Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)
1979-10-29 / 255. szám, hétfő
A szovjet tapasztalatok tanulmányozása Elvtársi eszmecserék 0 Vasil Bejda és Ottó Čmolík a CSKP KB osztályvezetői a Szovjetunióban! (ČSTK) — Az SZKP és a CSKP kapcsolatainak tervével összhangban Vasil Bejda és Otto Čmolík, a CSKP KB osztály- vezetői október 22-e és 27-e között a Szovjetunióban tartózkodtak. Tanulmányozták a szovjet párt- és állami szervek munkájának tapasztalatait és azt, hogy miként teljesítik a XXV. pártkongresszus határozatait, valamint az SZKP Központi Bizottságának az ideológiai és politikai nRveJőrn»,nka további KÖZÉLET — A Bratislavában tartózkodó vietnami párt- és kormányküldöttség, amelyet Vo Nguyen Giap hadseregtábornok, a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök- helyettes és nemzetvédelmi miniszter vezet, vasárnap este az Óvárosházára látogatott. A díszteremben a vietnami vendégeket Augustín Michalíčka, a főpolgármester első helyettese fogadta. A vendégek kíséretében volt Ián Lux altábornagy, nemzetvédelmi miniszterünk helyettese és Dániel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője is. — Szombaton Prágából hazautazott az a kubai küldöttség, amely megvitatta a tudományosjavítására vonatkozó irányelvét. Ugyancsak tanulmányozták az ideológiai dolgozók össz-szövetségi értekezlete tanácskozásainak eredményeit. Meglátogatták az SZKP KB osztályait, a moszkvai terület pártszervezeteit, a szovjet televíziós és rádiós bizottságot, valamint az APN sajtóügynökséget. Vasil Bejdát és Ottó Cmolí- kot fogadta Mihail Zimianyin, az SZKP KB titkára. Eszmecseréjük baráti légkörben folyt le. műszaki együttműködés tervét az 198(1—81. évi viszonylatában a kubai építőipar, valamint a cseh és a szlovák építőipari tárca szervei között. A most eltávozott kubai küldöttséget Eduard Granados, nz állami fejlesztésUgyi bizottság elnöke vezette. — Háromnapos látogatásra Prágába érkezett a Szíriai Arab Köztársaság fővárosának küldöttsége, amelyet Abdái Rauf Kaszem kormányzó, Damaszkusz polgármestere vezet. — Hazánk fővárosába, Pra- gába érkezett Razali fsmail, Malaysia varsói székhellyel rendelkező új csehszlovákiai rendkívüli és meglifalalinazott nagykövete. A diplomata a napokban adja át megbízólevelét hazánk köztársasági elnökének. OKTÓBER SZELLEMÉBEN, A LENINI ÖTÖN (Folytatás az 1. oldalról) A leszerelés az egész világ érdeke Nekünk, a tudomány és a kutatás terén dolgozóknak nem közömbös, milyen világban és hogyan élünik mi, gyermekeink és unokáink — szögezik le nyilatkozatukban a Bratislavai N ö vén y te run e 1 é si Kutatóintézet munkatársai. Különösen most, az atomkorban, Európának és az egész világnak érdeke, hogy keresztülhúzzák a békeellenes terveket, leállítsák a lázas fegyverkezést és a katonai enyhülés útját kövessék. Ezért elutasítja azokat a terveket, melyek szerint új R ÖVI DEN — Csaknem 140 ezer tonna cukorrépát dolgoztak fel a kampány kezdete óta szombatig a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Cukorgyárban. A termelőktől eddig 237 ezer tonnát vásároltak fel. A gyárban felhalmozott cukorrépatartalék a becslés szerint 22 napra elegendő. — A rozsnyói (rožňava) Šafárik Gimnázium és a Kassai (Košice) P. J. Šafárik Egyetem ünnepségeket rendezett Kobe- liarovóban, P. ]. Šafárik szülőhelyén. Az ünnepségek részvevői a rozsnyói járás párt- és állami szerveinek képviselőivel az élen megkoszorúzták a Pavel Jozef Šafárik szülőházán elhelyezett emléktáblát. lípusú ameriikai atomfegyvereiket helyeznének el Nyugat- Európában, mert olyan időszakban élünk, amely kulcs- fontosságú n nemzetközi helyzet alakulása szempontjából, olyan időszakban, amely hosz- szú időn át lényegesen befolyá. solhalja a világ fejlődését. Elvárjuk, hogy a Szovjetunió bétkegesztusát a nyugati országok is kövessék. Tisztségviselők állásfoglalása Teljes támogatásukról biztosították a Szovjetunió űj békekezdeményezését, valamint a CSKP KB Elnökségének és a szövetségi kormánynak ezzel kapcsolatos állásfoglalását a Nemzeti Front dunaszerdahelyi (D u na j ská S t re da) já