Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-26 / 34. szám
Külföldi és hazai turisták népes csoportja ■álldogált a Tatranská Lomnica-i Prior kirakatai előtt. Miután kinyílt a bejárati ajtó, néhány perc alatt megtelt az áruház. Végig jártam az üzletet, megálltam a katonásan egymás mellett sorakozó férfiöltönyök, kabátok mellett. Megbámultam a tetszetős kötött árukat. A drogéria részlegben két tubus fogkrémet vásároltam, a büfében elfogyasztottam egy presszókávét, majd a háztartási cikkek osztályán nézelődtem. Tolakodásnak semmi nyoma. A pultok mögött mosolygó arcú, készségesen válaszolgató elárusítónők igyekeztek eleget tenni a vevők kérésének. Nem okozott számukra problémát, ha a kedves vevő éppen németül, magyarul, oroszul, vagy lengyelül beszélt. A nyitáskor emléktárgyakkal, színes, tarka játékokkal teli polcokon egyre kevesebb lett az áru. Néhány fajta már el is fogyott. Ennél a pultnál kisebb torlódás keletkezeit. Az egyik német turistacsoport tagjai türelmesen várakoztak. Ügy látszik észrevették, hogy az éberen figyelő, kékköpenyes fiatalasszony azonnal intézkedett. Pár perc múlva újból megteltek a polcok a keresett áruval. Kedves hangon még oda is szólt a vevők felé: „Vásároljanak nyugodtan, a raktárban van mindenből bőven.“ Mellészegődtem, s a köpenyére tűzött név- . jegyről lopva leolvastam: Otília Horníková, részlegvezető. Segítő szándékkal megkérdezte, mit szeretnék vásárolni. Megmondtam: nincs szándékomban vásárolni, riportot szeretnék írni az áruház kollektívájáról, a szocialista munkabrigádok és aranyjelvényes tagjainak munkájáról. De előbb egy kicsit széjjelnézek. — Tessék, csak nyugodtan, — mondotta —, ha kívánja elkísérem, úgyis szolgálatban vagyok és ez a jeladatom, hogy én is körülnézzek, figyeljem, minden rendben megy-e? Köszönettel vettem az ajánlatot, annál is inkább, mert közben néhány dolgot meg is tudtam a részlegvezetőtől. — Hány ember lehet most itt? — kérdeztem. — Több ezer — hangzott a válasz. — Naponta átlagosan több mint ötezer embert szolgálunk ki, de ennél sokkal többen megfordulnak itt. A tátrai időjárás szinte, percek alatt megváltozik. Nyár van, de tegnap például esett az eső, hideg szél fújt, úgy nézett ki az áruház, mint egy nagy váróterem. Itt bent jó meleg van. Ezt csupán tényként említem, mint áruházunk sajátosságát, amivel ■ számolnunk kell. — Már közel két órát nézelődtem, sok emberrel találkoztam, de még nem hallottam egy hangosabb szót, egyetlen elégedetlenkedő megjegyzést, mi ennek az oka? — kérdeztem. — Valóban fegyelmezettek vásárlóink — igazolta megfigyelésemet .kísérőm. — Ennek több oka van. Először is, áruházunknak mind a négy osztályán aránylag bőséges választékot, jó minőségű árucikkeket kínálunk vevőinknek. Amit csak lehet, igyekszünk beszerezni a termelőüzemekből. Es van még egy titka ennek a csendnek: elárusítóink hozzáértő, készséges és fegyelmezett munkája. A' vevők ezt észreveszik, kulturáltabb magatartásukkal viszonozzák, honorálják dolgozóink munkáját. — Sohasem akad probléma? — Ezt nem mondhatom, egy ilyen munkahelyen az is akad, de ha felmerül valami, azonnal, a helyszínen megoldjuk. Ez a mi munkakollektívánk eredményességének alapja. Közben az áruház vezetőjének irodájához értünk. Az ajtón névjegye: Magdaléna Liptáková. Bekopogtattunk. Az ízlésesen berendezett iroda falán számos elismerő oklevél. Az áruház kollektívái, vezetői kapták. Az íróasztal fölött láttuk a Magdaléna Liptákovának adományozott „Kiváló munkáért“ állami kitüntetést, a „C9KP megalapítása 50. évfordulójának üzeme“, „A szocialista munka üzeme“ címekről szóló okleveleket és más kitüntetéseket. Ezek az elismerések mindennél többet beszélnek a Prior Áruház 06-os üzeme dolgozóinak, vezetőinek jó munkájáról. — Hány dolgozója van az áruháznak? — Ötvenhárom nő és egyetlen férfi. Az