Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-11 / 6. szám
limn Lépést tartanak Az aranv fokozat váromóovosai A Milex nemzeti vállalat érsekújvári (Nővé Zámky) üzemében a vajfeldolgozó részleg dolgozói 1972-ben neveztek be a szocialista munkaversenybe. Két évvel később elnyerték a bronz fokozatot, 1976-ban pedig az ezüstérmet kapták meg. Előirányzott tervüket mindig túlteljesítik. A kollektíva vezetője Bajkai Margit. Több mint húsz éve az üzem dolgozója. Nagyon jó szakember, kitűnő vezető. Szerény, kedves modorú, közvetlen. Fő segítőtársa Anna Tlfiinová, szintén több mint két évtizede dolgozik a részlegen. A kis közösségnek szépen vezetett krónikája van, melyből a munkájukról és az üzemi életről sok mindent megtudhatunk. Mészáros Mária krónikás dicséretet érdemel. Az üzemben nagy gondot fordítanak a tisztaságra, s ezt rendszeresen ellenőrzik. A legutóbbi értékeléskor a kollektíva az elérhető legmagasabb 50 pontot kapta. Baráti szellem uralkodik a brigádban. Szabad idejüket is gyakran töltik együtt, közösen kirándulnak. Részt vettek a történelmi-honismereti versenyben is, s a társadalmi munkába is szívesen bekapcsolódnak. Hofer Lajos A miinkabrigád tagjai (A szerző felvétele) Alexander Varga mérnök, a járási Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatóhelyettese a 10. évforduló alkalmából átadja az oklevelet Sedlák Sándornak, az üzem igazgatójának. (Sidő Lóránt felvétele) Tízéves az Agrostav A szervezeti munka eredményeit, céljait és terveit évről évre nyilvános évzáró taggyűlésen vitatják meg. Az év első napjaiban a nitrai járásban több CSEMADOK-szervezet értékelte az 1978-ban kifejtett kulturális tevékenységét. A CSEMADOK nyitracsehi (Nitrany) szervezete a művelődési házban tartotta évzáró gyűlését. A szokatlan időjárás ugyan sok tagot elriasztott, de a gyűlésen mintegy 70-en voltak jelen. Csámpai Balázs, a szervezet elnöke beszámolójában főleg a férfikórus működését értékelte nagyra, mely a Tavaszi szél vizet áraszt országos népdalverseny döntőjében elnyerte a szociális és munkaügyi miniszter díját. Az énekkar tavaly fellépett Berencsen (Branfi) a járási dal- és táncünnepélyen, Nagykéren (Mila- novce) és Nyitracsehin a körzeti CSEMADOK-napokon, valamint Móron (Magyar Népköz- társaság), ahol Antal Elek és Pócsik Sándor szólistáknak tapsolt a közönség. Knotek Mária, a CSEMADOK jb képviselője felszólalásában nagyra értékelte az évek óta jól működő szervezetet, amely lépést tud tartani a többi nagy létszámú szervezettel. Görföl Jenő, a CSEMADOK KB képviselője még gazdagabb, sokrétűbb munkára, jó szervezésre hívta fel a nyitracsehie't figyelmét. Ez évi tervük további színvonalas munkát igényel. A szervezet megalakulásának 30. évfordulója alkalmából CSEMA- DOK-napokat rendeznek, író-olvasó találkozókat, előadásokat és egyéb akciókat szerveznek. Patay Péter „Teljesítjük a CSKP KB 11. ülésének határozatait“ jelszó jegyében a közelmúltban tartotta a galántai Kultúra és Művelődés Házában az AGROSTAV FSZM üzemi szervezete ünnepi konferenciáját a vállalat megalakulásának 10. évfordulója alkalmából. Az AGROSTAV egyesült mezőgazdasági vállalat galántai üzemének tevékenysége sokoldalú és nélkülözhetetlen. Fennállása óta a dinamikus fejlődés jellemzi. A dolgozók áldozatos munkájának, alkotó igyekezetének, a szocialista verseny fejlett formái alkalmazásának köszönhető, hogy az AGROSTAV az eltelt ötéves' terv feladatait jelentősen túlteljesítette. Ez 33 millió 220 ezer korona növekedést jelent, ebből 21 millió 188 ezer koronát jövedelmezett a termelékenység növelése, amelyet a vállalat 167,5 százalékra teljesített. Az AGROSTAV és partnerei jó együttműködése révén az elmúlt évben több jelentős új mezőgazdasági épületet adtak át. Ezek közül megemlíthetjük a nagyfödémesi (Veiké Ofany) Bl-15-ös szárítót, valamint a 4800 tonna gabona tárolására alkalmas felsőszeli (Horné Sa- liby) silótornyot, a vágfarkasdi (Vlfiany) sertéshizlaldát és a zsigárdi (Ziharec) tejtermelő komplexumot. A vállalatban tág teret biztosítanak a szocialista munkaverseny kibontakozásának. A dolgozók 64 százaléka kapcsolódott be a mozgalomba, összesen 21 munkabrigád versenyez egymás között. Ez óriási erőt képvisel a feladatok teljesítésében. Ha az emberek kezdeményezését helyesen irányítják, akkor eredményeik túlnövik törekvéseiket. Az AGROSTAV igyekszik jó eredményeket elérni a dolgozókról való gondoskodás terén is. Például Taksonyban (Ma- túskovo) hat hektáron új udvart létesítenek teljes szociális berendezéssel. Jövőre megnyitják az orvosi és fogorvosi üzemi rendelőt. Jelenleg a legfontosabb építkezésnek a diószegi (Sládkovi- fiovo) agrokémiai központot tartják, melynek építését az elmúlt évben kezdték meg több mint 24 millió korona ráfordítással. Jól halad a nagymácsédi (Vefká Mafia) 820 férőhelyes tehénfarm építése is. A vállalatban példás az együttműködés a vezetőség, a pártalapszer- vezet, az üzemi szakszervezeti bizottság és valamennyi dolgozó között. Száraz Pál A LAKOSSÁG MEGELÉGEDÉSÉRE Az üzemmel együtt nőtt a város A Nagymegyeri (Calovo) Lakossági Szolgáltatások szabó- részlegének Pálos Tibor a vezetője. Huszonkét varrónő és kilenc ipari tanuló munkáját irányítja. Szívesen ad tanácsot a fiatalabbaknak. A megrendelők elégedettek munkájukkal, s egyre többen veszik igénybe szolgáltatásukat. Öltönyöket, ruhákat, autók üléseire takarókat, függönyöket, ágyneműt és munkaköpenyeket varrnak. A részleg dolgozói Benge Anna vezetésével bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe. Segítenek a kezdőknek, állandóan bővítik szakmai ismereteiket. A felvételen a szabórészlegen dolgozók egy csoportja látható. Öllé Ferenc ÚJ ÓVODA Jól kezdődött a nemzetközi gyermekév Karván (Kravany nad Duna jóm). Január elején átadták rendeltetésének az új hatvan férőhelyes óvodát. A létesítmény értéke, a berendezésekkel együtt, meghaladja a 2,5 millió koronát. A község lakossága az óvoda építésénél több mint félmillió korona értékű társadalmi munkát végzett. Tóth István, hnb-elnök külön dicséretben részesítette a Vöröskereszt és a nőszövetség helyi szervezetének tagjait, akik a takarításnál segítettek sokat. Vlahy Terézia, az óvoda igazgatója örömmel kalauzolt végig az emeletes épület helyiségein. Rigler János Az óvodások egy csoportja Oj útkereszteződés a Vág lakótelepen (Zoltán Papp felvétele) A vágsellyei (Sala) Duslo vegyipari kombinát — hazánk legnagyobb műtrágyagyártó vállalata — a múlt évben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ez alatt az időalatt a felismerhetetlenségig megváltozott a város, hisz ma már 18 ezer lakosa van. Modern toronyházak egész sora épült fel. A Duslo fennállása óta 9 óvoda, 9 bölcsőde és 2 alapiskola épült. Az új üzletházakon kívül sportpályával, tornateremmel, tekepályával, csónakházzal és szaunával gazdagodott a város. A huszonöt hektáron elterülő parkokat és zöldövezeteket szépen gondozzák. A két művelődési otthont, a szélesvásznú és a szabadtéri mozit sem hagyhatjuk ki a felsorolásból. A város lakói örömmel beszélnek a vállalatról, melynek üzembe helyezésével fellendült a város fejlődése. Milan Afaksa Egy év mérlege Megtartotta évzáró taggyűlését a Vöröskereszt tar- doskeddi (Tvrdosovce) szervezete. Egész évi munkájukról Mrázik Pál, a szervezet elnöke számolt be. Faluszépítő akció és az életkörnyezet szépítése terén társadalmi munkában 3088 órát dolgoztak le. Dr. Príkkel Lajos körzeti orvos egészségügyi előadásokat tartott. Rendszeresek voltak az egészségügyi ellenőrzések. Az egészségügyi nővérek idős embereket gondoztak. 36-an adtak térítésmentesen vért. A hagyományos kirándulás sem maradt el. Bojnice várát a legtevékenyebb tagok nézték meg. Mindemellett még számtalan apró mozzanatból alakult ki az egész évi munkájuk mérlege. Az idén lesz 60 éve. hogy megalakult a Vöröskereszt szervezet. ennek tiszteletére a tagság kötelezettségvállalást tett. Vállalták, hoev társadalmi munkában 2000 órát dolgoznak. Továbbra is segítenek a falu idős. egyedül élő polgárainak. A gyermekotthon lakóinak aDró ajándékokkal kedveskednek. A körzeti orvos tíz egészség- ügyi előadást fog tartani. Legfőbb feladatuk az önkéntes véradók számának növelése, valamint a Népegészség című úiság további terjesztése tesz. Tanka Klóra