Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-06-17 / 24. szám
Ez is, az is «Vi y>y <f| A VAJ A vajból sokféle színes, fűszeres krémet készíthetünk. Zöld vajak: 10 deka vajba belekeverünk egy nagy csomó apróra vágott zöldpetrezselymet, vagy egy marék apróra vágott friss kaprot, vagy egy marék snidlinget. Különleges és jóízű, szend vicseken is mutat. Rockfortos: 10 deka reszelt rockfortot összekeverünk 5 deka vajjal és egy-két csokor apróra vágott kaporral. Tojásos: kis tálban jól elkeverünk 5 deka puha vajat, egy kávéskanál olajat, kevés sót, egy csomag zöldjével együtt összevágott újhagymát. Végül közékeverünk 3 db, villával nagyjából összetört főt tojást. Ha kenhetőbbé akarjuk tenni, kevés joghurtot, vagy tejfölt tegyünk még bele. Diétás „körözött“: 20 deka tehéntúrót összekeverünk egy marék friss kaporral, kevés sóval és 2—3 evőkanál joghurttal. (A leggyengébb gyomrú ember is eheti.) Sárga krém: 3 nagyobb sárgarépát finomra reszelünk, egy tálban elkeverjük 5 deka vajjal, majd hozzákeverünk 15 deka juhtúrót (semmi fűszer nem kell bele). Divat 1979. VI. 17. N S/J (Gyökér es-felv.) HAZUNK TÁJA Hogy szépek legyünk Ha a könyökünk érdes, erőteljesen keféljük meg reggel-este meleg szappanos vízzel, szárítsuk le frottír- törülközővel, azután masszírozzunk bele bőrtápláló krémet. Kétszer hetenként pedig áztassuk tíz percig langyos olajban, amit csészékbe töltünk ki. Meleg időben, a rövid ujjú ruhákban kiváltképpen csúnya az elhanyagolt könyök. Oj sorozatunkban szeretnék önöknek tanácsot adni a családi házak, illetve nyaralók környékének rendezésére. Elsőként a kerítések olyan megoldásait említjük, amelyek esztétikusak és emellett célszerűek, követik korunk építészeti stílusát. A fa és a kő már a legrégebb időktől kezdve a leghasználtabb építőanyag, amelyből kerítést készítettek. Ezenkívül erre a célra még használtak téglát és vasat is. Az utóbbi időben az építőanyagok széles skálája a beton és a vas kombinációjára csökkent. Sok helyütt a kerítés fém részét indokolatlanul magasra építik és ízléstelenül díszítik, (pl. a napsugarak, a régi kovácsolt vas kerítések utánzata stb.) A műépítészek és építész- mérnökök rovására kell írni, hogy eddig nyilvánosan nem léptek fel az ilyen jelenségek ellen és nem is adtak javaslatot ízlésesebb kerítés- megoldásokra. Milyen a szép kerítés? Alapjában véve minden építőanyagból lehet esztétikusát, ízléseset készíteni. A kerítés határt alkot a magán és a közterület között; javasolt magassága általában 80—120 cm. Nem föltétlenül szükséges alapfalazást (szokli) készíteni, az oszlopok az alapba is rögzíthetők, 150—300 cm távolságra. Abban az esetben, ha alapfalat készítünk, akkor annak magassága az egész kerítés magasságának 1/3 részét kell hogy alkossa (pl. 3x30 = 90 cm magas az egész kerítés, az alapfal ebben az esetben 30 cm). A kerítés alapfalát rakhatjuk terméskőből, folyami kavicsból, betonból, melynek felülete módosított, ilyen pl. a mosott beton, vagy boríthatjuk csempelapokkal. Nagyon szép a téglából készült kerítés alapfala, melyhez fagyálló téglát használunk. Nem ajánlatos a beton alapfal cement-habarccsal való bevakolása, mert az idővel leválik. A kerítés felső része általában vasból készül, amely fémkeretből áll és ebbe helyezzük a vasrudakat vízszintes, illetve függőleges irányba, mindennemű díszítés nélkül. A vasrudak faanyaggal is helyettesíthetők. A vas- és farészeket rendszeres mázolással védjük az időjárás viszontagságai ellen. A vasrészeket fekete, fehér, illetve szürke színűre fessük, hogy a természetes környezetben semlegesen hassanak. A kerítés egyes elemei közé nem ajánlatos betonoszlopokat helyezni. olcsóbb és szebb a vasoszlop. Betonfalat csak a bejárati kapu mellé készítünk, ott kap helyet a postaláda, kuka, csengő és a házitelefon. Ennek a falnak szélesebbnek kell lennie, mint a kerítés magassága (120—300 cm). Az alapfalnak föltétlenül azonos színűnek kell lennie a ház alapjának felületével. A telket elválasztó kerítést általában dróthálóból készítik, ez a legcélszerűbb. Ajánlatos drótháló mellé sűrű növényzetet telepíteni, melynek 60 százalékát tűlevelű örökzöld növények alkotják. Ezzel télen is védve van a telek a nem kívánatos kíváncsiskodóktól. Dombos-hegyes területeken nem ajánlatos a kerítést lépcsőzetesen megoldani, sokkal hatásosabb, ha a kerítés követi a terep vonalát. Az élőkerítés a múltban nagyon közkedvelt és elterjedt volt. Korunk megnövekedett közjárműforgalma és ennek kedvezőtlen hatása mind intenzívebben igényli az élőkerítés megújulását. Ajánlott növény a jávorfa és a gyertyánfa, de alkalmas még a sokféle bokor, cserje, alacsony törzsű fa. Ezek természetesen vízigényes növények, gyakran kell őket locsolni. MOZGAY BÉLA építészmérnök IZLESES ALACSONY. FA,"ILLETVE VASBÓL KÉSZÜLT KERÍTÉS VIRÁGOSKERT sT 4APRÓHIRDETÉS ■ A varbói (Vrbovka, nagykürtösi — Vetky Krtfs-i járás) Vörös Csillag Élsz felvesz: — főállattenyésztőt, főiskolai végzettséggel, 5 éves gyakorlattal — kisegítő állattenyésztőket, szakközépiskolai végzettséggel, 3 éves gyakorlattal — szakképzett mezőgazdasági gépjavítókat, Z—3 éves gyakorlattal. Háfomszobás lakás biztosítva. Fizetés és toborzásii díj az érvényes feltételek szerint. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a szövetkezet káder- és személyzeti osztályán. ÚF-71 ■ Azonnal felveszünk — 2 szakácsot (-nőt) a szövetkezet konyhájára.. Lehetőség vasi lakás kiutalására, házaspárt előnyben részesítünk. Jelentkezni lehet a Vefky Blh-i (rimaszombati — Rimavská Sobo- ta járás) szövetkezet személyzeti osztályán személyesen vagy írásban. ÜF-76 ■ A Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat 802-es bratislavai üzeme (Komárnói út 32) azonnali belépéssel felvesz: — teherautó-vezetőket — kocsikísérőket — antómechaniknsokat — esztergályost — üzemi őröket — autóalkatrész-raktárost — önálló irattárost követelmény: általános középiskolai végzettség hároméves gyakorlattal — szakelőadót a káder- és személyzeti osztályra gyermekgondozási szabadság idejére követelmény: általános középiskolai végzettség hatéves gyakorlattal — önálló könyvelőket (nőket) követelmény: szakiskolai vég zettség négyéves gyakorlattal — szakközépiskolák és gimnáziumok végzettjeit (nőket) Dolgozóinknak munkába járáshoz szabadjegyet s a Csehszlovák Autóközlekedési vállalat mindéin autóbuszjáratára vlteldíjkedvez- ményt biztosítunk, az utóbbit a családtagoknak