rá sá batn levő városi és helyi bizottságok képviselői tanácskozásának résztvevői. Hangsúlyozzák, hogy a szovjet javaslatok és a csehszlovák állásfoglalás a béke megőrzését szolgálják. Ök is ezt a célt követik országunk békés felvirágoztatása érdekében végzett munkájukkal. Nyilatkozatuk így folytatódik: a szovjet békekezdeményezés világosan megmutatja, hogy a Szovjetunió politikájában mindenkor érvényesülnek a lenini elvek, az Októberi Forradalom hagyatéka, a szabadság és a népek közötti egyenlőség iránytűje. Az új szovjet békekezdeményezés reális távlatokban megmutatja, hogyan biztosíthatja az emberiség a megbízható és a tartós békét. A Biztonsági Tanács új tagjai (ČSTK) — Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán a következő két évre megválasztotta a Biztonsági Tanács új, nem állandó tagjaiként a Német Demokratikus Köztársaságot, Tuniszt, Nigériát és a Fülöp-szigeteket. Az ötödik helyért „versenyben van“ Kuba és Kolumbia. Kubát a Biztonsági Tanácsba a fejlődő országok többs-ge javasolja, ezzel szemben ezt a lépést a reakciós erők ellenzik. A kérdéssel a közgyűlés ismételten november 1-én foglalkozik. Különben a BJztonsági Tanács megválasztott új, nem állandó tagjai a jövő évtől kezdve Csehszlovákia, Bolívia, Gabon, Kuwait és Nigéria helyébe lépnek. Egy nukleáris kísértei lilikre (ČSTK) — A nyugati imperialista körök, elsősorban az USA, Nagy-Britannia, az NSZK, Franciaország és a NATO további tagállamai (közvetlenül részt vettek az atomfegyver fejlesztésében a Dél-afrikai Köztársaságban — állapította meg politikai megfigyelőkre és független afrikai országokra hivatkozva a TASZSZ szovjet hír- ügynökség." Emlékeztet arra, hogy Nagy- Britannia, az Egyesült Államok és az akkori Dél-afrikai Unió már 1950-ben kidolgozta a délafrikai urán felhasználásának hosszú távú programját. A Dél- Afriikának nyújtott nagy anyagi támogatás tette számára lehetővé az urándúsító berendezések építését. Ehhez az „atomklubhoz“ később csatlakozott az USA, Franciaország és Izrael. A hatvanas évek derekán, nyugatnémet és arneri- kri társaságok együttműködésiével, a Dél-afrikai Köztársaságban felépítették az első atomreaktorokat. Ennek az egyeztetett törekvésnek logiikus következménye volt egy nukleáris gyakorlótér létesítése a Kalahári sivatagban, majd a közelmúltban következett a híradás, hogy a Dél-afriikai Köztársaság végrehajtotta első atom bom ba -k í sé r 1 été t. Teljesen nyilvánvaló, teszi hozzá a TASZSZ, hogy Pretoria nukleáris becsvágya komoly veszélyt jelent Dél-Afrike felszabadító mozgalmára, a független afrikai országokra és végeredményben a világ békére. MILYEN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SZEREPE? (ČSTK) — Hua Kuo-feng, kínai miniszterelnök szombaton Münchenben „személyes vendége“ volt Franz Josef Straussnak, a bajor tartományi kormány elnökének. Straüss villájában reggelizett, majd a Te- gern-tónál töltötte a hét vége egy részét. München különben a kínai miniszterelnök utolsó NSZK-beli állomása volt. Vasárnap ugyanis Nagy-Britanniába repült. Az NSZK sajtója rámutatott arra, hogy a kínai államférfi Münchenben „régi barátjára“ talált, aki nyíltan támogatja Kína szovjetellenes politikáját és szívesen kijátszaná a „kínai kártyát". Strauss pénteki beszédében megerősítette, hogy teljes mértékben egyezik a véleménye a maóista vezetőkkel a nemzetközi helyzet ér tétkelésé ben. (ČSTK) — Cyrus Vance amerikai külügyminiszter pénteken a floridai Gainesville-ban tartott beszédében az Egyesült Államok biztonságának kérdéseivel foglalkozott. Az USA és a NATO-országok katonai költség- vetésének felduzzasztását azzal az elcsépelt „érvvel“ indokolta, hogy állítólag „növekszik a szovjet katonai fenyegetés“. Közben azonban beismerte, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a fegyverkezésre hozzávetőleg 25 százalékkal többet fordítanak a Szovjetuniónál és a Varsói Szerződés többi tagállamánál. Rohamos infláció (ČSTK) — Az Egyesült Államokban szeptemberben további 1,1 százalékkal növekedett a a fogyasztási árucikkek ára. Elsősorban a tüzelőanyag, az