Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-08-05 / 31. szám

Evek óta ismételgetem, magamban e riport kezdő sorait. Déchy Gyula föld- birtokos kastélyával szemben, a parányi eselédházban született Fass Ferenc. Apja 28 éven keresztül, nagyapja három évtizedig cseléd volt ezen a birtokon. Nemcsak egy poros út, egy világ választotta el a két ház lakóit. Ott a fényűzés, pazarlás — mások verejtékéből, itt a jellemet megacélozó ne- kifeszülés: etetés pirkadatkor, vetés, aratás a hetedik, nyolcadik részért. Fél évszázad telhetett el, közben fel- bolydult és nagyot változott a világ. Az egykori kastélyt a hatvanas években Vass Ferenc vette meg. Véletlenből vagy dacból, nem tudom, de én az utóbbit hiszem. Szimbólumnak is érzem. A más élet, az új társadalom jelképének.

* * *

Sóhajokkal indult a beszélgetés. Az alapító tagök, a tántoríthatatlan agitátorok közül már sokan nem élnek. Pedig de sokat tudna beszélni a nagy- magyari (Rastice) Zsigó Mária vagy a vajasvatai (Maslovce) Horváth Ernő. Az egésznapos gyűlésekről, a bizalomról és a bizalmatlanságról, segítőkről és rosszakarókról: a kezdet örömeiről és homlokráncoló gondjair*’ Csenkén (Cenkovce) kissé más volt a helyzet. Béreseik, nincstelen földművesek laktak itt mindig.

— Előpatonyból nősültem ide a húszas évek derekán — sodorgatja a cigarettát Szalay Ferenc —, ebbe a faluba. Mórból épült házak voltak itt, meg nagyon szegény emberek.

Amikor Csenkén megalakult a szö- vétkezet, többen nem vittek mást a közösbe, mint dolgos kezüket és szorgalmukat. Hetven taggal indultak. Kevés földön, kavicsos, homokos földön gazdálkodtak. Az állatokat 16 különböző helyen helyezték el, más megoldás akkor nem volt.

Nagymagyaron és Vajasvatán is győzött a közös gondolata. Az előbbi faluban Laipos Ferenc, az utóbbiban Horváth Ernő lett az első elnök. Csenkén Bódis József irányításával láttak munkához.

— Sok minden kavargóit akkor a fejünkben — mondja Szalay Ferenc, aki szintén alapító tagja a csenkei szövetkezetnek. — Tudtuk, hogy így jó, de minek tagadjam, kételyeink is akadtak. Amikor például a lánctalpas nagy barázdákat szántott és irtó nagy hantokat hagyott hátra, gondterhelten kérdeztük, mi lesz ebből a földből.

— Néha hitelben dolgoztunk — folytatja az emlékezést Bartalos László —, máskor deszkát meg pléhet kaptunk fizetés helyett. Úgy az ötvenes években egyszer új pénzben ötszázvalahány koronát kaptam egy hónapra. Szép fizetés volt ez akkor a szövetkezetben.

— A háború után Pezinokban dolgoztam a téglagyárban. Aztán Budmericén sok magamfajta munkás- és parasztfiatallal tanfolyamon vettem részt. Azstán politikai, agitációs munkát végeztünk. Hej, mozgalmas idők voltak azok! Voltam én tűzoltóparancsnok és sportvezető is. Focipálya kellett, a nemzeti bizottságon csóválták a fejüket. Kimentünk hát, kiléptük a pályát. Lett focipálya! A mi falunknak a bra- tislavai bíróság volt a védnöke.' Amikor lejöttek agitálni, disznót vágtunk,

l pásztóiatokért, ismerkedtem a vegysze- | rekkel meg a kémiával. Kezdetben a | gyümölcskertészet vezetői sem váltak be. Szegény Rutkai bácsi hamar meghalt, aztán egymás után három mező- gazdasági mérnök is csalódást okozott. Rám szakadtak a gondok. Nemcsak a jó termés feltételeit kellett | megteremteni, hanem az eladás, a jó | eladás útját-módját. Nem volt könnyű, | de beváltak az elképzelések. Hetvenkettőben tízmillió korona körül volt a bevételünk gyümölcsből.

