Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-29 / 307. szám, szombat
Változás az afganisztáni párt- és állami vezetésben Közzétették az Afgán Forradalmi Tanács új összetételét $ A Szovjetunió segítséget nyújt az országnak A kabuli rádióban csütörtö kön felolvasták Babrak Karmainak, a Népi Demokraflkus Párt Központi Bizottsága, a Forra- íäalmi Tanács és az Afganlsztá- II) Demokratikus Köztársaság kormánya nevében közzétett felhívását. A felhívás hírül adja Hafizul luh Amin rendszerének megdöntését, majd így folytatja: — Új szakaszába lépett a nagy áprilisi forradalom — folytatódik a felhívás —, az a forradalom, amely a hős afganisztáni nép törhetetlen akaratából ment végbe, az ország valamennyi nemzeti és demokratikus erejének széles összefogásával, az egységes és egybeforrott Népi Demokratikus Párt vezetésével. A továbbiakban a felhívás hangsúlyozza, hogy az áprilisi forradalom vívmányainak védelme, a haza, a nemzeti függetlenség és a szuverenitás védelme nemcsak a párt és a forradalmi állam, hanem az egész afgán nép kötelessége is. „Honfitársaim, hős barátaim, elvtársak! Tiszta és hazafiúi szándékkal ismét magasra emeltük a szent nemzeti háború zászlaját, a nagy áprilisi forradalom zászlaját! Háborúnk az afgán nép nagy és igazságos háborúja a vaiódi demok ratikus igazságosságért, az iszlám vallás tiszteletben tartásáért, családi, népi nemzeti hagyományaink megőrzéséért, a dicső áprilisi forradalom céljaiért, továbbfejlődéséért, a békéért és a szabadságért, a függetlenségért és a demokráciáért, a haladásért és a jólétért, az egyenlőségért és a testvériségért, az igazságosságért, Afganisztán testvéri népeinek boldogulásáért“ — hangzik többek közt a felhívás. Végezetül a felhívás felszólítja az afgán népet, hogy öntel- áidozóan harcoljon a haza bel- su és külső ellenségeivel, szilárdan haladjon — valamennyi nemzeti és haladó erőt tömörítve teljes egységben — a nemzeti demokratikus, antifeudális és antiimperialista forradalom végső győzelméig. (TASZSZ) • * • A kabuli rádió tegnapra virradó éjszaka nyilvánosságra hozta az Afganisztáni Forradalmi Tanács új összetételét. A tanács elnöke Babrak Karmai, aki egyidejűleg az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Köz; ponti Bizottságának is főtitkára lett. A tanács alelnöke Asadol- lah Sárvári. A rádió bejelentette továbbá, hogy Hafizullah Amint, a Forradalmi Tanács korábbi elnökét, a párt főtitkárát forradalmi bíróság elé állították az „afgán néppel szemben elkövetett bűntettek“ vádiával. Amint halálra ítélték és az ítéletet végre is hajtották. Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának és kormányának nevében Babrak Kamrai rádióbeszédében kijelentette, hogy az áprilisi forradalom új szakaszba lépett. Hangsúlyozta, hogy Hafizullah Amin véres rendszerét megdöntötték. Az országban tényleges népi hatalmat hirdettek ki, amely harcolni fog a nemzeti, demokratikus, antifeudális és imperialistaellenes forradalom végső győzelméért, a szabad és független Afganisztánért. A kabuli rádió tegnap egy újabb kormánynyilatkozatot is nyilvánosságra hozott, amely megállapítja: Tekintettel Afganisztán külső ellenségeinek egyre folytatódó provokációira az áprilisi forradalom eredményeinek. az ország területi egységének, nemzeti függetlenségének védelme, a béke és biztonság biztosítása érdekében az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya, összhangban az 1978. december 5-i, a barátságról és a jószomszédi kapcsolatokról kötött egyez ménnyel, sürgős politikai, erkölcsi és gazdasági, valamint katonai segítségért fordult a Szovjetunióhoz. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya a Szovjetunió kormányától a múltban már nem egyszer 'kért Ilyen segítséget. A Szovjetunió 'kormánya eleget tett Afganisztán kérésének. Babrak Karmai elmondotta, hogy tárgyalni fog azokkal az erőkkel, amelyek az országban eddig ellenzékben voltak. Hangsúlyozta, hogy kormánya .