Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-08 / 14. szám
Kézimunka Csak férfiaknak ma. IV. 8. Divat Gyökeres György felv. Süssünk mandulás sósrCd Hozzávalók: 12 dkg vaj. 30 dkg liszt, 2 tojás, 1 dkg élesztő, 8 dkg tisztított mandula, só, 1/2 dl tejszín, tej. A mandulát sós mandulának pirítjuk meg. Az élesztőt merőkanálnyi langyos tejben feloldjuk. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd hozzátesszük az élesztőt egy egész tojást és egy tojássárgáját, a fele mandulát ledarálva megsózzuk, és annyi tejszínnel, illetve tejjel gyúrjuk össze, hogy pogácsa keménységű tésztát kapjunk. Rövid pihentetés után kétszer hajtogatjuk, közben 10—10 percig pihentetve, ezután tetszés szerint rudacskákra formázzuk, és kissé megkelesztjük. Tetejét a tojásfehérjével megkenjük, megszórjuk a vágott sós mandulával és előmelegített sütőben úgy sütjük meg, hogy a sós mandula is megpiruljon rajta. HARC AZ ÖREGEDÉS ELLEN A ráncok megjelenése, a petyhüdt bőr, a zsírpárna eltűnése, illetve más helyen való megjelenése változást okoz. Részben azért, mert a bőr rugalmasságát, feszességét, szóval fiatalos külsejét biztosító rugalmas rostok a bőrből eltűnnek, és nem pótlódnak többé. Ebbe bele kell nyugodnunk, de abba nem, hogy ne segíthetnénk a fiatalos külső megőrzésén. A helyesen megválasztott bőrtápláló zsíros krém használata elengedhetetlen, de egymagában nem elégséges. Az alábbiakban néhány ilyen hasznos és célravezető mozdulatot ismertetünk. Kik végezzék ezeket a gyakorlatokat? Mindenki! A fiatalok, hogy fiatalos külsejüket késő öregségükig megtartsák, az idősebbek, hogy javítsanak külsejükön, mentsék, ami menthető. 1. A homlok közepére helyezett két kéz középső és gyűrűsujjával simítsunk a halántékok felé, majd folytatólag az arcon át az áll- csúcsig. 2. A két tenyeret az arcra helyezve, a fogakra gyakorolt enyhe nyomással simítsuk a bőrt a fülek felé. 3. Tegyük ujjainkat a tarkóra, tenyereinket az arcra és ujjainkat helyükön hagyva simítsuk az arc bőrét a tarkók felé. 4. Ujjainkat a homlokra fektetve simítsuk a homlok bőrét a halántékok felé oda-vissza. 5. Hüvelykujjunkat az áll alá, négy Ujjúnkat a járomA minta szerint könnyen elkészíthető ez a szép blúz. fehér alapon kék hímzéssel. csontra helyezve simítsunk a hüvelykujjal kifelé, a többi ujj a helyén marad. 6. Helyezzük az ujjakat az alsó ajak alá, simítsuk kör alakú mozdulatokkal előbb az orrszárnyakat, majd vigyük az ujjakat a járomcsontot érintve a halántékok felé. 7. A külső szemzughoz helyezett ujjakkal simítsunk a belső szemzug felé a szem alatt, majd tovább a szemöldök felett a halánték felé. 8. A két tenyeret laposan az arcra fektetve és felváltva nyomást gyakorolunk és eltoljuk a bőrt a fülek felé. Mindezt tisztára mosott kézzel, megtisztított és kellően bekrémezett arcon végezzük. A mozdulatok gyen- gédek legyenek, a bőrt nyújtani nem szabad! Hamar meg lehet e mozdulatokat tanulni és ekkor elvégzésük már öt percig sem tart. Ennyit érdemes külsőnkért áldozni. Őszintén A DIVATOS INGEK Két csoportba tartoznak a divatos ingek: az öltönyökhöz viselhető klasszikus ing és az önállóan viselhető sporting. Az öltönyhöz tartozó ing alkalmazkodik a zakó jellegéhez. Mivel az öltönyök lezserek, a gallér és fazon keskeny, a hozzá viselendő ing is keskeny galléros. Természetesen kis csomóra kötött keskeny nyakkendő tartozik hozzá. A divat szerinti gallérszélesség a legszélesebb pontján 6—7 cm. De aki egy picit sem konzervatív, az 3,5—4 cm-es galléros inget is hordhat. A keskeny gallérok kemény kikészítésűek. A puha gallérok legomboltak. Az ingek anyaga finoman mintázott vagy világos pasztelszínű. Ismét divatos a nyakkendőtű Ha lekerül a zakó, eltűnik a nyakkendő. A sportos ingekre zsebek kerülnek, a gombolás nem fut végig. Megjelenik a rövid, vagy a kissé feltűrt ingujj Ez is, az is KALÖRIATÁBLÁZAT ÉDESIPARI TERMÉKEK KALÓRIAÉRTÉKE Termék Súly Kalória Cukorkák iog g* 400 Drazsék 100 g 470 Csokoládés desszert 100 g 510 Csokoládék 100 g 560 Ostyák (nápolyi) 100 g 560 Cukor 100 g 400 Fagylalt 100 g 180 Kakaópor 100 g 440 Méz 100 g 330 Pudingpor (különféle ízesítéssel) 100 g 350 APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL ■ Eladó családi ház Luöenecen nagy udvarral, 2 garázzsal, 2 műhellyel. jelige: Alkalmas autószerviznek is. 0-391 ■ Eladnám egészen új, 25 000 kcal., szénnel fűthető, öntött vas kazánomat. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni lehet Katona Imrénél, SládkoviCovo, Fufiíkova 46, galántal járás. 0-388 ISMERKEDÉS ■ 31/165 kereskedelmit végzett barna hajú leány — szeretne megismerkedni Intelligens, szabad fiatalemberrel 40 éves korig, jelige: Remény 0-397 ■ Elcserélném Bratislavai II. kerületi, állami, I. osztályú 2 szobás, 4. emeleti, balkonos (telefon, lift), nagyon szép kilátású lakásomat — somorjai (Samorín), hasonló, 3 szobásra. Cím a hirdetőirodában. 0-385 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, akik 1979. január 19-én elkísérték utolsó útjára a csallóközkürti (Ohrady) temetőbe a felejthetetlen feleséget, édesanyát és nagymamát, C z é r e Boldizsárné Bugár Jolánt. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik részvétükkel, virágadományaikkal enyhítették mély fájdalmunkat. Gyászoló férje, fia és lányai családjukkal Ű-402 Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, valamint a Nővé Zámky-i RemeslosluZba vállalat vezetőinek és alkalmazottainak, a volt munkatársaknak, a Kamocsai (Kamo- éa) Efsz tagjainak, akik elkísérték utolsó útjára a kamocsai temetőbe drága, jó férjemet, Gogh Gábort, akit a halál 42 éves korában kiragadott szerettei köréből. Külön köszönetünket fejezzük ki a Kamocsai Hnb-nek a megható búcsúszavakért, valamint mindazoknak, akik virágadományaikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége és a család Ú-396