Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-12 / 267. szám, hétfő

MÁR MEGVÁSÁROLHATÓ Hiszek a könyvelt és a nevelés hatal­mában. mint a rettegés és gyűlölet ei­CHARUE CHAPLIN A néprajztudomány új kézikönyve BALASSA »VAN — ORTUTAY GYULA: MAGYAR NÉPRAJZ A magyar néprajztudomány területén az 1933—1937. között kiadott, néhány részletében még most is alapvető irodalmat ké­pező A magyarság néprajza megjelenése óta nem született újabb, összefoglaló jellegű ké zikönyv erről a témáról. Nem csoda tehát, hogy az ez év má­jusában napvilágot látott Balas­sa Iván—-Ortutay Gyula: Ma gyár néprajz című könyvét nagy örömmel fogadták mind a szakemberek, mind a nagykö­zönség. Ez a kézikönyv az első marxista igényű magyar nyelvű összefoglalás, amely eligazít a néprajz legfontosabb kérdései­ben. A könyvben a szerzők át­tekintést adnak a magyar nép­rajztudomány fejlődéstörténeté­ről és meghatározzák e tudo­mányág helyét és szerepét a mai társadalomijan. A bevezető tanulmányokban a magyar nép etnogenezisével, kultúrájának szerepével Euró­pában, a magyar etnográfiai csoportokkal, néprajzi tájakkal és szigetekkel ismerkedhet meg az olvasó. A kiadvány magvát alkotó részben a két kiváló tudós Ba­lassa Iván és Ortulay Gyula, a néprajztudomány eddigi ered­ményeire támaszkodva átfogó képet nyújt a hagyományos né­pi kultúra valamennyi ágazatá­ról, a társadalmi, az anyagi és a szellemi kultúráról, vagyis a magyar, népi műveltségről amely a keletről hozott alapo­kon épült, Közép-Európában alakult ki és szervesen kapcso­lódik az egyetemes európai műveltség fejlődésébe.. A társadalmi, anyagi és szel­lemi kultúra stílusjegyeinek fő kialakítója, hordozója százado­kon keresztül a parasztság volt, amely középkori kialakulásától kezdve anyagi és szellemi téren jórészt önellátásra kényeszrült, s így kialakífott műveltsége ke­vésbé volt kitéve más, idegen hatásoknak. Az első rész a társadalmi (szociális) kultúra kérdéseivel foglalkozik. A szerzők indoklá­sa szerint azért, mert a követ­kező hét részben tárgyalt „anyagi és szelfemi kultúra jobb megértéséhez a gyakorlat: ban szükség van a társadalmi, szociális műveltség alapismere­téhez“. Itt Ismerkedhetünk meg a legkisebb társadalmi egység­től, a családtól elindulva a vér- és mürokonságon keresztül a szomszédság elemzésével, a ma­gyar falvak és részben a mező­városok lakosságának rétegei­vel, a falu szervezetével, a ki­sebb nagyobb tájak, vidékek kapcsolódási lehetőségeivel. Ol­vashatunk a munkásvándorlá­sokról, a különböző egyházak történeti szerepéről az egyes magyar falvakban, a búcsúkról és a vásárokról is. A kötet legnagyobb részét az anyagi kultúra elnevezésű té­makör képezi. A népi építkezés­sel foglalkozó fejezet részlete­sen leírja a települések kiala­kulásának formáit, a különböző épülettípusok építésének mene­tét, a lakóházak és a gazdasági épületek szerkezeti felépítését és a házberendezést. Foglalko­zik a szakrális jellegű építmé­nyekkel is. Külön elemzi az egyes épületeknek, lakberende­zési tárgyaknak funkcióját, a ve­lük kapcsolatos szókáselemeket és hiedelmeket. Megismerkedhetünk az éle­lemszerzés főbb formáival, a gyűjtögetéssel, a földművelés­sel és az állattartással. A gyűj­tögetésnek más termelőtevé­kenységekkel szemben nem volt nagy jelentősége, kétségtelen azonban, hogy az élelemkiegé­szítésben komolyabb szerepet játszott. Az élelem megszerzé­sének egyik legfontosabb alap­ját a földművelés képezte, ame­lyet a magyarság a honfogla­lást megelőzően is ismert, s amely századunkig az egyik fontos, megélhetést biztosító foglalkozás. Az ezzel foglalko­zó fejezet bemutatja a földmeg­munkálással kapcsolatos mun­kafolyamatokat. a gabonafélék és a szántóföldi kapásnövények termesztésének, feldolgozásá­nak és felhasználásának mód­jait. Részletes képet kapunk a malmokról, s a magyar nép éle­tében mindig rendkívül nagy fontosságú szőlőtermelésről. Az állati' eredetű nyersanyag „meg­szerzési módja lehet gyűjtöge­tés jellegű, vagyis az ember csak elvesz, és nem gondosko­dik magáról az állatról, de le hét tenyésztés jellegű, amikor az állatot óvja, takarmányáról gondoskodik, a legjobb egyéde- ket továbbtenyésztésre kivá­lasztja. A méhészet, a vadászat és a halászat esetében mindkét fejlődési fokozatot megtaláljuk, míg az állattartással kapcsolat­ban már csak az utóbbiról be­szélhetünk." — szögezi le a szerző. Az anyagi kultúrát elemző fejezetben áttekintést nyerhetünk a népi táplálko­zásról, a népviseletek színes formáiról — az alapanyag elké­szítésétől a néj)viseleti eleme­ken keresztül a magyar népvi­seletek táji formáiig — és a népi díszítőművészet sokrétű alkotásairól is. A könyv harmadik részét a szellemi műveltség alkotja. Ki­fejezőeszköze és hordozója a nyelv, a zene és a tánc, ame­lyek szorosan hozzátartoznak a magyar nép etnikai jellegze­tességeihez. A szellemi kultúra tárgykörébe tartozó dramatikus hagyományok és a népszoká­sok a valóságban elválasztha­tatlanul egymásba ötvöződve él­nek. Ide soroljuk azokat a szo­kásokat, fontos ünnepeket, ame­lyek végigkísérik az emb^r éle­téi, úgyszintén az évközi és az egyes munkafolyamatokhoz kapcsolódó szokásokat. A néprajz problémáinak rész­letesebb, további tanulmányozá­sában jó útbaigazítást ad a könyvben található, témák sze­rint felosztott bibliográfia. A kötet színességét, varázsát és áttekinthetőségét emeli a gaz­dag képanyag. (Corvina Könyv­kiadó, Budapest — Madách Könyvkiadó, Bratislava, IQ79). TÖTH IZABELLA Nagykunsági krónika JEGYZET BELLON TIBOR KÖNYVÉRŐL Népi kultúránk felületes is­merői előtt is világos, hogy a magyar paraszti műveltség — a nyilvánvalóan szilárd egysége ellenére — több apró, helyi csoportból, lokális színfoltból tevődik össze. Ezen etnikai cso­portjaink létrejöttének, erede­tének magyarázata hosszasabb fejtegetést (sok esetben pedig bizonytalan, vitatható feltevése­ket is) igényelne; most hát elégedjünk meg azzal, hogy már a honfoglaló magyarság kultú­rája (és népi alapja) sem volt teljesen egységes, ehhez járult aztán még jó néhány néptöre­dék kulturális hatása a követ­kező évszázadok alatt. Nem csoda hát, ha napjainkban is fölfedezhetünk bizonyos külön­bözőségeket az egyes tájegysé­gek magyar népe között. Talán egyik legfontosabb — és legszebb — feladata nép­rajztudományunknak e kisebb etnikai csoportok komplex vizs­gálata, hiszen csak az alkotó­elemeket alaposan ismerve nyerhetünk pontos képet mai önmagunkról; arról, miből is jött létre műveltségünk egyik legfontosabb tartópillére: a szá­zadunkra kialakult népi kultú­ra. Ezeket a kutatásokat — mint annyi mindent — a magyar néprajztudomány nagy szerve­zőegyénisége, Ortutay Gyula szorgalmazta nagy intenzitás­sal; Tálasi István pedig nép­rajzkutatók nemzedékeit nevel­te föl ebben a szellemben, s oktatói tevékenysége lassan ka­matozni látszik. Itt elég utalni a két tanítvány, Kósa László és Filep Antal munkájára (A ma­gyar nép táji-történeti tagoló­dása) , amely úttörő jellegű ezen a