Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-02 / 35. szám
Nyitrán a* augusztus 18-t61 szeptember 9-ig nyitva tartó Agrokomplez ’79 nevű országos mezőgazdasági kiállítás keretében 119 csehszlovákiai és külföldi vállalat mutatja be termékeit. Felvételünkön: néhány korszerű mezőgazdasági gép felszerelése (B. PalkoviŐ — CSTK felvétele) KORSZERŰ MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK BEMUTATÁSA Jász Dezső: A HERMÁD MENTEN Az észaiki hadjárat a Tanácsköztársaság katonai történőt éneik legszebb fejezete. Közel háromezer négyzetkilométernyi terület szabadul fel a hadjárat során, aimii azért is figyelmet érdemel, mert Dél- és Kelet-Sz 1 ovakiána'k a csehszlovák ellenforradalmi csapatoktól valló megtisztítása lehetővé tette a szlovák proletariátus számára, hogy érvényt szerezzen önrendelkezési jogának. A Szlovák Ta nácSköz'tárSaság kikiáltásával a nemzetközi proletanlátus- nak újabb hadállása jött létre. így fogta fel a kérdést a Szlovák Forradalmi Kormányzótanács is, amiint azt Antonín fanouSeknek, a kormányzótanács elnökiének V. 1. Leninhez intézett üdvözlő itáviratla bizonyítja. Az északi hadjárat tervét Stromfeld Aurél dolgozta ki, aki akikor még nem volt kommunista, de azt volt az álláspontja, hogy „az az igaz ember, aki a köz érdekeit szolgálja". Ezek saját szavai. V. I. Lenin szerint a magyar proletárdiktatúra kikiáltását a hazafias érzés is elősegítette. Ez így igaz. Példa rá Stromfeld Aurél magatartása, amelyet — minidének előtt — az jellemzett, hogy a Vörös Hadsereg az ő szemlében az ország függetlenségének az alapköve volt. Harcászati szempontból a pofozógép-taktikának volt híve, ami abban áll, hogy az ellenségeit állandóan — szakadatlan — támadni, nyugtalanítani kell. Ezt az eljárást később a francia saint-cyr-i katonai akadémián is tanították. A pofozógép-talktilka alkalmazása az észaiki hadjárat során teljes mértékben igazolna az előzetes várakozásokat. A Hennádnak viszonylag széles völgy- teirülete van. Ez támadás esetén a déli félnek kedvez., Stromfeld Aurél hadműveleti terve számot vetett ezzel a ténnyel, úgyhogy az ellenség ellenállása már a támadás harmadik napján megingott. Engem a salgótarjáni csata után a 33. Vörös Gyalogezredhez helyeztek át; az északi hadjáratiban ennek az alakulatnak a kötelékében vettem részt. Az ezred a hadjárat alatt kiállta a próbát: a Kassa birtokáért vívott harcokban csaknem hatvan kiíoméitent tett meg öt nap alatt. Hadműveleti szempontból a hadjárat legkiemelkedőbb eseménye a nagyidai áttörés volt, amely megnyitotta az utat a Vörös Hadsereg előtt Kassa felé. Elsőként a 46. Vörös Gyalogezred vonult be a városiba. Amikor a Szepsi úton — a téglagyár környékén — felbukkantak az első vörőskatonák, meg■kondultak a székesegyház harangjai... Mii ekkor dandár tana Iákban voltunk, ezért csőik június 7-én vonultunk be Kassába: nem egészen huszonnégy órával azután, hogy az utolsó cseh katona is elhagyta a várost. A luboűhftai kongresszus ötvenedik évfordulója alkalmából kiét hetet Szlovákiában töltöttem (a Központi Bizottság vendégeiként). Megfordultam Kassán is, ahol sajtókonferenciát tartottam a Hutaík-szállóban. A beszélgetés során az egyik újságíró feltette a kérdést: igaz-e, hogy a kassaiak piros-fehér-zöld zászlókkal fogadták a bevonuló vörös- katonákat? Erről most sem mondhatok mást, minit ott