Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-05 / 235. szám, péntek

A három T belű törvénye BÁRDOS LAJOS 80 ÉVES A Tavasztrilógia egyik jelenete (Gyökeres György felvétele) Színes Szótlrs Jegyzetek a jubileumi műsorokról Mindazok, akik énekkarban énekelnek, vagy énekeltek, gyermekek és felnőttek, egya ránt ismerik nevét, ismerik mű­veit. Nincs olyan énekkarunk, amely ne énekelt volna Bárdos­népdalfeldolgozást vagy kórus- művet. Iskolai énekkaraink a Kicsinyek kórusa két szólamú népdalfeldolgozásain nevelked tek. Ezeken a kis műveken ke resztül kezdték megszeretni a több szólamú éneklést. Ha sta­tisztikát készítenénk hazai ma­gyar énekkaraink repertoárjá­ról, kitűnne, hogy Bárdos Lajos a legtöbbet énekelt magyar ze­neszerző. Gazdag, sokrétű munkásságát szinte lehetetlen bemutatni egy rövid írás keretében. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Kodály Zoltán volt a tanítómestere. 1925-ben tizen- harmadmagával, abban a neve­zetes évfolyamban végzett, amelynek záróhangversenye oly nagy vihart kavart a „kiritiku- sok“ körében. A kritikákban elhangzott vádakra maga Ko­dály Zoltán válaszolt Tizenhá­rom fiatal zeneszerző című írá­sában {Budapesti Hírlap, 1925. jún. 14). A fiatal zeneszerző- gárda tudatában volt annak, hogy az új zenei irányzat csak akkor győzhet, ha széles töme­gekre támaszkodik. A tömegek­kel való kapcsolat lehetősége magától kínálkozott, hisz az új irányzat alapja a zenei anya­nyelv, a népdal volt. így ter­mészetesen a vokális (szöveges, énekelt) zene került előtérbe. Bárdos Lajosnak kezdettől fog­va az énekkar jelentette a leg­többet. Erről maga így nyilat* kozott: „Fiatal muzsikus ko­Az idén immár tizenötödik al­kalommal szólalnaik meg hol­nap a szlovák főváros őszi ze­nei ünnepségeinek (BHS) nyitá­nyát jelző harsonáik. Az október 6-tól 21-ig tartó bratislavai zenei fesztivál a rendezők, mindenekelőtt a Slov- koncert, a fesztiválbizottság és a zenei ünnepségek titkársága Jóvoltából az eltelt tizenöt esz­tendő alatt Európa egyik ismert és innimár tekintélynek örvendő komolyzenei eseménysorozatá­vá lett. Nemcsak annál fogva, hogy az egyes 'koncerteken nem egy világhírű előadóművész ne­vével is találkozhatunk, hanem főiként azáltal, hogy mind a hazai, mind a külföldi közre­működőik évről-évre magas fo­kú élményben részesítik az ér­deklődő (s zeneileg mind éret­tebb) iközönséget. A zenei ünnepségek műfaji skálája is széles. Operaelőadá­sokon ikívül a komolyzene ked­velői hallhatnak szimfonikus és kamarakoncerteket, énekkari hangversenyeket, részt vehet­nek egy-egy neves művész egyé­ni előadóestjén, balettbemuta­tókat, hagyományos művészi táncprodukciókat, bábszínházi előadásokat stb láthatnak. Bízvást elmondható, hogy az fdei bratislavai zenei ünnepsé­geik rendezői nagy körültekin­téssel állították össze a mű­sort, figyelembe véve a zenei irodalom klasszikus értékeit éppúgy, mint korunk zenemű­vészetének hazai és külföldi eredményeit. Bach és Vivaldi. Mozart, Beethoven, Liszt, Verdi és Dvofák, Sztravinszkij és Ja­náček művei éppúgy elhangza­nak majd a koncerteken, mint Hacsaturjan, Sosztakovics, Bar­tók, Britten, Suchoň vagv a legfiatalabbak közül pl. Igor Bázlik és mások szimfóniái zon­gora-, hegedű-, vagy