Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-14 / 295. szám, péntek
Fontos probléma: az iiüilor gyujlomozgalom JEGYZETEK NÉPRAJZ! KUTATÁSUNK IDŐSZERŰ FELADATAIRÓL A „tizenvalahány hazai magyar néprajzkutató“ közé tartozom, akiket Liszka József ,,A tudománynak kezdeteiről“ című írásában felkért a vitára, pontosabban a hozzászólásra, hasáén véleményem szerint megállapításait legfeljebb kibővíteni lehet, kétségbe vonni nem. Vitathatatlan, hogy tájainkon a néprajztudomány csak születő fél ben vám, de vajon hogyan fog megszületni, .ha a ,, tizen- valahány hazai magyar néprajzkutatónak“ legfeljebb az egyharmada tudott néprajzi vonalon elhelyezkedni? Tudom, hogy a tudományos munka az elhivatottság mellett ■elsősorban az akarat és az öntudatosság eredménye, de szerintem megfelelő szinten és mértékben mégsem művelhetjük szabad időnkben, „másodállásban“. Kétségtelen, hogy így is érhettek el már eredményeket, da rendszeres tudományos munkáról, mely sokszor a csep peket gyűjti tengerré, szó sem lehet. Ezért egyetértek Dusza István hozzászólásával, miszerint az egyetlen biztos, távlatot adó megoldás a nemzetiségkutatással foglalkozó más tudományágakkal együtt a néprajz- kutatásnak intézményes keretek közé helyezése lenne. Azonban addig sem tétlenkedhetünk, amíg erre sor kerül hét. 2. Ami a tervszerű néprajzi gyűjtés mielőbbi beindítását illeti, jelenleg a CSEMADOK-nál iátom a legnagyobb lehetőséget, annak ellenére, hogy néprajzi munkájukat úgy irányít,- ják, hogy az főképp a népművészeti rendezvények műsorát szolgálja. (A CSEMADOK és a néprajz kapcsolatáról bővebben a Népművelés 1978/11 számának 12—13. oldalán olvashatunk.) Jelenleg tudtommal a CSEMADOK néprajzi szaikbizottságának két néprajzos szakelő- adója van. Az 1978. december 2.—3.-án Érsek új várót t (Nové Zámky) tartott néprajzi szak- bizottság évzáró közgyűlésén a tagság részéről olyan javaslatok is elhangzottak, hogy a CSEMADOK néprajzi adattárában összegyűlt néprajzi anyag rendelkezésére és feldolgozására 2—3 néprajzos szakembert vegyen fel a CSEMADOK. Ha ezeket a szakembereket nem az adattári anyag feldolgozására állítanánk rá, hanpm a néprajzi gyűjtőhálózat járásonként! módszeres kiépítésére, akkor szerintem jelentősebb eredményeket is fel tudnánk mutatni. Sajnos a határozati javaslatba foglalt létszámbővítés sorsáról semmit sem tudtunk meg eddig. 3. A néprajzi munkák első és legalapvetőbh feladatának a gyűjtést és a konzerválást tartom. Ezen belül elsősorban a népi kultúra még felkelhető szellemi és tárgyi emlékeinek szakszerű összegyűjtését, másodsorban a kézirat-, fotó- és 1 va ng sz a iag -adattár kiépítését é^tem. Ezzel párhuzamosan, sőt lehetőség szerint ezt megelőzve kellene az itt élő magyarságra vonatkozó mindem eddigi néprajzi gyűjtést és adatot beszerezni. Csak miután a sikeres gyűjtő- és konzerváló munka túlnyomó részét befejeztük, kellene hozzákezdenünk az összegyűjtölt néprajzi anyag tudományos feldolgozásához és hasznosításához. Nem szabadna a-z energiánkat addig feldolgozásokba fektetni, míg az anyagi kultúránk jelentős és szemmeii kultúránk egy részénél még el sem kezdtük a legalapvetőbb gyűjtéseket. Ilyen munkaszervezés mellett átfogó egészet soha nem kaphatunk néprajzi hagyományaink ról, pedig a néprajznak, akár a többi tudománynak egy egész, egységes kép kialakítására van szüksége. Az amatőr gyűjtőmozgalom kérdését én is központi problémának tartom. Véleményem szerint az önkéntes gyűjtők sorát az alap- és középiskolás diákif júsággi: is kibővíthetnénk. Ennek megszervezéséhez jó példát nyújthatna a magyar- országi honismereti mozgalom. Ott a történeiemszakkörök keretében helytörténeti és nép raj. zi gyűjtéseket is végeznek. Nálunk ehhez előbb az ifjúság érdeklődését a múlt és a jelen nagy változásai iránt kellene helyes mederbe terelni s azután szervezett mumkával, szakszerű irányítással diákifjúságunk is jó adatgyűjtő munkát tudna , végezni. Olyat, ami a múlt iránti érdeklődésünket kielégíti s a tudományos kutatás számára is hasznos adalékul szolgálna. Leg h e 1 ye se b bn e k ta r tárnám, ha a történelemszakkörökben minden tanévben mun ka terv szerint foglal koznának egy négy hagyománycsoporttal, így a diákok két-három év alatt helyes szemléletű, egységes képet kapnának a népéletről. Egyik félévben pékláu] a népi gazdálkodás hagyományaival, másikban az élethez fűződő népszokásokkal a bölcsőtől a sírig, vagy a népmeséik, népmondák, népdalok világával ismerkedhetnének meg. Az év elején a szakkörvezető bevezető ismertetést tarthatna a feldolgozandó témáról és gyűjtött anyagot is bemutathatna, amelyhez a diákok saját otthoni tapasztalatuk alapján hozzá tudnának szólni. A következő lépés a diákok bevezetése az Adatgyűjtő munkába. Ennek a leggyakoribb és legalkalmasabb módja a rövid kérdőíveik kitöltése. A kérdőívet a diákok otthon, családjuk, ismerőseik között töltik ki. Később részletesebb kérdőív kitöltését is rájuk bízhatjuk. Az időszerű kutatási témákról nyolc-tíz községből összegyűjtött adataikkal már kezdő szakkörök is jelentős segítséget nyújthatnak a tudományos kutatásnak. Akik a kérdőíves adatgyűjtések során már elég gyakorlatot szereztek, azokat bevezethetjük a néprajzi adatgyűjtés és a feldolgozás munkájába is. Itt is előbb megismertetjük őket a helyi viszonyoknak megfelelő, feldolgozandó témakörrel, majd összeállítjuk a gyűjtés kérdőpontjait, amely segíti az adatközlő emlékeinek fel- frissítését és elkerülve az elkalandozást, a megfelelő mederben tartja a beszélgetést. Ha a szemjKmtok alapján készítjük fel a tanulókat a gyűjtésre, sikeres terepmunkát várhatunk tőlük. Az adatgyűjtésben és feldolgozásban begyakorlott tanulókat önálló pályamunkák írására is serkenthetnénk. Az'onoam a pályamunkák rendeltetési helyeit, járási, területi és országos szinten ugyancsak meg kellene szervezni, például diáknaphoz kapcsoltan. A szakköri munka módszeres megszervezése és szakszerű irányítása elsősorban a történelemszakos tanár feladata len. n e, ezér t pe da g ógusain k 9eg í t sé - gét is jobban igénybe kellene vennünk. Addig is, míg erre sor kerül, az ügy érdekében teuniakaró pedagógusaink figyelmébe ajánlom a Történelemszakköri Füzetek 12. számában megjelent A néprajzi anyag felhasználása a története inszakkürben című kiadványt (Tankönyvkiadó, Budapest, 1977), mely egyrészt a szakköri munka megszervezéséhez és irányításához nyújt gyakorlati segítséget, másrészt részletesen beinulatja a szakkörben feldolgozandó néprajzi anyagot. E szakkörök beindítását és tevékenységét a CSEMADOK járási bizottságainak néprajzi szakbizottságai segíthetnék és irányíthatnák. A magyarországi gyakorlat azt mutatja, hogy aki végigcsinált egv ilyen történelemszakköri munkát a kezdő kérdőíves adatgyűjtéstől az országos szintig, az belekóstolt a tudományos kutatás szépségeibe, beletanult a rendszeres kutatómunkába. Közülük sok diák indult el már az egyetemek és a tudományos pályák felé. FEHÉRVÄRY MAGDA A szlovák szininm'ésigí úiöroje OĽGA BORODÁČOVÁ-ORSZÄGHOVÄ NEMZETI MŰVÉSZ NYOLCVANÉVES A szlovák színművészeknek uhhoz az úttörő nemzedékéhez tartozik, mely pályáját hatvan évvel ezelőtt kezdte, abban az évben, amikor Bratislavában megnyíltak a szlovák hivatásos színház kapui és az alapító tagok cseh művésztársaik segítségével fokozatosan megkezdték a szlovák színjátszás formálását. libben a színházi évadban emlékezünk meg a Szlovák Nemzeti Színház fennállásának 60. évfordulójáról. Of g a B o r o - dáčooá-Országhová — aki december 16-án lesz nyolcvanéves, azok közé tartozik, akik részt vettek a szlovák hivatásos színjátszás megalapozásában és első ízben szólaltatták meg a színmüveket szlovák nyelven. Művészi tevékenységére — akárcsak férje, Janko liorodáč nemzeti művész munkásságára — páratlan áldozatkészség jellemző; enélkül, illetve lelkesedés, tettrekészség nélkül azokban az években hivatásos színházművészet nem jöhetett volna létre. Hallatlanul igényes munka volt ez, hiszen az első szlovák drámai együttes nemcsak a bratislavai színpadon szerepelt s tett eleget kötelezettségeinek, hanem rendszeresen járta a szlovákiai városokat, jiogy a legszélesebb néprétegekkel megszerettesse a színházat, a színházművészetet. ' ' S megalakulásának első éveiben, sőt még a harmincas években is, ez az együttes évadonként tizenöt bemutatót tartott és egy-egy darabot alig játszott néhányszor Bratislavában, máris a vidéki városokat járta vele. Az együttesnek két fő állomáshelye vtílt: Bratislava és Kassa (Košice). Ezek a hivatásos színművészet központjai voltak, jóllehet műkedvelő' tevékenység is virágzott bennük. S e műkedvelők közül évről évre egyre többen kerültek a Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesébe. A bratislavai konzervatóriumban a szlovák színészképzés fokozatosan hivatásos formál öltött; ebből az intézményből kerültek ki a hivatásos színészek, éppen azoknak a keze alól, akik részt vettek a Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének megalakításában. Közéjük tartozott Ofga Borodáčová Országhová is. A jubiláns nemcsak az első, hanem az egyik legjelentősebb szlovák szín- és előadóművész is, egyike azoknak, akik a színházon kívül szívügyüknek tekintették a rádiózást, a filmezést, majd később a televíziózást is. És szívesen vállalta, a kezdeti nehézségek ellenére is. Ofga Borodáčová-Országhová művészete — akárcsak nemzedéktársaié — szigorúan realista; a cseh színjátszás ihlete szlovák irodalmi és színházi élet hagyományaiban gyökerezik. Művészetére azonban nem csekély mértékben hatott a szovjet színházkultúra és a környező országok népeinek művészete is. Annak a nemzedéknek a kéjiviselője, mely a gyakorlattól jutott el az elméletig, ily módon téve próbára képességeit és ellenőrizve a művészi ihletetlség és a rendezőkkel (főleg Janko Borodáčcsal és Andrej Bagarral) való közös munka eredményét. Oľga Borodáčová színészi skálája rendkívül széles volt: a fiatal naivák alakjától az érett nőkön és bölcs anyákon át egészen az idős asszonyszerepekig terjed. Józan, mértéktartó, rendkívül képlékeny alkotó egyéniség. Egyszerűen, visszafogott kifejezőeszközökkel, felesleges gesztusok nélkül, színpadiasságtól mentesen, mély átéléssel. formált meg több mint háromszáz szerepet; a legegyszerűbb vidéki asszonyokat és dolgozó nőket éppoly természetesen alakította, mint az úri szalonok hölgyeit. Amilyen igényes volt önmagával szemben, éppoly igényesen nevelte a pályakezdőket is; amilyen hallatlanul szerette és tisztelte a színpadi beszédet és a művészi előadásmódot, épp úgy megkövetelte ezt másoktól is, fiatalabb pályatársaitól. Külön cikket, tanulmányt érdemelne egy-egy szerepének elemzése, részletesen szólhatnánk művészetéről, kereshetnénk annak közös és sajátos vonásait, egy méltató írás azonban ezt nem teszi lehetővé. A szlovák színháztudomány, -el* mélet és -kritika már több ízben megtette ezt, s több kiadványt is szentelt a szlovák hivatásos színművészet alapító tagjainak, köztük Olga Borodá- čová-Országhovának is. Az utóbbi években e legidősebb szlovák színésznő megérdemelt pihenését töltve, érdeklődéssel figyeli az őt követő színésznemzedék munkáját, figyelemmel kíséri sikereiket, esetleges kudarcaikat és a szó szoros értelmében szurkol nekik. Hiszen társadalmunkban ők lényegesen kedvezőbb feltételek között alkothatnak, mint a szlovák hivatásos színházművészet úttörői, érthető hát, hogy napjaink többet is követelnek tőlük. M. G. Az 53 esztendős Sütő András — romániai magyar író, drámaíró és esz- széista — a Kolozsvártól és Marosvásárhelytől egyforma távolságra levő Pusztakamaráson született. Megpihenni, új erőt gyűjteni és alkotni ide tér még ma is a leggyakrabban. A nagy- enyedi Bethlen-kollégiumban kapta meg azt az életre szóló útravalót, amelyből elkötelezett művészete táplálkozik. Az ő sza lival élve: itt fordították arcát azok felé, akik otthon maradták — a közösség felé. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy valamikor a XVI. században ebben a kollégiumban játszottak először magyar nyelvű színjátékot.) Tanulmányait Kolozsvárott fejezte be. Egy ideig hallgatója volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi Színművészeti Főiskolának. Pályája kezdetén több újság és folyóirat szerkesztőségében dolgozott. Ma Marosvásárhelyen él és immár húsz éve főszerkesztője az ott megjelenő Új Élet című képeslapnak. Kétszeres állami díjas; a Romániai írók Szövetségének alelnöke; ország- gyűlési képviselő. Tevékenyen, szervezőként is részt vesz a romániai közéletben. A bécsi egyetem 1979-ben — világirodalmi értékű drámáiért — neki adományozta a Herder-díjat. (Ezzel a díjjal kapucsolatban érdemes megjegyeznünk, hogy nevét Johann Gottfried Herder német költő és történetfilozófus nyomán kapta, aki kétszáz évvel ezelőtt MA ESTE CSEHSZLOVÁKIAI BEMUTATÓ I :§y iasis zár virúgvasnnapja módfelett elcsodálkozott azon, hogy a magyar nép és a magyar nyelv még mindig létezik Európa közepén, mindenféle rokonságtól elszigetelve. A Herder-díjat 1983-ban alapították és évenként ítélik oda olyan kelet- és délkelet-európai tudósnak vagy művésznek, aki jelentősen előmozdítja e terület kulturális, tudományos és emberi kapcsolatait. Lásd. Világirodalmi lexikon, 4. kötet, 393. oldal.) Sütő András 21 éves, amikor az Utunk 1948-ban közli első novelláját. A hatvanas évek közepéig anekdőtázó stílusban ír elbeszéléseket, színpadi játékokat, köztük a Tékozló szerelem címűt, amelyet a Magyar Területi Színház is bemutatott 1963. április 5-én. Az Igaz Szó közölte 1966-ban az Anyám könnyű álmot ígér című naplóregényt. Válogatott esszéi és „úti tűnődései“ Nagyenyedi fügevirág címen jelentek meg a közelmúltban. S legutolsó — ilyen jellegű műve az Engedjétek hozzám jönni a szavakat ugyancsak nagy sikert aratott. S közben négy év leforgása alatt született négy új dráma: Egy lócsiszár virágvasárnapja (1974), Csillag a máglyán (1975), Káin és Ábel (1977), s a Vidám sirató egy bolyongó porszemért (1977). Az előző három drámát trilógiaként szokás emlegetni és a szerző drámatermésének eddig ezek a legkiemelkedőbb darabjai. Mindhárom a hatalom és erkölcs bonyolult problémakörét fejtegeti, s igyekszik megalapozott érvekkel felkínálni a járható utat. Színházunk ezúttal a trilógia első darabját mutatja be — Csehszlovákiában első alkalommal. A dráma 1974 márciusában jelent meg az Igaz Szóban, ősbemutatója Magyarországon, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1974. október 4-én volt. Romániai bemutatójára a Kolozsvári Állami Magyar Színházban került sor 1975-ben, Harag György rendezésében. 1977-ben a budapesti József Attila Színház tűzte műsorára, s közben az összes erdélyi magyar színházban bemutatták. Harag György kérésére a szerző egy balladát írt a dráma elé. Harag rendezésének ez volt a kiindulópontja. A szóban forgó mű cselekménye 1532 és 1540 között játszódik, tehát a vérbe fojtott — Mtinzer Tamás által vezetett — parasztfelkelés után, Szászországban. A 200 évvel ezelőtt született Heinrich von Kleist regényben (krónikában) rögzítette ezt a témát, amelynek központi hőse Kolhaas Mihály, aki lojalitása és hiszékenysége folytán nem képes rájönni — csak igen súlyos tapasztalatok árán —, hogy számára a törvénynek nem értelme, csak értelmezése van; s ezt az értelmezést mások adják meg. Rá kel jönnie, hogy az erkölcs mintaképe — a hatalom — is erkölcstelenné válhat, s a „látszatot“ akkor is tűzzel-vassal védi, ha amögött már semmi „lényeg“ nem található. Sütő üzenete számunkra az, hogy forradalmi csak a nép lehet; a hatalom mindenkor hajlamos a néptől való elidegenedésre. Sütő ugyanis csak alapul vette a Kleisti krónikát, drámája általánosabb — súlyos történelmi tapasztalatok hordozója. Az előadást Takáts Ernőd, a MATESZ igazgatója rendezi. Díszlet- és jelmez- tervező a prágai Márton Miklós. A központi és fontosabb szerepekben: Kolhaas — Dráji Mátyás; Nagelschmidt — Ropog József; Lisbeth — Ferenczy Anna; Müller — Holocsy István; Luther — Turner Zsigmond; Tronkai Vencel báró — Boráros Imre. Csehszlovákiai bemutató előadás ma este Komáromban (Komárno), a Szakszervezetek Házában. KMECZKŐ MIHÄLY 1979. XII. 14. (Jozef Vavro felvételej
