Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-30 / 308. szám, vasarnap
Kedveid feltételek, korszerű eszközök Filmvetítők és egyéb segédeszközök alkalmazása | A.tagjelöltek tanfolyama $ Kétnyelvű előadások Ahhoz, hogy a jelen és a jövő követelményeinek eleget tehessünk, hogy minőig helyt tudjunk állni, szakmai tudósunk gyarapításán kívül politikai ismereteink szüntelen böví tésére is szükség van. hz ember formálása, ideológiai nevelése olyan állandó követel meny, melynek szintén igazodnia kell az egyre fokozódó igényeikhez, vagyis egyre tökéletesebbnek, egyre magasabb szín vonalúaknak kell lennie. Dióhéjban így foglalhatnám össze annak a beszélgetésnek a tanulságát, melyet Pavel Ciré- val, az SZLKP Galántai lárási Bizottsága Politikai Nevelési Házának előadójával folytattam. Cira elvtárs tisztségét fiatai ikora ellenére (31 éves) un már ötödik éve látja el. Az ateizmus, a marxista filozófia és nemzet közi kapcsolatok előadócsoportjának a vezetője. Feladatikörébe tartozik tanfolyamok szervezése is. — Előadóinkat különböző szervezetek meghívják, például a Szlovák Nőszövetség szervezetei — mondja. A szervezetik részére — jellegüknek és igényeiknek megfelelően — mód szertani anyagot állítunk össze. Ez tartalmazza az előadások számát, címeit. A nőszövetség keretében megtartandó előadások témája egyebek közt részletesen foglalkozik a családdal kapcsolatos kérdésekkel. Közben megszólal a telefon Cira elvtárs válaszaiból azonnal sejthetem, hogy valaki film vetítőgépet igényel tőle. — Egyik előadónk kéri a vetítőgépet — magyarázza —, hogy az élet keletkezését és fejlődését tudományos film veti tésével tegye érthetőbbé és ér kedesebbé. A korszerű segédeszközök ha szná la ta ha téko nyabbá teszi munkánkat. A filmvetítőgépen kívül kép és rajzvetítő, ún. meotart és epidiaszkópot is használunk. A politikai gazdaságtanra nagy választékú képanyagunk van. A filozófiai témák szemléltetésére is beszereztünk 150 darab képet. A technika alkalmazásában kivált két előadónk, Jozef Zá- vadský és Josef Heriban mutat példát. Legutóbb előadóinknak bemutatót tartottunk a segédeszközök alkalmazásáról, hogy felkeltsük érdeklődésüket. A politikai nevelés háza tágas, új épületben, kitűnő félté telek közt végzi munkáját. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel nemrég még csupán egyetlen tanterme volt. Oj az előadói testület is. Fizetett előadója négy van az intézménynek. A segédanyagokkal — A legszívesebben a tagjelölteknek adok elő — vélekedik Pavel Cira 1A szerző felvétele) kapcsolatban Pavel Cira megjegyzi— Saját magunk is készítünk szemléltető eszközöket:, például (különböző diagramokat. Ezeket a művelődési házban sokszorosítják számunkra, fó lenne, ba a felső pártszervektől is kapnánk segédanyagot. Cira elvtárs egyebek közt a párt tagjelölteknek ad elő. — Éppen holnap lesz előadásom — mondja. — A téma rendkívül érdekes: a fejlett szocialista társadalom. — Miről fog beszélni? — érdeklődöm. A PÁRTÉLET HÍREI ★ A CSKP-nak a prerovi járásban dolgozó a lapszer vezetei- ben több mint ezer pártcsoport működik. Többségük tartalmas, jó munkát végez. A pái tcsopor tok rendszeresen megtárgyalják az alapszervezetek taggyűlései, re készülő beszámolókat, e& biztosítják, hogy a taggyűléseken maximális legyem a részvétel. A járásban a pártcsoporíok részére minden főj év elején egésznapos szemináriumot rendeznek. A szemináriumok vezetői kicserélik tapasztalataikat, és módszertani kérdésekkel is merkednek meg. ☆ ★ A CSKP inak a Prágai Károly Egyetemen 37 alapszervezete működik. Némelyik pártalapszervezet 150—200 tagú. A tagkönyvcsere alkalmából a szeptemberben és az októberben megtartott beszélgetéseken elsősorban azzal foglalkoztak, hogy az egyetem kommunista pedagógusai, alkalmazottai és hallgatói — összhangban a esehsz lováik ne ve lés i -o kt a t ási rendszer továbbfejlesztésének a tervével —, miként veszik ki a részüket a főiskolai tanulmányok tartalmi átszervezéséből, hogyan járulnak hozzá az egye. térni és az egyetemen kívüli pártmunka javításához. Megállapították, högy az egyetem kommunistáinak többsége telje siti kötelességét. ☆ ★ Az SZLKP-nak a Királyhel- meei (Kráľovský Chlmec) Állami Gazdaságban dolgozó üzemi bizottsága miután a CSKP KB 13. ülésének hutározatát részletesein Lebontotta saját feltételeire, azt tartotta és tartja egyik legfontosabb feladatá- * nak, hogy a pártnak a mező- gazdaságra vonatkozó irányelvét mindenben teljesítse. A jobb munka érdekében bevezette a hiaitározatok teljesítésének a negyedévenkénti rendszeres ellenőrzését. A traktorosok na. ponta feljegyzik, hogy mennyi olajat és benzint fogyasztottak, és axna törekszenek, hogy az üzemanyagot a leheti leggaz- daiságosa'bban használják fel. ■A Az SZLKP Rozsnyói I Rožňava) Járási Bizottsága méltóan emlékezik meg a járás falvai és vá rosai fe lszabaduIá sáriak a 35. évfordulójáról. A járásban elsőnek (1945. december 16-án) Kedovo szabadult fel. A toluban a jubileum alkalmából rendezett ünnepségen Ján Gallo, a járási pártbizottság vezető titkára és Pavol Juhász, a járási nemzeti bizottság elaittke mondott tartalmas, a felszabadulás, és a felszabadulás óta megtett úton elért eredményeket méltató, nagy tetszéssel fogadott beszédet. ☆ ★ Az SZLKP-nak a vasút zvolení műhelyében dolgozó alap- szervezete a téli időszakban azt tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy biztosítsa a szerelvények zavartalan forgalmát. A pártbizottság hatáskörébe tartozó üzemegységek az elmúlt hónapokban a rakodási tervet 102 százalékra teljesítették, s a zvoleni mozdonygyár- ba<n egyebek között nagy meny. nyiségű O'Iaja t is megtakarítottak. ☆ ★ Az SZLKP Lévai (Levice) Járási Bizottsága a Politikai Nevelés Háza dolgozóival karöltve a napokban — 47 tagjelölt részvételével — egyhetes tanfolyamot rendezett. Az előadások a CSKP jelenlegi politikájáról, a marxizmus—leninizmus alapjairól és a nemzetközi helyzet Időszerű kérdéseiről szóltak. (-la) — Felhívom a hallgatók figyelmét arra, hogyan vélekedtek a kommunizmus építésének egyes szakaszairól a marxizmus —leninizmus klasszikusai, továbbá a kommunista társadalom építésének általános törvényszerűségeire, az átmeneti időszakra. Szó lesz a fejlett szocialista társadalom építésének időszakáról is. A tagjelöltek első tanfolyamán általános kérdésekről beszélnek, többek közt arról, mi is a marxizmus, a pártépítés, továbbá a Tanulságokról, a XV. pártkongresszus határozatairól, összesen háromszor háromnapos tanfolyamon vesznek részt a tagjelöltek. — Kinek szeret a legjobban előadni? — A tagjelölteknek, akikkel már az első alkalommal felmérő dolgozatot iratunk, hogy lássuk, milyenek az ismereteik. Nagyon érdekli őket a téma, s munkánk ' eredménye gyorsan megmutatkozik. Különösen akkor, ha összevetjük a fiatalok ismereteit a tanfolyam végén az első felmérés eredményeivel. Pavel Cira is fokozatosan gyarapította tudását és vált kitűnő előadóvá. Amikor ipari tanuló, majd szerelő lett, még nem is sejtette, hogy egyszer a politikai nevelés háza előadói csoportjának vezetője lesz. Később ipari szakközépiskolát végzett és szerszámgépek programozójaként dolgozott. Az elméleti kérdések azonban mindig foglalkoztatták. Jelenleg a pártfőis- kola második évfolyamát végzi levelező tagozaton. A kommunista pártnak 1966-tól tagja. — Annak idején azért mentem ipari tanulónak, hogy ne kelljen sokáig iskolába járnom — mondja elgondolkodva, majd így folytatja: — De ma már tudom, hogy örökké tanulni kell. Igaza volt annak a klasszikus írónak, aki azt mondta, hogy reméli, egész életében diák lehet. Itt a munkámban az elméleti felkészültségem szembesíthetem a gyakorlattal. Az ember megérzi, mikor mennyire sikerült lekötni a hallgatóik figyelmét. Olykor a hallgatók meg is mondják, hogy tetszett nekik az előadás. Összesen 150 tagjelölt vesz részt a politikai nevelés háza által rendezett tanfolyamokon az egész járásból. Külön előadások hangzanak el a szlovák, illetve a magyar nyelvű hallgatóiknak. — Mi volt a legutóbbi téma? — kérdem. — Az alábbi című előadások hangzottak el: A CSKP törté nete, A CSKP harca, 1948 történelmi jelentősége és A CSKP a szocialista építés élén. Ugyancsak kótnyelvűek az előadások a többi tanfolyamon is, melyeket a politikai nevelés háza szervez — pártelőadók, alelnökök, jegyzőkönyvvezetők és a XV. kongresszus óta felvett fiatal párttagok számára. A politikai nevelés házának, előadói testületének és minden pártelőadójának nagy része van abban, hngy a galántai járásban egyre színvonalasabb és hatékonyabb a politikai npvelés. FÜLÖP IMRE Tenni, tenni kell... KOMMUNISTA HELYTÁLLÁS # PÉLDÁSAN DOLGOZÓ UTCAI PÁRTSZERVEZET Arra a kérdésre, hogy milyen a kommunista helytállás a választ egy utcai pártszervezet elnökén keresztül szeretném megadni, persze a teljesség igénye nélkül. Az eligazító rövid tájékoztatást Szabó Imrétől, a komáromi (Komárno) járási párt- bizottság ideológiai titkárától kaptam meg. — Városunkban több utcai pártszervezet működik, munká jukkái is elégedettek vagyunk. A sok közül talán mégis a kettes és a hármas számú utcai pártszervezet munkáját emelném ki. A kettes számú párt- szervezet elnöke például Pro- cházka Imre elvtárs, ő érdemes párttag, de rajta kívül még négy érdemes párttag dolgozik e szervezetben. — Ez nyilván az eredményekben is visszatükröződik?-- Azéri is ajánlom ezt a pártszervezetet, de a többiről inkább beszéljen majd Procház- ka elvtárs. E tömör tájékoztató után kerestem fel a még mindig fiatalos lendülettel dolgozó 70 éves Procházka Imrét, aki már húszéves korában tagja volt a kommunista pártnak, és a felszabadulásig összesen hétszer tartóztatták le. Beszélgetésünket is mindjárt a börtönélményekkel kezdi: A legemlékezetesebb börtön- büntetésem az, amikor a kosúti sortűz után 8 hétig ültem együtt Major Istvánnal. Akkor ismertem meg igazán Major Istvánt, hogy milyen nagyszerű ember és kommunista volt. Ily kiváló kommunistaként maradt meg emlékezetemben Vlado dementis alakja is. A börtönben többször meglátogatott bennünket. Egyebek között ő harcolta ki az ellátásunk javítását is. Nekem, mint ifjú kommunistának ő és Major István volt a példaképem Akkoriban Bratislavában éltem, s legtöbbször munka nélkül, korgó gyomorral róttuk az utcákat. Emlékszem, sokszor adtuk össze négyen- ötén a maradék fillérjeinket, és tepertőt vettünk érte, ez volt a legolcsóbb eledel. Hányszor jöttek utánunk a szoedem és más párttagok agitátorai, hogy lépjünk át az ő pártjukba, jó.állást, pénzt ígérgettek. A mi vá laszunk mindig egyenes és egy értelmű volt: mi maradunk az® osztályunknál és annak pártjánál, a kommunista pártnál. Bizony nehéz volt akkor, de vi lágos volt a cél, tudtuk, hogy miért harcolunk. S amiért harcoltak, az valóra vált. A harcot, a munkát ők ma sem adták fel, végzik becsülettel, a sokszor erejüket is meghaladó társadalmi pártmunkát. Procházka Imre bácsi például nemcsak pártelnök, ő a marxista esti egyetem magyar csoportjának az osztályelnöke is. Ezenkívül, ahogyan összeszámolta, még tíz különböző tisztséget tölt be a tömegszervezetekben. Előadásokat (art a pioníroknak és az Ifjúságnak. — Sokszor mondogatjuk tréfásan egymás között, ha ösz- szejövünk idősebb párttagok: éltünk régen eleget munka nélkül, ma van bőven munka, miért ne dologznánk, ha bírunk. Az a lényeg, hogy már mindent A Dnyepr nevű úszó