Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-12 / 32. szám
Kevés pénzből Kézimunka Ez is, az is Gyermekünk Sem sok anyag, sem •nagy varrótudomány nem kell (hozzá,- hogy a képen látható ruhácskát anyuka •megvarrja a kislányának, ló •munkát kívánunk hozzál Vödörre, műanyag hálóÍ eatyorra készíthetünk kéz ímélő fogót néhány centi méteres PVC- vagy gumicső bői. Az egyetlen tudnivaló: a csövet nem hosszában, spirálisan kell körös-körül felhasítani, fgy nem esik le, Őszintén NEM PAZARLÁS! Pazarlás-e eldobni a félig szívott cigarettát? Semmi esetre sem. Ugyanis bebizonyították, 'hogy az utolsó szippantások (egy cigaretta mintegy kilenc „slukk- ra“ szívható el) a legártal- masaiUbak. Minél rövidebb a cigaretta, annál több nikotint és egyéb káros anyagot tartalmaz. Tehát, aki semmiképpen sem tud leszokni a cigarettáról, legalább ne kányszeritsen másokat a passzív dohányzásra, a saját egészségét legalább azzal óvja, hogy a cigarettát csak félig szívja el. Ha a vendégváró lakásban gyertya ég, ez szebbé, ünnepélyesebbé teszi a hangulatot. A dohányosok kedves figyelmességként is felfoghatják, hiszen meg könnyíti a cigarettára gyújtást. Igazából nem a doha nyosok kedvéért ég. Lángja a tapasztalad szerint összegyűjti a füstöt, csökkenti annak a nem dohányosokat zavaró csípős szagát. S vendégség végeztével talán könnyebb megszabadulni, kiszellőztetni, habár a lakástextilbe, a függönybe a füst óhatatlanul 'beszívódik Ahal a háziak nem dohányzók, ahol kisgyerek van vagy sok a gyerekvendég, a dohányosok figyelmes tartózkodása elengedhetetlen. Ha jó a hangulat, talán nem is olyan nehéz lemondani a rágyújtás köny- nyed, megszokott mozdulatairól, nincs űr, amit dohányzással kellene kitölteni. Megoldható — mozihoz, színházhoz hasonlóan — »gy-egy cigarettaszünet beiktatása dohányzóhely kijelölése is. KERESZTÖLTgSES FALVÉDÖ Hozzávalók: 70 cm széles, 170 cm hosszú kongrévá- szon, 5 dkg -narancssárga, 5 dkg citromsárga, 20 dkg sötétzöld, 30 dkg világos- zöld, 20 dkg fehér fonal, nagy lyukú hímzőfű, bélésanyag. A munka menete: a mintát a műhelyrajzok szerint puha ceruzával felrajzoljuk a vászonra. Keresztszemes ö'.téstechnikável dolgozunk a színmagyarázat szerint (az alap = világoszöld, üres négyzet = fehér, négyzetben pont = citromsárga, tömött négyzet - narancssárga, 5+ négyzet kétszer áthúzva = sötétzöld szín.) Ha a hímzéssel elkészültünk, a falvédö aljára rojtot csomózunk, felső szélére pedig tetszés szerint karikákat vagy a képen látható horgolt hurkokat erősítünk, alábéleljük és vékony farúddal függesztjük fel. Csak férfiaknak ■ Divat a bő, buggyos, csípőn befűzött kabátka. A szoknya rakott vagy plisszírozott. ECETES SZILVA A teljesen hibátlan, nem túl érett, még kemény szilvákat megmossuk, és üvegekbe rakjuk. Az üvegeket teletöltjük vízzel — így mérjük meg, mennyi lére lesz szükségünk —, majd a vizet leöntjük, teszünk bele literenként 1 dl ecetet, 25 dkg cukrot, 2—3 szegfűszeget és egy darabka fahéjat. Jól felforraljuk, utána langyosra hütjük, és az üvegekbe tett szilvára szűrjük. A tetejére egy késhegynyi benzoesavas nátriumot teszünk, lekötjük és mindjárt a helyére tehetjük, nem kell kigözölm. Főzzünk OLASZ TÖLTÖTT PAPRIKA összegyúrunk 40 deka darált sertéshúst 15—20 deka megtisztított, apróra vágott és sóval, borssal megpárolt gombával, egy nyers tojás sál, 2 evőkanál zsemlemor zsával, 2 evőkanál tejjel, egy gerezd tört ftfkhagymá val, sóval meg törött borssal. 8 húsos zöldpaprikái kicsumázunk, és megtöltjük a húsmasszával, 2 evőkanál olajon üvegesre párolunk egy kis fej reszelt vagy na gyón finomba vágott vöröshagymát, hozzáadunk egy közepes nagyságú konzerv paradicsompürét (160 g osat), felengedjük kétszer annyi vízzel, mint amennyi a paradicsom, és sóval, törött borssal, egy ágacska friss rozmaringgal meg egy babérlevéllel ízesítjük. Felforraljuk, és a megtöltött paprikákat beletéve, kis lángon kb. 40 percig pároljuk. APRÓHIRDETÉS MEGEMLÉKEZÉS Augusztus 13-án lesz egy éve annak, hogy búcsúszó nélkúl. Örökre eltávozott szerettei koréból drága unokabátyfim Tétk István Óbást (Staré Basta ]. Örök bánatot és szomorúságot hagyott bátra fájdalomban élő szüleinek, testvéreinek, nagyszüleinek, nagynéniének és unokafivérének. Akik Ismerték és szerették. szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Örókké gyászoló nagynénje, sógora és fiuk Pista. 0-950 Adásvétel ■ Eladó telekrész Jovlcén. Roziíava mellett. Cím a hirdető- irodában. U-969 ■ Eladó nagy terembe való fikusz. Ár megegyezés szerint. Cím a hirdetőlrodában. Ú-974 ■ Gondozásért szoba-konyhás lakást adok, fizetéssel, megbízható, becsületes családnak. Elfoglaltság délig. Részletes ajánlatok levélben. Jelige: Rimaszombat. 0-977