Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-07 / 1. szám

II VILÁGOT MEGRENGETŐ KINK TANDIA

A hajnali köd rátelepedett a városra, nem kerülte el PetrEalka lakónegyed Zoborská utcáját sem, amikor Stefan Hahn, a 83 éves nyugdíjas kiállt háza elé. A ködöt ő jól ismeri, mondhatnánk, régi ismerősök, hiszen négy évtizeden keresztül a Dunán, a hajókon és a bratisla- vai propelleren dolgozott.

— Ha nem fájna úgy az a lábam, amelyiket még a taskenti harcokban átfúrt egy golyó, bizony kiballagnék a Duna partjára — mondja csak úgy magában.

Így találkoztam Csehszlovákia Kommunista Pártjának alapító tagjával, az októberi események közvetlen résztvevőjével.

— 1914-ben, amikor kitört az első világháború, általános mozgósítás volt. Én akkor 19 éves voltam — mondja.

— Augusztus elején még ugyanabban az évben Lengyelországba, a Przemi/áZ-erődítménybe küldtek bennünket, ott kaptuk meg a katonai kiképzést. Hidakat építettünk, és lövészárkokat ástunk. 1914 októberében az orosz katonaság hatalmas támadásba lendült, eljutott egészen a Kárpátokig, bennünket bekerített, és az egész erődítményt hat -hónapon át ostromolta. Éheztünk. Élelem helyett csak pénzt kaptunk, de azért nem tudtunk semmit sem vásárolni. Még húsz aranyért sem kaptunk egy darab kenyeret. A lovakat azzal a szalmával etettük, amit az erődítmény tetejéről leszedtünk. Néhányszor ellentámadásba lendültünk, sokan elestek, de mindez hiábavaló volt.

Néhány nap múlva parancsot kaptunk, hogy a főúton csoportosuljunk. Mindenki kapott szalonnát és kekszeit, majd elindultunk Lvov irányába. Lvovban vonatra raktak bennünket és Kijeven keresztül Moszkvába vittek. Elindultunk Közép-Ázsiába. Két hét múlva megérkeztünk Tas- kentbe. A trojieki gyűjtőtáborba jutottam, ahol mintegy 20 000, különböző nemzetiségű hadifogoly volt,

szlovákok, csehek, németek, magyarok, lengyelek, ruszinok és mások. A gyűjtőtáborból út- és csatornaépítésre vittek bennünket.

így éltem a fogolytáborban 1917 októberéig, amikor kitört a forradalom. Akkor a városban hatalmas harc zajlott le. Taskentet bekerítették a vöröskatonák, a vasutasok és a munkások. Szünet nélkül támadtak. A kör bezárult. A negyedik napon parlamentert küldtek az erődítménybe. Azt követelték, hogy az ellenforradalmi fehér csapatok két óra leforgása alatt adják meg magukat az erődítményben. Néhány tiszt kivont karddal rohant a parlamenterre. A helyszínen meg akarták gyilkolni. Ö azonban figyelmeztette a fehértiszteket, hogy ha két órán belül nem tér vissza, a vörösök nehéztüzérségi ágyúkkal szétlövik az erődítményt. Erre kiengedték, de nem adták meg magukat. Két óra múlva valóban nehézütegek lőtték az erődítményt, az ágyútűz néhány óráig

tartott. A fehér tisztek minket, a hadifoglyokat arra kényszerítettek, hogy segítsünk nekik, mi azonban mielőbb el akartunk tűnni. Sok volt a sebesült és a halott, s így nem tudták megvédeni az erődítményt. A magas rangú tisztek és a nekik segítő diákok éjszaka megszöktek. Az erődítmény elesett.

Röviddel azután egy funkcionárius jött hozzánk, és kijelentette, hogy többé nem vagyunk hadifoglyok, hanem szabad idegen állampolgárok, hogy szabadon kereshetünk munkát, vagy pedig csatlakozhatunk a Vörös Gárdához. Többségünk csatlakozott. Egyenruhát kaptunk és ott maradtunk dolgozni az erődítményben. Majd katonai kiképzésben vettünk részt, és beosztottak bennünket a Vörös Hadseregbe.

Taskentben úgy egy évig nyugalom volt. Később azonban az elűzött fehérek illegálisan szervezkedtek és újabb ellenforradalmi akcióra készültek. Közülük sokan betolakodtak a vezető posztokra. Oszipov, a fő szervezőjük Taskent városparancsnoka lett.

1919 januárjában újból kitört az ellenforradalom. Nekem sikerült bejutnom az erődítménybe. Azt a parancsot kaptam, hogy foglaljam el az erődítmény jobb szárnyát, a lövészárkokat.

A kiképzőparancsnok szövetkezett az ellenforradalmárokkal. Éjszaka a régi kapunál, a vészkijárat előtt meg- gyújtottak egy szalmaboglyát, ezzel jelezték az ellenforradalmároknak, hogy szabad az út az erődítménybe. A vöröskatonák, akik őrségben voltak, eloltották a tüzet, a kaput őrizték, és barikádokat emeltek. A parancsnokot pedig nem tévesztették szem elől. Később kiderült, hogy három áruló volt az erődítményben. A katonák új parancsnokokat választottak.

A véres küzdelem három napon és három éjszakán át tartott. Az ellenforradalmárok elfoglalták a várost, az erődítmény és az állomás azonban a vöröskatonák, a vasutasok és a munkások kezére került.

Az erődítmény közelében levő park a munkások kezén volt. Tizenöt munkás, köztük én is, önként segítettünk védeni. Még az asszonyok is harcoltak, a puskákat töltötték. A fehérek azonban egésznapos küzdelem után visszavonulásra kényszerítettek bennünket. Az erődítményből ezt követően ágyútüzet nyitottunk a fehérek állásaira. Végre a harmadik napon kiszorítottuk a városból Oszipov egész bandáját. Mondhatom, a foglyul ejtett fehérek rettenetesen gyávák voltak. Persze, volt is mitől félniük, hiszen a lakásokban és a hivatalokban meggyilkolták a népbiztosokat, a funkcionáriusokat, de még azokat is, akik a vörösökkel szimpatizáltak. A volt hadifoglyokat, a kocsisokat is meggyilkolták, akik magyarok és németek voltak, csupán azért, mert a politikai biztosok csicskásai voltak.

Talán egy hét sem lenne elegendő arra, hogy Hahn elvtárs felsorolja az eseménydús napok minden élményét, hogy beszámoljon, mit élt át, amikor visszajött Oroszországból, hogy elmondja a mauthauseni fasiszta koncentrációs táborban átélt borzalmakat, ahol 1942-től egészen a szovjet hadsereg bevonulásáig sínylődött.

— 1921. június 15-ig szolgáltam a Vörös Hadseregben. Ez alatt az idő alatt ott meg is nősültem és egy fiúnk született. Nem tudtam, mi vár reánk itthon, amikor hét év múltán újra meglátom otthonomat, szüléimét és testvéreimet. Jól emlékszem arra, mit mondott a parancsnokom, amikor búcsúztunk: „Odahaza majd szép kirakatok lesznek, a nép azonban éhezni fog.“ És így is volt.

Elgondolkozva mondja, hogy bizony, akkor, a burzsoá köztársaságban nehéz viszonyok uralkodtak. — Örülök, hogy hosszú küzdelmek után hazánkban is sikerült felépítenünk az új társadalmi rendszert, olyan rendszert, amilyen a Szovjetunióban van, és hogy ehhez magam is hozzájárultam.

GUSTAV CAPKO

A lenini munkastílus érvényesülése

A minőség mércéje egyre magasabb

Gyakran foglalkoztat egy, egész társadalmi életünket, tehát mindannyiunkat érintő kérdés, ha úgy tetszik, óhaj: Milyen jó lenne, ha mindenki arra törekedne, hogy munkáját a tőle telhetőén legjobban, az ő és közössége számára egyaránt legnagyobb hasznot hozó eredménnyel, minél magasabb minőségi szinten végezné.

Ez az óhaj egyáltalán nem minősíthető képtelenségnek, tulajdonképpen mindannyian igényeljük. Például, ha közülünk bárki vásárol valamit, saját pénzéért a legjobb minőségű árut szeretné kapni. Es azok, akiktől mi minőséget igényelünk — ű" társadalmi élet bármely területén —, azok tőlünk is ugyanezt várják.

Ebből a rövid példázgatásból világosan kitűnik, hogy a társadalmunk fejlődését irányító CSKP által, a minőség általános fokozására vonatkozóan megfogalmazott, a munka minden területére érvényes útmutatás nagyon helyénvaló, össztársadalmi igény.

A kelet-szlovákiai kerület egyik legjelentősebb vegyipari üzeme, a humennéi Chem- lon n. v. összüzemi pártbizottságának elnöke, Michal Kurty elvtárs a közelmúltban egy pártaktívaülésen kijelentette: „A minőségi munka, a termékek minőségének fokozása, elsőrendű feladatként szerepel pártbizottságunk politikai-szervező és eszmei-nevelő munkájában. A párttagok és tagjelöltek teljes felelősségérzettel és igényességgel támogatják, vállalatunk lehetőségeinek megfelelően, a CSKP 11. ülése záródokumentumaiból eredő feladataink teljesítését ...“

Örömmel hallottuk mindezt, s kíváncsian látogattunk el a

humennéi Chemlon n. v. néhány munkahelyére, hogy meggyőződjünk arról, milyen eredménnyel járt eddig a Blurts elvtárs által jelzett politikai munka.

A pártbizottságon az elnök gondosan összeállított dokumentumot tett elém:

— Ez tartalmazza azokat a konkrét tennivalókat — mondta —, amelyeket a CSKP 11. ülése szellemében, a kerületi, illetve a járási pártbizottság határozatai alapján — vállalatunk lehetőségei szerint — a gazdasági feladatok teljesítése, a minőség javítása és az egész termelési folyamat gazdaságosabbá tétele terén célul tűztünk ki. Ehhez még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy eddigi munkánk eredményekhez vezetett.

Cáfolhatatlan tények tanúskodnak erről. Az előző- évekhez hasonlóan a 6. ötéves tervidőszak harmadik évében is sikeresen teljesíti a vállalat munkaközössége a feladatokat. A bruttó termelés tervét az év elejétől több mint hétmillió koronával túlteljesítették, amit 93 százalékban a munkatermelékenység növelésével értek el. Hasonló eredményekről szól az a tény is, hogy a tervezett nyereséget szintén jelentős mértékben túlszárnyalták. Ami még ennél is fontosabb, a mű- fonalgyártásban az első osztályú minőségbe sorolható áru tervét 100 százalékon felül teljesítik. Tartósan jó eredményeket érnek el az energiagazdálkodás területén is. Az év elejétől olyan mennyiségű tüzelőanyagot takarítottak meg, ami a vállalat energiaszükséglete közel öt százalékának felel meg.

Kétségtelen, az elért eredmények ebben a vállalatban, az összüzemi pártbizottság és általában a kommunisták céltudatos politikai-szervező munkája, a párt vezető szerepének, ellenőrző funkciójának megszilárdítására, a lenini munkastílus gyakorlati érvényesítésére irányuló törekvése mellett tanúskodnak.

— Milyen módszerekkel érték el a vállalatban dolgozó

kommunisták és a példájukat követő többi dolgozó ilyen nagyarányú aktivitását? — kérdeztem Kurty elvtárstól.

— Tudvalevő, s ezt valljuk mi is, a pártosoportokban végzett munka a legmegfelelőbb, célhoz vezető útja annak, hogy ä kommunistákat aktív, konkrét politikai munkába bevonjuk — válaszolta az elnök. — Nálunk is nagyon jól beváltak a pártcsoportok ülésein folytatott beszélgetések, viták, a vállalat, az egyes üzemek, műhelyek és kollektívák feladatainak megtárgyalása, az elért eredmények elemzése. A párt- csoportok ülésein beszéljük meg azt is, ki milyen szakaszon és milyen formában mozgósítja a párton kívüli dolgozókat is a célul tűzött feladatok megvalósítására. Nem parancsolgatással, hanem érte'mes, meggyőző munkával. Természetesen, minden ülésen sor kerül az elvégzett munka személy szerinti értékelésére is.

A pártbizottság elnöke a továbbiakban példákat sorolt az így végzett politikai munka néhány eredményéről. Különösen megragadta figyelmünket az, amit a minőségi munka kapcsán elmondott.

— Aki csak egy kicsit is gondolkodik, jól tudja, hogy a minőség mércéje minden téren egyre magasabb, és így van ez rendjén. De valahol el kell kezdeni. Ezt tettük mi is, hogy

a mércét megközelíthessük. Célszerűnek láttuk például a „Hiba nélkül dolgozom“ szara- tovi mozgalom széles körű bevezetését. Kezdetben harmincnégyen jelentkeztek. Eredményesen végzett munkájukkal elnyerték az önellenőrzés jogát. Ez volt az első lépés ahhoz, hogy minél nagyobb számban bevonjuk dolgozóinkat a minőségi termelés gyakorlatába. Minden eszközt, termelési értekezletet, műhelygyűlést felhasználtunk ennek érdekében. Arra is törekedtünk, hogy a kommunisták ne csak hangoztassák a minőségi munka fontosságát, hanem a gyakorlatban, munkahelyükön is példát mutassanak.

Nem dolgoztak hiába a humennéi Chemlon n. v. kommunistái. Ma már közel hatszázötvenen végzik tennivalóikat a „Hiba nélkül dolgozom“ mozgalom elvei, módszerei alapján. Főleg az ő érdemük az, hogy vállalatuk például a poli- amid műfonal közel 99 százalékát — a tervezettnél jóval nagyobb ahányban — első osztályú minőségben gyártja.

.Örömmel számolunk be a humennéi Chemlon n. v. kommunistáinak céltudatos, a párt útmutatásai szellemében végzett politikai munkájáról, azzal a meggyőződéssel, hogy ebben a vállalatban jól tudják: a minőség fokozása össztársadalmi igény. KULIK GELLERT