Új Szó, 1979. november (32. évfolyam, 258-283. szám)

1979-11-26 / 279. szám, hétfő

OLVASÓPRÓBA avagy Feljegyzések egy előadás születéséről A munkaerő-vándorlás bizo­nyos fokig természetes jedenség szinte minden munka­területen. De ha túllépi azt a bizonyos fokot, sőt, messze meghaladja, mint a kuiturális- népművelő szférában, akkor már negatív jelenséggé válik, kihat a munka minőségére és egyúttal figyelmeztet is: vala­mi nincs rendben. Kulturális dolgozókkal, nép­művelőkkel folytatott beszélge- tósek nyomán megpróbáljuk most kijelölni a nagymérvű munkaerő-vándorlást kiváltó legfontosabb okokat, úgy, ahogy azokat az illetékesek látják, ugyanakkor eltekintünk az olyan szubjektív mozzana­toktól, amelyek nemcsak erre a területre jellemzőek, szinte mindenütt előfordulnak. Nincs szándékunkban rangsorolni az okokat, valamiféle alá- és fölé­rendeltségi viszonyba állítani őket, ugyanis együtt ható okok. Éppen e miatt alakul ki nem éppen kedvező — kívülre a nö­vekvő m un ka erő - vá n d óriásban megnyilvánuló — helyzet. A FELSŐBB SZERVEK ÉS A NÉPMŰVELŐK KAPCSOLATA Anélkül, hogy fölnagyíla- Jlánk a felsőbb szervek és a népművelési központok, műve­lődési házak (vagyis gyakorla­tilag az ezekben alkalmazot­tak) közötti kapcsolat jelentő­ségét, meg kell állapítanunk, hogy éppen e kapcsolat szint­jén találkoznak a vélemények. Az egyik kerületi népművelési központ igazgatója így vázolta föl a helyzetet: „A felsőbb szervek részéről manapság is az a felfogás, mintha a hoz­zánk hasonló intézmények és szerepük nagyjából azonos len­ne a szolgáltatóipar szerepé­vel. Általánosan uralkodó vé­lemény, hogy az olyan felada­tok, mint például a plakátok készítése és elhelyezése, vala­mint számos más, kimondottan műszaki jellegű vagy karban­tartással kapcsolatos feladat a kult urá 1 i s- n é p m íí v elés i i n té z ­mény dolgozójának a feladat­körébe tartozik. A dolgozó nemcsak hogy ilyen feladatokat kap, de még a felelősségei is átvállalja a zavarmentes lebonyolításért. Meg kell mondanunk, hogy a népművelő feladatköre ponto­san körülhatárolt. Ennek dacá­ra olyan paradoxonoknak va­gyunk a tanúi, hogy például a felsőbb szervek egyik olda­lon elsődlegesen politikai te­vékenységnek tartják a népmű­velést, a másik oldalon viszont oiyan munkákkal terhelik meg a népművelőt, amelyek egyér­telműen a szolgáltatások kö­rébe tartoznak; és e szervek nem egyszer a szó szoros ér- feilimében direkte járnak el: bárminemű visszautasítást vagy esetleges ellenvetést úgy értel­meznek, mint a tehetségtelen- ség megnyilvánulását, mi több: az adoU dolog »politikai jelen­tő ség ének« a meg nem érté­sét.“ E gy művelődési otthon volt igazgatója, (harminc év gyakorlat után): Nem csoda, hogy a városi és helyi nemzeti bizottságok némely tisztségvi­selője szolgának tekinti a nép­művelőt. Az ilyen hozzáállásra aztán különösen az a fiatal­ember reagál érzékenyen, aki Bizonyos elképzelésekkel jön a pályára — hiszen nem egy esetben megtörténik, hogy kü­lönböző szolgáltatásokat (egé­szen a vendéglátás megszerve­zéséig, amikor látogató vagy küldöttség érkezik a hnb-re), melyek nem tartoznak a fel- a4atkörébe, »azonnaI« kell el­végeznie, hagyja a saját dol­gát, előre eltervezett munká­ját. Ha netán tiltakozik, a2 •erősebb helyzeti előnyét« ér­vénýešítifi véiíe szemben. To- vábhi eléggé gyakori jelenség H művelődési otthon igazgatója és a vnb vagy hnb elnöke kö­zötti rivalitás, aminek pedig nem lenne szabad előfordul­nia, hiszen csak a szoros együttműködés hozhat hasznot a közösség számára.