fuvolaver­senyei. A BHS rendezői — éppen a színvonal érdekében — évről évre jónevű zenekarokat és magán előadóművészeket hív­nak meg Bratislavába. Minden együttest persze nem sorolha­tunk itt fel, csupán érdekes­ségként megemlítjük, hogv az ünnepségeken jelen lesz többek között a prágai szimfonikus ze­nekar, a Szlovák Filharmónia szimfonikus zeneikara és ének­kara, a stuttgarti Bach Colle­runkban Kodály egy egy elej­tett szava nyomán tudatosodott bennünk az a felismerés, hogy a kevesek és kiváltságosok hangszeres kultúrája nem ele­gendő az ország zenei művelt­ségének megteremtésére. — Gé­géje azonban mindenkinek van —, hogy megint csak Kodályt idézzem. Akkoriban még az is­kolai felnőtt énekkarok sok százezer dalosa ottrekedt a pa­pírvirág jellegű danázásban. Nagy hajtóerőnek éreztük, hogy az egyébként jószándékú sere­get fölemeljük a komoly zene síkjára.“ Ez a hajtóerő hozta létre ké­sőbb, Bárdos Lajos irányításá­val, Ádám Jenő, Kerényi György, Kertész Gyula közre­működésével az éneklő Ifjúság című folyóiratot, amely nem­csak az időszerű és művészi szempontból kitűnő kórusművek kiadását tűzte ki célul, hanem a kórusmozgalom szervezőjévé és irányítójává is vált. Közben a Zeneművészeti Főis­kolán tanított Bárdos Lajos, kó­rusokat vezetett, és komponált. Pályája folyamán négy ének­kart vezetett: a Cecilia kórust, a Palestrina kórust, a Budapes­ti kórust, és a Várbeli kórust. Karnagy, zenepedagógus, zene­tudós és zeneszerző egy sze­mélyben. Ezek a tevékenysé­gek szorosan összefüggnek, sőt feltételezik egymást. A jó kar­nagynak jó pedagógusnak kell lennie, ha eredményt akar elér­ni, s hogy úgy tudja tolmácsol­ni a művet, ahogy azt a zene­szerző elképzelte, érezte — ze­netudományi és zenetörténeti is­meretekre is szükség van. A ha­talmas elméleti tudás és a gya­gium, a kijevi kamarazenekar, a budapesti madrigalisták, a The New York Kammermusiker, a Pro Cantione Antiqua és így tovább. Olyan kiváló (baráti szocialista országokból jött és nyugati) előadóművészek, mint például a szovjet Jelena Obraz- cova (ének), az amerikai Clau­dio Arrao (zongora), az NSZK- beli Wolfgang Schön (ének), a magyar Ránki Dezső, (zongora), a csehszlovák Zuzana Ružičko­vá (csemballó), a svájci Lionel Gogg (orgona) és mások. A ha­zai Václav Smetáček, Ladislav Slovák, Ondrej Lenard, Tibor Frešo karmesterek mellett pe­dig olyan külföldi dirigensek lépnek majd pulpitusra, mint a szovjet Alekszandr Dmitrijev, a japán Hikotaro Jazaki és má­sok. A zenei ünnepségek keretén belül (október 18—21-e között az Oj Bach Társaság 54. nem­zetközi Bach-fesztiváljára is 9or kerül. Ennek a szlovák ze­nei élet szempontjából azért van jelentősége, mert külföldön első ízben rendezik meg — és éppen Bratislavában. Nagy érdeklődés előzi meg az UNESCO hozzájárulásával előkészített nemzetközi zenei versenyt, melyen (október 10— 12-e között) a világ fiatal elő­adóművészei mérik össze hang­szerjáték-, illetve énektudásu­kat. Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik, immár 10. alkalommal a szocialista orszá­gok fiatal előadóművészeinek Interpódium néven ismert ver­senyét. A BHS rendezői természete­sen a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulóját és a nemzet­közi gyermekévet is méltókép­pen megünneplik. A Felkelés évfordulója tiszteletére Cikker, Sosztakovics, Hrennvikov, No­vák művei hangzanak el. Végezetül elmondhatjuk, hogy a 15. bratislavai zenei ünnep­ségek keretében egyebek kö­zött (nemzetközi részvétellel) muzikológiai konferenciát, Ja- náček-kiállítást és hanglemez­kiállítást Is tervez a rendező­bizottság. Október 8-a és 10-e között ipedig tudományos érte­kezletet rendeznek a szocialista országok szimfonikus zeneka­rainak dramatii’-cn*i szamára. KÖVESD! JÁNOS korlati tapasztalatok találkozá­sának eredménye, hogy Bárdos Lajos kórusművei népszerűek lettek. Minden kórus —• akár gyermek, akár felnőtt, akár kezdő, akár élenjáró — bőven talál művei közt olyat, amit szívesen és jól tud énekelni. A népdalok kitűnő ismerője és feldolgozója maga nem fog­lalkozott népdalgyűjtéssel, de a népdalok terjesztésében sokat tett. Erről így vallott egy rá­dióriportban: „Már az első fő­iskolai év megadta a lendüle­tet ahhoz, hogy Snejder Fáni helyett a kunsági fi és a jó lo­vas katona dalát tanítsam a rámbízott fiatalságnak. Első nagy népdalos táborozásunk 1921-ben volt, a feledhetetlen bakonybéli erdőszélen. Ebből született meg az első népdalos zsebkönyvecske, a 101 magyar népdal. Ez számos kiadásban, igen nagy példányszámban ter­jedt el.“ A népdalok terjeszté­sével kapcsolatban még a kö­vetkezőket mondotta: „ ... arra kell gondolnunk, hogy száze­zernyi népdal között akad gyengébb, vagy romlott szövegű változat is. A tanításban, ter­jesztésben tehát nem játszunk bálványosdit, hanem bizonyos válogató, megszűrő munkát kell végeznünk, hogy népzenénknek csak a legjavát adjuk tovább.“ Bárdos Lajos tanári munkás­ságát legendák övezik. Volt ta­nítványainak vallomásaiból tud­juk, hogy a „Bárdos-órák foga­lommá lettek a Zeneakadémi­án“. Előadásain a hallgatóság mindig alaposan meggyarapo­dott. Fábián Imre erről így ír: „Bárdos az előadó, a nevelő na­gyon jól tudja, hogy a hallgató, a növendék milyen hálásan fo­gad egy-egy közvetlen emberi fordulatot, tréfát, vagy «felol- dó», lazító félmondatot a nehéz, elvont matériában is. Ezért is értett olyan kitűnően ahhoz, hogy — sok tudományos mun­kával ellentétben — ne az ért­hetőt is elvonttá tegye, hanem az elvontat is »testközelbe« hozza, világossá a gondolkodó muzsikus számára.“ Mindazok, akik oly szeren­csések voltak, hogy növendékei lehettek Bárdos Lajosnak, bol­dogan emlékeznek vissza előa­dásaira. Amikor zenepedagógus kollégái megkérdezték tőle, mi a titka annak, hogy még a szá­raznak hitt zeneelméletet is mindenkivel megszeretteti, a következőket mondta: „ ... Nem annyira magamban hittem, mint a sokak által csepült »mai if­júsága munkaszeretetében, ér­deklődésében, sőt lelkesedésé­ben. Aztán hosszas töprengés után egy már-már fizikai tétel igazságára bukkantam: a három T betű törvényére. Ez így szól: ha a Tanító szereti a Tanítvá­nyát és szereti a Tantárgyat, akkor indukciós áram keletke­zik, és a tanítvány is menthe­tetlenül megszereti a tárgyat. Ezt a fölfedezésemet szívesen hirdetem kollégáim között,“ AG TIBOR — Ágnes gyere ki! Mit csi­náltál már megint? — kérdez­tem szigorúan, amikor sok-sok évvel ezelőtt beléptem az osz­tályba és megláttam a táblára írt, több csillaggal megbélyeg­zett