élelmiszer, valamint az egészségügyi gondoskodás árai növekedtek. Az amerikai munkaügyi minisztérium adatai szerint az infláció mértéke ez idén 14 százalékos, ami a negyvenes évek végétől a legnagyobb arányú növekedés. Igényes párloklalás (Folytatás az 2. oldalról) pártszervezetének munkáját. Minden rájuk háruló feladatot igyekeznek a legtökéletesebben elvégezni, nemcsak a, pártfeladatok teljesítése, hanem a tér-’ melése terén is. Ez utóbbi komoly feladat. Az üzem elég régi, mondhatnám korszerűtlen, nem felel meg a mai műszaki követelményeknek, a ’dolgozók mégsem ismernek lehetetlent. A jó eredmények elérésében nagy szerepe van a pártszervezetnek s az üzem minden öntudatos dolgozójának. Változatos téma, élénk érdeklődés Alapfokú pártoktatás ciklus-1 szerűen főképpen a falvakban, a falusi pártszervezetekben folyik. Az anyagot a "bel- és külpolitika szemszögéből járási méretekre szabták s természetesen foglalkoznak a helyi problémákkal is. Járási méretben az alapfokú oktatást a párttagok mintegy 49 százaléka látogatja. A középfokú pártisko- lázást a párttagok 33 százaié-1 ka látogatja. A Marx—lenini Esti Egyetemnek 320 hallgatója van. Eddig a járás területén az esti egyetemet 870 hallgató végezte el. Az ő soraikból kerülnek ki rendszerint az előadók is. A pártoktatás menetét és színvonalát 226 előadó biztosítja, akiket tizenhét csoportba osztottak és szakosítottak érdeklődési körük és szakképzettségük szerint. A járási pártbizottsághoz tartozó előadók kilencven százaléka magasabb politikai képzettségű, pártfőiskolát, esti egyetemet vagy kerületi pártiskolát végeztek. )ó a szakképzetted aránya a közép- és alapfok oktatói között >s. Összpontosítások, módszertani útmutatás A járási pártbizottság nagy gondot fordít az oktatók továbbképzésére. Az oktatási év megkezdése előtt a propagandisták háromnapos összpontosí-- táson vettek részt, ahol az elő-- adások anyagával és módszer-' tani kérdésekkel foglalkoztak. A középfok előadói ezen kívül egyhetes tanfolyamon vettek részt, ahol politikai és módszertani irányelvekkel ismerkedtek meg. Az új feladatok igényesebb felkészülést követelnek s ezt a járás pártvezetői és a Politikai Nevelés Házának dolgozói szem előtt tartják. Fontos feladatnak tartják a tagjelöltekkel való foglalkozást, politikai képzésüket. Ezt a járási pártbizottság irányításával a Politikai Nevelés Háza végzi, így nemcsak megismerik a párttagjelölteket, hanem közvetlenül is irányíthatják politikai fejlődésüket. Minden évben egyhetes összpontosítást rendeznek a tagjelöltek számára, az előadásokat a járási párt- bizottság vezetői tartják. Ismertetik a pártmunkát, pártunk alapszabályzatát, eszmei és politikai fogalmakat magyaráznak meg. A cél az, hogy a fiatalok jól képzett, szilárd meggyőződésű párttagokká váljanak. FECSÖ PÁL Dél-Koreában agyonlőtték (ČSTK)— Pák Csöng Hi délkoreai diktátort pénteken agyonlőtték e&y vacsorán, amelyet tiszteletére Kim Cshe Kju, a titkosszolgálat vezetője rendezett. A diktátor helyébe ideiglenesen Cshe Kju Ha, az eddigi miniszterelnök lépett. Az országban kihirdették a rendkívüli állapotot, a hadsereg megszállta Szöulban a kormányépületeket és a kulcsfontosságú helyeket és elrendelték a sajtó szigorúbb cenzúráját. Harci készültség állapotába helyezték a dél-koreai hadsereg 600 ezer katonáját és az országban állomásozó 38 000 amerikai katonát. Az eseményt megelőzően az országban két hete tartottak a véres tüntetések a diktátori rendszer ellen, valamint az alapvető emberi jogok elfojtása ellen. Az első hírek szerint a diktátort véletlenül lőtték agyon, de ezt azonnal kétségbe vonta több nyugati hírügynökség. így pl. a France Presse és számos megfigyelő nézete egyezik ab- ban, hogy az utóbbi idők délkoreai fejleményeiből döntő részt vállalt az USA, amely elhatározta, hogy új bábjával he- lyetesíti az eddigi diktátort. A hírügynökségek figyelmeztetnek arra, Pák Csöng Hit csak néhány órával azt követően öl- ték meg, hogy Szöulba vissza-1 tért a korábban „konzultációra“ Pák Csöng Hi diktátort Washingtonba idézett amerikai nagykövet. Az