“ Kerületi népművelési köz­pont főiskolai végzett előadó­ja. (kilenc év tapasztalatával/: „Nem érzem eléggé munkám társadalmi elismerését. Hangsú­lyozni szeretném, nem csupán az anyagi megbecsülésre gon­dolok. A felsőbb szervekhez fű­ződő kapcsolat alapján az a be­nyomásom, hogy bennünket csak szervezőknek és »ügyin- tézőknek« tartanak, ez pedig rossz érzéseket váll ki az em­berben. Más szervezetek, intéz­mények is eszerint tekintenek ránk mint csupán felelősökre egy-egy rendezvény megszerve­zéséért. és nem úgy, mint szakemberekre, akiknek joguk lenne (társadalmi szerepükből, g y akor.l a t i fel készül t ségük bő 1, szakképzettségükből is adó­dón) hozzászólni a megvalósí­tás hogyanjához és a tartalom­hoz Ezt a jogot gyakran meg­tagadják tőlünk." KÁDEREK ÉS MUNKAFELTÉTELEK Neon mondhatjuk, hogy a népművelés iránt, mint hivatás, foglalkozás iránt, valamit túl nagy lenne az érdeklődés. Nemcsak a szakképzett népmű' velők helyezkedhetnek el ezen a pályán, hanem mások is, sőt köztük olyanok, akiknek hiá­nyos a műveltségük. Hogy egy 1? éves lány, érettségi nélkül művelődési ház igazgatója; vagy, hogy a szakmáján kívül más képzettséggel nem rendel­kező autószerelő a jnb kultu­rális osztályának szakfelügye­lője — bizonyára a szélsősé­ges esetek non plus ultrája, mégis sok tekintetben jellemzi 'a helyzetet, vagyis azt, hogy a munkaerőhiány következté­ben olyanok is elhelyezkedhet­nek, akiknek a jó szándékon kívül semmi másuk nincs, leg­alábbis kezdetben. A jó szán­dék meg kevés azokhoz a fel­adatokhoz, körülményekhez ké­pest, amelyek még a szakkép­zett népművelők erejét is pró­bára teszik. És amikor kiderül, hogy időigényes munkáról van szó (szombatokról, vasárnapok­ról, munkaidő utáni órákról is), továbbá adminisztratív jellegű tennivalókról, melyekbe más mozzanatok is belejátszanak, nem egy új munkaerő rövid idő elteltével (kb. fél év) a távozásra gondol. Noha sok függ a káderek föl kész ül tségé tői, hozzáá llásá ­tói, gyakran mégis éppen ä munkafeltételekben rejlenek a m un kaerő-vándor 1 ás t el ő i déző okok. Kerületi népművelési központ előadója: „Furán hangzik: nép­művelés és sztereotípia. Ugye, az az álitalános nézet, hogy a népművelés »élő«, »eleven« valami, emberekkel való tevé­kenység ,.. A kerületben mint módszertani szakelőadó működ­tem, négy területen, de a tulaja donképpeni módszertani mun­kához ei se jutottam. Úgy kép­zeltem, hogy állandó és alkotó kapcsolatban leszek a járási népművelési központokban dol­gozó kollégákkal, az amatőr művészeti csoportokkal és ve­zetőikkel, hogy lehetőségem nyílik tevékenységük megisme­résére, figyelemmel követhetem és irányíthatom fejlődésükéi, hogy kapcsolatban leszek más előadókkal, tanácsadó testüle­tekkel és mindazokkal, akik­nek közük van a dologhoz. A gyakorlat azonban mást muta­tott: munkám abból állít, hogy megállapítsam, a kerületben melyek a legjobb csoportok egy-egy évadban, és hogy so­rozatosan szervezzem a feszti­válokat, kerületi versenyeket. Ez így ment évről évre. Mű­szaki szempontból az ilyen rendezvények oly sokat köve­telnek manapság, hogy a mód­szertani előadóból csupán szer­vező lesz“. A feltételek, körülmények közé tartozik a munkahely jel­lege és ellátottsága is. Nem egyedi eset, hogy amikor el­készül az új művelődési ott­hon, beleköltözik a hnb, a posta, a fogyasztási szövetke­zet ós más szervezetek (lát­tunk már olyan művelődési otthont is, amelynek minden helyiségét, a nagytermen kívül, az" egészségügyi központ fog­lalta el), és nem marad hely a kulturális-népművelő