Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 3. szám
„ > » * * TUDOMÁNY liiisiiillllllllllllllillliiiés TECHNIKA A nyomdaiparban ma is használatos találmányok egész sorozata fűződik csehországi születésű feltalálók nevéhez. E szakágazat fejlesztésében elsősorban Alois Senefelder, Kasper Herman, Jakub Husnik és Karel Klic szerzett érdemeket. Az utóbbi éppen száz évvel ezelőtt, 1878/79 szilveszter éjszakáján fedezte fel a mélynyomás technológiáját — egy szerencsés véletlen folyamán. De vegyük ezeket a találmányokat először sorjában. A LITOGRÁFIA SZÜLETÉSE mények után Senefelder Münchenben és Bécsben sikeres nyomdaipari vállalkozásba kezdett, majd a német királyi tér- képnyomda alkalmazottjaként 1834-ben bekövetkezett haláláig az új eljárás tökéletesítésével foglalkozott. Sikerült olyan módszert találnia, amely lehetővé tette az olajfestmények nyomdai repro- ' dukálását. A hosszadalmas és lehetett nyomtatni. Ma az ofszet a legelterjedtebb nyomdai eljárások közé tartozik, ezért kár, hogy feltalálójának a neve csaknem feledésbe ment. a fénynyomás A fénynyomást a nyugat-csehországi Vejprnicáben született ]akub Husnik fedezte fel 1868- ban. Husnik (1837—1916) PráBécsbe ment, ahol az állami nyomdában kezdett dolgozni és előadásokat tartott az új eljárásokról, a fénynyomásról, a fotolitográfiáról és a fotocinko- gráfiáról. Bécsi tartózkodása alatt a heliográfiát kibővítette a színes nyomással, így lehetővé vált több színű reprodukciók előállítása. Husnik 1877-ben visszatért Prágába, ahol egy reálgimnáziumban tanári állást vállalt. Nyugdíjaztatása után vejével egy reprodukciós céget alapítottak. Husnik 1916-ban bekövetkezett haláláig sok tanulmánnyal és újítással gazdagította a poligráfiát. SZÁZÉVES a mélynyomás A NYOMDAIPAR FEJLESZTÉSÉNEK CSEH ÚTTÖRŐI Alois Senefelder 1771. november 6-án született Prágában. Szülei eleinte jogásznak taníttatták, de apja korai elhalálozása miatt abbahagyta tanulmányait. Színdarabokat kezdett írni, de műveihez nem talált kiadót. Nem maradt más hátra, maga adta ki színdarabjait. Mivel a nyomtatást nem tudta megfizetni, ezért egy olcsóbb, általa is megvalósítható nyomdai eljáráson kezdte törni a fejét. Első kezdetleges nyomtatásai 1796 körül láttak napvilágot. Az új eljárás aránylag egyszerű volt. A rajzot, vagy a szöveget egy különleges zsírtussal egy litográfiái kőre (solnhofi mészlapra) mázolta át. A nem nyomtatandó helyet gyenge savval kezelte, ezután a lemezt lemosta, majd az elkészített formát papírra nyomta. így jelentek meg az első, litográfiái eljárással (kőnyomással) készített kiadványok. Az első eredigényes véseteljárások után ez volt a műalkotások reprodukciójának és terjesztésének első olcsó lehetősége. AZ ofszetnyomAs feltalálója Senefelder munkájához néhány évtizeddel később kapcsolódott Kasper Herman, az ofszetnyomás feltalálója, aki Kynsperkben született, 1871- ben. Kísérleteit az Egyesült Államokban kezdte, majd pedig Lipcsében ért el jelentősebb eredményeket. Herman a már széles körben elterjedt litográfiából indult ki. A képet azonban nem kőre, hanem egy könnyű és könnyen kezelhető cinklemezre másolta, amelyről a képet egy gép gumilemezre nyomta át. írről már papírra gában és Antwerpenben festő- akadémiát látogatott. Amikor visszatért, rajztanári állást vállalt a tábori gimnáziumban, ahol új reprodukciós eljárásokkal és fényképészettel kísérletezett. Találmányát, amely egy litográfiái kő fínyérzékeny rétegre való fényképészeti átmásolásán alapul, a fénykép javítása céljából jelentette be. A fénynyomás feltalálójaként azonban a cseh Jakub Husnikot s a müncheni Josef Albert fényképészt párhuzamosan ismerték el. Az utóbbi is hasonló kísérletekkel foglalkozott, és Husnik- tól függetlenül azonos eredményekre jutott. Mivel Albertnek jobb lehetőségei voltak a találmány hasznosítására, Husnik öt évre eladta neki a fénynyomásra szóló jogait. A cseh feltaláló a hetvenes évek elején AZ A BIZONYOS SZILVESZTERI ÉJSZAKA Karel Klie (1841—1926) neve a mélynyomás feltalálásával függ ősze. Ez volt az első olyan eljárás, amely a féltónusok reprodukcióját természetes foto- mechanikus úton tette lehetővé. Az eljárás egy aszfaltréteggel ellátott rézlemezre való másoláson alapult, A rézlemez a kép féltónusát finom nyomdai elemekre bontja fel, ami lehetővé teszi a kifogástalan minőségű reprodukciót. Klic ezeket az eljárásokat 1878—79 szilveszter éjszakáján fedezte fel. Amint ezen az éjszakán dolgozószobájába ment — ahol hosszabb ideje nyomdai kísérletekkel foglalkozott — észrevette, hogy a rézlemezre finom aszfaltporréteg rakódott le. Láng fölött megmelegítette a lemezt, úgy, hogy az aszfaltszemcsék felolvadtak. Utána a rétegre fényképfelvételt másolt át, amelyet vasklo- riddal maratott ki. Az újév reggelén egy nyomdász próbanyomatot készített, és az eredményen nagyon elcsodálkozott. A fénykép kifogástalan reprodukcióján a féltónusok fel voltak bontva. Röviddel ezután Becsben kiállították Klic nyomatait, amelyek nagy tetszést arattak. Máig is rejtély, miért nem szabadalmaztatta találmányát. Ebben és sorsában kollégájára és barátjára, Husnikra hasonlított. Klic is elsősorban festő, arcképfestő és grafikus volt. Bécsben telepedett le, ahol az új nyomdatechnikát tanította. Később Angliába költözött, ahol a Strey fivérek cégénél dolgozott, s további tanulmányaival nagy tiszteletet és elismerést vívott ki magának. Angliai tevékenysége alatt állandóan tökéletesítette a mélynyomást, különösen a gyorsnyomás bevezetésével. A kilencvenes évek közepén kialakított egv mélynyomó-ratációs gépet. A cseh feltalálót 1895-ben kinevezték a Rembrand Intaglio Printing Company grafikai intézet műszaki igazgatójának és a cég társtulajdonosa lett. A mélynyomást a XX. század első negyedében a világ minden iparilag fejlett országában bevezették. Az új nyomdatechni- kia eljárás bevezetése elsősorban a nagy cseh feltaláló, Karel Klic érdeme. Az említett esetek ugyanakkor arra is utalnak. hogy a kedvezőtlen hazai gazdasági és politikai körülmények m'att a cseh feltalálók kénytelenek voltak külföldi országokban érvényesíteni tehetségüket. i-----------------A bratislavai Pravda Sajtó- kombinát új üzemében korszerű technológiával és műszaki berendezéssel készítik a sajtótermékeket. Az új üzemben jelenleg több mint 10 napilapot és folyóiratot nyomnak, közöttük az Üj Szó vasárnapi számát is. Az itt dolgozó nyomdászok munkája ma már alig hasonlít a régi, hagyományos eljáráshoz. A szöveget perforáló gépek segítségével viszik lyukszalagra, a további feladatokat már automatikus leolvasó és fénymásoló berendezések végzik. A felvételeken (balról) Lu- bomíra Candráková az újságoldalt tördeli, Milan Högye pedig (jobbról) az összeállított oldalakat fényképezi (CSTK felvételei) A Szovjetunió éghajlatára jelentős mértékben kihat az Északi-Jeges-tenger. Hideg lehelete télen még a közép-ázsiai pusztaságokon is érezhető, ahol a szélfútta hó homokkal keveredik. A sarki hideg a szovjet területeken kora ősztől kezdve késő tavaszig vendégeskedik. Az orosz tél egyúttal jelentős anyagi károkat okoz. A hófúvások akadályozzák a vasúti forgalmat, a gépkocsik közlekedését, nem is beszélve az utakon keletkező jégpáncél veszélyességéről. Amikor Szibériában és a távoli északi területeken napokig tart a hóvihar, s a hőmérőben — 50 C° alá süllyed a szesz (a higany megfagyna), a vállalatok beszüntetik a munkát és az iskolákban sincs tanítás. A FOGYASZTÓ ÉS A TÉL Moszkva lakossága januárban és februárban kétszer annyi gázt fogyaszt, mint a nyári hónapokban, ennek ellenére a moszkvaiak személyenként és havonta mindössze 16 kopekot fizetnek a gázért, függetlenül a fogyasztás mértékétől. A melegvíz-szolgáltatás személyenként havonta 67 kopekba kerül, tekintet nélkül a felhasznált mennyiségre. A központi fűtésért a lakosok személyenként. 89 kopekot fizetnek. Az áram- és a gázszolgáltatásért, valamint a további kommunális szolgáltatásokért járó díjszabás harminc éve nem változott. Mint ismeretes, az Egyesült Államokban 1977 januárjában és februárjában több mint 8000 vállalatban szüntették be a munkát, mert a hőmérséklet mínusz 10—15 °C-ra süllyedt, s hárommillió dolgozót bocsátottak el. Tüzelőanyag volt ugyan elegendő, de „takarékoskodtak vele“, amíg a kormány bele nem egyezett az olaj és a gáz árának a monopolszervezetek által szorgalmazott emelésébe. A Szovjetunióban 1977 elején az ország számos részében mínusz 40 C° volt a hőmérséklet, csak délen volt valamivel enyhébb az idő — mint az Egyesült Államokban. A szovjet vállalatok azonban a hidegben is zavartalanul üzemeltek, senkit sem küldtek haza a munkából, a helyiségek hőmérséklete sem csökkent, s az áram és a tüzelőanyagok ára sem változott. A költségtöbbletet az állam fedezte.’ A szovjet városokban az iparvállalatok többségét, a lakóházakat és a középületeket központi forrásokból fűtik. A hatalmas hőerőművek éppúgy elválaszthatatlan részei a szovjet városoknak, mint a környéküket borító fehér hó. Moszkvában például ezek a hőtermelő nagyüzemek több mint 10 000 kis kazánház felszámolását tették lehetővé, amelyek füstje korábban piszkos szürkére festette a parkok hótakaróját. A főváros levegője az utóbbi 10—15 év alatt háromszoros mértékben megtisztult. MIBE KERÜL AZ OROSZ TÉL A Szovjetunió többi városában is fehéren csillog a hó. A hőerőművek komplex módon kihasználják a tüzelőanyagot, áramot is termelnek, meleget is szolgáltatnak a házak fűtéséhez. A hőerőművek kihasználási foka körülbelül 70 százalékos, amit az infra struktúráért felelős külföldi városigazgatási dolgozók irigykedve vesznek tudomásul. A szovjet komplex fűtési rendszer tapasztalatainak nemzetközi jelentősége van. Ezek tanulmányozása és hasznosítása lehetővé teszi főleg a nyugati városok számára, hogy legalább részben megtisztítsák a levegőt, s megbízhatóbbá tegyék a fűtést a rendkívül hideg időszakokban. MILLIÁRDOS ÉRTÉKEK ADJAK a MELEGET A szovjet hőerőművek évente több mint 90 millió tonna egyezményes tüzelőanyagot égetnek el fűtési célokra, ebben sajnos a legdrágább, a gáz viszi a vezető szerepet. A szovjet városok feletti tiszta égbolt tehát nem valami olcsó dolog, -az elégetett tüzelőanyag világpiaci áron számítva évente néhány milliárd dollárba kerül. A fogyasztók azonban csak elenyésző részét térítik meg ennek az összegnek. Az iskolák, a kórházak és más középületek fűtését az állami költségvetés fedezi, ami több százmillió rubelt tesz ki. A Szovjetunió az óriási távolságok országa. Ezért a lakóházak és középületek többségét, különösen vidéken, közvetlenül helyben fűtik, amihez további 180 millió tonna egyezményes tüzelőanyagra van szükség. Itt azonban kevésbé értékes tüzelőanyagot használnak, a gáz csupán 20 százalékot képez, a többi szén és tűzifa. A tüzelőanyagot a fogyasztók olcsón vásárolják az államtól, a városi lakosok jövedelmüknek 0,2 százalékát, a falusi lakosok 1,6 százalékát költik tüzelőanyagra. A tél minden évben „megadóztatja“ a szovjet gazdaságot. A helyiségek fűtésére felhasznált 270 millió tonna egyezményes tüzelőanyag óriási értéket képvisel. A hóeltakarításra, az utcák és az utak tisztán tartására szolgáló hatalmas géppark fenntartása és üzemeltetése szintén nem csekély összegbe kerül. A Szovjetunióban minden évben jó előre felkészülnek a télre. Feltöltik a föld alatti gáztárolókat, a távol eső falvakba idejében eljuttatják a szenet és a tűzifát. Az időjárás előrejelzése egyelőre még nem megbízható, ezért mindenhol elegendő tüzelőanyagot kell tartalékolni a különösen erős fagyhuliámok esetére. Ez több tízmillió tonna biztonsági tüzelőanyag raktározását követeli meg. A kazánfűtő dolgozók száma a Szovjetunióban meghaladja a 600 ezret, ez azonban többnyire idényjellegű munka. A Szovjetunióban egyébként is gondokat okoz a munkaerőhiány, ezek a dolgozók azonban valóban nélkülözhetetlenek. A tél tehát bőségesen okoz problémákat. Ezeket azonban a fogyasztók nem érzik, a Szovjetunióban minden háztartás olcsón jut meleghez. (APN) 1979. I. 21.