területen. A budapesti Gondolat Könyv­kiadó is indított egy néprajzi sorozatot, amely az egyes, et- nográfiailag érdekes tájegysé­gek népi kultúráját mutatja be.» Ennek a kezdeményezésnek leg­utóbbi eredménye Bellon Tibor: Nagykunság című munkája. A néprajz divatját éli nap­jainkban, hálás témának tűnik hát egy tájegység népi kultú­rájának a bemutatása. Bellon Tibor azonban nem a könnyeb­bik végét ragadja meg a do­lognak. A népi kultúrának nem a reprezentatív, látványos je­lenségeit aknázza ki, hanem a tájegység — szürkébbnek látszó — mindennapjait mutatja be az elmúlt két évszázad tükrében. Teljesnek tűnő képet rajzol ez­által a nagykunsági ember élet­módjáról. Valóságos krónikás ő, aki — az okleveles, történe­ti anyagot messzemenően ki­használva — sokszor már-már túlságosan is földszagú sorok­ban állít emléket egy letűnt életmódnak. A nagykunsági em­ber hitvilágát bemutató fejezet­ben viszont talán nagyon is szabiidon engedi csapongani fantáziáját, ami aztán sajátos kontrasztot teremt az anyagl­és szellemi műveltség leírása közt. ' ■ n '- ® ® Rozmai tklui iwtfvw ľingkoszoru Mink nfpkttfttxAtk Mtdáfh KÚSA LÁSZLÓ: KOZMARING- KOSZORÜ, Madách Könyvküldő, 1979 Ara: 50.— korona. Jelentős, fontos, ’harminc éye nélkülözött könyvet vehet kéz­be az olvasó! A szerző, a nép­rajztudomány közismert szak­embere, dél szlovákiai gyüjtőút- jain számtalan magyar népköl­tészeti alkotást jegyzett le. Eb­ből, s a már mások által ko­rábban lejegyzett anyagból vá­logatta a kötetben megjelenő­iket. A terjedelmes és átfogó be­vezető tanulmány után áttekint­hetjük hazai magyar népkölté­szet üniket, annak műfaji és te­matikai gazdagságát a népdaltól a meséiig, a balladától a kiszá­molóig, mondókáig és lakodal­mi ritmusokig. ,, Európa-szer te megfigyelhető a népi kultúra Iránt megélénkült érdeklődés — mondja gyűjtése kapcsán a szerző. — Eltűnőben vannak a néphagyomány emlékei. Érhető, hogy az embereik mindinkább ragaszkodnak ahhoz, ami érték az utókor számára is. Közössé­gi jellegű kultúra ez, amely al­kalmas arra, hogy erősítse az embereik összetartozásának ér­zéséit. Aki ismeri, az az illető ■nép műveltségének mélyréte­geibe pillanthat bele.“ A kiad­ványt Varga Lajos Szlovákiai magyar tájak néprajzi motívu­mai című Mnóleummetszet-soro- zata teszi szemléletesebbé, tel­jesebbé. A munka első felét szinte tel­jességgel a történeti hatóerők, összefüggések megvilágítására szenteli, a kunok 13. századi Magyarországra költözésétől egész a 18. századig, a jászkun kiváltságok visszaszerzéséig. A történeti háttér megrajzolása után a nagykunsági ember élet­vitelét (földművelés, állattartás, társadalmi viszonyok stb.) jel­lemzi az utóbbi két évszázad távlatában. Ennél az elemzésnél már fontosabb szerephez jutnak a recens néprajzi adatok. A szerző vizsgálatainak egyik fontos célja volt megállapítani, mennyiben hasonlít, illetve mi­ben különbözik a Nagykunság népi műveltsége a Kárpát-me­dence magyarsága más csoport­jai kultúrájától. Ezzel kapcso­latban megállapítja, hogy „a nagykunsági paraszti sors és paraszti kultúra magában hor­dozza az általános, minden pa­raszti közösségre érvényes je­gyeket, de a táj adottságaiból és történetének alakulásából következően egyénivé, mással össze nem téveszlhetővé vált.“ Később azonban még hozzáte­szi: „Sokkal jellemzőbb az egy­ségesség, mint a különbözőség az egyes kistájak között.