Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-18 / 7. szám
ÚJ szó 19 7S. II. 18. ÜZLETEMBEREK A KANÁRI-SZIGETEKEN, AVAGY: SZÁZMILLIÓ DOLLÁROS FORGALOM A Szovjetunió és Spanyolország diplomáciai kapcsolatainak újrafelvétele- kor, 1977-ben, már több mint öt esztendeje működött a SZOVISZPAN, az első szovjet—spanyol vegyes részvény- társaság. Kezdetben az Atlanti-óceán vízi útjait járó szovjet hajókat látta el üzem- és kenőanyagokkal, élelmiszerrel, göngyöleggel. Az évek során a SZOVISZPAN állandóan bővítette szolgáltatásait, impozáns, több mint 100 millió dollárra rúgó évi forgalmat ért el és jelenleg Spanyolország vezető cégei között tartják számon. A Kanári-szigetek az Európába, Amerikába és Afrikába vezető tengeri utak kereszteződésében fekszik. Az örök ta-1 vasz szigetvilága, földgolyónk valóságos gyöngyszeme háromszáz mérföld- nyi hosszan nyúlik el az óceánban. Itt mindig is kikötöttek a különböző országok halász-, kereskedelmi és tudományos kutatóhajól, hogy megpihenjen a legénység és üzemanyagot vegyenek fel a továbbhajózáshoz. A SZOVISZPAN évente kétezer, a világ szinte valamennyi országának lobogója alatt közlekedő hajót szolgál ki. Persze, elsősorban a szovjet hajókat. A társaság alaptőkéjét egyfelől a barcelonai Tabacos de Philippineas Általános Társaság, valamint a Saurderis Cah- rering madridi cég, másfelől pedig a Szovjetunió Halászati Minisztériuma fedezte. Ez utóbbi a részvények 50 százalékának birtokosa. A részvényesek, természetesen, kiváltságot élveznek mind a hajók javítása, mind pedig a személyzet kiszolgálása tekintetében. Vannak olyan napok, amikor Las Palmas és Santa Cruz de Tenerije kikötőiben egyszerre harminc-negyven, a kéményein vörös szalagcsíkot viselő — a Szovjetunió kereskedelmi flottájának megkülönböztetett jelével ellátott — hajó tartózkodik. Alighogy kiköt egy szovjet hajó a Kanári-szigeteken, azonnal a javítósólyára viszik, hogy elvégezzék a megelőző w karbantartási munkálatokat. A legénység partra száll, megtekinti a szigetvilág nevezetességeit, és kedvezményes áron vásárol a SZOVISZPAN üzleteiben. Majd repülőgépre ülnek a tengerészek, és néhány óra leforgása alatt hazájukban, övéik körében tölthetik napjaikat. Visszatérve a szabadságról, a legénység minden szükséges felszereléssel ellátva, menetkész állapotban találja hajóját. A halfogás báziskörzetében végzett javítás és utánpótlás-feltöltés tehát rendkívül gazdaságos. ÚCEÁN A SZÁRAZFÜLDŰN Hajme Szodupe, a SZOVISZPAN moszkvai képviselőjének véleménye szerint nagy jövője van az ilyen vegyestársaságoknak, mind a munka operatív formája, mind pedig az olyan csatorna tekintetében, amelyen a nemzetközi kereskedelem folyik. A Szovjetunióban nagyon népszerűek az Óceán cégjelzésű halas üzletek. 1977 végén Orehovo-Boriszovban, Moszkva új lakónegyedében megnyílt a huszadik halas szaküzlet (mintegy ezer négyzetméteres nagyságban). Ezt az üzletet a SZOVISZPAN leányvállalata állította fel. A SZOVISZPAN vállalat bérbe vesz a Szovjetunió halgazdasági minisztériumától olyan halászipari hajókat is, amelyek a tengeren halásznak, és a kifogott halakat nyomban fel is dolgozzák. Spanyol üzletemberek gyakran kérik a SZOVISZPAN-t, hogy vállalja képviseletüket a Szovjetunióban. A SZOVISZPAN szervezte meg például egy jelentős spanyol cég, az ASTICAN küldöttségének utazását a Szovjetunióba. A látogatás célja, hogy megállapodást kössenek szovjet hajók spanyol hajógyárakban történő javításáról. 