Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 3. szám
f JUBILEUM A feleség így szól a férjéhez: — Drágám, tudod, hogy holnap ünnepeljük ezüstlakodalmunkat. Jó lenne szépen megemlékezni erről a napról. , — Azt hiszem a legszebb az lesz, ha egy percnyi hallgatással ünnepelünk. /}l uj, inurtJbJie^frvi /n& (bneij- a /SmejLeA <a VÉLEMÉNY Egy fiatalasszonytól megkérdezték, hogy mi a véleménye a házaséletről. — Nem sok különbséget találok leánykori éveim és mostani életem között. — Hogyhogy? — Lánykoromban hajnalig vártam, hogy a vőlegényem elmenjen, most pedig hajnalig várok, hogy a férjem hazajöjjön. TITOK Egy borkereskedő haldoklik. Magához hívatja három fiát és így szól hozzájuk: — Mielőtt meghalok, egy nagy titkot árulok el nektek. Hajoljatok közel hozzám. A fiúk odahajoltak és az apa elhaló hangon mondta: — Gyermekeim ... szőlőből is lehet bort csinálni. Vannak olyan emberek, akik mindent ismeretség alapján kapnak — még pofont is. Amikor nincs mit tenni — ez rossz dolog, amikor nincs mit elhallgatni — ez már félelmetes. ŐSZINTESÉG — Hogy te milyen ronda kövér lettél... (Balázs-Piri Balázs rajza) Apa a fiának: Amikor annyi idős voltam, mint most te, én már megkerestem az első harminc ezüstpénzemet. Ha azt akarod, hogy ne szakítsanak félbe — akkor hallgass. Aforizmák a Krokogyilból PILLANATKÉP Kovácsék színházba készülnek. Amikor már a kapuban vannak, Kovácsné ránéz a férjére: — Lajos, te nagyon szőrös vagy. Miért nem borotválkoztál? — Borotválkoztam. — Mikor? — Amikor elkezdté! öltözködni. GAZ Janika a szüleivel vendégsébe megy, ahol a háziasszony a vendégek kedvéért zongorázik. Janika ott áll a zongora mellett és hallgatja. — Hogy tetszik? — kérdik tőle. — Elég jó — feleli a kisfiú s közben a pedálon levő lábakat figyeli —, csak sok gázt ad. ZENEI MŰVELTSÉG — Kérem, mondja meg nekem, mi lesz a mai hangverseny műsora? — Ma este Bach müvei szólalnak meg. — Melyik Baché, a Sebastiané vagy az Offenné. A HÉT VICCE Mondja, mi történt magaval. szomszéd7 Azelőtt éjféltájt járt haza a kocsmából, most meg csak hajnal felé vetődik haza. Tafan más kocsmába jár? Nem, csak az utam lett hosz- szab. Miért? Szélesítettek az utcákat. UTCÁN Részeg ember tántorog az utcán. Egyszer csak beleütközik egy hirdetőoszlopba. Elindul tapogatózva az oszlop mellett. Örül a biztos támasznak és megy, megy körbe. Amikor már harmadszor járja körbe az oszlopot, ijedten felkiált: — Úristen, engem befalaztak! ... — A gyárunk ugyan nem teljesíti a tervet, viszunt nekünk van a legnagyobb hóemberünk a járásban! (Eubomír Kotrha karikatúrája) PISTIKE ROLF PESTER Az ember önmagát nem tudja átalakítani. Ezért helyesebb, ha alárendeltjeit neveli meg. A élet harc. De legalább az a jó, hogy mindenki a maga súlycsoportjában vívja. Az orvosok nagyobb bizalmat keltenének betegeikben — ha , sosem halnának meg. A légvárnak is vannak típustervei. Pisike hazajön az iskolából és diadalmasan mondja: — Papa, a tanító elvtárs elismerte, hogy több eszem van, mint neki. — Nocsak?! — Először azt mondta, ha valamit nem tudunk, kérdezzük meg egy okosabb embertől. Aztán azt kérdezte tőlem, hogy mennyi ötször öt. Mese a tudósról (Eulenspiegel) — Mi a hibáinkat és a kihasználatlan gépeinket nem takargatjuk. Megteszi helyettünk a hó ... (Rohác) PANASZ — Volt nekem egy nagybácsim, aki egy tengeralattjárón szakácskodott. — És már nincs ott? — Sajnos nincs. Egyszer ugyanis kifutott