munká­ra, nehézségek közepette vég­zik, tulajdonképpen úgy, mint korábban, „térden“. A művelő­dési otthonok műszaki ellátott­sága (az alapvető felszerelés­ről nem szólva) olykor-olykor szintén kiábrándító: áz egyik oldalon a munka minőségének állandó* javításáról beszélünk (ami hovatovább elképzelhetet­len technikai eszközök nél­kül), ugyanakkor a másik ol­dalon nagy nehézségekbe ütkö­zik ezeknek a technikai esz­közöknek, műszaki berendezé­seknek a beszerzése. H a az említett tényezőkhöz hozzászámítjuk a közmű­velődésben dolgozók munkájá­nak elégtelen anyagi megbecsü­lését, (bár az utóbbi időben javult valamicskét a helyzet, de nem minden munkaterüle­ten emelték a fizetést, illetve helyenként csak formálisan), akkor képet kapunk azokról az ©kokról, amelyek döntő mérték­ben közrejátszanak a munka­erő-vándorlásban. PETER GREGOR Este hat óra van. Kint havas eső esik, itt bent, a olvasóte­remben hat ember beszélget és várakozik. Türelmetlenül vára­kozik, mert ketten késnek, pe­dig a segédrendezőként is tisztelhető, az amatőr színját­szó csoport ügyes-bajos dolgait intéző leány délután fölteleío- nált mindenkit: „Nem feledted? Este hatkor próba!“ Hat ember beszélget erről-arról, néha az olvasás, értelmezés alatt álló darabról is. Szinte valameny- nyien ódzkodnak a szövegtől, s mozdulataikba, hangjukba óhatatlanul beleszövik kételyei­ket, s az ebből fakadó, általá­ban visszafogott ellenszenvet. Mert a tetszetős, giccsekhez hasonlatos darabokhoz (is) hozzászokott társulat zöme úgy véli, hogy a választott szerző gondolatai, színpadi módszerei túlontúl korszerűek, s ezáltal érthetetlenek. Holott az új, de mindenképpen alkalmi rendező már az első társulati ülésen kifejtette, hogy a színjátéknak nem a színész és a rendező, hanem a mű. a színdarab a meghatározó tartalmi összetevő­je. Fölösleges minden alkotói munkálkodás, jó színészi telje­sítmény és hiánytalan színpad- technikai fölszereltség, ha a színpadról nem remekmű, ha­nem „mese habbal“ vagy „esz­me csokoládémázzal“ szól a né­zőhöz. Az ilyesmik gyomorron­tással végződnek, amelynek hosszan tartó szemlélet- és íz­lésbetegség a vége. S ezt min­den színházzal foglalkozó em­bernek illik tudnia, akárcsak azt, hogy a műsorra tűzött da­rabbal a mit, s ennek színpadi megvalósulásával a hogyant fogalmazzák meg a művészek —mégha amatőrök is. Az évadnyitó társulati ülés óta ez a negyedik összejövete­lük, egyben második olvasópró­bájuk. Még nem szokott össze a társaság, ami abból is megál­lapítható, hogy már negyed hét, s két szereplő még mindig hiányzik. „Elkezdjem nélkü­lük?“ — töpreng a rendező, de végül is úgy dönt, türelmi pró­bát tart, hiszen az egyik eset­ben családanyáról a másik esetben fiatal, egy gyermekes házasemberről van szó. Enged­ményként mindkettőnél számí­tásba jöhet az egyőre nem lát­ható — de mindenkor feltéte­lezhető — családi akadály. A várakozás csak fokozza a feszültséget. Valamennyien biz­tosak abban, hogy a másik fe­jében az motoszkál: ezek kel­ten dacból késnek, mivel nekik sem ízlik a túlontúl korszerű darab, ahogy a jelenlevőknek sem nagyon. Csupán a fiatal, alkalmi rendezőben bíznak? Ta­lán. De kiben bízzon a rendező, amikor minden oldalon kétel­kedő szemrebbenésekkel talál­kozik? A darabban és szerep­lőiben! — ml sem világosabb ennél. Igen, a szereplőiben, tükiik a Ikét távollevő ellenére elkezdett olvasópróba alatt, ha éppen nincsenek soron, egymás közöt tereferélnek. Erről, arról, amarról. Mintha nem is olva­sópróbán lennének. Pedig így aztán nem érdemes, és nem is