1978. március 3-án az ASTICAN és a SZOVISZPAN képviselői 500 000 dolláros szerződést írtak alá. Habár a SZOVISZPAN a Kanári-szigeteken saját javítóbázist tart fenn, mégis szívesen kötött egyezményt az ASTICAN-nal, mert ezáltal bővíthette működési területét és növelhette forgalmát. A SZOVISZPAN közvetítő szerepet játszik olyan vállalkozásokban is, amelyek meglehetősen távol állnak a halászattól. Így például Moszkvába látogatott ez év májusában Henri Koloner, egy nagy fodrászati eszközöket gyártó szindikátus elnöke. Ez a maga nemében a legjelentősebb spanyol vállalkozás, amely a speciális fodrászszékektől a haj- és körömlakkokon keresztül a borotválkozási cikkekig mindennel foglalkozik. Koloner a szovjet fővárosban nagy íodrászszalont szándékozik nyitni (máris sort kerített a hírverésre, hajvágási és fésülési bemutatókat szervezett). Az egyezményt szintén a SZOVISZPAN közreműködésével készítik elő. A Kanári-szigeteken levő bázisa mellett, tavaly a társaság saját képviseleti irodát nyitott Moszkvában és Madridban is. NEMCSAK A NÁSZON A FONTOS A Kanári-szigetvilág még ma is elsősorban a turisták paradicsoma. Az ebből származó, évi 25 milliárd pezetára rú- gó bevétel jóval túlszárnyalja a helyi ipar bármely ágának jövedelmét. A turista-boomnak azonban van egy másik oldala is. Sok paraszt otthagyja szigeti parcelláját, mert előnyösebbnek tartja, ha az idegenforgalom szolgálatába szegődik, holott csodálatos földjük az esztendő minden szakában megtenni a különböző mezőgazdasági kultúrákat. Nincs rendjén, hogy a lakosság kilenctizedé közvetlenül vagy közvetve a turizmus vonzáskörében áll — mondja Eduardo Espados, a szakszervezeti föderáció Tenerife-tartományi munkásbizottságának titkára. — A Kanári-szigetek nem képes gazdaságának továbbfejlesztésére akkor, ha csupán az idegenforgalomra alapoz. Fejleszteni kell a saját Ipart, kinevelni a saját munkás- osztályt, és fellendíteni a mezőgazdaságot ... A Kanári-szigetvilágban másfél millió lakos közül ötvenezer munkanélküli. A SZOVISPAN egymaga, természetesen, nem oldhat meg minden problémát. Kifejlesztett azonban a Kanári-szigeteken egy jelentős méretű hajójavító üzemet és konzervdoboz-gyártást (évi 15 millió doboz kapacitással), zöldség- termelő és hálfeldolgozó melléküzem- ágat szervezett — mindezeket világ- színvonalon —, s ezáltal előmozdította a helyi gazdaság fejlesztését. A SZOVISZPAN egymaga, természetesen, lönböző társadalmi berendezkedésű országok kölcsönösen előnyös együttműködésének, amelyet a Szovjetunió állandóan szorgalmaz. ALEKSZANDR SZAPSZA), a Tyumenszkaja Pravda című lapból A Kanári-szigetekről a világ minden tájára elkerülnek a SZOVISZPAN halkészítményei (TASZSZ felv.) LENINGRAD KLASSZIKUS PANORÁMÁJA A lendületes megúlulási hullám, az építkezések hatalmas méretei azt a veszélyt rejtik magukban, hogy ha nem is tűnnek el egészen, de elhalványulhatnak a régi városok jellegzetes vonásai. GENNAGYIJ BULDAKOV, Leningrád főépítésze a ZVEZDA munkatársának kérdéseire válaszolva arról tájékoztat, hogyan marad meg Leningrád klasszikus panorámája. — Ősidők óta „Észak Velencéjének“ nevezik Leningrádot. Lelkesen beszélnek a városról vendégek és helybéliek egyaránt. Az építész szerint vajon mivel magyarázható a város mágikus vonzásának titka? — A világ nagyvárosai között Leningrad a legfiatalabb. 275 év még nem kor egy város életében. I. Péter cár alapította Oroszország fővárosaként, így az első naptól kezdve előre kidolgozott terv alapján építették. Város- központja, utcái, terei, palotái, templomai, lakóházai a barokk és a klasz- szicizmus legkiválóbb építészeinek munkáját dicsérik. Pompáját tehetséges szobrászok alkotásai növelik. Leningrád szigorú és szabályos panorámája tökéletesen alkalmazkodik a természeti adottságokhoz: a város a Néva széles folyású deltavidékének lapos partjain épült fel, ennek pedig az építészek mindig különleges jelentőséget tulajdonítottak. A folyó és a csatornák víztükrében fel-felbukkan a templomok és a paloták képe. Ezek nélkül Leningrád elképzelhetetlen... — Milyen alapelv szerint építkeznek az önök városában, ahol a múltban annyi csodás épületegyüttest emeltek? — Egyik legfontosabb feladatunk az, hogy a következő nemzedékek számára is megőrizzük a