ezermester Ján Duőák karbantartóként és fűtőként dolgozik áruházunkban — válaszolta Magdaléna Liptáková s rögtön hozzáfűzte. — Nagyszerű kollektíva kovácsolódott össze az eltelt tizenhat esztendő alatt áruházunkban. Többen kezdettől fogva itt dolgozunk. Kollektívánk fiatal tagjait saját magunk neveltük, s nem túlzás, ha azt mondom: úgy élünk és dolgoztunk itt, mint egy nagy család egymást kölcsönösen megértő, segítő tagjai. Ezt igazolja az a tény is, hogy országszerte jó híre van a Prior Aruház Tatranská Lomnica-i üzemének és dolgozóinak. Amint azt korábban megtudtuk Anton Kaövinsktj mérnöktől, a Prior kassai (Koáice) vállalati igazgatójától, a Kelet-Szlovákiában működő nyolc hasonló áruház közül ez a legjobb. Négy szocialista munkabrigádjának tizenöt tagja, a Prior áruházak dolgozói közül az országban elsőként, kapta meg a brigádjelvény arany fokozatát. Természetesen az is érdekelt bennünket, milyen eredményeket elérve érdemelték ki ezt a megtiszteltetést. A kiváló szervezőképességéről közismert üzemvezetőnő, Magdaléna Liptáková így tájékoztatott erről: — Tizenhat esztendővel ezelőtt, 1963. június 16-án huszonheten kezdtünk el dolgozni az akkor átadott új áruházban. Az év végéig több mint 14,3 millió koronát forgalmaztunk. A következő évben forgalmunk meghaladta a 20 millió koronát. Az áruház tízéves jubileumát 42 millió korona értékű forgalommal ünnepeltük. Tavaly már 51,7 millió korona forgalmat értünk el. Az idén pedig 53 millió korona a tervünk. Bízunk abban, hogy ezt a feladatot is teljesítjük. Eddigi eredményeink nagyon biztatóak. Semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy ebben az. áruházban valóban példás szoctalis‘a munkabrigádok dolgoznak. Különösen ha figyelembe vesszük azt is, — amit a vállalati igazgatótól tudtunk meg — 'hogy ennek az áruháznak panaszkönyvébe egyetlen elmarasztaló bejegyzést sem írtak be a vásárlók az elmúlt tizenhat 'év alatt. A szocialista munkabrigádok példásan vezetett krónikái viszont annál több kedves emléket, közös kirándulást, egyéb rendezvényt, az egyes brigádtagok életének jelentősebb eseményét megörökítő bejegyzéseket tartalmaznak. Azt bizonyítják, hogy az áruház munkakollektívája szocialista módon él és dolgozik. Az üzem vezetője, Magdaléna Liptáková immár harmincegy éve dolgozik a kereskedelemben. Munkatársai azt mondják róla: lei- váló szakember, szigorú, de nagyon igazságos. Marta Maloveeká vele együtt kezdte el a munkát az áruházban. Másik helyettese, Otília Horníková tizenegy esztendeje dolgozik ebben a kollektívában. Néhány éve a szakszervezeti üzemi bizottság elnöki tisztét is betölti. Az egyes osztályok, illetve brigádok élén szintén tapasztalt kereskedelmi dolgozók örködnek az áruház jó hírneve felett. Az áruházi munkakollektíva fiatal taglalnak többsége az áruház neveltje. Mint Éva Kulangová, a SZISZ üzemi bizottságának elnöke, a Magas-Tátrai Városi Nemzeti Bizottság tagja és más tisztségek viselője, akt ebben a kollektívában sajátította el a vezetés és munkaszervezés tudományát. Bármennyire szeretném, képtelenség ezen a helyen megemlékezni az áruház minden egyes dolgozójáról. Tapasztalataimat összegezve elmondhatom: a kölcsönös bizalomból fakadó jő légkörben, becsülettel, legjobb tudása szerint végzi munkáját az áruház összes dolgozója. KULIK GELLERT Rákay doktornő: Ez jelzi a vese működését (Varga István felvétele) Rozsnyótól (Roáftava) ászaikra, szélvédetf völgyben húzódik meg a csucsorai (Cuőma) szanatórium. Nyomdászok ü'düTőjeikiéint i'Jétesfüt, majd t üdősza na tóri um lett, később a Rozsnyói Kórház 2. sz. belgyógyászati osztálya, a rehabilitációs részleg és a rádíóiizotópos osztály kapott itt otthonit. A f.'Jilkncs TJéMflülS ajtó muliettii falon tábla: Nulkleáris osztály. Misztikusnak tűnő elnevezés. Megremeg a kezem, ' míg a csengő