Kassán! Való igaz, hogy töbh házon nemzeti- színű zászló lengett. Ám ezek a piros- fehér-zöld lobogók az éjszaka folyamán eltűntek. Vajon miért? A választ nem nehéz meglelni: a Tanácskormány szakított a nemzeti elnyomáson alapuló bu r zsoá -na cíi onialist a politikával: békében akart élni minden szomszédjával, ideértve a Csehszlovák Köztársaságot is, amiint ezt Kun Béla már néhány nappal a proletárdiktatúra kikiáltása után kijelentette. Az északi hadjárat célja nem Magyarország ezeréves határainak a helyreállítása, hanem a szlovák proletariátus felszabadítása volt. Ezt akarta kifejezésre juttatni a Városparaincsn-olkság, aimiilkor elrendelte a nemzetiszlnű zászlók bevonását. Helyes volt-e ez az eljárás? Sok víz folyt le azóta a Dunán (no meg a Hennádon is), de ma is az a véleményem, hogy helyes volt, hiszen megfelel a lenini álláspontnak, mely szerint „minden nemzeti követelést a proletariátus osztályharcának a szemszögéből kell megítélni“. A kérdések kérdés® — 1919-ben — a társadalom forradalmi átalakítása volt: egy új társadalom létrehozása a régi romjain, nem csupán a Duna—Tisza között, hanem nemzetközi méretekben: szerte az egész világon. Ami különösképp a nemzetiségi kérdést illeti, alapállásunkat az a meggyőződésünk szabta meg. hogy a nemzeti elnyomás alól való felszabadulás elősegíti a nemzetközi forradalmi erőviszonyok kedvezőbb alakulását (tehát: a proletariátus javára vlaló eltolódását). A marxista szemlélet szerint nincsenek csalhatatlan emberek. A Tanáoskormány sem volt mentes tévedésektől. Politikai hiba volna ezt nem éli1 merni. Az azonban vitán felül áll, hegy mindvégig internacio- naiista mege artásit tanúsított. Amikor a 33. Vörös Gyalogezred élén végigvonultam a ‘kassai Fő utcán, mi sem állt tőlem távolabb, mint a gondolat, hogy rövidesen ki kell ürítenünk a hadjárat során elfoglalt területeket. Meg voll'Jam győződve, hogy meg sem állunk a lengyel határig, ahol egyesülünk az orosz Vörös Hadsereggel. Volt-e valami reális alapja ennek a feltevésnek? Vessünk egy pillantást a tényekre! A hadjárat során Bártfát — Bardejo- vót — is elfoglaltuk. Amikor bevonultunk a városba, légvonalban alig kétszáz kilométer választott el bennünket az orosz Vörös Hadsereg előretolt alakulataitól. A történelmi igazsághoz tartozik az is, hogy a két hadsereg egyesülésének a gondolata V. I. Lenint is foglalkoztatta. Bizonyítja ezt — például — Vlagyimir Iljics 1919. április 21-1 rejtjeles távirata I. I. Vacetiszhez, a Vörös Hadsereg főparancsnokához. A távirat leszögezi: „A Galícia és Bukovina egy részébe történő élőnyomulás a Tanács'Magyarországgal való kapcsolat miatt szükséges. E feladatot minél gyorsabban és tartósabban meg kell oldani." Az okok, amelyek miatt a terv hajótörést szenvedett, ismeretesek: a hadihelyzet kedvezőtlen alakulása megfosztotta az orosz Vörös Hadsereget attól a lehetőségtől, hogy folytassa előnyomulását Galícia irányába. (Nem hiszem, hogy tévednék, ha megkockáztatom az állítást: ha sikerűi biztosítani a terv végrehajtását, a „politikai menetrend“ — minden bizonnyal — másképp allaikulit volna Európában...) Felvetődik Itt a kérdés: kit terhel a felelőssé® az északi hadjárat során elfoglalt területek kiürítéséért (ami kö- ve'kazmiényeiibe'n a Szlovák Tanácskor- raány összeomlásához vezetett)? Megkísérlem összefogTaM néhány sorban a probléma