szép városképet, a lenin- grádi építészet hagyományait. Sajnos a XIX. század közepe óta mindenféle átfogó terv nélkül fejlesztették a várost. A jól jövedelmező bérházak, az üzemek, gyárak, raktárak véletlenszerűen kiválasztott telkeken tűntek fel, alaposan eltorzítva az első városépítők elképzeléseit. Ezek az épületek eltakarták az Admiralitás Néva felőli homlokzatát, komoly károkat szenvedett a Tőzsde, a Mérnök Kastély és a Tauriai Palota környéke is. Még a Nyevszkij sugárút és a Palota téri rakpart sem kerülte el sorsát, ott is megjelent néhány épület, mely megbontotta a városkép eddigi teljességét és egységét. A szovjethatalom éveiben sok műemléket megóvtak a későbbi pusztulástól. Így például helyreállították a híres Klenovaja sétányt, a Művészetek terét, folynak a munkálatok a Szmolnij székesegyház körzetében, ahol már eltüntették a kapitalizmus korában épített házakat, amelyek eltakarták a templom homlokzatát a Vajnov utca felől, s egy gyönyörű szabad teret alakítottak ki. Természetesen megkülönböztetett figyelmet fordítunk a Nyevszkij sugár- útra. Restauráljuk a két oldalán pompázó történelmi épületeket, így próbáljuk visszaadni eredeti arculatukat. Ebben a munkában az építészeket szolgálják az archívumi leletek, segítenek a helyszíni megfigyelések, a homlokzatok építészeti felmérése. E munka során gyakran el kell távolítani a stu- katúrréteget, tanulmányozni a falazást, meghatározni az eredeti díszítőelemek faragásainak és rögzítéseinek helyét. Az is természetes viszont, hogy a város egy élő szervezet. Ha az építészek nem törekednének semmi másra, mint az épületek kizárólagos megőrzésére, vajon kialakulhatna-e olyan szép és változatos építészeti együttes, mint amilyen most jellemzi Leningrádot. Igaz, huzamosabb időbe tellett, de végül Is a Palota téren Rastrelli barokk, Zaharov és Rossi klasszicista stílusban alkotott müvei remekül megférnek a Finn-pályaudvarnál levő Lenin tér és a Mars-mező modern architektúrájával, amit már a .szovjethatalom éveiben hoztak létre. — Véleménye szerint mi a leglényegesebb a város fejlesztési tervében? — A fejlesztési' terv alapgondolata az, hogy megszépítsük Leningrád tengerre néző arculatát. Az elgondolások alapján az új tengeri panoráma 25 kilométeres sávon húzódik majd. Ehhez 4,8 ezer hektáron feltöltik a partot, s ezen a területen hatalmas épületeket emelnek, parkokat és bulvárokat létesítenek. Ezen kívül a város történelmi középpontjától kiindulva minden irányban folytatódik a nagymérvű lakásépítés. Lényegében nem változik a város eddigi tervezési szerkezete, de a kor követelményeinek megfelelően tovább fejlődik, tökéletesedik. Az új kerületek építésénél állandóan szem előtt tartjuk,, hogy nem szabad túl magas épületekkel „lenyomni“ a régi központi épületeket, s a toronyházakat úgy építjük, hogy azokat szinte ne is lehessen látni a központból. — Milyen ütemben halad a lakásépítés Leningrádban? — 1966 és 1977 között a városban és elővárosaiban 585 ezer. lakás épült. Évente körülbelül 50 ezer lakást adunk át a leningrádiaknak. — Hogyan oldják meg a közlekedési problémákat? — 1990-re a város új kerületeiben fog élni a lakosság mintegy 70 százaléka. Most már készülnek a Metró ú) alagútjai és állomásai, a trolibuszvonalak, és kiegészítő autóbuszjáratok is indulnak. Két főútvonal, egy 30 és egy 60 kilométer hosszú, félgyűrüként övezi a város védett részét, s ezeket három sugárút szeli majd át déli, keleti és délkeleti irányban. Ez az úthálózat egyrészt összeköti a központot a külvárosokkal, másrészt megkíméli Leningrád történelmi magvát a közúti tranzitforgalomtól. — Milyen lesz a város 2000-ben? — ... Olyan, ahol a régi és az új városrészek harmonikus egységet alkotnak, ahol minden megerősíti a nagy orosz költő, Puskin szavalt: „Az északi országok éke“. A Leningrádban épülő Győzelem tér (TASZSZ felv.)