Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-02-04 / 5. szám
r KOMOR IDŐZAVAR Egy szépasszony panaszkodik: — Annyi gondom-bajora volt az utóbbi öt évben, hogy legalább két évet öregedtem közben ... KÖLCSÖNÖS GYANÚ — Alig hiszem, Artúr, hogy én lennék az első nő, akit valaha megcsókoltál... Nagyon is gyakorlottan csinálod. — jó, jó ... De te honnan tudod ezt? Tüske VÁLÓPER — Befejeződött már a válópered? — Befejeződött és mindenben megegyeztünk. — Mi az a minden? — A lakás a feleségemé marad, a gyerek az enyém, a vagyon az ügyvédeké. DRÁMAÍRÓK — Hallottad, hogy X. új darabjához ötszáz statisztára van szükség! — Ne mondd! Hisz fel sem férnek a színpadra! — Nem is a színpadra kellenek, hanem a nézőtérre. IDILL Kissné dühösen kotorász a férje zsebében, aztán így szól hozzá: — Szeretném tudni, hova tetted azt a pénzt, amit tegnap benne hagytam a zsebedben ... FAVICC — Mondd, barátom, neked ennyit innod? — Dehogy. Én iszom ... muszáj önként DEMOGRÁFIA Az előadó a túlnépesedés veszélyeiről beszél. — És gondoljuk meg — mondja —, hogy a világ valamely pontján egy nő minden másodpercben szül egy gyereket. Mi itt a teendő? — Meg ke! keresni — hallatszik hátulról egy hang. —- És szólni kell neki, hogy azonnal hagyja abba. •i Javaslatom a kereskedelemnek arra vqnatkozólag, hogyan szabaduljon meg az elfekvő árutól. Alkalmazzon több száz ügynököt, akik elterjesztik, hogy az illető áru nem lesz kapható. Szélhámos fölött ítélkezett az egyik bratislavai körzeti bíróság. Az elítélt 234 000 (azaz szóban és írásban: kétszázharmincnégyezer) koronát csalt ki egy húsbolt vezetőjétől azzal az ürüggyel, hogy Mercedes személygépkocsit szerez neki. A kárvallottnak saját bevallása szerint 1800 000 (azaz szóban és írásban: egymilliónyolcszáz- ezer) koronája van a takarékpénztárban. Könyörgöm, ki itt a szélhámos ... ? Javaslatom, hogyan akadályozzuk meg az ázsiai náthaláz elterjedését. Vessünk ki rá nagyobb vámil- ' letéket. A munka nemesít — tart> ja a közmondás. így már értem, hogy miért nincs nálunk senkinek nemesi előjoga. PALAGYI LAJOS BALI RUHA A fiatal lány a tükör előtt próbálja az eléggé merészen kivágott báli ruháját. Az anyja egy darabig nézi, majd megszólal: —- Remélem, nem akarsz így bálba menni! — Miért ne? — Ha én a te korodban ilyen ruhát vettem volna fel... — Akkor mi lett volna? — Akkor most tíz évvel idősebb volnál! FÉLREÉRTÉS — Szabad a mai estéje, Jnci- ka? — kérdi az igazgató a titkárnőjétől. — Hogyne — rebegi Juciké boldogan. — Akkor feküdjön le korán, hogy legalább egyszer itt legyen idejében. 'tájt; Hajnalban, hajnal előtt .. . (lel Paris) AUTÓBUSZON más kapaszkodó- mellette álló maA zsúfolt autóbuszon egy idősebb hölgy - alkalmatosság nem lévén — megragadja a gas fiatalember szakállát. — Elnézést kérek, asszonyom, lenne olyan kedves gedni a szakállam? — szólal meg csendesen a férfi. — Miért? Leszáll? elenMESE A GYENGÉD NŐI LÉLEKRŐL MEG A KISEGÉRRŐL A hét vicce A családfő hullafáradtan jön haza a munkából. Remes volt. fiacskám panaszkodik. Képzeld, elromlott a komputer és a saját fejünkkel kellett gondolkoznunk. KELETI MESE — Szörnyen érezhette magát az a Harun al Rasid. — Meg vagy bolondulva? Tudod, hogy vele volt Bagdad legszebb lánya, a gyönyörűséges Zulejka! — Éppen azért. Képzeld el, milyen lehet ezeregy éjszakát eltölteni egy ágyban olyan lánnyal, aki folyton csak mesél... Szöveg nélkül (Jezs — Belgrád) Az utóbbi jó néhány évben csak a tévé esti meséjében láttam egeret. Nem mondhatnám, hogy hiányzott volna, de mindig megütköztem rajta, miért irtózik a nők többsége az egértől, hiszen az roppant kedves állatka. Mondom, rég nem láttam egeret, és ezért lepődtem meg — be kell vallanom, nem a legkellemesebben —, amikor utazásaim során az egyik kisvárosi diákszálló vendégszobájában lefekvéshez készülődtem. Mindenütt csend, a lányok . alszanak. Egyszeriben zajt hallok. Talán azért vélem zajnak, mert túl erős a csend, inkább csak nesznek mondható. Neszezés. Finom kis kapirgálás. Fülelek. A folyosón jár valaki? Nem. Kint csend van. A mosdó felől jön a hang. A vízcsap rakoncátlankod- na? Mivelhogy a városka vízgondjai közismerten súlyosak. A csapok rendben, ha kinyitom, csurog a víz. ~emmi kétség, a mosdó alól lön a hang. Mégpedig a vödörből — amit gondosan odakészítettek, hátha nem lesz víz! A vödör alján kicsi szürke egér próbál szabadulni kétségbeesetten csapdájából. Hátsó lábára ágaskodik. Hasztalan. A verem fala sima. Szemezünk. Az egér meg én. — Mit tegyek veled? — gügyögök neki. — Pusztítsalak el? Nem visz rá a lelkiismeret. Élj, te kedves, aranyos ... — becézgetem az egeret. De honnan kerül ide egér? ■ Hátha nemcsak ez az egy van a szobában? Nem maradhat itt éjszakára ez az állat. Óvatosan megfogom a vödröt, és lassan araszolva haladok végig a hosszú sötét folyosón, tekintetem merőn tapad a vödörre, vigyázva tartom, nehogy megbillenjen és a fogoly kisurranjon. Jaj, majdnem kiugrott! Rémült vagyok és tanácstalan: nem tudom eldönteni, hogy sikítsak-e, vagy ne. Mégiscsak nő vagyok ... Sikkantok egy aprót, és ezzel felhívom magamra a figyelmet. A portás — maga is nő, úgy bámul rám, mintha kísértet közeledne. A látvány nem lehet valami lenyűgöző, elismerem. Elképzelem, milyen eredetin festhetek hosszú piros pongyolában, kibontott hajjal, szürke vödörrel. — Mi az? — kérdi a portásad. — Egér — felelem. — Hol találta? — A szobában. — Az nem lehet. — De lehet. — Hogy került oda? — Fogalmam sincs róla — mondom nagyon őszintén, s úgy látszik, meggyőzően. — Mi legyen vele? — kér di a portásnő. —■ Nem tudom. — Nem hagyhatjuk itt. — Semmi esetre sem! — helyeselek. — Agyon kéne csapni... — En nem csapom agyon! — tiltakozom. — En sem! — Talán meg kellene kérni rá valakit. Esetleg a kollégámat ... A kollégámat nem találtam a szobájában, ellenben az udvaron találkoztam két macskával. Soha jobbkor. — Cic, cic, cicuskáim — csalogattam őket egész az ajtóig, ám ott hirtelen — talán egérszagot fogtak — vad futásnak eredtek. Ott maradtunk hát az egérrel. — Engedjük szabadon? — tűnődtem. — Visszajön! — Öntsünk rá vizet... — javasoltam bátortalanul. — De hátha tud az egér úszni ... Ismét tanultam valamit: az egér nem tud úszni. • KOPASZ CSILLA 1979. II. 4. N C/3