lényegét. A Tanácsköztársaságnak — abban ag időiben — lélegzetvételnyi pihenőre volt szüksége. A kép teljességéhez tartozik az is, hogy nem csupán Kun Béla szorgalmazta a tárgyalásokat az antanttal; V, I. Leninnek is az volt az álláspontja, hogy „minden lehetőséget feltétlenül ki kell használni legalább ideiglenes fegyverszünet vagy a béke megkötésére". A Tanácskormány annyiban felelős a következményekért, hogy kielégítő biztosíték nélkül elrendelte a Vörös Hadsereg visszavonását a fegyverszüneti vonal (azaz a szlovák—magyar határ) mögé. Ez a tévedés súlyosan megbosszulta magát, hiszen az antant félrevezette a Tanácskormányt: egyetlen ígéretét sem váltotta be. Következésképp: a román ellenforradalmi hadsereg sem ürítette ki a Tiszántúlt. Ha kiüríti, ez nem csupán a Tanácsiköztársaság katonai helyzetét szilárdította volna meg, hanem lehetővé tette volna a közellátási válság megoldását is, ami annyi álmatlan éjszakát okozott a Ta- nácskormánynak. Lehet-e, szabad-e a Tanácsköztársaság katonai válságát kizárólag az északi hadjárat során elfoglalt területek kiürítésére visszavezetni? Mi sem volna tévesebb, mint csatlakozni ebihez a nézethez. Igaz az, hegy a felszabadított területek kiürítése visszatetszést szült a Vörös Hadsereg soraiban. A katonák törték a fejűket: helyesen járunk-e ©1. ha visszavonulunk a fegyverszünet! vonal mögé? Ám elsősorban azoknak a budapesti alakulatoknak a magatartása háborította fel őket, amelyek a Clémenceau-jegyzék elfogadása után elhagyták az arcvonalat, anélkül, hogy erre parancsot kaptak volna. A hadsereg erkölcsi-politikai állapota — nem utolsósorban — a hátország helyzetének a függvénye. Az okok között, amelyek a Tanácsköztársaság katonai válságát előidézték, fontos szerepe volt a bel'poilitálka! helyzet kedvezőtlen alakulásának, amiért a felelősség a belső árulókra hárul. Ide tartoznak a jobboldali szociáldemokraták is. akik, odáig mentek, hogy nyíltan .állást foglaltak a tanácsrendszer feladása mellett. Ez a magatartás veszélyeztette a Tanácsköztársaság álló- képességét, a szó kettős: politikai és katonai értelmében. A belső bizonytalanság hullámai a harctérre is eljutottak. Különösen érezhető volt a belpolitikait helyzet nyomasztó hatása a Vörös Handsereg hangulatára a június 24-i budapesti ellenforradalmi puccskísérlet — a monitor- lázadás — Után. A tisztiek összedugták a fejüket és tanakodtak: van-e még értelme a további ellenállásnak? Tovább bonyolította a helyzetet Stromfeld Aurél utódjának: Julier Ferencnek az a parancsa, amellyel — öt nappal a tiszai átkelés után — elrendelte az általános visszavonulást. Kialakult az a nézet a katonák között, hogy a magasabb paracsnokcik összejátszanak az ellenséggel. (Ez a feltevés nem is volt alaptalan, hiszen Julier Ferenc beismerte a proletárdiktatúra leverése után, hogy azzal a hátsó gondolattal fogadta el a Vörös Hadsereg vezérkari főnöki tisztségét, hogy befolyását a tanácsrendszer megbuktatására használja fel.) Tulajdonképpen ezen hiúsult meg Kun Bélának az a július 32-t kísérlete, hogy visszafordítsa az arcvonalat. Kun Bélának — mindvégig — az volt az álláspontja, hogy „a hatalomról való lemondás gazság volna". Nyílván ez Indította arra, hogy a tiszai átkelés kudarca után megpróbálja meggyőzni a vöröSkatonákait a Tisza-vonal védelmének a szükségességéről. 1979. IX. 2. o N C/3 s