* * *

Adatokat, hektárhozamok sokaságát lehetne felsorolni a fejlődés bizonyítására. De talán a legékesebb igazolás az, hogy eltűntek a válycgházak, szaporodtak a családi házak, ma pedig

összeszedtük az árát, úgy tervezgettük együtt a jövőt.

Lassan, nagyon lassan gyarapodott a szövetkezet. Keményebb kezű, határozott ember kellett az élre. Vass Fe- rencre esett a választás.

— Örültem, hogy a falu népe bízik bennem, de nem akartam én elnök lenni. Ötvennégy végén választottak

e

<o

6

03

X

33

N

3

E

03

C

a

s

meg, és csak övenöt tavaszán vettem át a tisztséget a felsőbb szervek felszólítására. Nem féltem, nem is voltam borúlátó, jól tudtam, dolgos nép lakik itt.

* * *

Az alapozás és a kezdet nem köny- nyű évei után 1960 januárja jelenti az új szakasz kezdetét. A három falu — Csenke, Nagymagyar, Vajasvata — szövetkezeti tagsága egyesül, s ettől az időponttól kezdve közigazgatásilag is egy helyihez tartoznak. Pályázatot hirdettek, mi legyen a három ösz- szevont falu új neve. A jeligés pályázatot Vass Ferenc nyerte meg: ő javasolta az Aranykalász (Zla- té Klasy) elnevezést. A szövetkezet a Béke nevet vette föl, s később a csákányiak (Cakany) is ehhez a mezőgazdasági üzemihez csatlakoztak.

Járjuk a földeket. Mindenhol öntözőcsatorna, a felső-csallóközi öntözőcsatorna része. 1967-től, az átadástól a szövetkezet valamennyi földje öntözhető.

— Tudja, úgy van ez — mondja kesernyés mosollyal az elnök —, hogy öntözésben járási viszonylatban az elsők között vagyunk, a hektárhozamokban pedig jócskán hátul járunk. A kavicsos-homokos talaj makacs ellenfél. Két éve például az aszály miatt sok kukoricát kellett lesilózni, most a kukorica néz ki szebben, de a gabona fog gyengébben fizetni.

— Tulajdonképpen a talajviszonyok adták az ötletet a gyümölcskertészet létrehozására. Nem voltak szakemberek, így hát Magyarországra jártam turnét az emeletes ház a divat. Felépült a korszerű javítócsarnok zuhanyozóval, a szövetkezeti klub, ahol színházterem, színes televízió is van, s ide járhatnak a tagok étkezni.

— A munkában nekem nincs pardon — mondja Vass Ferenc. — Egyszer az apám is nehezteli rám, mert azt mondtam neki, apu, nem tiszták a borjúk. Panaszkodott is az anyámnak, ezt kellett megélnie, saját fia teremti le. Mondtam neki, te csak otthon vagy az apám, a szövetkezetben állatgondozónak tartlak. Egyébként jól állunk munkaerőben. Megválogatjuk, kit veszünk föl.

Fellapozom a jegyzetfüzetben Szalay Ferenc szavait.

— Keménykezű ember az elnök, mi tagadás, néha meg is morogjuk szigorúságát. Aztán, amikor jön az osztalék és a vastag boríték, megenyhülünk: — Igaza volt az elnöknek! En ötödmagammal dolgozom a szövetkezetben, három lányommal és unokámmal. Ez a szövetkezet jelenti a mi boldogságunkat.

