Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-06-17 / 24. szám

■ ■ ^ r JÉ- % f 1# FEKETE HUMOR ember volt.. . Mikus Sándor rajza bürokrácia v — Ez az okmány nem érvé­nyes. Nincs pont az „i“ betűn! — Hát tegyen rá egy pontot. — Szó sem lehet róla. Az ok­mányt csak az ügyfél állíthatja ki. FELÉBRED Egy fatelep éjjeliőrt keresett. Az egyik jelentkezőnek azt mondja a fatelep vezetője: — Rendelkezik maga azokkal a képességekkel, amelyek egy éjjeliőrt állás betöltéséhez szükségesek? — Hogyne — feleli az éjjeli­őr —, a legkisebb zajra feléb­redek. MUNKAHELY — Miért éppen nőorvos let­tél? — Először belgyógyász vol­tam és folyton fájt a gyomrom. Aztán ideggyógyász lettem és majd megbolondultam. A fogá­szaton pokolian fájt a fogam, az ortopédián a lábammal kín­lódtam. Itt nem történhetik bajom. NEM BAJ Orvosi rendelő. Megszólal az orvos: — Kérem, a maga pulzusa nagyon lassan ver. Mire a páciens: — Nem baj, én ráérek . .. Bodzsár Gyula Rímes gondolatok CSALÓDÁS Nem nevetni, nevettetni akartam. S mindössze csak kacagást arattam. VILÁGUTAZÓ Már többször körülutazta önmaga parányi világát. TŰNŐDÉS Nem hízelegsz főnöködnek, sőt, van egyéni véleményed. Elveszett embernek vélnek (a gyávák), akik félnek. TÉVEDÉS Azt hitte, van hite. DIAGNÓZIS X esetében a foglalkozási ártalom pontos diagnózisa: fokozott munkahelyi szesztilalom. KISEMBER INKÁBB MARAD Éjfél van. Egy középkorú pár tér haza a moziból. A kapu előtt hosszasan beszélgetnek- A férfi meg­kérdi: — Mondd, Elvira, mikor határozod el magad vég­re? Nem lázad, csöpögő alázat minden szava, minden mozdulása. — Szívem, tudod jól, minden vágyam, hogy meg­szökjem veled — búgja gyöngéden a nő —, de azt is tudod, hogy ezzel túlságosan nagy örömet okoznánk a férjemnek! A hét vicce A férj italosán érkezik haza, megéli a sötét háló­szoba ajtajában, csendben hallgatózik, majd könyörgő hangon megszólal:- Szivecském, kezdjél már el veszekedni velem, különben nem találom meg az ágyat ebben a sötétben... — Nem jöhettem hamarabb, szivikém, először az autót kellett meg javíttatnom! (Várnai György karikatúrája) Én csak akkor tudok sze­retni egy nőt — mondta Bé­la barátom, az ifjú költő —, ha beszélgetni is lehet vele. Fontos a szépség, a test, de mit ér mindez, ha nem tu­dunk beszélgetni, eszmét cserélni, ha nem tudjuk sza­vakkal is kifejezni azt, amit érzünk. — Találtál ilyen nőt? — Találtam. Hédikének hívják és gyönyörű, és van nak gondolatai. Máskülön­ben mindjárt itt lesz és ak­kor meglátod majd, hogy mi­lyen kincset találtam. Hédiké valóban gyönyörű volt. Amikor megláttam, el­állt a lélegzetem. — Megjöttél, szerelmem, sirályom, harmatcseppem, gránátalmám, gyöngysze­mem? — mondta boldogság­tól sugárzó arccal az ifjú költő. — Ja — felelte a nő. — Az imént arról beszél­gettem a barátommal, hogy mi mennyire megértjük egy­mást. így van? — Ja — felelte a nő. — És azért értjük meg egymást, mert egyetértünk abban, hogy fontos dolog a szex, de épp olyan fontos az is, hogy a gondolataink is ölelkezzenek egymással. Igaz, kis hattyúm? SOSEM LEHET TUDNI Egy ékszerboltban gyűrűt vá­laszt egy fiatalember. így szól az ékszerészhez: — Legyen olyan kedves, vés­se be a gyűrű belsejébe: „Edit­nek — Jánostól.“ — Ha megengedi, uram, ad­nék egy tanácsot — mondja mosolyogva az ékszerész. — Csupán annyit vésessen bele: „Jánostól.“ ELŐNY Két rab beszélget a börtön­ben: — Tudod, mi szeretnék lenni, ha kiszabadulok? Raktáros vagy pénztáros. — Ha valaha is módom lesz rá, alkalmazlak. — Miért pont engem? — Mert tőled már nem kell "erkölcsi bizonyítványt kérnem. VESZÉLY A veréb oktatja fiókáját: — Jegyezd meg, csöppség, hogy ránk nemcsak a macskák, hanem az autók is nagyon ve­szélyesek. Éppen tegnap láttam, hogy egy piros személygépko­csi teljes sebességgel fel akart mászni a fára. Gyűlésen (Eulenspiegel) — Ja — felelte a nő. — A beszéd tudománya isten ajándéka. A szavak pe­dig arra valók, hogy azt is elmondhassuk, amit belül érzünk, amikor szerelmesek vagyunk. — Ja — mondta a nő. — Ezért szeretlek, mert JA veled mindig mindent meg tudok beszélni. — Ja — mondta a nő. — Ma nagyon sokat gon­doltam rád. Ültem az író­asztalomnál és verset akar­tam írni, de mindig te jutot­tál az eszembe. Érezted, hogy gondolok rád? — Ja — felelte a nő. — Látod ez az — mondta nekem Béla —, ez az, ami­ről beszéltem. Én soha nem tudnék buta nőt szeretni, hiába van szép szeme, mel­le, combja, meg mindene. Nekem az is kell, hogy szó­kincse legyen. Ugye, hogy ez nagyon fontos, kiscicám, pamutgombolyagom, napra­forgóm? — Ja — felelte a nő. — Boldog vagyok. Hogy megtaláltam Hédikét. Ö is tudja, te is tudod, hogy már volt néhány szerelmem, de Hédiké egészen más, mint a többiek voltak. Azokkal nem lehetett dumálni. Azoknak nem voltak gondolataik. Csak feküdtünk az ágyban és néztük a plafont. Utána. Szótlanul. S nem volt té­mánk, amiről beszélgethet­tünk volna. Istenkém, mi­lyen más a mi szerelmünk. Ugye más? — Ja — mondta a nő. — Hédikével mindenről le­het beszélgetni, mert min­den érdekli. Ugye szjvem- csücske? — Ja — felelte a nő. — Érdekli a költészet, a zene, a közel-keleti helyzet, a Salt II, a csillagászat, az űrhajózás, az űrjog ... — Ja — mondta a nő. — Mindig van témánk. Igaz? — Ja — felelte a nő. — Egy percet sem lehet unatkozni mellette, mert nem csak szép, de észlény is. Vagyis Hédiké az, akit egy életen át kerestem és végre megtaláltam. Ugye te is bol­dog vagy? A nő ránézett Bélára és hosszas gondolkodás után azt felelte: — Ja. MIKES GYÖRGY 1979. VI. 17. ÚJ SZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents