Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-06 / 288. szám, csütörtök
Fontos lépés előtt A fiatalok felkészítése az életw a CSKP XIV. és XV, kongresszusa határozataival összhangban nőm csupán az iskola feladata, hanem a szülők, az iskolai munkaközösségek, az üzemek, a társadalmi szervezetek, tehát az egész társadalom ügye. A fiatalok érvényesülése ugyanis nem lehet közömbös senkinek sem és nyilván leginkább a szülők érdeke, liogy saját gyermekűik a társadalmi igényeket figyelembe véve a lehető legjobban érvényesüljön az életben. A tudományos-technikai for rada lom korában egyre hatványozottabban kerül előtérbe mind az ipar, mind a mezőigazdaság területén a teljes szak (képesítés szükségessége. Nép. gazdaságunk fejlődésének objektív törvényszerűségeit figyelembe véve a fiatalok érdeklődését úgy kell irányíta- mumk, hogy olyan pályát válasszanak, mely összhangban lesz a társadalmi elvárásokkal. Ezekben a napokban sok ezer tanuló áll végső döntés előtt. Annak ellenére, hogy a pályaválasztás nem kampányszerű feladat, hanem általában hosszan tartó, céltudatos munka eredménye, a végleges döntés mégiscsak a jelentkezési lápok leadásának idején törté nik. Ezért főleg most kell a légi n k á b b tudatosítanunk, mennyire fontos az egyéni adottságokat, képességeket és érdeklődést összhangba hozni az olyannyira hangsúlyozott t ár sa d a 1 in1 követe lmén ye k ke l. A pályaválasztást meghatározó tényezők közé kell még sorolnunk a szülők elképzeléseit is, melyek sok esetben döntő jelentőségűek. Az iskolában ugyanis „a nagy lépés“ előtt 41IÓ tanulók a pedagógus által feltett kérdésekre gyakran válaszolják, hogy azért választották az egyik vagy másik szakmát, mert a szülők így határoztak. Nem elhanyagolható szempont a tanuló baráti kőiének véleménye sem. Hányszor lehetünk tanúi annak, hogy a vá-. iasztott szakma vagy iskolatípus azért szerepel a jelentkezési lapon, mert a legjobb barát is ugyanazt választotta. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szülők vagy a barátok nem mindig segítik elő a helyes cél elérését, a megfelelő pálya megtalálását. Előfordul, hogy a szakmunkásbizonyítvány vagy a szakérettségi megszerzése után döbben rá néhány fiatal, hogy 6 tulajdonképpen nem érez vonzalmat a választott pályához, ezért szakmát változtat és képesítés néltkül más területen, más termelési ágazatban próbál elhelyezkedni. Az ilyen példák is tanúsítják, hogy a pályaválasztás csaik abban az esetben lehet sikeres, Ina az egyes Összetevők között teljes az összhang. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusnak és a szülőnek a tanulóval szemben támasztott elvárásokat, igényeket egyeztetnie kell a tanuló képességeivel, adottságaival, érdeklődési körével, egészségi állapotával, valamint a társadalmi követelményekkel, és csak ezután javasolhat megfelelő érvényesülést biztosító pályát. így tudjuk csak leküz deni azokat a nehézségeket, melyek a divatos, attraktív szakmák iránti — társadalmi szinten — teljesíthetetlen óhajokban nyilvánulnak meg. Következtéikben egyes intézményekben ugyanis többszörös a túljelentkezés, viszont a társadalmi szempontból jelentős szakmák némelyikében gondok vannak a tervezett irányszámok teljesítésével. A társadalom objektív követelményeivel összhangban az elkövetkező iskolai évben is a közé p to k ú szíi km u nká s képző intézetekbe várjuk az alapisko Iákból kimaradó tanulók csaknem 55 százalékát, a szakközépiskolákba mintegy 27 százalékát, a gimnáziumokba pedig megközelítőleg 18 százalékát. A tervszámokat ismerik az iskolák pályaválasztási felelősei, az osztályfőnökök, valamint a járási és kerületi nemzeti bizottságok oktatási osztályai mellett működő pszichológiai- pedagógiai tanácsadó intézmé- myek felelős dolgozói is. Ezért jó lenne, ha a pályaválasztás előtt álló tanulók szülei mérvadónak tartanák e szakemberek véleményét és tanácsait. A jelentkezési lapok kitöltéséig még módosulhatnak az eredeti elképzelések. A helyes döntést elősegítheti az is, ha a szülök tudják, hogy a középiskolák három ága közül melyik