Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-03-18 / 11. szám
A vízlépcsőrendszer üzemvízcsatornája, az „Új Duna“ „lepipál“ szinte valamennyi hasonló létesítményt, hisz vízbefogadó képessége kb. 10 millió köbméter. Másodpercenként mintegy 4500 köbméter vizet képes bevezetni, és az új meder fenékszélessége duplája a Szuezi-csatornáénak ... Az egész építkezés alatt hozzávetőlegesen 122 millió köbméter földet, épületanyagot kell megmozgatni! INDOKOK Az állandóan növekvő energiaszükséglet már évtizedek óta a Duna-hordozta energialehetőségre irányította a szakemberek figyelmét. Lanfranconi 1880- as javaslata óta száznál is többre tehető azok száma, akik saját ötletüket tartották az egyedül „üdvözítőnek“. A tervrajzok, számítások, bizonyítások meny- nyisége pedig talán már vagonokra tehető. Mintegy háromnegyed milliárdnyi ment rá ez idáig a Duna „faggatására“, és arra, hogy megtudjuk, hogyan reagálna a környezet, ha ilyen radikálisan belenyúlunk a természet évezredek óta azonos rendjébe. A döntő érv az volt, hogy a Duna vízbősége több mint hússzorosa a Vág vízbőségének és emellett csehszlovák szakaszán mintegy 40 métert csökken szintjének tengerszint feletti magassága. Ehhez egy példa: egy hektoliter víz 40 méter magasban annyi energiát rejt magában, hogy lezúdulása által kigyúlna 400 darab 100 W-os villanyégő! Három hektoliternyi víz energiája pedig elindítaná a villamost... Mindezek ellenére a Duna eme töméntelen vízmennyisége hasztalanul lecsorog a tengerbe, s ősidőktől fogva egyformán semmivé válik a tömérdek energia. Ahhoz, persze, hogy ez ne így legyen, útját kell állni a víznek; hogy csakis úgy távozhassák, ha előzőleg már megforgatta az erőmű Kaplan-turbináit. 1 kWó 3 FILLÉRÉRT Kiszámították, hogy a Duna mintegy 40 ezer megawattnyi teljesítményre képes forrásától a torkolatáig. Csehszlovák szakaszára — figyelembe véve a 40 méter szintkülönbséget is — nem olyan nagyon sok jut ebből, mindössze kb. ezer megawatt beépített teljesítményt tudnánk elérni. Ez nagyjából 5 milliárd kilowattóra lenne évente. Nos, kb. ennyi elektromos“ munkát tudunk nyerni a jó öreg Dunából, amelyre elsősorban a fogyasztási csúcsidőszakokban lenne szükség. 1967-es becslés alapján a GabCíkovo— Nagymarosi Vízlépcsőrendszer a beruházott összeget 7 év alatt visszatéríti, mégpedig úgy, hogy az általa csúcsidőben előállított 1 kilowattórányi munka „bére“ mindössze három (3) fillér lenne! Szinte ingyen van, ha figyelembe vesszük, hogy még ma is gyakran olyan erőművekben állítjuk elő a „csúcsáramot“, ahol 1 kilowattóra gyakran 1 koronába, sőt még többe is belekerül. Ha megszakítjuk az áramtermelést a hőerőművekben, lerövidül a kazánok élettartama, növekszik a meghibásodás valószínűsége. Mindezekhez ha hozzávesszük az árvízveszély végleges megszűnését ezen a szakaszon és a hajózás megnövekedett lehetőségeit, máris el kellett múljon minden aggály. Végül is a szakemberek által megtervezett gabCÍ- kovói vízlépcső beépített teljesítménye 720 MW lesz, ami egy átlagos évnek megfelelő vízmennyiséggel nagyjából 3 ezer gigawattóra évi elektromos energiát képes majd termelni. Ez a létesítmény igazi „arany- fedezete“, bár az illetékesek tudni vélik, hogy a beépítendő kőrengeteg majd feltehetően 15—30 ezer kilagrammnyi dunai aranyport is mindörökre maga alá temet. Cserébe fényért, melegért.. . NADFEDÉLTÖL 10 EZER LAKOSIG Elmúltam már húszéves, amikor először jártam Bősön, mégpedig a 65-ös árvíz idején. Azóta is ritkán. Ennek ellenére évekig mindennap láttam egy részletet. Egykori lakásom falára „örököltem“ egy ismeretlen szerző akvarelljét: „Bős-926-M“ aláírással, és a falu Csiliz-sor nevű utcájának részletét ábrázolja. Rajta néhány nádfödeles ház, az utca két oldalát akácok övezik, á háttérben a fák fölött a templomtorony magaslik, a kép fókuszában pedig egy ökrös szekér... Ha valakinek ez lenne minden információja a ma mintegy ötezer lelket számláló nagyközségről, akkor aligha találna arra a- helyre, ahol fél évszázada a festőállványt fölállították. Aki akkoriban látta utoljára, az nem Ismerne rá mai formájában, ami pedig ezután következik, az meg egyenesen példa nélküli, hiszen Both Jenő, a hnb titkára szerint 1985—90 között a község lakosainak száma meghaladja a mai létszám kétszeresét. Tízezer ember... Talán akkorra a hnb-épületre is új tábla kell: VNB. S ha így alakulnak a dolgok, akkor a ritkán arrafelé járó bizony fogadjon maga mellé odavalósit, aki eligazítja, ha nem akar lépten-nyo- mon kérdezősködni. A változás rugója: az erőmű. Ami az eligazítást illeti, még a legkisebbek is szívesen adnak. Ottjártunkkor a magyar iskolát kerestük. A templom melletti szlovák iskola előtt megkérdeztünk egy kislányt. Elmagyarázta: „Menjünk erre — mutatta —, ott a kereszteződésnél jobbra, eztán a következő elágazásnál ismét jobbra. Ott van!“ — Mondd kislány, amarra nem lehet odajutni?! — mutattam ellenkező irányba, mivel a hnb előtt parkoltunk. — Dehogynem! — így a kislány. — Menjenek be a vendéglő udvarára, ott egyenesen hátra, és az udvar végében a kerítésen van egy nagy lyuk... Sokan jártak akkor az utcán, és az éppen arra haladók két „komoly“ felnőttet láthattak a kerítésnek dőlve hahotázni. A fotoriporter volt meg én ... „KÍSÉRŐZENE" A hnb titkára szerint manapság Bősön mindenki figyelőállásban van. A nemzeti bizottság dolgozói azért, mert egyszerre olyan problémák merültek fel nem kis mennyiségben, amelyekkel ez idáig nem is számoltak. Például az, hogy Falusziget és Varjas tanyák térségében 17 családot kellett kiköltöztetni. Olyanok laktak, vagy laknak még arrafelé, akiknek apjuk, nagyapjuk is dunai ember volt. Nem könnyű megválni különben sem a megszokott környezettől. Még három család lakásproblémája megoldatlan az érintettek közül. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás területén ez idén már több min két és fél ezer ember dolgozik majd, nyolcvankettőben meg éppenséggel csaknem 3700. Belőlük 2300 ember részére 193 millió korona értékben épülnek a munkásszállók Bősön. Ez is újabb gondok egész sorát rója a falu vezetőire. Both Jenő, a hnb titkára, sorolja: — Mindenekelőtt a közellátás bővítéséről kell gondoskodnunk. Nyolcmillió korona értékű vendéglátóipari komplexum épül, a földszintjén zöldségesbolt és iparáru ... Kétmillióba kerül a hentesüzlet, de lesz óvoda, iskola, művelődési otthon! 1981-ben kell elkészülnie a három tantermes óvodának, amely „Z“ akcióban épül, ez idén már dolgozunk is rajta. A nyolctantermes iskola értéke 13 millió korona lesz, a művelődési házé tízmillió... Hiába, fel kell készülni, hogy tíz év múlva ne érjen bennünket különösebb meglepetés! A pártszervek, a Nemzeti Front, meg az állami gazdaság vezetőségében erős támaszra leltünk, így bízunk a sikerben. Az a jó, hogy az ember olyan lény, akinek a növekvő feladatok megsokszorozzák az erejét... „JÓ, MERT ITTHON VAGYOK!" Ha a faluból elindulunk a kikötő felé, nagyjából a félúton nagy a „felfordulás“. A néhány régi épület elvész a faházak, fabarakkok között, amelyekhez, mintegy dekorációként, erőgépek, teherautók sokasága csatlakozik, jelentős részük még csak bevetésre készen. Az út mindkét oldalán már kissé távolabb azonban kotrógépek, bulldózerek, földgyaluk dolgoznak. Az út meglehetősen szilárdnak tűnik, így aztán a Volga nekilendül, de csakhamar belátja, hogy nem terepjáró... Tanácstalanul körülnézünk, majd gyalog, de nem száraz lábbal megcélozzuk a hozzánk aránylag közel dolgozó földgyalut. Szerencsénk van. Godó Pál volt az első bulldózeres, aki ilyen minőségben az erőműépítésnél alkalmazásba lépett. Már 13 éve dolgozik a Hydrostavnál. Dolgozott Komáromban (Komárno), Bratislavában, volt darus is közben, s most eredeti szakmájában végre otthon dolgozik. Nem idénymunka, ami itt vár rá! Egyszer nappal, másszor éjszaka; ha nappalos, reggel fél 7-től délután ötig tart a műszak, ha meg éjszakás, akkor este fél 6-tól hajnali négyig ül a mozgásra nézve szelíd, de korántsem halk szavú „paripa“ nyergében. Godó Pál most 29 esztendős, mire elkészül az erőmű, benne lesz a legszebb férfikorban. A társa, akivel váltakozik: Takács István. Évek óta együtt dolgoznak... , Búcsúzunk, majd ismét a Duna felé megyünk. Az út két oldalán nádas, odvas, vén fűzfákkal... Vajon hány ilyen idilli helynek ütött az utolsó órája?! Csak most veszem jobban szemügyre a zavaros folyót, amely látszólag egykedvűen ballag nagyjából ugyanerre immár évezredek óta, magával hozva az Alpok üzenetét, kavicsát, no meg két főváros szennyvizét is. Vénségére meg kell érnie, hogy úgy „deréktájon“ megigazítják a „fazonját“. Mert nincs már messze még akkor sem, ha az ember gyakran nézi fürkésző szemmel, hogy vajon milyen is lesz majd az, ha úgy istenigazában belevág. Kívánc'si, hogy könnyen adja-e meg magát, avagy makacsul ellenáll. A folyót azonban lehetetlen szóra bírni. Bár, ki tudja?! A szótlan némaság vallomásnak látszik. MÉSZÁROS JANOS Gyökeres György felvételei IBM » ffi IC. (Folytatás az 1. oldalról) ■E?''