szabad színdarabot tanulni. Vagy teljes szívemmel-lelkem- mei jelen vagyok, s ezáltal a másikat, sem zavarom és sér­tem, vagy azért jöttem ide, hogy beszélgessek barátommal, s mivel az ilyetén társalgás szövegtanulással jár, hát be­magolom a szövegemet is. Ez az úgynevezett tessék-lássék amatőrizmus okozója: a fegye­lem hiánya. A fegyelem kérdése a szí­nésznél a mindenséget foglalia magában, összeköti a múlttal, a jelennel, a jövővel. Mikép­pen? A színésznek a lehelő legmélyebbre kell merülnie a szerepében, olykor mélyebbre, mint valóságos életében, mert csak így teheti személyessé azt a figurát, akinek általa múlt­ja, jelene, jövője van, illetve lehet. Persze, csak akkor, ha a színésznek -a szereppel szemé­lyes mondanivalója van. Sze­mélyes mondanivaló nélkül a színésznek akár meg sem kell szólalnia. És ezen a ponton is­mét visszakanyarodtunk az al­kotói fegyelemhez, az azonosu­lás fegyelméhez; az emberi fe­gyelemhez magához. Mert az amatőr színész egyénisége, s egyáltalán, a színészi személyi- ség képtelen azonosulni a sza­reppel, képtelen általa szemé- lyes mondanivalóját közölni, ha nem ismeri szerepe környé­két. De lsmerhetí-e, ha társa szerepére már az első próbá­kon sem figyel oda? Nem is­merheti, mert az ő szerepének környékét a többiek szerepe je>- lenti, s a révükön teremtődő viszonyok rendszere. Fegyelem, fegyelem, mormol­ja magában a rendező, s fe­gyelmező tekintetet vet a ké­sőn érkezőkre. Persze, ez még többször előfordulhat, hiszen az amatőr színész csupán amatőr színész. Nem köti a társulathoz az anyagi megélhetés szüksége, csupán a lélek szomjúhozása, éhe a szónak. De ennek az éh­ségnek igazi szükségből kell fa­kadnia, különben satnya, vi- szolyogtató érzékenykedéssé, torzzá válhat a nemes szerep­lési vágy, fásulttá az akarat. Lakat, lehet a kitárulkozásból. Lakat, amelyet még a legta­pasztaltabb közönség agya, ér­telme, lelke sem tenne képes feltörni. Tehát teljes a létszám, teljes ütemben folyhat az olvasópró­ba. Teljes ütemben? Azért még­sem ... A rendezőnek szinte va­lamennyi színészt meg kell sza­kítania a szövegmondásban, s fölvilágosítania szerepének ősz- szefüggéseiről — bár ezt az előző olvasópróbán már meg­tette. S most vakarhatja kobak­ját feltételezéséért, hogy a a múltkor elhangzott szerepjel­lemzések megtették hatásukat. Nos, újra kezdeni mindent, az alapoknál. De még akkor is te­referélnek a szereplők, amikor emelt hangon ismétel a render ző, aki, persze, ezen a próbán, sőt, még a következőn sem fi­gyelmeztet. Kíváncsiságának hagyja nyitva a helyzetet, mert nem csupán az eszközt, de az embert is szeretné megismerni színészeiben. Az pedig szerte­lenségében a legrövidebben utolérhető. A színház realitás, minthogy a nyelv is az, mondja a rende­ző. Tetten érhető, de ő is tet­ten érhet. Sőt, a tetten érés a feladata, így hát nekünk is. Hogy önvizsgálatot, korelem­zést folytassunk. Hogy a darab minden részletében korunkról és korunkhoz szólóan könyörte­len társadalombírálatot végez­zünk, önvallomást tegyünk. S ügyelnünk kell arra, hogy eközben a közönség ne érhasse letten a színészt, mert akkor oda Buda. És a színész bizony tetten érhető, ha fontos mon­danivaló nem forrósít ja mun­káját, ha fegyelmezetlen, ha nem szerepe lényegét, hanem önmagát kínálja, ha beszédével nem a lényeget érzékelteti. Igen, a beszédével, az anya­nyelvével. Mert ha természete­sen beszélünk, színpadi mozgá­sunk is természetes lesz. A da­rab szövegének lüktetése épp­úgy bele kell ivódjék a szerve­zetbe, mint a táplálék. Annak kell felgyorsítania, lelassítania a színpadi pulzust, kifejeznie az örömöt, a sorscsapást. De hogyan, miként, ha a szereplők zöme a szöveget helytelenül ér­telmezi, ha kifejtésük gátlásos? Persze, a rendező tudja, nyelv- használatukban zargatják őket a mindennapok, de azt is tudja, aki a színpadot vállalja, legyen amatőr vagy hivatásos, annak nem csupán a próbákon és az előadásokon, de napközben is kényesnek kell lennie nyelv- használatára. Szüntelenül inge­relje őt a nyelv, mozdítsa ki a lelki állóvízből, mert a színész, ha legfőbb eszközének tisztán­tartásáról, anyanyelve tisztasá­gáról van sző, nem lehet ir­galmas önmagához. És itt: a rendező sem lehet kíméletes. Ojraolvasást rendel, és megint. A rendező látja, már minden­ki fáradt, de reméli, valameny- nyien érzik, hogy magunkat kö­zel önmagukhoz csaik aikkor érezhetjük, ha önmagunk le­szünk újra. Vajon mindenki ér­zi ezt s tudja, hogy a színpad a nyelvnek is szentélye? — faggatja önmagát a rendező, majd keserűen állapítja meg, hogy ennek megállapításához némi távlat ezükséges. Mond­juk, egy hót. Majd a következő próbán választ kap, talán ... Egyébként is, későn van, és un­dok esőben kell hazabotorkál­ni. Csillagtalan él*r?nkában. SZIGETI LAbÁLü FELIDÉZZÜK: a X. Szenei Molnár Atbert-napok-at Szene (Senec) és környé­kének kultúrát szerető közön­sége sikeres rendezvénysoro­zat résztvevője volt nemrégi­ben. A költő, nyelvész és hu­manista, Szenei Molnár Albert születésének 405. évfordulója alkalmából a CSEMADOK he­lyi szervezete a járási bizott­sággal és a Városi Művelődé­si Házzal közösen rendezte meg, immár tizedik alkalom­bal, az emléknapokat. A négy­napos kulturális esemény iránt, melyet most néhány sorban felidézünk, nagy volt az érdeklődés. Csaknem ezer látogató te­kintette meg a négy fiatal képzőművész — Fodor Kata­lin, Volán György, Mikus Ba­lázs és Szabó József — tárla­tát, amelyet a Csallóközi Mú­zeum dolgozója, Nagy Korné­lia művészettörténész nyitott meg. Az ünnepélyes megnyitó után dr. Turczel Lajos tartott előadást Móricz Zsigmond szlovákiai kapcsolatairól. A jubileumi emléknapok nagy érdeklődéssel várt eseménye volt a Gágyor Józseffel ren­dezett Ifjúsági irodalmi dél­után. A Szól a rigó kiskorában gyűjtemény címével azonos- című rendhagyó könyvtári foglalkozás önfeledt játékká változott, és szűnni nem akaró tapssal ért véget. Az ínyenceket Is kielégí­tette dr. Hegyi Ferenc vetítés­sel egybekötött előadása a Mária Terézia által alapított szenei Collegium Oeconomi- cumról, amely Közép-Európa első gazdasági főiskolája volt. A színvonalas rendezvény­sorozat méltó befejezése volt az ünnepi est, mely a szenei vegyeskar fellépésével kezdő­dött. Nagy közönségsikert ara­tott Varga Ervin és Katona István szólótáncos, valamint a Varsányi László által veze­tett féli (Tomášov) Dudás­zenekar. Az est egyik kelle­mes színfoltja volt Hamar Ju­dit zongoraművésznő és Mol­nár László önálló műsora. Záróakkordként két ének­kar, a diószegi (Sládkovičovo) Vox Humana és a CSEMADOK helyi szervezetének énekkara énekelt a szépszámú közön­ségnek. Végezetül szeretném meg­jegyezni, hogy a XI. Szenei Molnár Albert-napok megren­dezésére öt év múlva kerül sor, az író születésének 410. évfordulója alkalmából. A mű­velődni és, természetesen, szórakozni vágyó mátyusföldi közönség addig az évente megrendezésre kerülő Őszi Kulturális Napokon, a Tavaszi Kulturális Héten és más ren­dezvényeken elégítheti ki igé­nyeit. BÁRDOS GÁBOR Népművelők vándorlása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents