Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 2. szám
Nemesócsa (Zemianská OlíaJ... Tömören néhány jellemző tény: ez a múltban sokat szenvedett község a központja a komáromi (Komámo) járás egyik legjobb mezőgazdasági üzemének; a falu lányai, asszonyai az ottani cipőgyárban találtak munkalehetőséget; a takaros házsorok porta- Lanított utcákra néznek; lakói immár nyugodtan tekinthetnek a jövőbe... A jelenlegi állapot jellemzésére eny- nyi is elég, s hogy állításunkat bizonyítsuk, elég a múltra tekinteni: Először egy 1268-as oklevél említi a falut Oucha néven, aláírva: IV. Béla. A feudalizmus fénykorában lakóinak többsége nemesi jobbágy (ennek ismeretében lám már a falunév sem olyan hivalkodó). Jönnek a törökök, elpusztítják — ez volt a szokásuk. Később a labancok jönnek, ők is elpusztítják, merthogy a falu kurucpár- ti volt. Ha meg elcsitult a hadak útja, kiáltás hasított gyakran a nyugalomba: „Jön az árvízi“ Az utolsó előtti nagy víz az 1897—99-es években újra elpusztítja. Hej, de sokat tudna mesélni a Halomdomb, amelyet a törökök hordattak össze sapkákban a környék lakóival, s szolgált nekik temetőül. Tanúja volt az 1931—32-es aratósztrájiknalk, nézte, amint a kommunista sztrájkszervezők némán tűrték Stanek csendőr ütlegeit ___Sőt, ar ról Is „tud“, amikor Csorba földbirtokos, meg Nagy Nándor, volt főispán, 40 emberrel „igazolja“, hogy nincs a faluban földigénylő .. .1 Járt itt Steiner Gábor és Mező István. A falukrónika szerint 65 életerős ne- mesőcsai fiatalember esett el a második világháborúban, s nem érhette meg 1945. március 30-át. De ez már új világ kezdetének dátuma a faluban. 1949 nyarán mintegy 30 volt földmunkás, többnyire egykori részes aratók, élükön a falu idős kommunistáival, volt vöröskatonákkal egyre gyakrabban jöttek össze. Szövetkeztek, hogy szövetkezetei alapítsanak; olyasvalamit, amiről maguk sem tudták, hogy milyen is az tulajdonképpen. Csak a hitük volt töretlen, hogy nem lehet az rosszabb, mint Kallós Zsig- mondnál, harminckettőben tizedikért aratni... Földes Gyula, Földes Lajos, Vassy Antal, Vendégh László, Öllé István... csak néhány név azok közül, akik cselekvő részesei voltak az idestova 30 éves történetnek. Sajnos, egyre hosszabb azok névsora, akiknek az évzáró közgyűléseken egyperces néma csenddel adóznak. Földes Lajos bácsi a kezdettől fogva 73 évéből 24-et töltött a nemes- ócsai szövetkezetben, nyolcat már a nyugdíjkorhatár után. Ogy emlékszik, mintha a minap történt volna: — A volt vöröskatonák némelyike hallott valamit a földosztásról, meg a szövetkezetről, de nekik sem volt túlságosan világos az egész. így aztán nem támaszkodhattunk másra, mint hitünkre, hogy a saját pártunk Hittünk benne! csakis a javunkat akarja, meg aztán földmunkát végeztünk mi mindig, ismertük fortélyait, bíztunk benne, hogy majd csak megy az vala- h°Sy... Hát az elején nem nagyon ugrálhattunk! A belépési nyilatkozat aláírása után mi adtuk össze a tyúkokat, a baromfit. A telepeseknek — már akik beléptek — voltak lovaik, traktorállomás is volt már ők dolgozták meg a földeket, a ’volt nagybirtokosok, kulákok istállóiban pedig az állattenyésztés kezdődött el. Én magam Gyula bátyámmal 700 darab malacot gondoztam. Az istállóknak nem volt alja, egy kocsi szalmát a 700 állat gyorsan betaposott a sárba. így aztán volt mit csinálnunk. A mai etetés csak gyerekjáték ahhoz képest. Mi moslékot főztünk, megetettünk, napközben az ólakat javítgattuk, este megint etetés... Mégis sokkal jobb volt, mint annak előtte részes aratóként. Az volt a -kedvcsináló, hogy a magunk emberei voltunk. Én bizony soha nem csüggedtem. Pedig úgy is volt, hogy a 700 malac mind megrühesedett, és egyenként kellett őket íüröszteni. A mai állatgondozók ezt talán már el sem hiszik. Az is előfordult, hogy szalmát is a szomszéd faluból hoztunk — cserébe koronáért! Persze, azért szép emlékem is van a szövetkezetről, hiszen az életem egyharma- dát töltöttem ott. Még valamikor 1962-ben lehetett: az aratás idején a szalmabetakarításban dolgoztam egy csupa öregből álló csoportban. A vezetőség djjakat tűzött ki a legjobb „csapatok“ részére. A végén mi nyertük az első díjat. Pedig már majdnem 60 éves voltam... Hát, így volt! Abban az időben egyesek úgy féltek a szövetkezettől, mint ördög a szentelt víztől, ma meg nem léphet be akárki. Először kérvényt kell beadni, és az is előfordul, hogy visszaadják! De jól is megy ám a szövetkezet...! Both László, a nemesócsai egyesített szövetkezet pártelnöke 43 éves, így a koránál fogva sem lehetett az alapítótagok között, de még a hőskortól — 18 éves korától — szövetkezeti tag: — Abban az időben bizony nehéz volt. A határról még valamire való térképünk sem volt. A szövetkezet tulajdonában került földek sem voltak a legjobbak. Jó föld csak a Baromölő dűlőben, a Csonka-érben meg a Körtély fasornál volt, a Rókáshá- ton nem volt valami jó, a Vöstű dűlőben meg egyenesen csapnivaló volt. Most meg elsőosztályú búza terem ott is... Az első aratások idején még csak marokrakó gépek voltak, de kaszálni is kellett, aztán kereszteket rakni, asztagba hordani, csépelni a CSÉMY JÓZSEF gabonát. Emlékszem: en CSISZ-kikül- döttként vettem részt a szervezésben — mert eltartott néhány évig, amíg az egész falu földje bekerült a közösbe — és egy ízben, amikor kínt járt az a bizottság, amelyiknek tagja voltam, nekem az a feladat jutott, hogy az istállóban írjam össze a jószágot. A bizottság már továbbállt, amikor észrevették, hogy én nem vagyok közöttük. Visszajöttek, hát én ott voltam az istállóban — bezárva. Ilyen is volt! Sokáig a legtöbb energia arra ment el, hogy az emberekkel megértessük, mi is az a szövetkezeti vagyon, hogy a közös nem azt jelenti „aki éri, viszi“. Meg aztán az elején a vezetés körül sem volt minden rendben. Előfordult, hogy két évzáró között két elnök is volt. A hatvanas évek elején kezdtünk fölvergődni. Talán a legjobb termés hatvanötben ígérkezett, de akkor jött az árvíz ... A Miklós Gyuláné háza előtti villanyoszlopon még most is ott a jel, meddig ért a víz a faluban, ffagy volt a kár, utána a kétségbeesés legalább akkora. Ha más rendszer van, a jóég tudja, mikor hevertük volna ■ki! De így a társadalmi összefogás és az állami támogatás hatására aztán belelendültünk úgy istenigazában. Maijd hetvenötben egyesültünk a zsemlékesei (Lipové), a szántóéri (Okánikovo) és a tanyi (Tőft) efsz- ekkel. Most már nagygazdaság vagyunk, a járásban a legjobbak egyike. Megdolgoztunk érte! A szövetkezet mai elnöke — lassan tíz éve — Csémy József. Ö már a fiatalabb korosztályt képviseli, lévén innen a negyvenen. A Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának a képviselője, a Terv- és Költségvetési bizottságban dolgozik. Ez a tény is sejteti, hogy érti a dolgát: — Én személy szerint nagyon szeretem, ha szaporodnak az efsz épületei. Az egyesüléskor szép összegünk volt a beruházási alapban, de amíg „csak“ pénz, hasznot nem hoz. esetleg kamatot. Az meg édeskevés. így aztán megpróbáltuk rendbetenni a szarvasmarha-tenyésztést, és hozzáfogtunk az ezres farmnak az építéséhez, amit zömmel saját erőből fogunk befejezni. ' 45 százalék részvényünk van a felaranyosi (Horná Zlatná) nagyihizlaldában. Szövetkezetünkben a sertéshúskérdés egy részét ott oldjuk meg. Az egyes telepeken szakosítjuk az állattenyésztést. Nálunk a gyalogmunkás már csak úgyszólván idézőjelben értendő, szánté a két kezemen összie tudnám számolni, hányán vannak. De így is van ez rendjén, hiszen közeledik az ezredforduló, és az akkori igények kielégítését nekünk kell biztosítani. Ez pedig BOTH LÁSZLÓ csak akkor érhető el, ha a vezetőség rátermett. Nekem nagyon jó munkatársaim vannak, akikkel gyakran ösz- szezördülünk, mert sohasem vagyunk elégedettek, de ez mindig a közös célját szolgálja. Aztán „elmegy a hajó, elülnek a hullámok“. Ezt úgy értem, hogy mindenki megmondja a véleményét, aztán „letöröljük a táblát“, és mire lemegyünk a lépcsőn, már elfelejtettük még az esetleges sértést is. Ha pedig ez így van, akkor az azt jelenti, hogy kialakult valami, amit nem lehet egykönnyen szétrobbantani... Első látogatásom nem a legszerencsésebb időpontban jött létre, mert a vezetőség teljes egészében „házon kívül“ volt. A mázsaházban két-három régi szövetkezeti tag tartózkodott, így velük beszélgettem. Egyikük — Hollósy János — „vallotta“, hogy ő bizony menekült annak idején a szövetkezetiből. Aztán a jobb kereset ellenére egyszer csak kényelmetlennek kezdte érezni a nagyvárosi munkás- szállás ágyát, és hazajött. Most meg már össze se lehet hasonlítani a mai állapotokat a kezdetiekkel. „... de úgy van ezzel az ember — mondja — hogy megszoktuk a jót, és még jobbat szeretnénk!“ Nemesócsán hallottam, bár nem ott történt: egy — akkor még fiatal — agitátor mesélte, hogy az egyik csallóközi faluban megszólította nemrégiben egy idős bácsi, hogy emlékszik-e még rá. Nem tudta, hogy honnan kellene rá emlékezni. „No — mondja az öreg — engem is maga győzött meg, hogy lépjek a szövetkezetbe Mi akkor meg akartuk verni magát, de most ha jönne, és azt mondaná, hogy felejtsük el ezt a lassan harminc évet, vissza az egész, és csinálja mindenki, ahogy tudja, akkor aligha úszná meg szárazon!“ Mondanom sem kell, jólesett neki ez a fura elismerés. Kovács Imre üzemgazdászt Tanyból „örökölte“ az egyesítéskor a nemesócsai szövetkezet. 1950-ben falujában alapító tag volt. „Az elején, ha már elértük a 20 métermázsa fölötti hektárhozamot, már örültünk. Tavaly meg 63 métermázsa termett hektáronként. Ilyen beruházás, mint ez az „ezres“ tehénfarm, még álmunkban sem jutott volna eszünkbe, hiszen 30 millió körül lesz az értéke. Nem csoda, mert 1953 végén a tanyi efsz alapeszközeinek összege 2 millió 350 ezer koronát tett ki nagyjából, de az azóta egyesített négy szövetkezeté sem lett volna akkor több 9—10 milliónál. A múlt év végén pedig már 88 millió korona volt ez az érték ...“ — Az a baj — teszi hozzá mosolyogva a beszélgetés végén —, hogy az ember lassan-lassan megöregszik. Mert hát’ az igaz ugyan, hogy nehéz volt, de szép volt... és mi hittünk benne! MÉSZÁROS JANOS KOVÁCS IMRE (Gyökeres György felvételei) A SZOCIALISTA MEZŰGAZDASAG OTJAN FÖLDES LAJOS
