Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)

1979-12-24 / 304. szám, hétfő

SEMMIT SEM CSINÁLNÉK MÁSKÉPP!

Nálunk a gyermekekről való gondoskodás szocialista társadalmunk természetes, immár magától értetődő velejárója. A társadalom sokrétű gondoskodása és támogatása azonban egymagában nem elég. Ahhoz, hogy a gyermekekből derék, (k ö te lessé g tu d ó, m unkaszerető

felnőttek váljanak, a szülők sok áldozatot, türelmet és sze- retetet megkövetelő közreműködésére, a család nevelő erejére van szükség. Hogy ee mennyire így igaz, arról meggyőződhettünk Rédli Jánosáénál, az ipolysági (Sahy) magyar tanítási nyelvű alapiskola tanítónőjével folytatott beszélgetésünk során. Ez a szerény, kedves, csak a munkájának és a családjának élő aszony arról közismert az Ipolymenti kisvárosban, hogy nagyon szereti a gyerekeket. Amennyire szívesen beszél róluk, annyira szűkszavúvá válik, ha magáról kell beszélnie. Szerényen tiltakozik ezúttal is.

— Én mindig csak a köteles Régemet igyekeztem teljesíteni gz iskolában és odahaza, a családban is. Miért lenne ez mások számára érdekes?

Lassan azonban megindul a beszélgetés. Elmondja, hogy már kisiskolás korában a szülőfalujában, Ipolyszakállason kialakult benne a pedagógus pálya iránti vonzalom. A második világháború azonban be leszólt az ő életébe is és a tanítóképzőben folytatott tanulmányait akkor nem tudta befejezni. 1953-ban a bratislavai pedagógiai gimnáziumban szerzett oklevelet, akkor már három éve mint képesítés nélküli tanítónő működött Garanikissal- lón (Šálov). 1951-ben kötött házasságot Rédli János könyvkötővel és 1953 óta Ipolyságon tanít. Jelenleg a negyedik B osztályfőnöke. Amikor idáig ér életének rövid ismertetésében, kissé elmosolyodik:

— Bizony, az én mostani kis negyedikeseim közül többnek az édesanyját vagy az édesapját is én tanítottam.

Azután elmondja még, hogy bár közel három évtizedes pedagógiai munkásság áll mögötte, az önképzésre most is nagy figyelmet fordít. — Az iskolán kívüli tevékenységbe, a tömeg- szérvezetek munkájába azonban sajnos nincs idom bekapcsolódni — folytatja — hiszen így is szinte mindem nap csak éjfél körül kerülök az ágyba.

Kipirul az arca, csillog a szeme, amint tovább beszél. Most már beszédesebbé válik, hiszen azokról folyik tovább a szó, akik számára a legkedvesebbek, a gyermekeiről.

— Tizenegy gyermekem van, érthető tehát, hogy nemigen volt és van szabad időm. Bár annak is tudatában vagyok, hogy a férjem áldozatkész segítsége nélkül aligha tudtam volna helytállni a családban is, az Iskolában is. Tizenegy gyermek felnevelése nem könnyű, feladat. Mi igyekeztünk gyermekeinket ügy nevelni, hogy valamennyien helytálljanak az

életben. Közösségi szellemben neveltük őket. Mindegyiknek volt a családban valamilyen feladata. Egy-egy állandó feladat elvégzésével mindig két-két gyermekünket bíztuk meg, egyet a nagyobbak, egyet a kisebbek közül. A nagyobbik aztán vigyázott u kisebbre es ta- nítgatta őt. Valamennyi gyermekünknek kitűnő a zenei hallása, ezér? mindnyájan jártak,

illetve járnak eneiskolába. Vannak köztük hegedűsök, zongoristák és tangóharmonikások. Ha együtt vannak, közösen muzsikálnak, örömüket lelik a zenében. Amikor láttuk hogy gyermekeinknek jó a uyelvér- zéke, beírattuk őket a művelődési otthon nyelvtanfolyamaira is, ezért az iskolában tanult szlovákon As oroszon kívül jól beszélnek angolul németül és franciául is. De a kézügyességükre sem lehet panasz. Gyermekeim kivétel nélkül bekapcsolódnak a házi munkákba. Amikor házat építettünk, a falazáson kívül minden egyéb munkát ők végeztek az édesapjuk irányításával. A háztartási gépek, a rádió és a tévékészülék megjavításához sohasem kell szerelőt hívnunk, ezeket a munkákat a gyerekek kitűnően elvégzik maguk. Sokat segítenek a kerti munkákban és a háziállatok gondozásában is. Nemcsak a szüleiket ďe egymást is szeretik, tisztelik. A hét végén már nagy az izgalom a kisebbek körében. Várják a vonatok érkezését, melyekkel az idősebbek érkeznek haza Annikor valamennyien összejönnek, az aztán az öröm! Nagyon jól érzik magukat a családi kör ben, vidáman elbeszélgetnek, szórakoznak előkerülnek a társasjátékok, a hangszerek.

Amikor arra kérjük, mutassa be gyermekeit, mosolyogva, (átható örömmel kezdi a felsorolást, mintha csak a negyedik osztályosok névsorát mondaná:

— A legidősebb, István, 27- éves, kétgyermekes családapa, mezőgazdasági iskolát végzett és a földművesszövetkezetbem dolgozik. Margit 26-éves, ô a szófiai egyetemen szláv filológiát tanult és jelenleg mint bibliográfus a Matica slovenská dolgozója Martinban. Most készül bölcsészdoktori disszertációjának megvédésére. Kinga az ipolysági magyar gimnáziumban érettségizett, 23 éves, már férjnél van és jelenleg a CSEMADOK Központi Bizotságának a dolgozója. A 20-esztendős jános

a kassai (KošiceJ konzervatórium ötödéves hallgatója, a kassai Nemzeti Színház zenekarának tagja. Kassán a gépipari szakközépiskolában tanul a 16- éves Károly, aki gyermekkora óta a műszaki dolgok iránt érdeklődik, s amolyan ezermester, gépkocsihoz, háztartási gé pekhez egyaránt ért. A 19-éves Tihamér Brnoban villamossági mérnöknek készül, ő a család irtósiik ezermestere. Csaba 15 esztendős, az ipolysági mező- gazdasági szaktanintézet második osztályos tanulója. A négy legkisebb még alapiskolás: Jó zsef nyolcadikos, Ernesztína hatodikos, Zsolt az ötödik és Richard a második osztályba jár.

— Milyen segítséget kap a népes család a társadalomtól?

— Tizenegy gyermeket nevelni anyagi szempontból sem kis dolog. Tudatában vagyok annak, hogy ha nem szocialista társadalomban élnénk, gyermekeimet sokkal nehezebb körülmények között nevelném. Jelenleg még csak hárman dolgoznak, nyolcat nekünk kell eltartanunk. Jövedelmünk és a családi pótlék formájában nyújtott állami támogatás azonban lehetővé teszi, hogy ne legyenek anyagi problémáink. Meg kell mondanom, hogy még soha nem kértem külön anyagi támogatást arra hivatkozva, hogy sokgyermekes édesanya vagyok. Igyekeztünk és igyekszünk mindig a magunk erejéből boldogulni, s ez eddig sikerült is. Gyermekeinket takarékosságra, józanságra neveljük. Nem is lehet rájuk pan-asz.

A pedagógus és a családanya, hivatásának összeegyeztetésére terelődik a szó.

— Én mindig arra törekedtem, hogy szívvel-lélekkel édesanya is és pedagógus is legyek. Mint pedagógus ugyanolyan felelősséget érzek a diákjaim neveléséért. mint a saját gyermekeim neveléséért. Ezért az iskolában és a családban azonos nevelési elvek és módszerek szerint igyekszem nevelni. Azt szoktak nekem mondani: felemelő érzés lehet ilyen sok gyermek édesanyjának ieiini Ilyenkor ígv válaszolok: való ban, nagyon felemelő érzés, de csak akkor, ha tudatában vagyunk annak, hogy mire vállalkoztunk. Nem elég ugyanis a gyereket megszülni, a neveléséről a születése pillanatától következetesen gondoskodni kell. Aki jól akarja nevelni a gyermekét, annak a nevelésre mindig időt kell szakítania, az soha nem lehet fáradt, soha nem lehet következetlen. És egy lényeges dologról, a személyes példamutatásról sem szabad megf el edk eznü nk.

Szokványos kérdés a legutol só: Elégedett az életével?

— Pedagógus lettem és tízen egy gyermek édesanyja. Mind keltő hivatás, mely gondokkal, felelősséggel jár. De ha még egyszer újra kezdném az életemet, semmit sem csinálnék másképp!

SÁG! TÓTH TIBOR

NEM. h PERIFÉRIÁN

Az értékelő taggyűlés a megszokott mederben folyt. Üdvözlések, e napirend javaslatának jóváhagyása, a.z elnöki beszámoló. Mayer Józsefnek, a Szlovákiai Rokkantok Szövetsége somorjai (Samorín) helyi szervezete elnökének első mondatai azonban megkülönböztetett figyelmet parancsoltak:

— A sors úgy hozta, hogy az élet perifériájára kerültünk, de nem akarunk és nem Is fogunk a társadalom perifériájára kerülni. Dolgozunk, minden erőnkkel igyekszünk hasznos, cselekvő tagjai lenni társadalmunknak.

jegyzetfüzetem ben a Iáhúztam Fiissy Károly n ak a vitában elhangzott szavait is:

— Kivétel nélkül munkáséin, berek vagyunk. nem bírtuk, ma sem bírjuk a tétlenséget. Erőnkhöz mértén dolgozni akarunk.

Az itt ülő emberek célját fo- 1979 galmazta meg.

— Az elmúlt évben erősödött XO. 24. meg a helyi szervezetünk. Korábban amolyan szalma Iá ngsze5

rű fellángolások voltak, ma már viszont az egyéni törekvések közösségi erővé kovácsolódtek. Jelenleg miin tégy száz- hatvain tagunk van, va iaimeny- nyien rokkantak, s mindany- nyian dolgozná, bizonyítani akarnak.

Az elnök büszkéd meséli, hogy többek között vasat és más hulladékanyagot gyűjtöttek, vá rosszépítési in un Teákban vettek részt, s az egyik parkot gondozzák egész éven át. A tagság e munkák és a közös kirándulások sorain acélozódott igazi közösséggé.

— Mi talán még jobban érezzük, mennyire nélkülözhetetlen a szeretet és a gondoskodás az ember életében — mondja Mayer József. — Ezért is vállaltunk patronát üst a somor- jaii gyermekotthon fölött. Rendszeresen elvisszük kis lakóit moziba, aztau cukrászdába, így is próbáljuk legalább részben pótolni a szülői szeretet hiányát.

Elszántság, lelkesedés fűti 'szavaikat. Ezéri nekik talán még jobban fáj, ha akadnak, akik nem méltányolják segítőik ész seig ükét. Az idéin például társadalmi munkában az egyik szombaton a helyi földműves szővet kezelnek a paradicsom

szedésénél akartak segédkezni mintegy hatvanén. Mindent megszerveztek, aztán péntek este kaptak az értesítést, nem tartanak igényt a segítségre.

Megpróbálkoztak a szőlőszedéssel is, de itt meg azzal utasították vissza őket, hogy ne két-három napra jelentkezzenek, hanem legalább két hétre, mert az első napokban minden idénymunkás csak a szájába rakja a szőlőt...

Arra kértek, ne írjam meg, mert ezek apró ügyek.

Panaszt azonban nem hallottam egesz este. Tervekről, javaslatodról, annál inkább. Még többre is képesek vagyunk — ez a gondolat csengett ki minden felszólalásból.

Az újságírónak mindig hevesebben dobog a szíve, ha őszinte, lelkes emberekkel találkozik Mint ezen az értékelő gyűlésen is. Ezek az emberek nem törődnek bele a sorsukba, tett vágyuk, lelkesedésük nem rokkant meg. Elérték a legszebbet: van értelme, soksok célja az életüknek.

Sz. J.

Procházka István jelvétele

Ta iá i hozások

Már ötödnapfa nyirkos köd tartja fogva a várost. Tompa szürkeség mindenütt. Evvégi fáradtság. A Dóm melletti két óreg tujafa is megkopaszodva üli. Mintha nem is élne.

Csörömpölve húz el mellettem egy villamos. Mennék át a zebrán, de észreveszem a járdaszigeten* Pistát két gyerekével. Liheg. A villamosra futott, de nem érte el. Hozzá juk megyek. Pistával egy faluból származom. Mindketten közel egy évtizede lakunk Kassán. (KošiceJ. Igaz, na gyón ritkán látjuk egymást.

— Az óvodából jövünk — mondja. — Látod így van ez minden nap. Reggel hatkor már viszem a két lányt és estefelé öt körül hozom haza őket. fa, te nem is tudod, van már egy fiam is. Ö az anyja gondja. A város másik végébe hordja bölcsödébe. A lakónegyedünkben már-nem jutott neki hely.- És ezenkívül mi áiiág? Hogy vagytok?

— Mit mondjak? Sok a gond. Nem járunk sehová. Itt vannak a gyerekek, a munka után velük kell törődni. Öszin tén mondom, sokszor az 'idő bol még arra sem futja, hogy rendesen kitakarítsuk a lakást. No, de azért nem panaszkodom. Az a szerencsém, hogy jó munkahelyem van, szépen keresek,

— Barátok már vannak?

— Van egy két. ismerősünk, de azt nem mondhatom, hogy barátok lennénk. Tudod, az az igazság, ha van egy kis időnk, akkor inkább hazamegyünk a szüléimhez. Fene tudja, hoau miért, de én nem tudom iga zán kassainak érezni maga mat.

Pist'a hegesztőként dolgozik a Kelet szlovákiai Vasműben. Huszonkilenc éves. Fején már több az ősz hajszál, mint a fekete. Mióta Kassán laknak a feleségét még egyszer sem láttam. O a lakdskezelőségen dolgozik.

Péter régi kassai, de volt egy időszak, amikor közös albérletben lakiunk a főváros- ban. Ekkor nősült meg. Felesége, Zsuzsanna u Nyitrai Pedagógiai Főiskola utolsó évfolyamát végezte. Hogy visszajöttek Kassára annak tulajdonképpen két oka van. Az egyik, hogy itt kaptak lakást, a másik, hogy Kassához mégiscsak közelebb van Kövesd. Kövesd meg azért fontos, mert Zsuzsa szülei ott laknak.

Péter most már évek óta hivatásos népművelőként dolgozik a Kassa-vidéki járásban, de figyelemre méltó az a munka is, amit szabad idejében a CSEMADOK-ban végez. Zsuzsa amellett, hogy tanít, amatőr színjátszó. Ök tehát a megtestesítői annak a családnak, amely a napi nyolc óra ledolgozásán kívül is igyekszik tartalmas társadalmi, közösségi életet élni. Jóllehet, sajátos módon ennek kénytelenek megfizetni az árát. Hatéves kislányukat eddig például nagyobb részt a kövesdI nagyszülők nevelték. Volt úgy, hogy sokszor hetekig nem látták egymást és ez bizony egyiküknek sem volt jó. Hogy hogyan lehetne ezt ideá- lisabbá tenni? Nos, ezt megválaszolni jelenleg még maguk sem tudják. Abban viszont egyetértenek, hogy kislányukra a jövőben nagyobb gondot kell fordítaniuk.

Gyulával a Priorban futok össze. A gyermekcipők között válogat. Hívom, hogy jöjjön egy kávéra, hiszen úgyis ritkán tudunk elbeszélgetni. Vonakodik, hogy ezt kell még megvenni, azt kellene még megnézni, de aztán mégis ve lem jön. Gyulát még az alapiskolából ismerem. Az egyik legjobb tanuló volt. Később el is végezte az építészeti főiskolát és ma a város legna-. gyobb építőipari vállalatánál tervezőként dolgozik. A felesége is ennél a vállalatnál titkárnő. Két fiú gyermekük van. Csaba négy-, Zoli kétéves mii lőtt.

Hiányoznak a nagyszülők, a rokonok — mondja elgondolkodva Gyula — bizony nálunk is ritkán nyit be valaki az ajtón. Mi — mármint a feleségem és én — az elfoglaltságunk miatt ezt még, el is viselnénk, de a gyerekek már nehezebben. A család csak este a hétvégeken van együtt. Persze ekkor kell elvégeznünk az otthoni munkát is és hát bevallom, a gyermeknevelésre nem sok idő jut. Keveset beszélgetünk a gyerekekkel, a szókincsük

ezért gyér. Nem szólva arról, hogy a beszédtanulás nekik, kettős megterhelés, hiszen a bölcsődében szlovákul beszél nek hozzájuk, vagyis két nyelvet tanulnak egyszerre.

— Tavaly karácsonykor ha zamentünk a szüléimhez. Otthon voltak a testvéreim, szó val az egész család. Képzeld mit mondott Csaba este a vacsoránál? Odabujt a nagy any jahoz és azt súgta a fülébe:

— Jó lenne, ha mindig ka rácsony lenne.

— Hát ezt miért gondolod?

kérdezte anyám.

— Mert akkor mindig ilyen sokan lennénk — válaszolta Csaba.

— Meg itt van Zoli. Már ö is gagyog. Nyáron történt, vihar volt és zengett az ég. Felemelte a kezét és így szólt: — Repülő. Hát nem megdöbbentő még beszélni sem tud rendesen, de a repülőről már vannak ismeretei. Igaz, kacsát, tyúkot, tehenet — vagyis háziállatot még nem látott. Pedig a nagyanyja most is disznókat gondoz a szövetkezetben, sőt a járásban ők érik el a legjobb malacelválasztást, huszonkettőt egy anyakocától. No, de hagyjuk, nincs helye a siránkozásnak.

Lehangoltan, fáradtan vegyülök bele az utca forgatagába, a köd még lejjebb ereszkedett. A Dóm mellett már egészen elnyelte a két tu- jafát. Csak az Állami Színház előtt felállított hatalmas fenyőfa színes éaői sejtenek a ködbevegyült sötétségen. Retérek egy papírüzletbe Csillagszórót veszek. Örömöt akarok szerezni vele a lányomnak. Örömöt, közben arra gondolok: reggelre talán a levegő is megtisztul és még havazni is fog.

SZÁSZAK GYÖRGY