“ A kötetet gazdag fénykép­anyag egészíti ki, függelékként pedig megtalálja az érdeklődő a téma legfontosabb irodalmá­nak jegyzékét is. LISZKA JÓZSEF madárnak lenni M1K0LA ANIKÓ wiadadi Bábí Tibor író, költÓ, művész, dolga madách BABI TIBOR: IRO, KÖLTŐ, MŰVÉSZ DOLGA, Madái:h Könyvkiadó, 1979. Ara: 15.— korona. Bábi Tibort elsősorban a fel- szabadulás utáni szlováik iái ma­gyar költészet jelentős alkotó­jaként tartjuk számon. Bábi azonban harcos publicista is volt, néhány írását bízvást ne­vezhetjük vitairatnak. Az író, költő, művész dolga című kö­tet az irodalom- és művészet- kritikus Báibit mutatja be. A kötetbe a szerző reprezentatív publicisztikai írásai nyertek be­sorolást; az alkalomszerű írá­sok, néhány nekrológot leszá­mítva, nem szerepelnek benne. Bábi irodalmi publicisztikáját irodalompolitikái kérdések meg­válaszolása mozgatja, s ez még az olyan, az esszé műfaji kri­tériumait is kielégítő írásáról is elmondható, mint a Lőrincz Gyula munkásságát taglaló Tű nődés egy monográfiáin... A korszerűség és pártosság című írása ars poetica-szerű vallo­más, a szerző irodalomesztéti­kai nézeteinek summázata. A.' kötet jelentősebb írásai közé tartozik a Vladimír Mináč néze­teivel polemizáló Itt nemzetek élnek, amely az Irodaimi Szem­lében jelent meg 1966-ban. Ügy véljük, ez a posztumusz könyv hozzá jár uhhat Bábi Tibor mun­kásságának alaposabb megérté­séhez. MIKOLA ANIKÖ: MADÁRNAK LENNI, Madách Könyvkiadó, 1979. Ára: 9.— korona. A próza írónak is jeles, bár prózakötettel eddig még nem jelentkező Mikola Anikó az 1970-ben megjelent, új cseh­szlovákiai magyar költőrajt ki­bocsátó antológiában, az Egy­szemű éjszakában mutatkozott be verseivel. Eddig két kötete jelent meg: a Tűz és füst kö­zött (1973) s a Fák és hajók a szélben (1976). Oj gyűjteménye, a Madárnak lenni, a költészet­ben lejátszódó kristályosodás figyelemre méltó stádiumának látszik. Verseinek szerzője a mítosz és a látomás, az emberi kultúra két legősibb önkifeje­zési formája. Drámai hang, tragikus, de humánumért per­lekedő erő nyűgözi le bennük az embert. Kötetének második ciklusa, a Karnevál Tambobam­bában, műfordításokat tartal­maz. A Poesia Quechua (Collec- cion Litertura Latinoamericama, Havanna) című antológiából tol­mácsolt anyag szerves egységet alkot a Mikola-versek világával, melyből a teljes ember: az élő és a haló, a mosolyos és a könnyes, a harcait harcoló ha­jol ki az olvasó felé. VINCENT ŠIKULA: MESTE­REK, Madách Könyvkiadó, 1979. Ária: 25.— korona. Vicent Sikula novelláinak, elbeszéléseinek kötete után re­génytrilógiájának első részét, a Mesterek címűt veheti kézbe a magyar olvasó. A jeles szlovák író regénye a szlovák falu har­minc év előtti életét vetíti az olvasó elé. A könyv cselekmé­nye a második világháborúba visz bennünket, de Ši kula nem egy hősi, történelmi tabló fel­vázolását tartja feladatának^ hanem a háborút elszenvedő ki se m be r megra jzo Iá sá-t. Első - sorban a Guldánok, Karčimar- čikok érdeklik, akik élnek, dolgoznak, szeretnek, s mint­egy mellékesen véleményt mondanak a világról, politiká­ról, háborúról, s mindarról, ami az életükkel kapcsolatos. Alakjai — úgy hinnénk — csak fecsegnek, de Sikula éppen ab­ban utolérhetetlen, ahogyan szereplőivel szinte észrevétle­nül mondat ki fontos igazságo­kat. S a kimondottak hitelét erőteljes lírai realizmus: szí­nes jellem- és környezetrajz biztosítja. A szlovák irodalmi életben megjelenésekor nagy visszhangot kiváltó regényt Tóth Elemér fordította. liitíiiiíiiiiíi m 1979. XI. 12. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents