Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)
1979-11-28 / 281. szám, szerda
JAVÍTÓ SZÁNDÉKKAL r eretek utazná, országot £ 7 járni, ismerkedni a nép- “ pel és azzal a hatalmas művel, amelyet e nép három és fél évtized alatt alkotott. Nem a városokat, inkább a falvakat járom, mert érzésem szerint itt történt a legnagyobb változüs nemcsak az életszínvonal emelkedésében, hanem az emberek gondolkodásvilágá- ban is. S ami a leginkább megnyugtató: a gondok, a tennivalók is őszinte szándékkal fogalmazódnak meg. így történt ez a minap Sáróban (Sárovce) is, amikor leültünk beszélgetni Kajtár Ernővel, az efsz üzemi pártszervezetének fiatal elnökével, Alojz HaniC mérnökkel, a szövetkezet elnökével és Schwarcz Lászlóval, az ellenőrző bizottság elnökével, pártbizottság! taggal. Láttam, nehezükre esik beszélgetni arról, ami már úgyis a múlté. — Nem érdemes azt már bolygatni* lezárt ügy. A kedélyek nagyjából lecsillapodtak — mondja az efsz elnöke. — A tekintetük viszont arról árulkodik: beszélni kell, de ki kezdje? Végül is a pártelnök vállalja a válaszadást telített kérdésemre, hogy az egyesülés után miért lazult meg a munkafegyelem és romlott le a gazdasági eredmény a sárói föídmüvesszövetkezetben? — Igazatok van, ha hallgattok. Nekem illik erről nyilatkoznom, hiszen akkor az édesapám volt a szövetkezet elnöke. — Engedd meg, hogy tovább én folytassam — szól .közbe Schwarcz László. — Kajtárt a környéken mindig hozzáértő, jó szakembernek ismerték el, ez a vélemény ma is róla. De az egyesülés után egyre hidegült körülötte a légkör. Nagy volt a széthúzás, intrikákat szőttek ellene. Kajtár egyedül nem tehetett semmit. A párt- szervezet is meggyengült, hiszen az egyesülés után mind a négy községnek megmaradt a saját pártszervezete, s mindegyik a nTaga vélt Igazát hajtogatta, ahelyett, hogy összefogtunk volna. Az eredmény? 1977-ben már hatmillió korona ráfizetéssel zártuk az évet, meglazult a rend, a munkafegyelem. Ekkor kezdtünk többen ébredezni, hogy ez így nem mehet tovább, itt tenni kell valamit. — Döntés született, — vette át a szót újra a pártelnök —, hogy a négy pártszervezetet egyesíteni kell és legyen egy nagy, ütőképes üzemi pártszervezet, csak így tudjuk biztosítani a párt vezető szerepét, és ezáltal javítani a gazdasági eredményeket. Az üzemi párt- szervezet létrehozását egy közös vezetőségi gyűlés jóvá is hagyta. A párttagságtól is megkaptuk a szükséges támogatást. A pártelnöki tisztségre engem javasoltak. Ez, megvallom, meglepett, s igen nagy megtiszteltetésnek éreztem a tagság bizalmát, tisztában voltam aa ezzel járó felelősséggel is, mégis elvállaltam. De az, hogy ki legyen a szövetkezet üj elnöke, továbbra is nyitott kérdés maradt. Végül abban egyeztünk meg, hogy az efsz új elnöke olyan valaki legyen, aki távol lakik tőlünk. — így kértek fel engem, hogy vállaljam el Sáróbari az eifsz elnöki tisztségét. Gondolkodási időt kértem, hiszen nekem jó állásom volt, én voltam az Oroszkai szövetkezetben a termelésű főmérnök. Aztán jöttek az ilyen-olyan tanácsok, hogy ne fogadjam el az elnöki tisztet, mert beletörik az én bicskám is. De ha mégis elvállalom. akkor az ágazatok vezetőit is más faluból hozzam, fin döntöttem, és már két éve elnök vagyok, de csak egy űj embert hoztam a szövetkezetbe vezetőnek, és eddig még nem tört bele a bicskám — mondta most már derültebb