Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-01 / 13. szám
A 'község krónikájában Ájon (Háj) a következő mondat olvasható a kommunista párt helyi szervezetének tevékenységéről: „Az 1948-as februári események hatására a CSKP megalapítói: Lotz György, Mester András, id. Hodermarsky György, Simkó Ferenc és Cir- ner Pál voltak.“ Harmincegy év távlatából az egyik alapító tag, Lotz György így emlékezik vissza az eseményekre: — Minden nincstelen kétkezi munkásnak nehéz élete volt a harmincas években. Ilyen sors jutott nekem is. Dunántúlról kerültem a szepsi síkságra, s már 1931-ben Somodiban Mo- csillár Gusztávval szerveztük a pártot. Változatos volt az élet. Ha a népgyűléseken mi, agitátorok másiként beszéltünk, mint ahogy szabad volt, azonnal lecsuktak, mert a besúgók közénk is befurakodtak. — A felszabadulást már Áj községben éltem meg. A Februári Győzelem után, amikor megjöttek a községbe a jelentkezési 'lapok, Sutyák tanítóval ismét kezdtem szervezni a pártot. Tudtam, hogyan kell agitálni, ismertem a kommunista párt céljait. Először huszonnyolcán jelentkeztek, később többen visszaléptek, de mi ti- zenketten kitartottunk és a pártszervezet megkezdte tevékenységét. Nehéz volt a munka, a szervezés, gyógyítani kellett a háború ejtette sebeket is. — Majd kezdődött az efsz-ek szervezése. A földet szerető paraszt nehezen értette meg, hogy közösen jobban megy majd. Ekkor már az agitációs központ vezetője voltam és Tornára jártam agitálni. Emlékszem, olyasmi is előfordult, az emberek nem akartak dolgozni a szövetkezetben. Azt mondták, menjetek ti dolgozni, mi már dolgoztunk eleget. Meg is szerveztük a párttagokat családostul és elmentünk krumplit kapálni. Gorombáskodni, erőszakoskodni nem lehetett. Szép szóval kellett győzködni, tettekkel bizonyítani. De sikerült. Most már más az élet. A fiatalok el sem tudják képzelni, milyen nehéz is volt akkor! — fejezi be emlékezését Lotz György. A 78 éves agitátor a falusi pártszervezet gyűléseire mindig elsőnek érkezik. Figyelemmel kíséri a szervezet munkáját, és tapasztalatai gazdag tárházából mindig jut a község fiatal vezetőinek. A harc nem szűnt meg, csak új formát kapott az agitációs munka. A lakosság társadalmi összefogására ma is éppúgy szükség van, mint harminc évvel ezelőtt, mert új művelődési házakat, óvodákat, bölcsődéket, játszótereket csakis ösz- szefogással építhetünk terebélyesedő, szépülő községeink békében dolgozó lakosainak. Farkas Rózsa Gazdag hagyománya van a Slovlik dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) üzemében a szocialista munlkaversenynek. Évről évre egyre több kollektíva versenyez a megtisztelő címért. Minőség és mennyiség terén versenyeznek egymással, s ez a terwteljesítésben, sőt túlteljesítésben nyilvánul meg. Gaál Dezső mérnök, az üzem közgazdásza elmondta, hogy üzemükben az elmúlt évben jelentős minőségi változás történt a szocialista 'brigádmozgalomban. Jó közösségi szellem alakult ki a tagok között, melynek eredményeként jóval túlteljesítették vállalásaikat. Derekas jó munkájukért újabb négy kollektíva — Vida Elvira, Takács László, Miklós Teréz és Marczel Mária munkabrigádja — nyerte el a bronz fokozatot. Az irányító részlegen dolgozó kollektíva vezetője, Vida Elvira elmondta, hogy nagy megtiszteltetés volt számukra az Az Ivánka pri Nitre-i Virágzás Efsz nemrég ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. Az ünnepségen legnagyobb elismerésben a Mária Milkovi- Cová vezette 7-tagú fejőkollektívának volt része, amely példás munkájáért elnyerte a szocialista munkabrigád arany fokozatát. A kollektíva 1972-ben nevezett be a versenybe, két évvel később lelkiismeretes munkájukért bronzérmet, majd 1976érem odaítélése, s ez további aktivitásra serkenti a 13 tagú kollektívát. A tagok jelentős részt vállalnak az agitáciős- propaganda munkából. Ök készítik elő a faliújságok, agitá- ciós táblák anyagait, és nem feledkeznek meg a társadalmi munkák szervezéséről sem. Tavaly 374 órát dolgoztak, ebből 117 órát a városszépítés során. Székely Gizella kezdeményezésére megalakult az éneklő csoport, mely sikeresen mutatkozott be. Nagy volt az érdeklődés a Mit tudsz a Szovjetunióról? — vetélkedő iránt. A tagok közösen járnak színházi előadásokra, kirándulásokra. Kézimunka-kiállítást is rendeztek. A munkabrigád jó eredményeket ér el a sport- és honvédelmi versenyeken is. A kollektívának több önkéntes véradója van, közülük Gaál Dezső 41-szer adott térítésmentesen vért. Krascsenics Géza ban ezüstérmet kaptak. Nem elégedtek meg ennyivel, s most elnyerték a legértékesebbet — a szocialista munkabrigád arany fokozatát. Egy-egy brigádtagnak 16 tehén van a gondjára bízva. Tavaly terven felül 32 000 liter tejet adtak népgazdaságunknak. A tehenek napi fejési átlaga 9,46 liter volt, s egy liter tej kitermelésében 0,18 kiló takarmányt használtak. Pavel Matis GYÉMÁNTLAKODALOM Hatvan évvel ezelőtt, 1919 elején, amikor véget ért az első világháború, két fiatal ember boldog életre vágyva összekötötte sorsát. Házsely György és Andor Zsuzsanna Nagyszaláncon (Sla- necj esküdtek. Fáradságos munkával nevelték fel két gyermeküket. A második világháború szörnyűségei közepette eszükbe sem jutott, hogy ezüstlakodalmat ünnepeljenek. A felszabadulás az ö szürke hétköznapjaikba is nagy változást hozott. Gyuri bácsi az elsők között töltötte ki a belépési nyilatkozatot, tagja lett a Nagyszalánci Efsz-nek. A földtől nem tudott elszakadni soha. Hű maradt az anyaröghöz, de mindig a gazdálkodás új módszereit támogatta. Évekig elnöke volt az efsz-nek. Tíz éve a hnb polgári ügyek testületé kedves meglepetésben részesítette a Hézsely házaspárt. Megszervezték az aranylakodalmukat. Ma Gyuri bácsi 84, Zsuzsi néni 80 éves. Boldog, életerős emberek. A hnb házasságkötő termében nem maradt szempár szárazon, amikor házasságkötésük hatvanadik évfordulója alkalmából megújították fogadalmukat: holtodiglan-holtomiglan. A köszöntők és az ünnepi műsor elhangzása közben mindenki érezte: nálunk a szocialista társadalomban megbecsülik az embereket. Első helyen anyagi és szellemi szükségleteiknek a biztosítása áll. Az egyén örömében osztozik a közösség, s a gyémántlakodalmát ülő házaspár ezt tudja értékelni. Ök még ismerték azt a világot, amikor egyeseknek csak a robot jutott és nem törődött örömükkel, de gondjaikkal és bánatukkal sem senki. Iván Sándor A felvételen (balról) Paulina Duröáková és Mária Milkoviéová a fejéshez készülődik EGY GONDDAL KEVESEBB Zsitvabesenyőn (Beáenovo) felépült az óvoda, már át is adták. Társadalmi munkában, nem egészen két és fél év alatt készült el 1 878 000 korona ráfordítással. Az építkezésen a tömegszervezetek tagjai és a falu lakosai 21 500 órát dolgoztak társadalmi munkában. A jó munkaszervezésért köszönet jár a hnb titkárának és a hnb többi tagjának, akik gondoskodtak arról, hogy a munka menetét ne zavarják különböző fennakadások. A hatvan férőhelyes óvoda átadása megoldotta a község egyik égető problémáját. Recska Erzsébet IFJÚSÁGI KLUB NYÍLT Nemrég nyitották meg Vízkeleten (Cierny Brod) az ú) ifjúsági klubot, melyet a helyi nemzeti bizottság és a Jednota fogyasztási szövetkezet segítségével építettek és rendeztek be. Az új klub az eltelt idő alatt két jól sikerült rendezvénynek is a színhelye volt. Vendégük Takács Éva, a tavalyi kubai VIT résztvevője volt, aki beszámolt a találkozó eseményeiről, saját élményeiről, valamint válaszolt a fiatalok kérdéseire. Ugyancsak az ifjúsági klubban volt a CSEMA- DOK és a SZISZ helyi szervezete által rendezett könyvkiállítással egybekötött író- olvasó találkozó Csontos Vilmossal. A költő beszámolt életéről, munkásságáról, válaszolt a feltett kérdésekre. Kelecsényi András ÚJ ERŐSÍTŐ ADÓÁLLOMÁS A közelmúltban helyezték üzembe Nagykürtös (Veik? Kr- tíS) mellett a televízióadó-erősítő állomást, mely főleg a televízió 2. műsorának jobb vételét biztosítja majd. Á létesítmény munkálataiba több vállalat dolgozói kapcsolódtak be. A szerelési munkálatokat .a Praha—Hloubétín-i Tesla vállalat dolgozói végezték. Az építési munkákat a Banská Bystrica-i Stavoindust- ria dolgozói végezték a Csábi (Cebovce) Hnb építőcsoportjának hatékony segítségével. Az erősítő állomás felépítésében részt vettek a bratislavai Elektrovod, a chrudimi Tra- montáz, a Zilinai Közép-szlovákiai Energetikai Üzemek és a bratislavai Spojprojekt szakemberei. Az objektum több mint 20 millió korona beruházással készült el. Bodzsár Gyula RÉGI HIÁNYT PÓTOLNAK Komáromban (Komárno) a Letecké pole-i lakótelepen évek óta hiányoztak a gyermekintézmények. A lakótelep polgári bizottságának és a vnb kezdeményezésére a Járási Építővállalat dolgozói két éve hozzáláttak a régi hiány pótlásához, az új óvoda építéséhez. Szorgalmas munkájuknak meglett az eredménye. A lakótelepi gyermekek már birtokukba vették a szépen berendezett, kétosztá- lyos, 60 férőhelyes óvodát. Kálazi Katalin igazgatónő irányításával az óvoda kollektívája a szlovák és a magyar tanítási nyelvű osztályokban szép, otthonos környezetet biztosított a gyerekeknek. Az új óvoda környékének a rendbetételén a szülők, valamint a szaktanintézet és a mezőgazda- sági szakközépiskola diákjai nagyon sokat dolgoztak társadalmi munkában. Városunkban ez az első óvoda, amelyet szép képzőművészeti alkotás, Mester Péter festőművész Gyermekek a mesében című mozaikja díszít. Bende István Az új óvoda épülete (Kacz Imre felvétele) 1979. IV. 1. SZOCIALISTA MÖDON ÉLNEK ÉS DOLGOZNAK ARANYÉREM