kotrógép a Gaböikovo—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer elvezető csatornája mélyítésén óránként több mint 600 köbméteres kavics kiemelésére képes (Felvétel: J. HolenCík — CSTKJ magunknak csinálunk. Azt szoktam mondani a fiataloknak: Ügy fogtok élni, ahogyan dolgoztok. Mi tudtuk régen és tudjuk ma is, hogy mi a kötelességünk. Ezt nektek is tudni kell mindig és minden körülmények között. Ma számotokra adottak mindenre a feltételek, hát becsüljétek ezt meg és gazdálkodjatok jól a lehetőségeitekkel. Közben az órájára pillant, mert délután két órára egy elő adásra kell mennie. — Még van bőyen időnk a további beszélgetésre — biztat derűs mosollyal. — A legfontosabbról, pártszervezetünk munkájáról még nem is mondtam semmit. — De már tájékoztattak. Azt mondták, kifogástalan... — Ez talán egy kicsit túlzás, de az igaz, ami tőlünk telik, azt meg is tesszük. Mindig magas mércét állítottunk magunk elé. Ötvenkét tagja van az utcai pártszervezetünknek, az átlagos életkor hatvan év, tehát a többségük veterán kommunista, és még vállalnak több társadalmi és pártfeladatot is. Mi azt tartjuk, a nép bennünket kommunistákat figyel elsősorban, hogyan élünk, miként végezzük el feladatainkat. A jól elvégzett munka, a személyes példamutatás bizalmat kelt, s mi a körzetünkben ezt a bizalmat élvezzük is. A nyilvános pártgyűléseinkre is sokan eljönnek, és gondjaikat, panaszaikat őszintén elmondják. A nyílt légkör bátorítja szókimondásra az embereket, s ad lendítő erőt a feladatok elvégzésére. — Miben kérik a pártszervezettől legtöbbször a segítséget? — Nyugdíj- és lakásügyben hangzik el a legtöbb kérelem. Mi az igényeket jelezzük az illetékes felsőbb szerveknek, és ha indokolt a kérés, el is intézik. — Felkeresik-e ilyen ügyekben személyesen is? — Gyakran felkeresnek, s a legtöbb esetben tudok is segíteni. Igaz viszont az js, hogy ba mi kérünk segítséget a körzetünkben lakó polgároktól, ők is segítenek. Kiváltképpen sokat tesznek a környezetünk szépítésében, de ha kell egyéb munkákra is eljönnek. A kapcsolatot nemcsak a nyilvános pártgyűléseken keresztül tartjuk a dolgozókkal, hathatós segítséget nyújtanak az agitkeitőse- ink is. Rendszeresen látogatják a családokat, elbeszélgetnek velük az életükről, munkájukról, a napi politikai eseményekről. Az ilyen beszélgetések sok mindenre nyújtanak alkalmat, egyebek között így toborznnk híveket a felajánlásokra, a különböző brigádmunkákra. Ilyenkor őszintébben fogalmazódnak meg az emberek nézetei erről vagy arról a kérdésről, és gondjaikra helyben kapják meg a megnyugtató helyes választ. — Az óra mutatója lassan két. órát jelez, de lenne még egy kérdésem. A napi gondokon túl, mi foglalkoztatja például napjainkban leginkább a pártszervezet kommunistáit? — Mostanában nemcsak a párttagok között, de a pártonkívüli dologzók körében is sok szó esik a békéről. Mindenki olvas újságot, hallgatja a rádiót, nézi a televíziót, így tapasztalhatja, hogy az utóbbi időben egyre inkább erősödik a mindannyiunkat aggasztó kardcsörtető hang. Erről a legutóbbi gyűlésünkön is sokat beszélgettünk. Megvitattuk a Szovjetunió legutóbbi leszerelési és békejavaslatát is. Tiltakozó táviratot küldtünk az illetékes szervekhez az úgynevezett eurora- kéták Nyugat-Európában történő elhelyezése ellen. Befejezésül még annyit: nagyon sok feladat vár az utánunk jövő nemzedékre. Mi lassan átadjuk a stafétabotot. S hogy valóban elérjük a kitűzött célt: a kommunizmust, ahhoz elsősorban béke kell, s azt hiszem ezt lesz a legnehezebb megtartani, de megtartható, ha akképpen cselekszik a földön minden ember, ahogyan azt Váci Mihály egyik gyönyörű szép versében írja: „Nem elég jóra vágyni; a jót akarni kell! Es nem elég akarni; de tenni, tenni keli!...“ TŐRÜK ELEMÉR 1»79. XII. 30. 4