Ha nem ismerném régóta Vass Ferencet, el sem hinném, hogy a kemény tekintetű, nagy darab ember milyen érző szívű. A gépészek mesélték, hogy a szerelőcsarnokban levő kombájnba rakott fészket a rozsdafarkú. Amikor kihúzatták a gépet az udvarra, az elnök fél napig leste, megtalálja-e az anya a fiókáit. Az emberekkel már arról tanakodott, hova tegyék a fészket, amikor a madár rátalált a fiókákra. S azok mintha érezték volna, hogy útban vannak, néhány napja éppen az aratás kezdete előtt kirepültek a fészekből.

Csenkén köztudott az is, hogy csak az elnök engedélyével lehet fát kivágni. A szerelőcsarnokot néhány méterrel hátrább építették föl, mert az eredetileg kijelölt helyen fák voltak.

— A fák az életet jelentik, a szépséget és a levegőt. Szeretni, óvni kell hát a fákat — mondogatja gyakran.

Kvarda József, a szövetkezeti klub vezetője a legújabb aratási híradót készíti. Készségesen tájékoztat a helyi kulturális életről:

— Tagságunk külföldi és hazai kirándulásokon vesz részt. Rendszeres vendégünk a Magyar Területi Színház. Képzőművészeti kiállításokat szervezünk, van egy beat- és egy fúvószenekarunk is. Igazán gazdag a programunk. Azt szeretnénk, ha a szövetkezeti klub rendezvényéi nemcsak szórakoztatnák és művelnék az embereket,

Minden szövetkezeti fiatal lakásigényét kielégítik (Gyökeres György felvételei)

hanem ízlésüket is befolyásolnák. Ez bizony nem megy egykönnyen. Évről évre képzőművészeti kiállításokat rendezünk, ízléses kerámiákat, festményeket kínálunk eladásra és“ ennek ellenére a korszerű, új családi házak elé csak odarakják a kerti törpét...

* * *

Füsi László a javítóműhelyben dolgozik, felesége a gyümöLcskertészetben. Rövidesen háromszobás, összkomfortos lakást kapnak a szövetkezettől, ingyen. Egyetlen feltétel: legalább tíz évig a szövetkezetben dolgoznak.

— Már megvettük az ebédlőbútort, tavaly pedig autót vásároltunk. Ha jól megy, egy hónap múlva beköltözhetünk — mosolyog a fiatalasszony.

Harminchat ilyen Lakást építenek, s rövidesen minden szövetkezeti fiatal lakásigényét kielégítik.

Bartalos László szavai jutnak az eszembe. — Ha az apám felkelne a sírjából, nem ismerne rá erre a falura, azt hinné, idegen helyen jár.

* * *

Vass Ferenc szolgálati Volgájával röpít bennünket az egyik létesítménytől a másikig.

— Ez itt a korszerű Bábolna szárító. Az egyik szemes, a másik meg szálas takarmányoknak. Az illésháziakkal kooperálunk. Felépítünk egy ötszázas tehénistállót, aztán majd még egyet. A mesterséges öntözéssel és a legeltetéssel megoldottuk az ele séget is.

Tovább megyünk a gyümölcsösbe.

— Országos viszonylatban a legjobbak közé tartozunk a gyümölcstermesztésben. A nagyváros közelsége meg arra ösztönöz bennünket, hogy növeljük a zöldségtermesztést. Még több női munkaerő kellene, de leginkább ügyes gépek. Itt még nagyon alacsony a gépesítés foka.

Az autóban számolom össze — fél kezem kevés rá — milyen fontos funk dókat tölt be.

— Dolgozni kell, becsülettel, ez a lényeg.

Idős emberek köszönnek rá, arrébb egy kismama néz felénk: Csókolom, Feri bácsi.

Megenyhül az arca, szinte magának mondja:

— Ez a legszebb érzés, amikor látom, hogy a falumban mosolygósak az emberek...

SZILVÄSSY JÓZSEF

— lói tudtam, dolgos nép lakik itt

— Már megvettük az ebédlőbútort

— Sok minden kavargóit akkor a tejü

nkben

o

©_

(Q

o

ISI

3

mm ■

O

"

o

o

CA

g;

<D

<0