Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-06-24 / 25. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. JÚNIUS 24. BRATISLAVA XII. ÉVFOLYAM Ara 1 KORONA Jakab Lajos főgépeaítő az zatábla szemléje kézben Csatornákba fogifik fel a kutakból kiszivattyúzott vizet, s ezekből öntözik a legvízigényesebb növényeket A kombájnok megjavítva készen állnak az indulásra (Gyökeres György felvételei] K özeleg az aratás, a mezőgazdasági dolgozók­tól minden idők óta nagy erőfeszítést igénylő gabonabetakarítás ideje. A közös gazdaságokban e nagy munkára való felkészülés jegyében telnek a napok. A készülődési láz a perbetei (Pribeta) szö­vetkezetben is tetőfokára hágott. Érdemes felidézni hangulatát, melyre legjellemzőbb a nagy sürgés-for­gás a javítóműhelyekben és környékükön. A gépja­vítók az utolsó simításokat is nagy körültekintés­sel, szaktudásuk legjavát nyújtva, tudatosan átérzett felelősséggel végzik a gépeken. Ebben az egységes földművesszövetkezetben közel ezer hektárról kell betakarítani a • gabonát. Jakab Lajos főgépesítő tájékoztatása szerint a szövetkezet 27 millió korona értékű gépparkjának a 80 százaléka vesz részt az aratásban. Ezt a rengeteg gépet; kom­bájnt, traktort, tehergépkocsit, szalmafelszedő, tarló- hántó-ekéket, mind át kellett vizsgálni, s megjaví­tani. Persze, ehhez még a télen hozzáláttak, úgy­hogy a gépek zöme már megjavítva várja az indu­lást. A kombájnok az egyik javítóműhely udvarán sorakoznak. Koloszok, 'E-512-sek. Kecskés Miklós a szövetkezeit kocsisa — amíg a kovács a lovait pat- kolja, — velttnlk együtt végigjáratja tekintetét a ter­metükkel tekintélyt parancsoló masinákon. Ö is azok közé a régebbi szövetkezeti tagok közé tartozik, akik értékelni tudják e nagy gépek teljesítményét, mert jól emlékszik még az egykori aratásokra, maga is aratott; rendet vágott, markot szedett, kévét kötö­zött, tenyerét feltörte a kasza, a sarló, bokáját véres­re szurkodta a tarló, ingét átáztatta sós verejtéke ... Persze Bankó Gyula, Uzsák Márton, Milan Liker, Vlgh István s a többi gépjavító, akik szét- meg ösz- szeszerelték ezeket a gépeket, hegesztették, kalapál­ták hibás részeiket, húzogatták rajtuk a csavarokat, azoknak a kezeíeje épp oly sebhelyes, mint amilyen kérges az egykori aratóé volt. Mégis bátran kijelent­hetjük, hogy ma kevesebb fáradtsággal kerül fedél alá a termés. Inkább a szellemi, szervezési képessé­geket teszi próbára a felkészülés. A perbetei szövetke­zetben többek között sok-sok leleményességre volt szükség a pótalkatrészek beszerzéséhez. De ha még- milyen nehéz is volt, sőt lehetetlen egy-egy alkat­részhez hozzájutni, az csupán késleltethette, de meg nem akadályozhatta egy-egy gép rendbehozatalál. A kombájnok esetében sajnos nekik is ahhoz a szük­ségmegoldáshoz kellett folyamodniuk, hogy egyel feláldoztak alkatrésznek. Nem volt más választásuk. Mi pedig azért szólunk erről is, hogy komoly lépé­seket, intézkedéseket sürgessünk annak érdekében, hogy a jövőben egyetlen mezőgazdasági üzemnek se kelljen ehhez a módszerhez folyamodnia. Miközben a vezetőség a javítók munkáját szervezi és irányítja, fél szeme a határon van, amely egyelőre még néptelen, csendes. Nagy László főagronómus beszélgetés közben gondterhelt arccal jegyezte meg, hogy a gabonák töve már sárgul. S attól tar­tott, hogy „koraszülött“ lesz a búza, az árpa, ami azt jelenti, hogy a tervezettnél korábban kell kez­deni az aratást, s ugyanakkor azt is, hogy esetleg kevesebb lesz a szem, a szalma. Ottjártunkkor még egy hónap volt hátra az aratási kezdetéig. A meleg azóta mérséklődött, eső is hul­lott. Nagy Ferenc, a szövetkezet sokak által ismert jogász-elnöke nem nagyon bízott az esőben. Azt mondta, hogy sokszor előfordult már, hogy a szom széd községekben volt csapadék, nálunk azonban egy szem sem hullott. Ez azzal magyarázható, hogy a falu és lankás ha­tára a komáromi (Komárno) járás legmagasabb pont­ján terül el. Itt a napsugarak is jobban perzselnek mint másutt. Öntözni meg nem tudnak, mert nincs miből. A folyók, patakok messzire elkerülik a falu határát. Ügy tettek szert némi vízforrásra, hogy a határ néhány pontján kutat fúrtak. Ezekből viszont csak a legvízigényesebb kertészeti növényeket tud­ják öntözni. Arról még korai lenne beszélni, hogy miből meny­nyi termést takarítanak be. Egy biztos, az elmúlt évek sem kedveztek a növénytermesztésnek, s mégis nagy lépést tettek előre a búza és az árpa hektárhoza­mainak a növelésében. 1970-ben éppen aratáskor jár­tunk Perbetén. A főagronómus akkor dicsekedve mondta, hogy búzából elérik a 30, árpából a 27 métermázsa hektárhozamot. Az ezt követő években a terméseredmények egyre javultak, merthogy új, hőtermő fajták termesztését vezették be. Tavaly bú­zából már 51, árpából pedig 50 métermázsát takarí­tottak be egy hektárról. Az itjén is a jól bevált Sola­ris és Száva búza-, valamint a Sparta árpafajtát ve­tették. Ebből is látni, hogy a határban — bármeny­nyire mutogatja ez idén is a méregfoigát — nem az időjárás a legnagyobb úr. A végső eredményeket a fajtamegválasztás, a helyes agrotechnika, a te- nyészidő alatti hathatós gondozás, a tudományos­műszaki ismeretek alkalmazása a termesztésben és a betakarításban, s nem utolsósorban az aratásban részt vevő ember is döntően befolyásolja. KOVÁCS ELVIRA KIM \M NAGY írnTruTrirn 11i11 j yijiiifii ELŐTT

Next

/
Thumbnails
Contents