Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-14 / 2. szám

A Molodaja Gvargyija kiadó gon­dozásában jelenik majd meg Va­leri]' Harlamov, az egyik legismertebb szovjet jégkorongozó könyve. A szerző színesen és nagy hozzáértéssel mutat­ja be a sport világát, s ez lehetővé te­szi az olvasóknak, hogy közelről meg­ismerjék a jégkorongozás mestereit, akik lendületesen, robbanékonyán, technikásán játsszák az atomkor játé­kát és minden energiájukat neki szen­telik. A következő szemelvényben — amely a Komszomolszkaja Pravdában jelent meg —, Harlamov elmondja, ho­gyan alakult ki a Mihajlov — Petrov Harlamov csatársor, a világ egyik leg­jobb „hármasfogata“. 1. A „trojka“ a CSZKA történetének egyik fekete napján született meg. Ez a hármas, mint ma már mindenki tud­ja, sokáig együtt maradt, pedig ha­zudnék, ha azt mondanám, hogy ezt az első mérkőzés után biztosra vet­tem. Azon a bizonyos elsőn, melyet Gor­kijban játszottunk, együttesünk, a hadsereg csapata, jól emlékszem, (ki­re veszített, és én őszintén szólva azt hittem, hogy az új hármas első mér­kőzése egyben az utolsó is lesz. Való­színűnek tartottam, hogy A. Taraszov két nap múlva egy újabb hármassal fog kísérletezni. Tévedtem. Taraszov már előzőleg ki­választotta az új triász tagjait és jó néhány mérkőzés után meg is maradt ennél az összeállításnál, amelyikhez sok reményt fűzött. Hármunk természete különböző. Mindenben. Más emberekkel barátko­zunk és más könyveket olvasunk. Kü­lönbözőképpen vélekedünk az élet nagy és kevésbé nagy kérdéseiről. Ügy különbözünk egymástól, mint a tűz és a víz. Sokat vitatkozunk. A mérkőzé­sek, az edzések szünetében. De a jégen teljes közöttünk az össz­hang. Ugyanaz a játékfelfogásunk és végül — ami legalább olyan fontos — felfogásunk a gyakorlatban is érvé­nyesül. Ez teljesen háttérbe szorítja a köztünk meglevő egyéb nézeteltérése­ket. Ha bármikor megkérdeztek — akár edzőtáborban, akár külföldi utazások alkalmával is —, hogy szerintem mit csinál éppen most Mihajlov és Petrov, bátran rávághattam: „Vitatkoznak!“. És nem tévedtem soha. Firszov Mi- hajlovot a vitatkozás világbajnokának nevezte és igaza volt. Borisz vég nél­kül tud vitázni, de az is igaz, hogy van önkritikája, beismeri hibáit. Úgy vé­lem, az igazság tisztázására törekedni hasznos dolog. Az is helyes, ha vala­ki igyekszik megvédeni álláspontját, akár éles vitákban is, az edzőkkel vagy az egyesület vezetőivel szemben. Feltéve, ha ennek nem csökönyösség az oka. 2. Vologya Petrov viszont semmi áron nem ismeri el hibáit. Senkinek semmi­ben nem hajlandó engedni. Egy alka­lommal megkérdezték tőlem: igaz-e, hogy Vologya egyszer az edzőtáborban Karpovval is sakkozott. A világbajnok abban az időben versenyre készült, ve­lünk együtt lakott, biliárdoztunk vele, nem lehetetlen tehát, hogy Petrov, aki nagy sakkrajongó, szerette volna ma­gán kipróbálni Karpov tudását. A szemtanúk azt állítják, hogy Volo­gya egymás után veszítette el a parti­kat, de nem tudott belenyugodni a so­rozatos vereségbe. Én, aki jól isme­rem középcsatárunkat, megértem gon­dolatmenetét: „Karpov kétségtelenül világbajnok, és tagadhatatlanul kiváló sakkozó, de nem annyira, hogy ne nyerhetnék ellene egyetlen játszmát sem.“ Szeretném az igazat megtudni erről a történetről, de nem merem megkér­dezni Petrovot. Am ha ez a „sztori“ csak kitalálás, akkor is nagyon hason­lít az igazsághoz, mert Petrov ponto­san így viselkedne ilyen helyzetben. Sohasem hátrál meg. A kitartás és a makacsság egymáshoz közel álló tu­lajdonságok. A kitartás segítette Vologyát ahhoz, hogy elsőrangú korongozóvá váljon. A makacssága akadályozta meg, hogy még kiválóbb legyen. Petrov és Mihajlov gyakran olyan­kor is vitatkoznak, amikor a csapat ér­dekeit védik. Ez persze jó tulajdonság. Elismerjük érdemeiket, és a játékosok mindig Boriszt választják meg csapat- kapitánynak, Vologyát pedig Komszo- mol-szervezőnek. így van ez a CSZKA- ban és a válogatottban is. A jégen megfeledkezünk mindenféle külső vitákról. A pályán egyetértünk mint sporttársak és elválaszthatatlan jó barátok. Támogatjuk, segítjük és ki­egészítjük egymást a jégen. Ismerjük társaink erős és gyenge oldalait. Tud­juk, hogyan szeretne játszani a másik az adott pillanatban. Ha elveszítjük a korongot, egyetlen szó nélkül, körül­tekintve azonnal megtaláljuk a leg­jobb megoldást. Tudjuk, kinek kell hátrafutni, hogy segítsen a védőknek, tudjuk, mikor fáradt el annyira a má­sik, hogy most helyette is nekünk kell dolgoznunk, és hátramennünk, noha ő közelebb áll kapunkhoz. A mérkőzés minden pillanatában tudatában va­gyunk, hogy melyikünknek kell táma­dásba lendülnie vagy kinek kell meg­támadni az ellenfél korongot vezető játékosát. Sok kiváló korongozőval játszottam együtt, köztük egészen kiemelkedők­kel is. Mégis rosszabbul ment a játék. Talán azért, mert nem tudtam, de nem is igyekeztem hozzáidomulni a játék- modorukhoz. Éreztem, hogy ez a vál­tozás nem tart sokáig. Vologya és Bo­risz kovácsolt engem azzá a Harla- movvá, aki vagyok, azzal, hogy min­denben kiegészítjük egymást. Amikor a hármas tagja lettem, lényegében csak egyetlen fegyverem volt: a kü­lönleges cselezés, ahogy azt az edzők mondogatták. Minden mást meg kel­lett tanulnom: a védekezést, a korong visszalövését, a kapura törést. A fiúk nem gyötörtek kioktatással, noha akkor, amikor a csapatba kerül­tem, ők már sportmesterek voltak, or­szágos bajnokok, én még csak első osztályú játékos. Akkor lettem sport­mester, amikor a Szovjetunió váloga­tottja, melynek én is tagja voltam, megnyerte az 1969-es világbajnoksá­got. Ekkor kaptam meg a Szovjetunió érdemes sportmestere címet, amely ha­zánkban a sportolók részére alapított legmagasabb kitüntetés. Borisz és Vla­gyimir igyekeztek jó helyzeteket te­remteni nekem, sokszor helyettem is játszottak, s közben egy fölösleges szó, egy szemrehányás nem esett. Se­gítettek a védőknek, amikor én elvesz­tettem a korongot és tapasztalatlan­ságból nem tudtam hirtelen megfordul­ni. Türelmesen várták tőlem a leadást, amihez kezdetben nem mutattam kü­lönösebb hajlandóságot. Magyarázták nekem, mint ahogy az edzők is, hogy nyugodtan játsszak saját elgondolá­som szerint, játsszam a saját játéko­mat, de nézzek is körül, és keressem őket a pályán. Eltelt egy kis idő addig, mire át tudtam tekinteni a pályát, amikorra már szükségét éreztem annak, hogy a csapattársakkal együtt játsszam, mire megtanultam úgy leadni a korongot, hogy Petrov és Mihajlov előnyös és tiszta helyzetben támadhassák az el­lenfél kapuját. 3. Nem akarom részletezni, hogy mi­lyen kitűnő korongoző Petrov és Mi­hajlov, mivel erről mindenki eleget hallhatott. Nem mesélek a játékstílu­sukról, mert többet írtak róluk, mint bármelyik más jégkorongozőról. Csu­pán azokról a megpróbáltatásokról fo­gok beszélni, amelyek a támadősorun- kat érték. Az 1971—72-es idényben A. Tara­szov, aki akkoriban a CSZKA és a vá­logatott edzője volt, elhatározta, hogy egy új felállítást szervez a követke­zőképpen: védőjátékos Ragulin, fede­zet Cigankov és Firszov, két csatár Vi- kuloV és Harlamov. Az új felállításnak egyik célja az volt, hogy a két csa­tár nagyobb teret kapjon a cselezés­hez, a középcsatár helyére pedig a tá­madás pillanatában az zárkózzék fel a fedezetek közül, aki a legelőnyösebb helyzetben van ahhoz, hogy az ellen­fél kapuját támadhassa. Ragulinnak, a védőjátékosnak állandóan a kapu előt­ti térséget kell őriznie, a pálya sarká­ba pedig a fedezetek mennek harcolni a korongért. Ilyen módon biztonságo­sabban meg lehetett szervezni a leg­sebezhetőbb pontnak, a kapunak a vé­delmét, másfelől megnövekedett a csa­társor támadóereje egyrészt a két kő- zépcsatár révén, másrészt a támadás kidolgozásában lehetséges meglepetés miatt. Amikor Taraszov előadta elgondolá­sát, éppen edzőtáborban voltunk az NDK fővárosában. Megsértődtünk. Elő­fordul, hogy az edző megváltoztatja a csapat részeinek felállását. Ez azon­ban rendszerint azokat a részeket érinti, amelyeknek nem megy jól a játék, vagy amelyek nem egészen az edző elképzelései szerint korongoznak.' De miért kell megreformálni a klub­csapat és a válogatott legjobban műkö­dő támadósorát? Ebbe nem tudtunk beletörődni. Jómagámat személy szerint két ér­zés kerített hatalmába. Egyrészt nem akartam elválni társaimtól, és bántó­nak éreztem, hogy éppen a CSZKA és a válogatott támadósorát akarják meg­bolygatni. Vége az összeszokottságnak, és, bocsánat a szerénytelenségért, megszűnik ez a nagyszerű kölcsönös megértés ... Másrészt viszont együtt kell játszanom Firszoyval és Vikulov- val, akik mellett szinte lehetetlen rosszul korongozni. Ez az idény igen sikeres volt szá­momra. Nemcsak azért, mert Sapporó- ban olimpiai bajnokok lettünk. Az új ötös jól játszott az egész idényben, ta­vasszal támadősorunk elnyerte a Trud című lap díját, amelyet az országos bajnokság legeredményesebb támadó­sorának tűztek ki. De ha akkor meg­kérdezik, hol akarok játszani, az új támadósorban vagy a régiben, habozás nélkül az utóbbit választottam volna. Természetes, hogy Petrovval és Mihaj- lovval akarok játszani. Csak velük. Szeretnem, ha Firszov, Cigankov, Vi­kulov és Ragulin nem sértődnének meg szavaim miatt. Hálás vagyok a kiváló mestereknek, hogy olyan sokat tanul­tam tőlük. De elítélendő-e, ha valaki hű marad első szerelméhez? Mihajlov, Petrov, Harlamov mint hármasfogat együtt alakult ki. Együtt nőttünk fel, együtt lettünk igazán jég- korongozókká és emberekké. Együtt töltöttük legszebb éveinket az edzőtá­borokban, az edzéseken, ott voltunk a világbajnokságokon, együtt utazgat­tunk a Szovjetunióban és így keltünk át az óceánon. Közösen szereztünk hírnevet, hárman játszottunk különbö­ző ellenfelek ellen, s valószínűleg egy­szerre fogunk visszavonulni a verseny­zéstől. Ezer szál köt bennünket egy­máshoz, és amikor 1972 őszétől mind a hárman ismét egy támadósorban ját­szottunk, állítom, hogy ez volt leg­szebb idényem. Talán azért játszot­tunk óriási lelkesedéssel, mert örül­tünk, hogy hármasfogatunk ismét új­jászületett. (ie) $ ÚJ SZÓ Index: 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava. Gorkého 10. Telefon: 309, 312-52, főszerkesztő. 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505 29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308, Pravda — Kiadóvállalot Bratislava, Volgogradskó 8. Nyomja o Pravda, az SZLK P nyomdavállalat — Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. PRÖBANYOMÁS. Hirdető­iroda: Vajanského nábrezie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Az Üj Szó előfizetési díja hovonto — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13,— korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogod minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Üstredná expedíció tlaőe, Gottwaldovo nómestie 48/Vil. A SÜTI regisztrációs száma: 5/2, fa a 2 i ► 1 2 U 1 3 b 1 3 ‘3 2 3 3 2 ■fa > g ® J3 a< ■a « A LEGENDÁS HlRÍÍ f „ If- OC-J a 55 I > f 3 3 ( :® > 3 I 42 x " w Is 2 I 8 li +* o cu I Í Í g II

Next

/
Thumbnails
Contents