műsor, szerencse, hogy talpraesett gyerek volt mind. A nyáron is felléptek, a szülők kérték, hogy mutassák már be az összeállítást. Én meg hazavittem a szövegkönyvet Perbenyikbe, és felolvastam az egész családnak. Talán azzal a ritmussal, hangsúllyal, talán azokkal az ízekkel, amelyeket a nagycétényi gyerekek adtak a verseknek, mondókáknak, daloknak a sok-sok próbán. Mert akarva-aka- ratlanul ők is hatottak a tanító nénire, aki, mint magyar- szlovák szakos, az órán is igyekszik minél természetesebb úton, minél többet nyújtani nekik. — Nemcsak az értelmükre szeretnék hatni, hanem az érzelmi világukra is. Egy író sohasem lesz érdekes, élvezetes tananyag, ha csak néhány életrajzi adatot mondunk róla. Ha érdekessé tudjuk tenni az órát, nem létezik, hogy pisszenés legyen. Tapasztaltam, hogy évek múlva is visszaemlékeznek egy-egy íróra, olvasnak tőle. Szorgalmasan tanulmányozok kü lönböző módszertani könyveket, például a sokoldalú szemléltetésről az irodalomórán, vagy a csoportmunkáról. Vallom, hogy mindenkit jobbá tesz az irodalom, versek, novellák, regények. Kerestem és találtam módot, hogyan megszerettetni a könyvet. A gyerekek, akiket csoportokba osztottam, minden héten elolvasnak egyet, és a következő hétfőn beszámolnak róla. Pontozom őket, és ... És részletesen elmondja, hogyan olvastat, milyen eredményekkel. Mindezt most nem másolom ide, hanem fölkértem őt, írja meg lapunknak. Nem is lesz oly nehéz, hiszen a továbbképző tanfolyam befejezéseképpen írott szakdolgozatának egyik részét ennek a témának szentelte. Persze, ezt csak én mondom, ő vonakodik, hogy nem tudja azt úgy megírni. Elhiggyem? BODNAR gyula