gombját megnyomom. Később megtudom, hogy mindenki így van vele. A páciensek is szorongva lépnek te, p:dig semmi okuk sincs a földiemre. Tudományé« alapon végze t, egyszerű kivizsgálásról van szó. A diagnosztikai osztály vezetője, dr. Rákay Sándorné tájékozat az osztály mimikájáról, megmutatja a nem .mindennapi műszereiket, melyek bizony nagyon drágák, de társadalmunk vállalja az anyagi áldozatot, mert az emberek egészségéinek Védelmé rá1, az Ötletről van sző. — Rádloaktív anyaggal vizisgálljUk az egyes belső szervék mű köd ásít — mondja az orvosnő —s ez a tény téveszti meg az embereket. Azt hiszik, hogy akit hozzánk utalnak kivizsgálásra, az már rákgyanús. Szó sitnds róla! Feladatunk a diagnózis megállapítása, az egyes belsőszeirvek, a vese, máj, pajztimiiriigy működésének ellenőrzőire. Természetesen a vizsgálat kimutatja a rákos elváltozásokat is, de nem ez a fő feladatunk, mi nem rákszűrést végzünk. Ezt nem tudják a páciensek, s eziért az oktalan (félelem. A vizsgálat nagy pontosságot, a munkavédelmi szabályok szigorú megtartását követeli, hiszen radioaktív anyaggal dolgozunk, de carnk ellenére a szervezetre nincs káTos hatással, még annyira sora, mint az egyszerű tüdóröntgen. Egy ilyen vizsgálat nagyon scikha kerül a népgazdaságnak, s ezért sok függ a páciensek fegyelmezettségétől. A vese, máj vagy vér kivizsgálásakor la radioaktív anyagot a beteg ereibe fecskendezzük, majd maghatározott Időközökben röntge nézzük. A máj működésének vizsgálatakor például az anyag beadása után kettő, négy és huszonnégy óra múlva vizsgálrr.k. Akadt máT olyan betegünk, aki a harmadik vizsgálatra nem jelent meg. így a drága anyag kárba veszet, mi nem tudtuk megéiVapítanl a pontos diagnózist, hogy ezáltal lehetővé tegyük a beteg teljes gyógyulását, Ezért mondtam az előbb, hogy sok függ a páciensek fegyelmezettségétől. Mi nem gyógyítunk, nem írunk fél gyógyszert, a feladatunk a ténymegállapítás, melynek alapján a kórházi vagy körzeti orvos írja élő a betegnek a megfelelő gyógyszert. A közeljövőben Űj gépeket várunk, melyeiket a KGST keretében a Magyar Népköztársaságban gyártanak. Ezek lehetővé teszik majd a gyomor- és bél- müködss korszerű Vizsgálatát is, amelyek pontosabbak, fájda 1 cmiméntesehték a hagyományos vizsgálatoknál. A felsoroltakon kívül foglalkozunk a veszélyeztetett terhesség megállapításával is. Az általunk megállapított ddagnőzis segítségével sok kisbaba életét sikerült megmenteni, s ez munkánk legnagyobb jutalma. Rákay Sándorné megmutatja a birodalmát. A bonyolult gépek működését, a vizsgálat lefolyását, a hermetikusan záró szekrényeket, az ólomszekrényt, melyben a radioaktív anyagot őrzik. Állandó etlenőrzlés alatt állnak ők maguk is. Minden hónapban pontosan ellenőrzik, hogy munkájuk folyamán szervezetük nem Szenvedett-e károsodást, nem kaptak-e a megengedettnél nagyobb radioaktív besugárzást. Ezért kell munkájukat óraműpontossággal végezni, , § megtartani a szigorú munkavédelmi szabályokat a páciensek és a maguk egészségének védelmében. Az osztálynak négy dolgozója van. A kis csapatban kitűnő az összhang, hiszen ilyen munkahelyen csakis egyetértve, egymást ismerve és becsülve lehet jó eredményeket elérni. Az asszisztensek is bonyolult feladatokat látnak el. Tölkéiletesen .ismerniük kell a gépek (kezelését, sőt a javítását Is. A meghibásodott alkatrészeket miaguk cserélik M, forrasztják össze A technika fejlődése az embertől is fejlődésit, nagyobb tudást követel. A félelmetes radioaktív anyag így válik az ember egészségének védőjévé, a legnagyobb érték — az élet védőjévé. 1*79. VIII. 26. FECSÖ PÁL ARANYJELVÉNYESEK A PULT ÉGÜTT ÜRES A PANASZKÖNYV AZ EGESZSEGVÉDELEM SZOLGAIMBAN Vojtech Tokar- íík, a Magas- Tátrai Városi Nemzeti Bizottság elnöke gratulál az üzemvezetőnek az aranyjelvények átadásakor Foto: archív