arccal Alojz Hanič mérnök. — Hogy csinálta? — Nem én csináltam, hanem közösen; az üzemi pártszervezet 118 kommunistája nagy segítségemre volt. Nyilvános pártgyűlést hívtunk össze, kértük a tagság türelmét és támogatását. Megértettük velük, hogy a szövetkezeit jövőjéről van szó, amely az övék is, és a boríték csak akkor lesz vastagabb fizetéskor, ha a gazdasági eredmények is javulnak. — Valóban a szövetkezetben dolgozó kommunisták példamutatása nélkül nehéz lett volna helyre billenteni a gazdasági egyensúlyt — szól közbe újra a pártelnök. — 1978-ban már négymillió korona nyereséggel zártuk az évet. így a tagság bizalma is megnőtt az új vezetőség iránt, és számunkra ez volt a leglényegesebb. Ma a termelés minden ágazatában biztosított a párt vezető szerepe, és megszületett a valóban kollektív vezetés a párton és a szövetkezeten belül is. Ez nem az én érdemem, sem pedig a szövetkezet elnökéé, hanem mindannyiúnkké, akik e szövetkezetben dolgozunk. — Ez azt is jelenti, hogy ma már minden rendben van? — A vezetésben, az összefogásban és az egyetértésben igen. A közös akarat megnyilvánulása az is, hogy ma már nemcsak a párttagok, hanem a pártonkívüli dolgozók döntő többsége is igényli a rendet és a fegyelmet a szövetkezetben. Gond, tennivaló, persze, akad bőven. Sok még a rejtett tartalékunk, ezeket is célratörőbben kell kihasználnunk. Legsürgetőbb feladat a termelési módszerek korszerűsítése, ehhez pedig pénz és idő kell — magyarázza az élsz elnöke. — Az eredményesebb és a hatékonyabb gazdálkodási feltételek megteremtéséért mit tettek még? A választ tömören újra az efsz elnöke adja meg: — . Megkezdtük a korszerű istállók építését, erre eddig négymillió koronát költöttünk, folyik a régi istállók átépítér se is. — Ebből az is kiderül, hogy a korszerűsítés terén az állattenyésztésben a legnagyobb a lemaradás. — Nagy a lemaradás, sajnos, a gépesítésben is. Egy sor új gépet kell vásárolnunk. Égetően szükséges a géppark felújítása és javítóműhely építése is. Fontossági sorrendben feltétlenül a harmadik helyre kívánkozik a szociális berendezések és a fiatalok számára az új lakások építése, ha azt akarjuk, hogy mind több fiatal maradjon a szövetkezetben. — Jelentős feladatok fogalmazódtak meg a jövőre vonatkozóan. Lesz-e mindenre elegendő pénz? — Ezt csak állami támogatással oldhatjuk meg — feleli a pártelnök. — S az idei gazdasági év? — A tavaszi hosszan tartó aszály a mi szövetkezetünk tervébe is alaposan beleszólt. De azért az idén sem zárjuk ráfizetéssel az évet — válaszolta derűlátóan az efsz elnöke. Van a Sáróban történteknek egy megszívlelendő tanulsága. Az eset arra hívja fel a figyelmet, hogy igazán eredményesen gazdálkodni a szövetkezetekben is csak úgy lehet, ha a gazdasági vezetés egységes, és ha minden poszton biztosított a párt vezető szerepe. TÖRÖK ELEMÉR----------- Kommentáljuk J---------SE RKENT ÍS KÉNYSZERÍT Azt mondjuk, az állásfoglalás és a cselekvés egy bizonyos .szemléletet is kifejez. Ha például egy termelési-gazda sági egység vezetője a termelés növelését és a minőség javítását évek óta kizárólag új beruházásokkal akarja megoldani — ez is egy szemlélet hatása, jelzi a rugalmatlanságot, az áj követelmények meg nem értését. Gazdasági gyakorlatunkból jól ismerjük a bővös kört: ha nem készül el határidőre a beruházás, nem kezdhetik meg a tervezett időben a termelést, így termékeink sem juthatnak el határidőre más üzembe, ami további prohlémákat okoz. Minderre azért kerülhetett sor, mert — eltekintve az objektív okoktól — még mindig vannak, akik azt vallják; új üzemet kell építeni ha kiváló minőségű terméket akarunk gyártani. Márpedig nem ez az egyedüli útja a minőség javításának. Felhívta erre a figyelmünket a XV. pártkongresszus, majd ezt követően a központi bizottságok ülései is. Évek óta ismertek a beruházási gondjaink, nem lehetünk elégedettek az állóalopok kihasználásával és hatékonyságával sem. A nemzeti jövedelmünknek 32—33 százalékát beruházásokra fordítjuk, ezt az arányt tovább nem növelhetjük. A hatodik ötéves terv első három évében nem teljesítettük az állóalajpok létrehozásának tervét, a hiány 9 milliárd korona. Ugyanakkor nem sikerült megfelelően csökkenteni az építési határidőt, márpedig ez kongresszusi határozat. E tények kényszerítenek arra, hogy sokkal határozottabban hozzáfogjunk az üzemek korszerűsítéséhez, a gépi berendezések felújításához, azokat a beruházásokat helyezve előtérbe, amelyek gyorsan megtérülnek, amelyek a minőség javulását eredményezik, s elősegítik a nyersanyag-behozatalunk csökkentését. A korszerűsítés és o gyártmányfejlesztés terén az utóbbi évtizedben észleltünk néhány eredményes nekilendülést, de tervezett folyamatról Szlovákiában csak 1974-től beszélhetünk. Az SZSZK Iparügyi Minisztériuma a termelő reszortokkal és a kereskedelemmel együtt dolgozta ki a gyártmányfejlesztés ötéves terviít. Ezt a tervet a követelmények szerint, figyelembe véve a keresletet, évente módosítják. Ennek a tervszerű munkának folyamatosan beérnek az eredményei. Ma már a bútor- és textiliparban 12—13 százalék az innovált termékek aránya. A Slovakotex termelésigazdasági egység, a divatújdonságok és luxuscikkek 28 szá zülékát újítja fel az idén. Az elmúlt években Szlovákiában a piaci termelésnek 5,8—9,1 százaléka származott gyártmányfejlesztésből. Ha azt vesszük alapul, hogy mikor kezdték tervezni ezt a folyamatot, akkor ez az arány határozottan jónak mondható. Ha viszont a keresletet és a megnövekedett minőségi igényeket nézzük, okkor van pótolni valónk. Ma még nem serkentjük eléggé hatékonyan az üzemeket a társadalmilag szükséges korszerűsítésre és gyártmányfejlesztésre. E téren is változásra kerül sor. Szólt erről Leopold Lér szövetségi pénzügyminiszter is az elmúlt héten egy kerekasztal-beszélgetésen. Hangsúlyozta, hogy vállalataink egyik legégetőbb gondja a minőség javítása. „Eddig nálunk az anyagi ösztönzés rendszerében nagyobb figyelmet kapott az aktív ösztönzés, ugyanakkor a másik oldal, az elégtelen minőségért és a károkért való felelősségrevonás, megrovás — az anyagi kényszerítő erő — nem érvényesül kellő mértékben. A jövőben a rossz minőség okozta károk értékét teljes egészében levonják azokból a teljesítménymutatókból, amelyek alapján kiszámítják a bérszabályozóikat, valamint abból a nyereségmutatóból, amely meghatározza az anyagi ösztönzők alapjába juttatott pénzeszközöket“. Olyan jelentős intézkedések ezek, amelyek megfelelnek a minőséggel kapcsolatos problémák társadalmi fontosságának. S elősegítik a korszerűsítés és a gyártmányfejlesztés ütemének gyorsulását is. CSETÖ JÁNOS FEJLESSZÜK TERMÉKEINK EXPORTKÉPESSÉGÉT Andrej B a r č á k, a CSSZSZK külkereskedelmi minisztere a Rudé právo november 22-i számában összegező cikket közölt külkereskedelmünk Jeladatairól. Nyilvánvaló, hogy az írásban jelvetett gondolatok nemcsak a külkereskedelmi dolgozókra vonatkoznak, hanem — és talán elsősorban — azokra a termelő üzemekre és vállalatokra, amelyek export j eladat o- kat teljesítenek. Andrej Barčák írásának leglényegesebb gondolatait az alábbiakban közöljük. Népgazdaságunk dinamikus fejlődésének egyik legfontosabb előfeltétele — amint azt a CSKP XV. kongresszusa is leszögezte —, a csehszlovák népgazdaságnak a nemzetközi munkamegosztásba történő aktívabb bekapcsolódása. E követelménynek a gyakorlatban csupán úgy tehetünk eleget, ha emeljük népgazdaságunk exportképességének színvonalát ha állandóan növeljük a külkereskedelmi forgalmat, s ha külkereskedelmünk és termelésünk rugalmasabban reagál a világpiac követelményeire. Ha e szempontok alapján értékeljük a hatodik ötéves tervidőszak eddig eltelt éveit, akkor meg kell állapítanunk, hogy az új minőségi követelményeknek nem tettünk minden tekintetben eleget. A kapitalista világ fejlődésére az 1976—1979-es években az infláció, a gazdasági növekedés alacsony üteme, a munka- nélküliség további növekedése volt jellemző. Ugyanakkor tanúi lehettünk annak is, hogy a kapitalista országok nemzetközi gazdasági kapcsolataiban is jelentős nehézségek merültek fel, mindenekelőtt az ipari és a fejlődő kapitalista országok viszonylatában. A kapitalista világpiac az években az árváltozások nsübdik szakaszának hatása alatt fejlődik. Ez a szakasz a hetvenes évek első harmadában a nyersanyagok és az energia- hordozók árának lényeges változásával kezdődött. A kereskedelmi politikában is egyre több a probléma, s az utóbbi időben protekcionista megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi. E változások hatása alól a KGST-tagországok sem mentesülnek, tehát népgazdaságunk fejlődését is jelentősen befolyásolják. A KGST-tagországok közössége azonban megtartotta gazdasági fejlődésének gyorsabb ütemét és egyenletesebben is fejlődik. A kapitalista gazdaság számos válságjelenségének negatív hatását is sikerült kiküszöbölni. Csehszlovákia az utóbbi években sikeresen megtartotta a világkereskedelemben és a világ ipari termelésében kialakított részarányát. Igaz, a külkereskedelmet kissé gyorsabban fejlesztettük, mint a népgazdaság egészét, de lassabban a világkereskedelem növekedésénél. Amíg a világkereskedelem növekedésének átlagos évi üteme kb. 7 százalék volt, a mi külkereskedelmünk évenként és átlagosan valamivel több mint 6 százalékkal növekedett (állandó árakban számítva). Ha folyó árakban számolunk, külkereskedelmi forgalmunk az 1976—1978-as időszakban évenként átlagosan 10,6 százalékkal növekedett, míg a világkereskedelem évi növekedése átlagosan 13 százalékot tett ki. A külkereskedelmi tervet az 1976—1978-as időszakban egészében véve teljesítettük. A növekedési ütem összhangban volt a tervvel és a CSKP XV. kongresszusán kitűzött feladatokkal. Tehát a külkereskedelem növekedése gyorsabb volt a nemzeti jövedelem növekedésénél. Emellett a szocialista országokkal folytatott külkereskedelem gyorsabban növekszik a nem szocialista országokkal folytatott külkereskedelmünknél. Jelentős problémát okoz azonban, hogy a gépek és berendezések vonatkozásában —• főleg a nem szocialista országokba irányuló export terén —• nem teljesítjük a kiviteli tervet. Emiatt romlik gépexportunk helyzete, és a hiányt más termékek kivitelével kell pótolnunk. Csak jobb termékért kapunk többet Nyilvánvaló, hogy külkereskedelmünk eredményeire, különösen az utóbbi években hatottak a világgazdaságban érvényesülő árjelenségek. Az utóbbi időszakban rohamosan növekedett a kőolaj, és lényegében az összes nyersanyag ára. Mindez gazdasági tényezőkkel függ össze, amelyek között döntő jelentőségű, hogy a nyersanyagfogyasztás állandóan növekszik, és hogy a készletek korlátozottak. Az is lényeges tényező, hogy a nem szocialista országokban gyorsul az infláció, így állandóan drágul a nyersanyag. Ugyanakkor a késztermékek ára — és ez világjelenség — lassabban növekszik a nyersanyagokénál. Ez a mi gazdálkodásunkat is erőteljesen érinti. A hatodik ötéves tervidőszakban például a nem szocialista országokba irányuló exporttermékeink árai (1975-höz képest] 15 százalékkal növekedtek. Az importárak növekedése ugyanekkor 22, a nyersanyagáraké pedig több mint 27 százalékot tett ki. A szocialista országokkal folytatott külkereskedelemben szerződéses árakon vásárolunk, itt tehát nem jut szerep a spekulációval és konjunktúrával kapcsolatos áringadozásoknak. A szocialista országokból lényegesen alacsonyabb árakon vásárolhatunk nyersanyagot, mint a kapitalista országokból. A nem szocialista országokban érvényesülő kedvezőtlen árviszonyok hatását elsősorban a termékek műszaki színvonalának és minőségének fejlesztésével küszöbölhetjük ki hatásosan. Számos iparilag fejlett ország már 1974-től abból az alapelvből indul ki, hogy a világszínvonalú és az átlagos színvonalú termékek ára közötti különbözet állandóan növekszik. A hatvanas évek végén a rendkívül igényes és a kevésbé igényes gépipari termékek kilogrammonkénti árának aránya 1:20 volt (főleg a rendkívül kutatásigényes elektronikában). A hetvenes, évek közepén ez az arány már 1:70 volt. A szerszámgépeknél az említett arány 1:3-ról l:12-re változott. Napjainkban tehát csak a magas műszaki színvonalú termék adható el jó áron, és csakis az ilyen gyártmányokra nincsenek rossz hatással a megromlott értékesítési viszonyok. A közepes és a gyenge minőségű termékeknek nincs helye a világpiacon, illetve az ilyen termékek csak jelentős árengedményekkel értékesíthetők. És napjainkban már nemcsak a formatervezéstől, a műszaki színvonaltól és a használhatóságtól függ a termék ára, hanem a minőségtől, a megbízhatóságtól, a szervizszolgálat színvonalától, a választék teljességétől és nem utolsósorban a kereskedelmi erkölcstől is. Ezek a tényezők konjunktúra idején 10—25, konjunktúra-csökkenés idején pedig 15—40 százalékos árcsökkenéshez is vezethetnek. Az exportprogramokba ezért olyan termékeket iktattunk be kiemelt mértékben, amelyeknél a nyersanyag értékesítési aránya kedvező A gépexport hatékonysága — döntő tényező Egyes szerszámgépek, textilipari gépek, bőrfeldolgozó berendezések, építőipari és útépítő gépek exportjában kiváló gazdasági eredményeket érünk el. Ezekben az ágazatokban színvonalas a nyersanyag hasznosítása. Más területeken azonban — a kábelgyártásban, a fogyasztási elektrotechnikai ipar jelentős részében, a személygépkocsi- és traktorgyártásban — nem kielégítő mértékű a nyersanyaghasznosítás, illetve az exporthatékonyság. Számos helyen már pozitív eredmények születtek a helyzet 1979. XI. 28.
