Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-09 / 36. szám
ÚJ szó , MI MIK MEG (S SEGÍTSÜNK Nem egy oly járművezetővel beszéltem, aki szorongó szívvel lassított, miikor a rendőrkocsi személyzete a balesetnél .torlódó forgalmat szabályozta s felmérte a helyzetet és a károkat. Ugyanakkor bizonyos megköny- nyebbülésről szóltak, hogy már ott látták a rendőrséget, sőt a mentőautót is. „Viszolygom attól a gondolattal, hogy valamelyik autóbalesetnél magam leszek, aki arra halad“ — mondta együk sok éve vezető Ismerősöm“ — s az én hozzá- 6ilásomon múlik (majd minden segítség.“ Ezekben az esetekben, nem arról van .szó, hogy a járművezető nincs tisztában a rá háruló kötelességekkel, amelyeket a törvény ír elő, hanem inkább arról, hogy még nem volt dolga balesettel, sérültek ellátásával, s ilyen tekintetben nincs elég önbizalma. Ezt a szorongást igyekeznünk kell leküzdeni. Az autósok és motorosok szolidaritása, egymásra utaltsága nem csupán azt követeli meg, hogy motorhiba esetén segítsük iki egymást az országúton, hanem feltétlen segítőkészséggel állljunk egymás rendelkezésére baleset és sérülés esetén is. Azonban kifejezetten elítélendőik azok az esetek, amelyek elég sűrűn fordulnak elő: a baleset színhelyén tevékenykedő embereik megállásra szólítják fel az arra haladó autóst, s az lassít, majd gázt adva tovarobog. Talán félt, hogy a kocsijába rakják a sérültet és vérrel szennyezi be az ülését? Pedig lehet, hogy a sérültet már ellátták laz elsősegélynyújtás követelményei szerint, s őt csak arra akarták megkérni, hogy a legközelebbi faluból telefonáljon a mentőkért és a rendőrökért. A legsúlyosabb mértékben azok a járművezetők ítélendők el, akik balesetet és könnyebb vagy súlyosabb sérülési, esetleg halált okoznak valakinek, s áldozatukat segítség nélkül a helyszínen hagyva, gyáván megfutamodnak. Ilyen emberek azonban bajba ikerülve elvárják, hogy embertársaik velük szemben emberséges magatartást tanúsítsanak. A régi rómaiak közmondását idézni — „Ma nekem, holnap neked“ — itt csak azért érdemes, hogy a járművezetők felkészültségükre való tekintet nélkül tudatosítsák: önhibánkból vagy rajtunk kívül állé tényezők kösrejátszása folytán mindnyájunkat érhet baleset, tehát mindannyian rászorulhatunk mások segítségére. A járművezető magatartása, miikor baleset okoző|a vagy baleset tanúja lett, nem csupán a törvényszabta kötelességek teljesítése szempontjából fontos. A ipélda erejével Ihat egyrészt a lakosság balesetnél jelenlevő csoportjára, másrészt a gépkocsiban ülő útitársakra, családtagokra, főleg a kiskorú gyermekekre, de más arra haladó járművek vezetőire iís. Tehát a konkrét segélynyújtás mellett erkölcsnevélő jelentőséget is tulajdonítunk neki. A baleset Okozója vagy akár csak részese, ill. tanúja azonnal álljon le gépkocsijával és szentelje minden tudását és tapasztalatát a mentés munkálatainak. Így tehát a lovagias, emberséges járművezető sokszor találja majd szemben magát a segélynyújtás^ betegellátás és -szállítás kérdéseivel. Nemegyszer egymagában kell majd eldöntenie, mi a leghelyesebb. Nem aszerint fog eljárni, hogy mennyire szennyezi be kocsiját, vagy mennyi idejébe ikerül a mentés, a jegyzőkönyv felvétele s esetleg a bírósági idézés, hanem mindenekelőtt a sérült állapota és érdekei szerint. Nem vehetünk itt számba minden eshetőséget és tevékenységet, egy-két szempontra azonban rámutatunk: A sérültnek vagy betegnek elsősorban a helyszínen kell megkapnia az elsősegélyt, mégpedig vöröskeresztes tanfolyamon kiképzett laikustól vagy egészségügyi szakembertől. Az így ellátott sérült elszállítása a baleset színhelyéiről a szakszerűen felszerelt mentőautó és személyzetének feladata. Személygépkocsit, teherautót vagy más szállítóeszközt csak akikor veszünk igénybe, ha nincs rá kilátás, hogy a mentőszolgálat megérkezését idejében biztosíthatnánk. Kl-ki legjobb tudása szerint lásson hozzá a mentéshez. Könnyebben sérült személyeket, ha jól érzik magukat az első ellátás után, bármily szállítóeszközzel, pl. autóval, busz- szal, villamossal vagy akár gyalog is eljuttathatunk az orvosig segélyhelyre, de legjobb kísérőt szerezni melléjük, mert útközben is baleset (vagy -rosszullét érheti őket. Ha a járművezető — akár tanúja, akár részvevője vagy okozója a balesetnek — elhagyja annak színhelyét, hogy elszállítsa a sérültet, vagy kihívja a mentőket, ill. bejelent se az esetet a rendőrségen, köteles oda késedelem nélkül visszatérni. Ha sérültek kimentéséről és ellátásáról van sző, kivételesen elmozdíthatok a balesetben szereplő járművek, ügyelni kell azonban a nyomok megőrzésére, rögzíteni kell a baleseti helyzetet, s részletesen tájékoztatni kell minden mozzanatról a rendőri szervet. Súlyosabb sérülésnél a meggondolatlan, elhamarkodott elszállítás, a nélkülözhetetlen elsősegély biztosítása nélkül, minden jóakarat ellenére is ártalmas lehet a sérültre nézve. Ha a járművezető látja, hogy a kényelmetlen, hordágy nélküli gépkocsin szállítva csak súlyosbíthatná a sérült állapotát, tegyen meg helyben minden tőle telhetőt, s a lehető leggyorsabban igyekezzen szakszerű segítségről gondoskodni. Ily esetben azonban írásos üzenetet kell a helyszínen hagynia, amelyben rögzíti: hol, mikor s milyen állapotban talált a sérültre, milyen intézkedéseiket tett, ill. hová ment segítségért, s feljegyzi nevét, címét és gépkocsija rendszámát. Az „Emberséget az utakon is“ jelszóhoz hozzátartozik: győzzük le gátlásainkat, és segítsünk egymáson életveszélyben! Dr. SZÍANTÖ GYÖRGY hírek SZTEREO HATTAMUA — ' AUTÓKBAN A Pioneer Electronic of America cég (USA) olyan berendezést fejlesztett ki, amelynek segítségével vibráció útján testünk egészével érezhetjük a zenét. A párnázott háttámlát egyelőire csak gépkocsikba építik be; a rádióból vagy magnetofonból hangzó muzsika rezgéseit „közvetíti“ az autós testéhez. A háttámlának támaszkodva a zene hatására kellemes, enyhe bizsergést éreznek a gépkocsivezetők, illetve az utasok, amely azonban a vezetés biztonságát nem veszélyezteti. iA zeneforráshoz kapcsolt különleges berendezés egyidejűleg két erősítőt tud működtetni a gépjárműben. FORMA 1-ES VERSENYEK — LENGYELORSZÁGBAN? A Die Presse lap értesülése szerint északi szomszédaink merész terveket szőnek; a Poznan mellett épített 5 km-es körpályán néhány éven belül Forma 1-es versenyeket akarnak rendezni. Ogy hírlik, hogy a poznani pálya alkalmassá tehető Grand Prix futamok lebonyolítására. 1171. IX. 9. A nemzetközi gyermekév arra is ösztönzi a szülőket, hogy jobban törődjenek gyermekeik biztonságával az utakon. A bratislavai Exnár utcai óvodába járó gyermekek szülei például az óvoda kertjében közlekedési parkot létesítettek. Nagyban hozzájárultak a munkához a Kerametal külkereskedelmi vállalat SZISZ szervezetének tagjai és a Vasúti Automatizáló Vállalat szocialista munkabrigádjai. A közlekedési parkot a nemzetközi gyermeknapon adták át. Kép és szöveg: (r) A közlekedést itt a szabályokat legjobban ismerő gyermekek irányítják. Ezt kitüntetésnek tekintik ÚJ KÖZLEKEDÉSI PARK Szabad idejükben a vállalat szocialista munkabrigádjainak tagjai jelzőtáblákat készítettek MtSEAROI FERENC Személygépkocsik hibafelismerése r w I és helyszíni javítása A beállítás további sorrendje 10. Vizsgáljuk meg a rugóterhelésű szénrudat is. A tartórészben mozogjon könnyen, és felülete, amely az elosztópipával érintkezik, egyenletes tegyen. 11. Az elosztöfedélben levő rézszegmense-ket tisztítsuk meg és vizsgáljuk át a ife-dél belső felületét is, hogy nin- csemek-e rajta hajszálrepedéselk. Ha rendben találjuk, akkor a fedelet helyezzük vissza a helyére. 12. Ezután 13 gyújtógyertyákat és 'a kábeleket szereljük vissza a gyújtási sorrendinek megfelelően. A beállítás elvégzése után végezzünk próbafűtést a gépkocsival. Ha például a 4. (direkt) fokozatban 40... 50 km/h sebességről hirtelen gyorsítani akarunk, és azt tapasztaljuk, hogy erős „csilingelő“, „csörgő“ hangot ad a motor, akkor túl nagyra állítottuk az előgyújtási. A beállítás akkor jő, ha csekély ez a hang. H'a az előírásnál alacsonyabb oktánszámú benzinnel kell üzemeltetnünk a gépkocsinkat, akkor az előgyújtást a gyári értéknek a táblázatban szereplő értékénél kisebbre célszerű állítani. A korrekciót úgy végezzük, hogy az elosztófejet elfordítjuk. A forgás irányával megegyezően elfordítva az elő- gyújtás csökken, ellenkező irányba fordítva nő. Az elfor- dítás 'miértéke igen csekély legyen. Ezután ismét próbával győződjünk meg arról, hogy jől dolgoztumk-e. Az előbbiekben leírt négyütemű motor gyújtásbeállításától — bizonyos mértékig — eltér a kétütemű motor gyúj- tásbeállitása. 11 Kétütemű motorok gyújtásállítása Felépítésüknél fogva ezek a motorok nem eiosztófejjel, hanem úgynevezett alaplappal rendelkeznek. Lényegében az eltérés az, hogy ahány henger, annyi megszakító pár van az alaplapon. Példaként a Trabant 601 típusú gépkocsi gyújtásállításét ismertetjük: 1. A gépkocsi jobb elejét emeljük meg, jobb első kerekét vegyük le és megfelelően bakkóljuk alá. 2. A gyertyakábeleket vegyük le, és 0 gyújtógyertyákat csavarjuk ki. 3. A megszakítóház fedelét vegyük le és a ikét megszakító- pár érintkező távolságát a legmagasabb bütyökállás 'mellett állítsak 'be 0,4 mm-re (1. ábra). 4. A röpsúlyfeszítőt a bütyök h-atlapfejű csavarjára helyezzük fel és mindkét csapot nyomjuk a bütyök-horonyba. A feszítőszerszám külső gyűrűjét a felhelyezés előtt forgassuk egészen halra, majd a hosszú csavart húzzuk meg (a 2. ábrán nyilakkal jelölve). 5. A feszítő -szerszám külső gyűrűjét forgassuk jobbra ütközésig, és a rövid csavart húzzuk meg. (Most már a röp- súly teljesein feszítve van.) 6. A próbalárapa egyik -kábelét kapcsoljuk az 1. számú megszakítóhoz, a másikat „testhez“. 7. Kapcsoljuk be a gyújtást és forgassuk a motort forgásirányában egyező irányba addig, amíg a jelzés nincs ogy- vonalban a -forgatyúházon levő jelöléssel, rovátkával. (Egy rovátka jelzés az első henger gyújtáspontja, két rovátká a második henger gyújtáspontjának jelzése.) E helyzetben a próbalámpának fe-1 kell villannia. Ha nem villan, úgy helyesbítést kell az alaplap állításával elvégeznünk. Az alap lap 1, 2, 3 rögzítőcsavarját (3. ábra) csavarhúzóval lazítsuk meg és az alaplapot balra forgassuk el mindaddig, -amíg a próba-lámpa fel nem villan, majd rögzítsük a csavarokat. 1. ábra — Megszakító: 1 csavar a bütyökhöz; 2 kondenzátor; 3 kenőfilc; 4 megszakító az 1-es hengerhez; 5 megszakító a 2-es hengerhez; B megszakítólap; 7 érintkezőtávolság beállítócsavarja; 8 az alaplap tartócsavarja; 9 az alaplap beállítócsavarja; 10 du- gaszoló csatlakozások 2. ábra — A feszítőkészülék elhelyezése 3. ábra — Megszakító alaplap (Trabant 601 típus) Ha a próbalámpa előbb villan fel, mint hogy a gyújtásjelek egybeesnek, akkor a motort továbbforgatjuk addig, amíg ezek a jelek ismét egyvoríalba ne-rn kerülnek. Ezután az előbb említett csavarokat lazítsuk -meg, és az alaplapot addig forgassuk, amíg a próbalámpa el nem alszik, trtajd balra mozdítsuk kicsit Vissza a lámpafelvillanásig és itt rögzítsük. I *