nevet: H. Ágnes. — Gyere ide' Egy pillanatig gondolkozott, teljesítse-e a naponként elhang­zó felszólítást, társai máris fel­ugrottak, és elém vezették a „bűnöst“. — Tartsd a kezedt S én, a kezdő fiatal tanító néni beleütöttem az elém tar­tott kis tenyérbe — bűnössége szerint esetleg a másikba is — a kiszabott büntetést, az egy- egy „pockát“, a „tenyerest“. Sí­rás nélkül ment a heli/ére. így kezdtem, s milyen jó, hogy nem így folytattam isko­lai rendszabályozásaimat! Fia­talon kerültem idősebb, tapasz­talt kartársnők közé. akik tan­évkezdéskor felvilágosítottak: „Van az osztályodban egy ha­A végére mindkét este fwlforró- sodott a légkör. A bratislavai Új Színpad közönsége nagy elis­meréssel fogadta a tízéves SZŐTTES jubileumi előadásait. A CSEMADOK Központi Bizott­sága népművészeti együttesé­nek lelkes tagjai kipirult arci cal, boldogan fogadták az ama­tőr táncosoknak kijáró, talán egyetlen — igaz, legszebb — ajándékot, a szűnni nem akaró vastapsot. A SZŐTTES bizonyított, mon­dogatták többen is a ruhatár­ban, s ezek a jószándékú meg­jegyzések fölerősítették felgyü­lemlett kételyeimet. Vajon eny hén szólva nem furcsa-e, hogy az együttesnek egy évtized el­telte után még mindig bizonyí­tania kell létének értelmét, munkájának eredményeit. A kérdés újabb kérdést szül: kel­lőképpen értékeljük-e, megbe­csüljük-e azt a nagy munkát, amelyet ez az együttes végzett és végez csehszlovákiai magyar népművészeti értékeink felkuta­tása, bemutatása és megőrzése érdekében? Nyilván nem egy­szerű a válasz, s talán nincs is egyértelmű felelet. Tény vi­szont, hogy tíz év során nem akadt egyetlen szakember sem, aki — az elismerést, a fejlődést elősegítendő — kellő alapos­sággal és hozzáértéssel elemez­te, értékelte volna az együttes műsorait. Az olvasó furcsállhatja, hogy sikeres jubileumi műsorok után gondokat, problémákat említek, pedig nincs ebben semmi ellent­mondás. Éppen ezek a sike­rek hozzák felszínre az emlí­tett kérdéseket is, ugyanis a SZŐTTES legjobb műsorszámai messze túlszárnyalták az ama­tőr szintet, s úgy érzem, az igényeik túlnőttek az eddigi kereten. Az első este látott Szerelmek és nászok című összeállítás egyik legnagyobb pozitívuma, hogy a műsor zömében hazai magyar folklórkincsből merít. Quittner János koreográfiája hatásos — az első jelenetben kissé teátrális — dramaturgiai ellenpontozással vall a leg­szebb emberi érzésekről és ér­tékekről, egy-egy szituáció szí­néről és fonákjáról. Az inven- ciózus zene, valamint a szóló­táncosok teljesítménye még em­lékezetesebbé tette ezt a mű­sort. A nézőnek legfeljebb mindössze az tűnt fel, hogy fő­leg a Csütörtökön Kéménden szontalan, fegyelmezetlen, sem­mitérő lány, H. Ágnes. A nagy­anyja neveli. Sok bajod lesz vele“ S kioktattak, hogyan szelídítsem meg. Ágnes igazán nem tartozott örömet szerző tanítványaim kö­zé. Társait, szomszédait bök- döste, bosszantotta. Sokszor kellett az órák alatt figyelmez­tetnem, a tízpercekben pedig mindig megtorolta társain a rajta esett sérelmeket. Egyik nap megint csak az­zal kezdődött, hogy két-három „jókislány“ egymást túlbeszél­ve, vádaskodott Ágnes ellen s gyermeki kegyetlenséggel, azon­nal belekapaszkodtak, cibáfták ki a pádból. Ránéztem a kis- lám/ra és hirtelen nagyon meg­haragudtam a kis hóhérsegédek­re. — Azonnal hagyjátok Ágnest — szóltam rájuk —, nem is hi­szem, hogrj mindig ő a bűnös. A kislány padja elé álltam. — Nem vagy te olyan rossz, című rész halványabbra sike­rült, s talán ezért is éreztük úgy, hogy a jól pergő első rész után a szünet utáni műsor ne­hezebben indult, kissé vontatott volt. A tíz év legsikeresebb ösz- szeállításaiból készült műsor az együttes már említett, legszebb eredményeit csillogtatta meg. Látványos, korszerű koreo­gráfia, kitűnő előadásban, el gondolkozta’tó és időszerű mondanivalóval — röviden így jellemezhetném Quittner fános Tavasztrilógia című alkotását és rendezését, amelyet a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójára tanultak be. A fiatal koreográ­fus érzelemre és értelemre ha­tó, drámai erejű táncjelenetek­ben sugallja, hogy az emberi közösség jogait eltipró, elnyom­ni akaró hatalmasok fondorla­tai és mesterkedései megtör­nek az igazságukért, életükért síkraszállő ellenállók erkölcsi erején. A három műsor a tán­cosok és a maroknyi zenekar sokrétű tehetségét is igazolta. Két szép este volt, de mint már említettem, örömünk nem volt teljes. A lelkesedés ugyan csodákra képes, de ahhoz már más is kell, hogy az együttes­nek mutatósabb, a népviseleti hagyományokhoz jobban kötődő ruházata legyen. Nyilván szük­ségmegoldás az Is, hogy egy- egy műsoron belül a gépzene váltakozik az élő zenekarral, Tudjuk, mennyi gond van a ze­nészekkel országszerte, de nap­jainkban már a kerületi feszti­válon is elmarasztalják azt az amatőr együttest, amely gépze­nét alkalmaz. Ez az évforduló a szlovák szakemberek körében is elis­merést kiváltó jubileumi műsor fontos állomás lehet a SZŐT­TES életében. A siker minden bizonnyal további munkára ösz­tönzi majd az együttes tagjait. Az előbbre lépéshez szükséges az is, hogy a CSEMADOK Köz­ponti Bizottsága az eddigi tá­mogatást fokozva az ambició­zus és nem jelentéktelen társa­dalmi szerepet vállaló együttes­hez méltó feltételeket teremt­sen a SZŐTTES számára, er­kölcsi és anyagi vonatkozásban egyaránt. így egyenesedhetnek ki az írásom elején föltett kér­dőjelek, s a lelkes együttes csak így végezhet még színvonala­sabb művészi munkát haladó hagyományaink ápolása érdeké­ben. SZILVÁSSY JÓZSEF amilyennek mondanak. Nem hi szem Ágnes! Semmiség volt. így éreztem, így mondtam. így volt ez ter­mészetes. És valami mégis tör­tént. A makacs rendbontó ettől kezdve megváltozott. Másnap reggel, ahogy kilép­tem az utcára, ott áll a kis­lány, félénk mosollyal a tás­kám felé nyúlt. Annyira sugár­zott róla a segíteni akarás, hogy odaadtam neki. Szótlanul lépkedett mellettem, föl-fölpil­lant ott. Ezután Áanes minden regnél várt. Később beszédes lett. A nagymamáról mesélt, meg a kiscicákról, apró-cseprő dolgok­ról. Órakezdéskor most már egye­nesen állt a helyén és lassan­ként elmaradt a rendetlenkedé­se is. Rég volt mindez. De én soha nem felejtem el, hogy Ágnest a tenyeresekkel majdnem elveszí­tettem — és az egyszerű iószó- val nyertem vissza. G. KORENCHY ERZSfiBKT KLASSZIKUS ÉS MODERN MŰVEK — NEVES ELŐADÓK TOLMÁCSOLÁSÁBAN A bratislavai zenei ünnepségek elé „Nem vagy le olyan rossz...“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents