Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 3. szám
A10—15 éves tanulók irodalmi érdeklődésének pedagógiai vonatkozásai Az irodalom személyiségfejlesztő hatása közismert. A szocialista nevelés- elmélet rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít az irodalom világnézet-, erkölcs- és jellemformáló hatásának. Az irodalmi nevelés a szépirodalmon keresztül érteti meg a tanulókkal a társadalmi fejlődés, a társadalmi változások okait, elősegíti a helyes szociális, etikai, esztétikai értékrend- szerek kialakulását. Az irodalom mint a művészetek egyike a nevelés eszköze. Az irodalmi érdeklődés értelmezhető mint e nevelési eszköz specifikuma, azonban csak optimális feltételek között, vagyis akkor, ha az egyén már rendelkezik bizonyos pozitív tapasztalatokkal az esztétikai észlelés, élményátélés terén. Más szóval: minél optimálisabb az irodalomhoz fűződő kapcsolata, annál kedvezőbben hat személyiségének alakulására. Az irodalomhoz fűződő kapcsolat az irodalmi érdeklődés függvénye. Több, mint egy évtizede folytatunk kutatásokat a hazai magyar tanítási nyelvű alapiskolák tanulói irodalmi érdeklődésének a feltárására. Az első vizsgálat 1966-ban a nyugat- és a közép-szlovákiai kerület 13 iskolájában szerzett adatok alapján a tanulók olvasáshoz való viszonyát a hazai és a külföldi kutatások eredményeivel egyeztetve igyekezett körvonalazni. Ezek az eredmények kiindulópontot jelentenek a kérdés további, sokrétűbb feltárásához. A pszichológusok szerint az ember 10—20 éves kora között olvas a legtöbbet. Ekkor dől el, hogy az olvasás mennyire válik az egyén kultúrszük- ségletévé. Ezért megvizsgáltuk a tanulók szabad idejének tevékenységét, milyen szerep jut benne az olvasásnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a lányok többet .olvasnak, többet nézik a televíziót, hallgatják a rádiót, mint a fiúk, viszont ez a „kul- túrtöbblet“ a sportolás rovására megy (amit még fokoz az a tény, hogy a lányok sokkal több időt töltenek el házi munkával, mint a fiúk). Mindezek ellenére az olvasás a 15 éves ifjúságnak a legpreferáltabb szabad idei tevékenysége volt. Az 1971-ben szerzett adatok szerint viszont mintegy 12 százalékos visszaesés mutatkozott, az olvasás vezető szerepét a televíziónézés vette át. A tömegtájékoztatási eszközök családjának legfiatalabb tagja rendkívüli közkedveltségre tett szert világszerte, hiszen szórakoztat, növeli a tájékozottságot, kiterjeszti a nézők érdeklődési körét, gazdagítja ismeretanyagukat. Számos nemzetközi statisztikai adat szerint a televízióval jól ellátott országokban növekedett a kiadott művek száma is (Csehszlovákia, Szovjetunió, Ausztria, Anglia stb.j. A franciák például kimutatták, hogy a tévé egyre több könyvet vásároltat meg az emberekkel. Viszont vannak más tapasztalatok is, például az USA-ban igen komoly csökkenés mutatkozott a gyermekolvasók táborában, de mindenütt sokat panaszkodtak a pedagógusok amiatt, hogy a gyermekek nem tudnak betelni a képernyő nyújtotta szórakozással és elhanyagolják egyéb kötelességeiket. Ma már nem vitás, hogy a televíziót nevelési tényezőnek kell tekinteni, hatása különösen a 6—14 éves korú gyermekek esetében számottevő; babona és üres közhely, hogy csak passzív befogadásra nevel és az egészséget kizárólag károsítja. Legutolsó, 1978-ban végzett vizsgálataink szerint — melyeket hét nyugat-szlovákiai, két közép- és egy kelet-szlovákiai iskolában végeztünk a Nitrai Pedagógiai Főiskola magyar szakos hallgatóival — a 10—15 éves gyermekek legkedvesebb szabad idei tevékenysége nem a tévé, se nem az olvasás, sem a sport, hanem az ezeket ugyanebben a sorrendben megelőző tánczene hallgatása. Ebben megegyeznek a fiúk és a lányok, falun és városban egyaránt. Tánczenét hallgatnak magnóról, tévéből — hiszen a modern dzsessztől a divatos beatig széles skálában jelentkeznek a képernyőn, a rádióból, miközben néha még tanulnak vagy olvasnak is ... Ez az adat nagy meglepetést keltett, mert az előző vizsgálatok során aránylag kevésszer utaltak rá a megkérdezettek, jóllehet világszerte a tizenévesek körében legnépszerűbbek az ún. köny- nyűzenei, tánczenei műsorok. Gyakran hallottunk a nevelők, szülők körében olyan nézeteket, hogy a gyermekek azért olvasnak keveset, mert nincs idejük. A múlt évben megkérdezett 500 gyermek közül mindössze 8 gyermek akadt, akinek saját bevallása szerint nincs egyáltalán ideje olvasni, 180-nak kevés, 284-nek elég, 24-nek pedig sok ideje van. Ezeket az adatokat egybevetettük a tévénézés gyakoriságával, feltételezve, hogy minél több időt tölt a gyermek a képernyő előtt, annál kevesebb ideje marad az olvasásra. A statisztikai adatok szerint azok, akik saját véleményük szerint elég szabad idővel rendelkeznek, lényegesen kevesebbet nézik a tévét naponta (hétköznap átlag 1, szobaion és vasárnap mintegy 2 órát), míg azok, akik „nem érnek rá olvasni“, hétköznap több mint 2, szombaton és vasárnap több mint 4 órát töltenek tévénézéssel. A tévé pedagógiai problematikájával foglalkozó szakemberek szerint napi 1—2 órás televíziózás általánosan elfogadható; persze, az időtartam csak egyetlen mutató, a „mennyit“ és „mit“ szorosan összefügg. Cs. Schüller, Dévai és Kádár magyar kutatók szerint a gyermekek 73 százaléka nézi végig naponta a teljes adást! Ha ez az 1968- as adat ma már nem is időszerű, s egyre több az olyan szülő, aki érdeklődéssel figyeli gyermeke tévével való kapcsolatát, igyekszik bennük kialakítani a válogatás, a műsorválasztás készségét, még ma is nagyon sok családban nem foglalkoznak a gyermek tévés programjával és a gyermek azt nézi, amit a felnőtt (s ez még a jobbik eset, mert közben vagy a műsor után megbeszélhetik a vitás jeleneteket, az információkat kibővít- hetik), vagy azt nézi, amit akar. Kíváncsiak voltunk, milyen álláspontra helyezkednek a tanulók, ha választaniuk kell, mit kedvelnek jobban: a tévét vagy az olvasást? A kérdést alternatív, illetve kimondottan ellentmondásos feleletek közötti választással fogalmaztuk meg, hogy az általános válaszokat elkerüljük. A tanulók háromnegyed része nem tudta eldönteni a kérdést, illetve az is is választ részesítette előnyben. Ezen nem is lepődhetünk meg. így is feltűnően kiugrik a tévé előnybehelyezése az olvasással szemben azoknál, akik túl sok időt töltenek a tévé előtt (47:7) azokhoz képest, akik nem élnek annyira a tévé bűvkörében és az olvasást részesítik előnyben (6:39). Nem szorította ki tehát nálunk sem teljesen a televízió az olvasást, mint ahogy' ezt napjainkban hallani, de tizenéveseink körében mégis nagyobb szerepet játszik, mint az olvasás. Arra a kérdésre, hol tett szert a gyermek dlyan ismeretre a világról, amit teljes mértékben igaznak tart és el is hisz, függetlenül attól, hogy menynyire szeret olvasni, a televízióra adott szavazatok megelőzik a könyveket, de az iskolára és a felnőttekre adott szavazatokat is! Az olvasni szerető gyermek esetében persze csupán tizedes különbség van a százszázalékos megoszlást illetően. Ez is azt bizonyítja, hogy a képszerűség, a szemléletesség milyen fontos szerepet játszik az ismeretszerzésben még a 15. életévben is! Kétségtelenül fokozottabban oda kell figyelniük a nevelőknek, a szülőknek a kérdésre, ne engedjék meg, hogy a tévé olyan mértékben lekösse a gyermeket, hogy lemondjon egyéb örömeiről, különösen az olvasás nyújtotta szellemi örömökről. Egyértelműbben kell tudatosítanunk, hogy a művelődés fő forrása a könyv, az irodalomolvasás! Ehhez külső és belső kedvező feltételek, olyan körülmények megteremtése szükséges, melyek kedvezően hatnak az olvasási készség, szokás kialakítására, az olvasottak értékelni tudására. Az érdeklődés és az értékelés között bonyolult összefüggés mutatható ki. Ami érdekel minket, az érdeklődésünk tárgya is. Ez az értékelés azonban korántsem feltétlenül pozitív, ezért olyan fontos, hogy a nevelő segítsen a serdülő gyermek érdeklődési körének a kialakításában, irányításában. Minden bizonnyal jobb lényegkiemelő készséggel rendelkeznek azok, akik olvasási élményeiket megosztják valakivel. A tanuló és a pedagógus jó viszonyáról tanúskodik, ha a gyermekek őszintén beszámolnak olvasmányaikról és meg is beszélik azokat. Az 1966-os felmérés nem túl megnyugtató adatokat nyújtott ezzel kapcsolatban. A tanulók 16 százaléka senkivel nem beszél olvasmányairól, s mindössze 4 tanuló (0,7 százalék) beszél a tanítójával erről. A későbbi adatok megnyugtatóbbak, de korántsem ideálisak. A legújabbak szerint a tanulók 70,27 százaléka kortársakkal, pontosabban a barátokkal (45,90 százalék) és testvérekkel (24,47 százalék) beszéli meg olvasmányait, szüleivel (12,64 százalék), rokonokkal (5,71 százalék), a tanítókkal (2,65 százalék) és a 42 gyermek, vagyis a megkérdezetteknek 8,56 százaléka senkivel sem osztja meg olvasási élményeit. A gyermekeknek ez a kategóriája nyilván további pszihológiai kutatást igényelne (a közösségben elfoglalt helye, családi viszonyai, esetleges magányossák okainak feltárása stb.), azonban az is egyértelműen kiderült, hogy az olvasás nem játszik nagy szerepet életükben. Ez igazolódik akkor is, amikor az olvasottak m'egbeszélésének a problémáját annak a kérdésnek a feleleteivel vetjük össze, hogy talált-e már választ olvasmányaiban saját problémáira? Azok. akik senkivel'nem beszélnek az olvasottakról, kivétel nélkül nemmel feleltek, míg azok, akik az olvasóvá fejlődésnek azt a fokát elérték, hogy az olvasottakból ki tudják elemezni, ami rájuk, problémáikra vonatkoztatható, akik értékelik az olvasottakat, kivétel nélkül beszélnek olvasmányélményeikről barátaikkal, nevelőikkel. Ebben a kategóriában háromszor olyan gyakran fordul elő a tanítóval való beszélgetés, mint azoknál, akik még nem találtak problémamegoldási lehetőséget a könyvekben. Az elmondottakból egyértelműen kitűnik, hogy a nevelő környezetnek igen lényeges szerepe van a gyermek irodalmi érdeklődésének az irányításában, abban, hogy a könyv, a jó könyv valóban személyiségformáló erőt jelentsen a felnövekvő nemzedék életében. Dr. SZEBERÉNYI JUDIT Józsi bácsi ezeréves körtefájának egyik magas ágán fecske tollászkodott a zápor utáni napsütésben. Tőle fél méterre, ugyanazon az ágon, egy veréb kapkodta a fejét, minden égtáj felé, mintha megérezte volna, hogy veszélyben az élete: ott lent, a mélyben, az a parittyás kölyök őt veszi célba, ellene készülődik. Es valóban. Az Y alakú, orgonafából faragott nyél két ága közti űrt teljesen betöltötte a veréb teste. A szakadásig megfeszített gumit már csak el kell engednem, és röpül fölfelé az öreg cipőnyelvben szorongatott kavics. Röpül, hogy tépjen húst, törjön csontot, üssön halálos sebet a rossz madáron. A rossz madáron. Így mondták a felnőttek. Verébre lőhettek, a veréb rossz madár. A fecskét, cinkét, stiglincet, veresbegyet és efféle hasznos madarakat ne merjétek bántani. Csak a verebet. Százával hullottak, fáról, kerítésről, háztetőről, még az égről is. Es mégis: egyre többen voltak. Talán, ha nem irtjuk őket olyan elszántan. Nem tudtuk, s tulajdonképpen ma sem tudom, miért égették belénk, hogy a veréb haszontalan, sőt kártékony madár. Azért, mert a tyúkok elől, látható nagy rettegésben fölkapkodtak néhány szemet? Azért, mert menedéket kerestek az elhagyott fecskelakásokban? Vagy semmilyen színük miatt? Vagy azért, mert sokkal több van belőlük, mint a nemesi rangra emelt madarakból? Ugyan miféle bűnük lehet, ha még a gyermeküket is ellenük küldték a felnőttek? Es a gyermekek mentek. Lőttem. Es... A fecskét találtam el. Hullott lefelé, fekete-fehérben, nyíló szárnyakkal, nekinekiütődött az ágaknak, majd hangtalanul ért földet a mélyben. Ahol álltam. Földobogott a szívem, rémület fogott el. Fecskét lőttem. Ha meglátja anyám ... Még élt. A kerítés tövébe vittem, csalánok közé bújtam vele, füvet, vizet gyűjtöttem. Gyógyítottam. Fűszálakról engedtem vízgyöngyöket a sebre. Feküdt a hátán, szétnyitott szárnyakkal lihegett. Eltorzult arcomról könnycseppek hullottak véres tollára, s könnycseppekben fájdalmam, félelmem. Néhány percig élt csak. Nem mertem elvinni az ambulancia-kertbe, ahová a napi vadászzsákmányt gyűjtöttük egy kidobott, öreg szekrénybe. A verebet büszkén vittem volna, mint mindig, mint mindegyikünk. Sőt, a verebet nem is ápoltam volna, sőtebb: ha benne is van még egy kicsi élet, mint a fecskében volt, odahúzok neki még egyet, egészen közelről. Itt, a földön. Mert a veréb, ugye rossz madár... BODNÁR GYULA Gyökerei György felvétele — ■ ■' I #