Egyesült Államok nyilván elégedetlen volt a dél-koreai helyzettel s megoldásának a diktátor által megkísérelt módjával, többi között a legális politikai ellenzék zaklatásával és mintegy 4000 személy letartóztatásával. Hírügynökségi jelentések szerint Washingtont nyugtalanította a dél-1 koreai népi mozgalom fellendül lése, ami nemcsak a rendszer megbuktatásával fenyegetett, hanem veszélybe sodorta a* amerikai érdekeket is. Vasárnap a dél-koreai rádió bejelentette, hogy a diktátor meggyilkolását előre megtervezték. Az említett vacsora alkalmából maga Kim Cshe Kju, a vendéglátó, a dél-koreai titkosszolgálat vezetője ölte meg, mivel „posztját veszélyeztetve látta“. Kimet és a titkosszolgálat további öt tagját letartóztatták. Ez az információ olyan látszatot akar kelteni, mintha a dél-koreai rendszer hatalma apparátusa két tagjának viszá-i lyáról lenne szó. A ipegfigye- lők azonban megegyeznek abban a nézetben, hogy a diktátor már kényelmetlen volt az Egyesült Államok számára és ezért szabadulni akart tőle, hogy a rendszer élére kevésbé kompromittált személy kerüljön. Átszervezést követelnek Az Amerikai Államok Szervezetének közgyűlése (ČSTK) — La Pazban, Bolívia fővárosában, az Amerikai Államok Szervezete közgyűlésének 9. ülésszaka az emberi jogokkal foglalkozó Amerilka- közti bizottság beszámolójának és a chilei helyzetről szóló ikü- lönjelentésnek megvitatásával folytatta a munkáját. A tanácskozás résztvevői elé határozati javaslatot terjesztettek, amely erélyesen elítéli a gyilkosságokat, a letartóztatásokat, a megtorlásokat és az emberi jogok durva megsértését Chilében, Paraguayban és Uruguayiján. A vitában felszólalóik élesen bírálták az Ameriikai Államok Szervezetét, amelyben döntő szava az Egyesült Államoknak van. Ezzel kapcsolatban Carlos Garcia Bedoya perui külügyminiszter javasolta az AÁSZ átszervezését, Hangsúlyozta, hogy a latin-amerikai országok és az USA kapcsolatainak kölcsönös tiszteletre, be nem avatkozásra kell épülniük és hozzá kell járulniuk az új nemzetközi gazdasági rend megteremtéséhez. Dramatizálják a kambodzsai élelmiszerhiányt (ČSTK) — A Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács legutóbbi ülésén foglalkozott az élelmiszerhiány csökkentését célzó intézkedésekkel és megállapította, hogy ebben a vonatkozásban, hála a Szovjetunió, további szocialista országok és egyes nemzetközi szervezetek segítségének, a helyzet állandóan javul. A kiadott közlemény egyidejűleg megállapítja, hogy a burzsoá propaganda az utóbbi időben igyekszik az élelmiszerhiánnyal kapcsolatos nehézségeket felnagyítani és dramatizálni a helvzetet. A VILÁG LEGIFJABB állama szombat óta Szent Vince szigete, a Karib-tengeri Antillákon. Az új állam függetlenségét fővárosában, Kingstownban hirdették ki. Az állam 389 négyzetkilométernyi területén 106 000 lakos él. JASSZER ARAFAT, a Palesztin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke Bagdadba érkezett. Az iraki vezetőkkel megvitatja a közel- keleti helyzetet, valamint az imUgyanakikor a tőkés országokat tünteti fel a kambodzsai nép „egyetlen megmentőjének“. Ezeknek a manővereiknek célja beavatkozni a kambodzsai bel- ügyeikbe és a segítségnyújtás ürügyén a kambodzsai—thaiföldi határon át ellátni Pol Pót bandáinak maradványait. A Népi Forradalmi Tanács ezt a „segítséget“ elutasítja. Végül a közlemény leszögezi, hogy a nyugati országok nemzetközi szervezetei közvetítésével nyújtott segítség elenyésző a Szovjetunió és a további testvéri országok támogatásához képest. perializmusnak és a cionizmusnak a Camp David-i megállapodások megvalósítását célzó kísérleteit. KAIRÓBAN új gazdasági szerződést írtak alá Egyiptom és az NSZK között, amelynek értelmében az eddigi 250 millió márkáról évi 350 millió márkára emelkedik az NSZK által nyújtott beruházási támogatás. ISZTAMBUL egyik külvárosában szombat este a szélsőjobb- oldali törökök egyik . csoportja géppisztollyal hat embert megölt és további ötöt megsebesített. A merénylőket nem sikerült őrizetbe venni. Effi 1979. X. 29. 2 Embert barátjáról... Mondvacsinált fenyegetés