a tej és ő ki akart szellőztetni. ELVÁLT — Asszonyom, ön elvált a férjétől? — Igen ikérem, de az ő hibájából. — Miért az ő hibájából?, — Azért, mert egyszer azt mondta, hogy elutazik, de titokban visszajött és rajtakapott más férfival... KÉRDÉS — Asszonyom, mondja, meg, mit szeret a legjobban? — Másodszor táncolni, harmadszor meg zenét hallgatni. Őszinte munkamegosztás (Elek Tibor karikatúrája) mm mm — Most pedig, kedves társaim — mondta rövid beszéde végeztével az igazgató —, arra kérem önöket, szóljanak hozzá az általam felvetett problémák lénye géhez. Ezek komoly elvi kérdések, ezért mindenkit fokozott aktivitásra kérek. Az igazgató körültekintett a társaságon, de mindenki merőn az asztalra bámult. Egyesek valamit rajzolgat- tak az előttük heverő papírlapra, mások a körmüket mustrálták, az olyan ember kíváncsiságával, aki ilyesmit még sohasem látott, megint mások pedig gyufaszálakat tologattak az asztalon. — Nos, hát, kedves kartársak, senkinek sincs saját véleménye? Kérem, kérem ... Például ön, Breis- tug kartárs. Breistug kartárs bizonytalanul megcsóválta a fejét és tovább iparkodott azon, hogy a hamutartót élére állítsa. — Rövid tanácskozásunk kezdete előtt — folytatta példálózással a kísérletezést az igazgató — véletlenül hallottam, amint ön a folyosón szenvedélyesen tárgyalta a tegnapi labdarúgó-mérkőzés eseményeit. Akkor senki sem kérte önt felszólalásra. Hogy jogos volt-e a büntetőrúgás, vagy nem — erről mindenkinek megvolt a véleménye ... — Szót kérek — mondta Breistug. — Vége-valahára — mosolygott az igazgató. — Arról a kérdésről — kezdte Breistug —, hogy a büntetőrúgás jogos volt vagy nem, ugyebár nem is kell vitatkozni. Ez a napnál is világosabb. Amikor a kapus elkapja az előretörő csatár lábát... — Kérem, kérem — szólt közbe az igazgató —, mi egyáltalán nem a büntetőrúgásról beszélünk, hanem a jövő évi beruházásokról, ön pedig valakinek a lábát emlegeti ... — Egyetértek az igazgatóval — jelentette ki határozottan Stofbein. — A láb nak ehhez semmi köze. A kapus senkinek a lábát nem fogta meg, ez kitünően látható volt a televízió képér nyőjén, amikor lassítva újra lejátszották az akciót! — Kartársak, kartársak, ne ragadtassák el magukat. Nem a futballról van szó, hanem a beruházásokról! — Nagyon helyes — szólt Bleulich főkönyvelő. — Nem is beszélünk futballról, mert tegnap nem is futball volt, hanem olyasmi, ami alig hasonlít hozzá ... Amikor jó néhány ember alig-alig vánszorog a pályán, az ilyesmit csak nehezen lehet fut- ballnak nevezni... — Kartársak, felszólítom önöket, hogy maradjanak a kérdés lényegénél — jelentette ki az igazgató. — Persze, persze — állt fel Brockmeier osztályvezető —, ki hogyan vánszorog, Bleulich kolléga kifejezésével élve, ez természetesen nem tartozik az ügy lénye géhez. Ez pedig az, hogy az a tizenegyes teljesen jogos volt, és ezen a tényen semmiféle szószaporítás sem változtathat! — A beruházások! — ki áltott fel az igazgató és ök lével az asztalra csapott. — Ez egyáltalán nem tény! — üvöltött fel Mittenzwei főmérnökhelyettes. — Az ön számára tény, de a mi számunkra nem az! — Játszani tudni kell! — A beru . . . — Hogy is tudnának játszani az ilyenek ... — ... házások ... —• Megfogta a lábát! — Ezért nem adni tizen egyest? — Még csak az kelleti volna! Az igazgató felállt és csendesen kiment a szobá ból. Az elvi vita tovább folytatódott. GELLERT GYÖRGY fordítása 1979. I. 21. ÚJ SZÚ