* „az ország katonai problémáit politikai úton szeretné rendezni.“ Az új államfő továbbá bejelentette, hogy Afganisztán baráti kapcsolatokat kíván fenn tartani a szomszédos országokkal és betartja a korábban megkötött egyezményeket. Marchais—Castro találkozó (CSTK) — Genrges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára, aki hétfő óta Havannában tartózkodik, találkozott Fidel Castroval. A két politikus eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzetről, és értékelte a két párt kapcsolatait. A találkozó baráti és szívélyes légkörben zajlott le. Kibővült a nicaraguai kormány (ČSTK) — A nicaraguai kormány csütörtökön újabb miniszterekkel bővült. Managuai jelentések szerint a kereskedelmi, ipar és gazdaságügyi minisztériumot három önálló tárcára bontották. Nicaragua honvédelmi minisztere Humberto Saavedra, az öttagú katonai junta tagja lett. Az új kormány feladata a nemrég befejeződött polgárháború Következte ben nagy károkat szenvedett gazdaság gyors felújítása. USA KINEVEZTÉK A GYORSHAOTEST PARANCSNOKÁT (ČSTK) — Harold Brown .amerikai hadügyminiszter Paul Kelleyt, a tengerészgyalogság vezérkari főnökhelyettesét nevezte ki az intervenciós gyorshadtest akcióit tervező különleges csoport parancsnokává. Az amerikai kormány döntése értelmében a hadtestet 110 000 különböző fegyvernemhez tartozó katona alkotja. Az egységeket mindenekelőtt a Perzsaöböl térségéiben vetnék be, hogy védjék az Egyesült Államok érdekeltségeit. Ennek a hadtestnek szükség esetén Kelley lesz a parancsnoka KUSA BEFEJEZŐDÖTT A PARLAMENT ÜLÉSE Castro: A gazdasági terv ésszerű és reális (ČSTK) — Havannában csütörtökön fejeződött be a parlament ülése, amelyen Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az Állam- és Minisztertanács elnöke mondott beszédet. Az itt elfogadott 1980-ra szóló gazdasági tervet Fidel Castro' „ésszerűnek és reálisnak“ minősítette. Ez a terv az ipari termelés és a munka termelékenységének 3 százalékos növekedését irányozza elő. A jövő év egyik legfontosabb feladata a 15 ezer űj lakás felépítése. A képviselők jóváhagyták a jövő évi költségvetési tervet, valamint azt a törvényt, miszerint a Sierra Maestra hegységet nemzeti parkká nyilvánítják. A kubai parlament határozata értelmében 1980 „a párt második kongresszusának éve“ lesz. NÁPOLY - A MUNKANÉLKÜLIEK FŐVÁROSA (ČSTK) — „Ha Olaszországot a tőkés világban az emigránsoik és a munkanélküliek országának nevezik, akkor Nápoly a fővárosa“, — írja az II Giorno című olasz lap. A város vezet a munkanélküliség, a gyermekhalandóság, a külföldre távozó munkások terén. Nápoly az olasz Dél gazdasági elmaradottságának a jelképe. Az országnak ezt a részét az elmúlt 25 évben 5 millióan hagyták el. Hivatalos statisztika szerint Olaszország déli tartományaiban kétszer kevesebb a dolgozók jövedelme, mint északon. A cél a világ béke megőrzése A TASZSZ értékelése az ENSZ tevékenységéről 1979 XII. 29 A TASZSZ szovjet hírügynökség megvonta az ENSZ 1979. évi tevékenységének mérlegét, amely többek között megállapítja: Az ENSZ az idén is fontos szerepet játszott a nemzetközi együttműködés megszilárdításában. A világszervezet igyekezete elsősorban a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárítására, a fegyverkezési hajsza megállítására és a fegyverkezésre fordított költségek reális csökkentését biztosító konkrét megoldások biztosítására s arra irányul, hogy az emberiség anyagi és szellemi forrásait az időszerű gazdasági és társadalmi problémák megoldására fordítsa. Az Egyesült Nemzetek Szervezete igen nagy figyelmet szentelt a béke megszilárdítására, de elsősorban a leszerelésre irányuló szovjet javaslatoknak. Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszaka folyamán igen nagy érdeklődést váltottak ki Leonyid Brezsnyevnek az európai katonai konfrontációk veszélyének csökkentésére irányuló javaslatai. Az ENSZ-tagállamok küldöttségeinek többsége meg van győződve arról, hogy a konkrét intézkedések programja — amelyeknek célja a politikai enyhülés katonai enyhüléssel való kiegészítése — jelentősen ösztönzi a békeerőiket a N'ATO-stratégiák azon veszélyes szándékai elleni harcában, hogy a fegyverkezési ver- sehy új fordulóját indítsák meg Európában. A Szovjetuniónak az az új javaslata, hogy nem szabad megengedni a he- gemonizmust a nemzetközi kapcsolatokban, igen élénk vitát váltott ki az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán, és fontos határozat jóváhagyásához vezetett, amely a népek aggályait juttatja kifejezésre az imperialista és az expanzionista erők fokozódó intrikái miatt. Az Egyesült- Nemzetek Szervezete határozottan visszautasítja ezeknek az erőknek a törekvéseit, hogy az ENSZ-et ürügyül használják fel agresszív szándékaik megvalósítására. Akár az elmúlt éveikben, az ENSZ idén is igen nagy gondot fordított a közel-keleti, az Afrika déli részén és a Cipruson kialakult feszültséggócok felszámolására. A Camp David-ľ' különmegállapodásoikat, valamint a Pretória által végrehajtott atomrobbantást elítélő és néhány más ENSZ-határozat meggyőzően bizonyítja, hogy a népeik őszintén kívánják az említett térségekben kialakult konfliktusok általános és igazságos rendezését. Az idei év eseményei ugyancsak rámutattak, hogy az ENSZ- ben éles politikai harc folyik. Az ENSZ- közgyűlés 34. ülésszaka, ugyanígy az ENSZ más szerveinek keretében lezajlott vita rámutatott a jelenlegi nemzetközi fejlődés bonyolultságára és a nemzetközi politika p ro b lém á i naik so ko 1 d a lú sá g á ra. Az emberiség joggal elvárja, hogy az idén jóváhagyott ENSZ-hatá rozat ok jelentősen hozzájárulnak a világbéke és a nemzetiközi biztonság megszilárdítására irányuló további erőfeszítésekhez. 1 szé ! jegyzet Aranyár — nincs határ? Még a minden hájjal megkent tőzsdeszakembereket is sokkolta a hír: közvetlen az ünnepeket követő nyitás után a New York-i tőzsdén az arany unciánkénti (kb. 31 gramm) ára túllépte az 500 dolláros határt. A meghökkentő hír nyomán a korábban könnyen jós fásokba . bocsátkozok kezdték azt a véleményt hangoztatni, hogy ezek után már nem létezik semmiféle felső határ, amelyet az aranyár a jövőben nem lépne át. Pedig éppen ők no vezték 1975-ben a 200 dollárt bűvös határnak, majd az idén tavasszal a 300 dollárt lélektani plafonnak, amelyet akkori meggyőződésük szerint a nemes fém ára már nem haladhat meg. Tény, hogy áz arany ára tavaly december óta több mint a duplájára emelkedett, hiszen akkor 226 dollárt adtak állagú san egy uncia aranyért. Az újabb árrekordot azonnal kapkodó okkeresések követ léik. Az első órákban legtöbben a „csúcsot“ Khomeini legutóbbi k i j e 1 e n t é sé n e k t u 1 a j d o n í lo 11 á k, aki szerint könnyen fegyveres konfliktussá fajulhat a már hetek óta feszüli iráni—amerikai viszony. Kétségtelen, hogy a kétoldalú kapcsolatokban felhalmozódott bonyodalmak — az iráni olajszállításoik leállítása, az amerikai bankokban levő iráni belétek befagyasztása, iráni részről a dollár visszautasítása — kétségtelenül éreztették hatásukat a tőkés pénzpiacokon és a tőzsdéken, de tévedés lenne egyértelműen ezeknek tulaj donítani az aranyár felszökését és a dollár újabb lényeges megingását. Valamivel közelebb jár nak az igazsághoz azok a fejte getők, akik a múlt heti cara casi OPEC-üléssel hozzák össze függésbe az aranypiaci fejtemé nyékét. Mint ismeretes, a kö olajexportálók 13 országot tö mörítő szervezete nem tudott megegyezni a jövő évre érvényes új egységes olajárban és pillanatnyilag az a helyzet, hogy mindenki annyiéri adja olajár. mennyit megadnak érte. A gyakorlatban ez annyit jelent, bogy a jövő év elején — de mindenesetre tavaszig, az OPEQ_ rendkívüli értekezletének ösz- szehívásáig — várhatóan 24— 40 dollár között alakul majd az olajár. Caracasban ugyan még nemi pártoltak el a dollártól, de OPEC-körökben egyre gyaik rabban hangoztatják, hogy ha továbbra is fokozódik a dollár gyengülése, a jövőben olajukért fizetőeszközként nem fogadnak el dollárt. Nem kétséges, hogy ez a körülmény sokkal inkább közrejátszott abban, hogy a dollár- tulajdonosok egyre inkább pánikszerűen igyekeztek túladni rizikósnak vélt dollárjaikon és a biztosabbnak tartott aranyhoz menekültek. Miller, az USA pénzügyminisztere hiába próbál ta az arab országokban tetl novemberi látogatásai során meggyőzni a olajexportálókat arról, hogy próbáljanak ismét bízni a zöldhasú dollárbankóban az arany helyett. Megnyugtató választ egyik arab* fővárosban sem kapott és az eseményeik Washington szempontjából' egyre nyugtalanítóbbak. A mostani pánikszerű menekülést a dollártól a biztos befektetést jelentő aranyhoz amerikai üzleti körök is egyre Inkább az adott helyzetben értelmes, üzletemberi fogásnak tartják. Az arany szédületes karrierje és a dollár ezzel párhuzamos értékvesztése egyúttal az amerikai gazdaság belső problémái* nak a tükre is. A Carter-kor- mányzat eddig hiába hozott’ minden olyan alkalommal, amikor az arany ára a már bűvösnek minősített határokat túllépte, dollármentő intézkedéseiket, a dollár nemzetközi helyzete ezek nyomán nem szilárdult meg. Ugyanakkor az országon belül a dollár iránti bizalom még inkább megrendült, tekintettel az egyre elhatalmasodó inflációra. A Nemzetközi Valuta (Alap szeptemberben megtartott belgrádi tanácskozásán a tőkés pénzügyi körök vezető képviselői is önkritikusan arra a meg* állapításra jutottak, hogy a dollár iránti bizalom csakis úgy állítható helyre, lia gyökeres változásokat eszközölnek a nemzetközi lökés pénzrendszer* ben. P. VONYIK ERZSÉBET NAMIBIA ELÉRKEZETT A HARC DÖNTŐ SZAKASZA (ČSTK) — A „Namíbia Hangja“ rádióállomás bejelentette, hogy Namíbia népének harca a dél-afrikai fajvédő rendszer ellen döntő szakaszába érkezett. Washington népirtó politikája (ČSTK) — Az Egyesült Áramok területén valamikor 12 millió indián élt, ma pedig számuk nem több, mint 820 000, s ezeknek a fele igen nyomorúságos körülmények között, rezervátumokban él. A San Francisco Examiner nevű lap Washingtonnak az indiánokkal szemben folytatott politikáját egyenesen népirtásnak nevezi. Az utóbbi öt év folyamán az indián nők 30 százalékát sterilizálták erőszakkal. Az Egye- süiít Államokban született minden harmadik indián gyerek a születést követő fél éven belül meghail. A rádióállomás áttekintést adott a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet, a SWAPO harcii eredményeiről, amely a Namíbiát törvényeMenesen megszállva tartó dél-afrikai fajvédők elleni harc fő terhét viseli. 1979-ben a hazafias erők 1500 dél-afrikai katonát és tisztet öltek meg, 77 gépjárművet semmisítettek meg, továbbá lelőttek 19 elleneséges repülőgépet és helikoptert. A SWAPO tekintélye, Namíbia lakossága sokoldalú támogatásának köszönhetően, a nemzetközi porondon is megerősödött. A Dél-afrikai Köztársaság kormánya arra törekszik, hogy Namíbiában bábkormányt juttasson hatalomra, s így fenntartsa ott gazdasági és katonai pozícióit, kudarcra van ítélve. „A terror és a hazafiak üldözése nem törheti meg a nép győzelembe vetett hitét“ — hangsúlyozza a „Namíbia Haingja“ rádióállomás közlettténye. Aranyőrület a New York i tőzsdén azt követően, hogy bejelentik a szenzációs hirt: az arany ára túllépte az ötszáz dolláros határt (ČSTK-felvétel)