is. Toborzási terület: Bratislava. ÚF-78 ■ A Somorjai Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatósága 1979. augusztus 1-től felvesz: — két pedagógiai végzettséggel rendelkező nevelőt. Fizetés az iskolaügyi Minisztérium által kiadott fizetési rendszer szerint. Egyedülállóiknak szállást és kasztot biztosítunk a diákotthonban. Érdeklődni a következő címen lehet: Pofnohospodárske odborné iicllis te Samorín telefon: 20-22. ÜF-7Ü ISMERKEDÉS ■ 53/173 magányos nő szeretne megismerkedni értelmiségi férfival. Lakásom és autóm vám. Jeinige: Rozsnyói járás. Ú-709 ■ 39 éves falusi özvegyasszony vagyok. Társaság hiányában sze- rethék megismerkedni komoly, intelligens férfival 46 éves korig. Jelige: Várjatok még őszirózsák. 0-7112 ■ Nyugdíjas zongoratanárnő — 70 év körüli férfi komoly ismeretségét keresi. Jelige: Megértés. Ú-730 ■ 26/172 barna nő — szeretne megismerkedni korban hozzá illő férfival. Jelige: Remény. Ü-746 ■ Középkorú, szerény, kedves, jó természetű özvegy.asszo.ny — hasonló sorsú, komoly, becsületes, absztinens é liet társat keres 55 éves korig. Jelige: Várlak. Ú-748 ADÁSVÉTEL ■ Eladók betongyűrűik és többfajta mintás betonkerítés.. Cím: Kormos László, 943 65 Kemenica na'd Hnonom 253, járás Nővé Zám ky. Ú-707 ■ Eladó 3-szobás családi ház. Szilágyi Stefan, ul. Cervenej ar mády 705, Stúrovo. 0-726 ■ Eladó garázsolt Skoda 100, 68 000 kilométerrel. Telefon Du na-jská Streda: 222-23, 19.00 órától, 0 738 ü Eladó garázsolt Ford XL 20 kitűnő állapotban. Ár megegyezés szerint. Érdeklőd™ személyesen és telefonon lehet egész nap, Sládkovicovo 531, telefon: 731. 0-738 ■ Eladó kétszobás családi ház mellékhelyiségekkel és nagy Kert tel Ipolyságon. Jelige: Homokon. 0-739 ■ Eladó 1,3 mázsás sertés. Cím a hirdetőirodában. 0-743 ■ Eladó jó állapotban levő Trabant Limuzin. Szabó Ladisliav, üruzstevná 41, Stúrovo, tel,: 30-92. 0-749 ■ Eladó Skrat mosógép, 250 cm»es motorkrékpár, kerékpárok, Pionier, fürdőkád, szobabútor, gázbojler, gáztűzhely, felszerelés központi fűtéshez, Wa.rtburg-tou risit, magnetofon. Telefon Komár- no: 31-91. Ű-549 MEGEMLÉKEZÉS w Nincsen nagyobb bánat és fájd-alom a fölI? % dön, mint amikor ^ul •a hirtelien h-alal w kisziaikít>a szere •jr f tei közül a. lt?g , drágább kásliányÍM. vw«. 4oá-t Jankovic Renátkát, ak.i egy évvel ezelőtt, június 16- án, 21 hónapos korában meghalt. Akik szerették é^s még nem feledték, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra szomorú évfordulón. Örök gyászban élő szülei és a Riis Adrián. Ű-742 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájó -szívvel momdúnk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek, a Vásárán Efsznek éis mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára, 1979. március 31-én a 49 éves korában elhunyt drága szeretett feleségemet, édesanyánkat, anyósunkat és nagymamánkat Puss Gyulánál. Köszönjük a sok szép koszorút, virágot, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Szerető férje, lánya, fiait, ve- je, menyei és unokái. Ú-724 KÖSZÖNTŐ C z é r e Józsefnek R o h o v c e, 60. születésnapja alkalmából további boldogságot, hosszan tartó, örömteli életet kíván felesége, három gyermeke, veje, neje és három unokája. 0-750