felel meg leginkább gyermekük képességeinek. A gimnáziumban a tanulók az általános műveltséget nyújtó tantárgyak mellett választható szaktantárgycsoportból is tehetnek érettségit; ez bizonyos részterületen középfokú szak- képesítést nyújt számukra. A gimnáziumi oktatás fő célja azonban a tanulók felkészítése egyetemi és főiskolai továbbtanulásra. A népgazdaság igényeinek megfelelően a kővetkező iskolai évben az érettségizők mintegy öt) százalékát várják egyetemeink és főiskoláink. A felsőoktatási intézmények igényes követelményrendszerének eredményesen viszont csak akkor tehetünk eleget, ha a gimnáziumok végzőseinek 8U—85 százaléka jelentkezik továbbtanu lásra. Fon tosnak tartom megjegyezni,„ hogy társadalmunk fejlettségének jelenlegi szakaszában egyre inkább a műszaki főiskolák kerülnek előtérbe. Ezt a társadalmi igényt tükröznie kell a jelentkezések megoszlásának is, hiszen ezekben az oktatási intézményekben szerezhet főiskolai végzettséget a továbbtanulók nagyobb része. A műszaki főiskolákra és egye temek ne való jelentkezés optimális aránya 6 a 4-Jhez. A szakközép isko Iák elsődleges célja, hogy középfokú szak k ép z e 11 s égge l ren de 1 ke z ő tec hí 1 ik 11 soka t, meste r eke t ké - szítsenek fel. A szakközépiskolák hálózatában megkiilönböz te tett szerepük van az ún. „monotípusú“ tanulmányi szakokra felkészítő iskoláknak. Egy-egy ilyen szakra egész Szlovákiában v csupán egy két szlovák tanítási nyelvű szakközépiskolában képeznek szakembereket. A szakközépiskolák emellett azonban felvértezik a tanulókat olyan elméleti ismeretekkel is, hogy tanulmányaikat folytathassák a szakképesítésüknek megfelelő műszaki főiskolán. Ezt a célt elérhetővé teszik az új tíipusú oktatási intézmények, a középfokú szakmunkásképző iskolák Is, hiszen bizonyos szakmákban lehetővé teszik az általános és szakérettségi megszerzését is. Elsőd leges feladat u k azon ba n, hogy az ipari tanulókat a választott szakma tökéletes elsajátítására tanítsák meg. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a középiskolák mindhárom ágában tehet a tanuló érettségi vizsgát, ám e három irányzat szerepéiben, céljaiban alapvetően különbözik egymástól. A szülők, a pedagógusok, a pályaválasztást irányító szakemberek és a tanuló közös igyekezete, objektív ítélőképessége szükséges ahhoz, hogy a vázolt lehetőségek közül sikerüljön mind az egyén, mind a társadalom számára legmegfelelőbb pályát megtalálni. FODOR ZOLTÁN, az SZSZK Oktatási Minisztériuma nemzetiségi iskolák osztályának vezetője Mit szólni* ehhez B^áhry? író-, újságíró—olvasó találkozóra épült a nyolcadik Fábry Zoltán irodalmi és kulturális napok műsorterve, amely azonban nem egészen úgy valósult meg, ahogyan a szervező bizottság elképzelte és mi mindnyájan szerettük volna. Ebben nemcsak a légi forgalmat teljesen megbénító köd a ludas, más okok is közrejátszottak. Mielőtt ezekről (is) szólnék, elmondom, hogy az első napon, vagyis az elmúlt hét csütörtökén háromszáznál többen utaztak Stószra, hogy tisztelegjenek Fábry Zoltán emléke előtt. Este Kassán (Košice), a kerületi jellegű rendezvénysorozat központjában több száz gyermek tapsolt a Kaláka együttesnek — három járásból gyűltek egybe, és természetesen Kassáról. Pénteken egész nap író-, újságíró—olvasó találkozók szerepeltek műsoron, és még, hogy egy pillanatra előre ugorjak, - szombaton este úgyszintén. Tegyem hozzá, jó elgondolás nyomán, már csak azért is, mert a keleti magyarlakta járásokba ritkábban jutnak el írók, költők, szerkesztők. Sajnos azonban: most sem jutottak el, csak néhányan. Ugyanis az történt, amint a szervező bizottság két tagjától megtudtam, hogy: negyven íróembernek küldtek meghívót, de mindössze tizenhárom jelezte, hogy eljön. Igen ám, csakhogy a Szlovákiai írók Szövetsége ezek megjelenéséhez se nagyon akart hozzájárulni, végül, ha jól tudom, — nyolcán — köztük kimondottan szekesztők — voltak kénytelenek elosztani egymás közt a találkozókat. És mindez éppen akkor történt, amikor a nemzetközi gyermekév alkalmából a fiatal és legifjabb olvasókra is gondoltak a szervezők — Kassán, Szepsiben (Moldava nad Bodvou), Rozsnyón (Rožňava) és Királyhelmeeen (Kráľ. Chlmec) iskolások várták azokat, akik nekik írnak, gyermekes ifjúsági lapokban, könyvekben. Királyhelmecre például három vendég helyett egy érkezett, a Kis Építő szerkesztője. És ha mindehhez azt is hozzáteszem, hogy volt találkozó, amely — és ez kikövetkeztethető az eddig elmondottakból — végül is nem volt, akkor a Fáb- ry-napok körül valami hiba van, mintha nem lenne súlya, rangja, tekintélye ezeknek a napoknak — sem az írástudók, sem a nagyközönség előtt. Ha „csupán“ kerületi rendezvényről van is szó, nem lehetnek ezek a napok az elmulasztott lehetőségek napjai. Mondom ezt a szombattal kapcsolatban is. Nem számoltam meg, de húsznál többen aligha voltunk a délelőtti szemináriumon, amelyen előbb Zalabai Zsigmond beszélt gyermek- és ifjúsági irodalmunk harmincéves történetéről, jelenlegi helyzetéről, majd dr. Kulcsár Tibor Fábry pályakezdéséről, szépirodalmi kísérleteiről szól. Zalabai Zsigmond előadását a Kis Építő fő- szerkesztőjének, az Űj Ifjúság szerkesztőjének és a MATESZ Thália Színpada művészeti vezetőjének a hozzászólása egészítette ki. Alkotók és közvetítők találkozójának terveztük ezt a szemináriumot, mondta a vitában az egyik pedagógus, ugyancsak tagja a szervező bizottságnak, majd kissé elkeseredetten állapította meg, hogy rajta kívül csupán két pedagógus van jelen, se Rozsnyóról, se Királyhejmecről nem jöttek el, és a helyi, vagyis a kassai iskolák sem képviseltetik magukat, noha a meghívókat elküldték. Több irodalomnépszerűsítő címére is. És meghívtak szlovák és ukrán gyermeklapszerkesztőket is, akik szintén hiányoztak. Hogy aztán így a szemináriumon elhangzottak, már amik elhangzottak, viszont- láthalók-e majd a mindennapokban, valamilyen tettekben — mert hát mi másért rendezték volna megl —, arról e sorok írójának nincs biztos mondata. Tény az, hogy láttunk már szebb napokat is, mármint Fáb- ry-napokat. A szervezők az idén is igyekeztek jó tartalmat adni a rendezvénynek, nem elsősorban rajtuk múlott, hogy nem sikerült. Jövőre lesz Fábry Zoltán halálának 10. évfordulója, nem lenne az íróhoz méltó, illetve hozzá sem, ha csupán annyit tartalmaznának a kilencedik Fábry-napok, mint amennyit ez a mostani nyolcadik. BODNÁR GYULA MESTERE VOLT A TOLLNAK, ECSETNEK Száz évvel ezelőtt született Harmos Károly Ha Komárom (Komárno) ut cáin járok, olykor hiányérzetem támad: régf kedves isme réseim közül valakivel még nem talál koztam. A belváros felgyorsult forgalmában sas szárnyakon repül az idő, a gim- názium U alakú épülete, vagy a Dunamenti Múzeum azonban eszembe juttatja: Harmos Károllyal nem találkoztam. És szomorúan tudatosítom, hogy már nem is fogok. Közel fél évszázados érdemdús komáromi tevékenysége ugyanis .1956. ja nuár 24-én bekövetkezett lialá Iával megszakadt Valóban megszakadt? Tény, liogy nem jelenik meg többé az ő korából gyér számban megmaradt régi utcákon és a gimnázium katedráján se. Az is igaz, hogy az egykor kultúrpalotának nevezett mai múzeum padlásszobáiban berendezett műtermében is hiába keresnénk. de azért közöttünk van, hiszen tanítványai — kö zülüik többen kiváló művészek — munkáiban tovább él a felejthetetlen mester. Festményei a múzeumok és számos lakás féitve őrzött kincseiként néznek ránk és felelevenítik őt is, aki 1919 l>em Szentendréről került Jókai szülővárosába. Harmos Károly műterme úgy él emlékezetemben, mint az ezeregy éjszaka mesevilága. A szokatlan — talán azt is mondhatom — harmosi formák, színek valósággal elbűvöltek Nemcsak azért, mert az érettségire készülő fiatalember csillogó rajongó tekintetével néztem egzotikus tájait, meghökkentő és mégis tündéri állatfiguráit, szándékosan elfajzott, pajkos szellemeinek acsarkodá- sát, hanem mert valóban varázslatosan, nagy szaktudással és tehetséggel kezelte a ceruzát, a tollat, az ecsetet. Pedig nem volt varázsló, hanem csendes, jólelkű, emberszerető művész, aki szívesen elbeszélgetett az egyszerű emberekkel — s mint arról számos olajfestménye tanúskodik — megértette, szívén viselte sorsukat, gondjaikat is. Harmos Károly munka közben kissé Liszt Ferenc re hasonlított. Hosszú fehér köpenye magasította termetét és dús, a tarkójánál hirtelen elvágott haja sokaknak juttatta eszébe a nagy zeneszerzőt és zongoraművészt. Műtermét sokan keresték fel. Érdeklődő, biztató tekintete bizalmat keltett iránta a látogatóban. Többször megcsodáltam, milyen nagy emberismerettel rendelkezett. Kezdő festők, grafikusok görcsösen szorongatták kezükben gondosan becsomagolt alkotásaikat. Kibontsák, ne bontsák? Jó lenne bemutatni a mesternek, de mit szó] majd hozzá? A gordiuszi csomót rövid időn belül Harmos úgy megoldotta, hogy senki sem tudta, mikor, hogyan csomagolta ki a képeket, csak azt láttuk, hogy gondosan nézi és „ledorongol ás“ helyett biztatta a félénk lányt vagy fiút. Szó szót követett, a mester kiigazított néhány vonalat, hozzárajzolt valamit és többször is elmondta, elkeseredésre semmi ok. s hogy a következő kép biztosan ennél is jobb lesz. Míg beszélt, olykor átható pillantást vetett a lám- palázas fiatalra. Mintha csak szórakozol tan firkálna, húzott egy-két vonalat az asztalán levő rajzlapon. Búcsúzáskor aztán ezt mondta: — Máskor az önarcképedet ne felejtsd az asztalon! A vendég zavartan nézett. — Mondom, hogy itt felejtetted az art.képedet. És átadta emlékül a látogatónak azt a néhány érzékeny vonaliról álló portrét, melyet percek alatt készített róla. Rendkívül dús fantáziával rendelkezett. Egyszer odaveze tett egy kép elé. — Ezt jói nézd meg — mondotta. Néztem a képet és a hidegrázás kerülgetett. Iszonyatos szörnyek meredtek rám. — Félsz? — kérdezte. — Félek. — Nem csodálkozom, mert ez a Pokollornác. Ezek az összehajoló rémek folyosót alkotnak, üvöltenek és üvöltenek. Hallod, hogyan üvöltenek? És valóban úgy tűnt, hogy a művész festett víziója hangot ad. Félelmetes, egyre erősödő hangot. — Azért "csak ne félj — mondotta —, kép ez csak. — Majd mosolyogva hozzátette: Bár nem szí ve se i\ haladnék el- közöttük magam se, ha élő fenevadak lennének! Mert nagy szakmai felkészültséggel rendelkezett és kiválóim rajzolt, talán a saját szórakoztatására különc képeket is festett. Ezek közé tartozott A száraz, A nedves, Az érdes. Nonfiguratív kompozíciók ezek, melyek valóban „szárazak, nedvesek és érdesek“. Festett háborúellenes képeket is. Kimondhatatlan formájú és a kép nagy részét elfoglaló iromba test, vagy fan- táziaszüite undorító állat lendült előre fenyegetően. — Ez a háború, ilyen szörnyű — mondotta — és az ártatlan emberek millióit fenyegeti. Harmos Károly rengeteget dolgozott és sokféle technikát alkalmazott. Nagyon szerette a vízfestéket, a tus^, a ceruzát. Olajjal kevesebbet festett. A mű terme falán művészet volt egy tenyérnyi üres helyet találni, mert kép volt mindenütt. Ahogy ő mondta: kép hátán kép. Alkotásai közül nagyon szeretett egyet. Ha nem tévedek, Beporzás volt a címe. Ezt az asztalon tartotta. Beszélgetés vagy munka közben többször is rápillantott. A kép az élet keletkezésével, megállítha- tatlanságával kapcsolatos. Harmos szerette az életet, talán ezért volt számára kedves ez az alkotás. Már idős ember volt és betegeskedett, amikor ezt mondta: — Addig szeretnék élni, míg tudok dolgozni. És alkotott is, amíg élt. Művészete messze túlnőtte Komárom határát Alkotásait kiállították Prágában, Brnóban, Bratislavában, Berlinben, Budapesten és több kisvárosban is. A Baranya megyei Somogy községben született 1879. november 28-án. Pécsett, Budapesten és Münchenben tanult. Művészi alkotásokban gazdag és pedagógiai téren felbecsülhetetlen értékű életének nagy részét Komáromban töltötte el, ahol születésének 100. évfordulóján utcát neveztek el róla és műveiből emlékkiállítást rendeztek a Dunamenti Múzeumiján, mely 1980. január 27-ig tekinthető meg. A megbecsülés további formáját jelentené még egy monográfia kiadása, mely a teljesség igényével ismertetné meg a képzőművészeti alkotások iránt érdeklődők széles táborát e nagy művész életével, alkotásaival. KOMLÜSI LAJOS J sző 1979. XII. 6. 6
