Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-27 / 254. szám, szombat

KÖVETKEZETES POLITIKAI MUNKÁVAL AZ OKTATÁSÜGY FEJLESZTÉSÉÉRT Tanácskozott a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság plénuma KITÜNTETÉS (Tudósítónktól) — Banská Bystrtoán tegnap Vladimír Pi- rošík vezető titkár elnökleté- vel az egyetemi és főiskolai rendszer átszervezésével kap­csolatos kérdésekről tanácsko­zott az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának kibőví­tett plénuma. A tanácskozáson részt vett Ján Majcharfcík, a CSKP KB osztályvezetője, Sil­vester Turza, az SZLKP KB osztályvezető-helyettese és La- dislav Killár, az SZSZK okta­tásügyi miniszterhelyettese. A kerületi pártbizottság el- mökségi beszámolóját Anion: Portit léc titkár terjesztette elő, aki többek között elmondta, hogy a (kerületi párt- és álla­mi szervek fokozott figyelmet fordítanak az oktatásügy fel­adatainak teljesítésére. Ennek köszönhető, hogy Közép-Szlová- kiában a tervezett ütemben és komolyabb problémák nélkül valósulnak meg a csehszlovák oktatás- és művelődésügyi rendszer átszervezésére, illet­ve fejlesztésére hozott határo­zatok. A kerületben jelenleg egy egyetemi karon és négy főis­kolán készülnek fel hivatásuk­ra a leendő egészségügyi, köz­lekedési, erdészeti és faipari szakembereik, valamint a köz­gazdászok és pedagógusok. A Komenský Egyetem martini orvosi karán és e négv közép- szlovákiai főiskola nappali ta­gozatain több mint 8200-an ta­nulnak. Az egyetemisták és a főiskolások több mint 60 szá­zaléka munkás-, illetve föld­mű vescsaládból származik. Amint azt a kerületi párt­bizottság titkára hangsúlyozta, az orvosi kar és a közép-szlo­vákiai iöiskolák óik látási szí n­vonalát jónak értékelik a párt­szervek. Ugyancsak örvende­les, hogy az utóbbi években a felsőfokú oktatási intézmé­nyeikben megnövekedett a kom­munista pedagógusok száma. A pártszervek következetes poli­li,ka i-szervező munkájának po­zitív eredményei vannak az egyetemisták és a főiskolások iközül kiválasztott tagjelöltek felvételében is. Ezenkívül ko­moly színvonalemelkedés ta­pasztalható a főiskolákon mű­ködő pártszervezetek egyéb tevékenységében is, ami nagy­ban elősegíti a hallgatók kom­munista nevelésének eredmé­nyességét. —Ív— Tanácskozik a CSEMADOK Központi Bizottsága Tegnap tartotta XXI. ülését ű CSEMADOK Központi Bizott­ságának Elnöksége, melyet Lő- rincz Gyula, a CSKP KB tagja, a CSEMADOK KB elnöke veze­tett. Az ülésen megtárgyalták a CSEMADOK 1980-as munka- tervjavaslatát, az évzáró tag­gyűlések, valamint a járási konferenciák irányelvét. Az elnökség ezenkívül jóváhagyta a CSEMADOK Központi Bizott­sága VI. ülésének beszámolóját a szövetség szerveinek és szer­vezeteinek gazdálkodásáról. Délután megkezdődött a CSEMADOK KB VI. plenáris ülése, melyet Mag Gyula, a, CSEMADOK KB Elnökségének tagja vezetett. A CSEMADOK szerveinek és szervezeteinek gazdálkodásáról szóló beszámo­lót dr. György István, a CSE­MADOK vezető titkára terjesz­tette elő. A továbbiakban Ló nncz Gyula, a CSEMADOK KB í inöke számolt be a KB El­nökségének munkájáról az el­múlt plenáris ülés óta. Ezután jóváhagyták az évzáró taggyű­lések, illetve a járási konfe-' renciák irányelvét. A CSEMADOK Központi Bi­zottságának VI. plenáris ülése ma a vitával, valamint a hatá­rozatok elfogadásával folytatja munkáját. I—e—s} Martin Dzúr a JNDK ba utazik IČSTK) — Ali Ahmed Nasszer Antar ezredesnek, a Jemeni Szo­cialista Párt Központi Bizottsá­ga politikai bizottsága póttagjá­nak, a Jemeni Népi Demokrati­kus Köztársaság honvédelmi miniszterének meghívására Mar­iim Dzúr hadseregtábornok, a CSKP KB tagja, nemzetvédelmi miniszter a közeljövőben baráti látogatást tesz a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban. (ČSTK) — František Kord­nak, a szövetségi mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter helyettesének 60. születésnapja alkalmából a párt- és közéleti tisztségekben végzett sokéves áldozatkész munkájáért a köz­társasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adomá­nyozta. A magas kitüntetést tegnap a jubilánsnak Miloš Jakes, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, a KB titkára adta át. Az át­adási ünnepségen részt vett Rudolf Rohlífiek szövetségi mi­niszterelnök-helyettes, Július Varga, a CSKP KB osztályveze- töje és Josef Nágr, szövetségi, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Elvtársi légkörben (ČSTK) — Jan Fojtík, a CSKP KB titkára tegnap fogadta a Lengyel Egyesült Munkáspárt pártmunkás-küldöttségét, ame­lyet jadwiga Tkaczova, a LEMP KB eszmei-nevelőmunkával fog­lalkozó osztálya vezetőjének he­lyettese vezet. Elvtársi légkör­ben a két párt ideológiai mun­kájának tapasztalatairól tanács­koztak. A fogadáson részt vett Jan Mitrega, Lengyelország csehszlovákiai nagykövete. Üdvözlő levél átadása (ČSTK) — Ladislav Sádovs­ký, az SZLKP KB állami admi­nisztrációs osztályának vezető­je, tegnap az SZLKP KB szék­házában Gašpar Kubek szlovák igazságügyminiszter-helyettes- neik 50. születésnapja alkalmá­ból átadta az SZLKP KB Tit­kárságának üdvözlő levelét és a Klement Gottwald-em lékér­met. Egyúttal köszönetét mon­dott a jubilánsnak munká­jáért, amellyel — különösen a szó cia 1 ista ig a zság szó Igá 1 ta tá s területén — hozzájárul hazánk szocialista építéséhez.” RÖVIDEN ik Viliam ŠalgoviČ, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke Bratislavában teg­nap délután megtekintette a gyermekkönyv-illusztrációk idei kiállítását. Dr. Dušan Rollnak, a kiállítás titkárának kalauzo­lásával érdeklődéssel megszem­lélte az egyes országok és külön a díjnyertes rajzolók alkotá­sait. •A A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 62. évfordulója és a csehszlovák—szovjet ba­rátság hónapjának kezdete al­kalmából tegnap a bratislavai szovjet főkonzulátus képviselői találkoztak a Szlovákiai Újság­írók Szövetsége Barátság Klub­jának tagjaival. Jelen volt Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára és Nyikolaj Goncsarov, a Szovjetunió bratislavai fő- konzulja. Három műszakban öntöznek Fogadás az osztrák nemzeti ünnep alkalmából (ČSTK) — Heinz Weinberger. az Osztrák Köztársaság cseh­szlovákiai nagykövete tegnap Prágában fogadást rendezett országa nemzeti ünnepe alkal­mából. A találkozón részt veitek: Rudolf Rohlíček szövetségi mi nászt e r e In öik -he I vet tes, B«- Imslav Chňoupek külügyminisz­ter, Dalibor Hanes, a Szövet­ségi Gyűlés alelnöke, Evžen Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke és más hivatalos sze­mélyiségek. Ott voltak a prá­gai diplomáciai testület tag­jai is. Átadási ünnepség (ČSTK) — Vladimír Vipler az Orbis sajtóügynökség vezér- igazgatója tegnap Bratislavá­ban megnyitotta az ügynöikség új kirendeltségét. Megnyitó beszédében Ján Podhradský, az ügynökség szlo­vákiai igazgatója kiemelte a szervezet munkáját, s köszöne teffihondott a szlovákiai állami és társadalmi szervezeteiknek a kirendeltség létrehozásához nyújtott segítségükért* Hideg, szeles időben járjuk a Dunamoosi (Moča) Eísz ha­tárát, Az Alsóberek dűlőben porfelhőket kavarva dolgoznak a gépek. Két traktor vontalja a vízzel teli rögtörő hengere­ket. Elsimítják a földet, és már­is vetik bele a Solaris fajta búzát. Az emberek és gépek szinte egy percet sem állnak, iól kihasználják a száraz, na­pos időt. Juhász Béla, a szövet­kezet agronómusa mégis elége­detlenkedik. Elpanaszolja, hogy ennyi munkatöbblettel még egy évben sem. készítették elő a talajt ve­tésre, mint az idén. Huszonöt éve dolgozik a növénytermesz­tésben, de ilyen száraz őszre még nem emlékszik. Beletúr a földbe és mutatja, hogy a si­mára eldolgozott földréteg alatt üregeik vannak. Elsőrendű fela­dat tehát a talaj tömítése hen­gerekkel és öntözéssel. Megál­lunk az egyik szépen zöldellő buzafáblánái. Jól fejlődik a Szá­va fajta búza, azonban elég sok a táblán az üres folt, a szóró- lejek ugyanis nem juttatták egyenletesen a 1 öld be a magot." Emiatt is nyugtalankodik az ag­ronómus, mert véleménye sze­rint a későbben kelt búza nem «5rik be majd egyszerre a ko­rábbival. A többi táblán már jobban ügyelnek arra, hogy lehetőleg egyiorma mennyiségű vizet jut­tassanak a parcellákra. A Felső- berek dűlőben 26 forgódobos öntözőberendzés működik. Elő­ször vetettek ide Istra fajla búzát. Remélik, jól bírja majd <»z itteni éghajlati viszonyokat. Janik József, az öntözőcsoport vezetője elmondja, hogy kényte­lenek három műszakban üze­meltetni a gépeket, mert ha megállnak, éjjel a víz a csövek­be fagyna. Urbán Zoltán, az öntözőcso­port tagja szerint napközben jól dolgoznak a gépek, mert aránylag meleg van. Ráez Zol­tán traktoros vontatja a szük­séges parcellára az öntözőbe­rendezéseket, Bilinski Mihály pedig az üzemeltetés közben előforduló hibákat javítja. Éj­jel-nappal készenlétben van, ha hívják, nyomban a földekre siet és elvégzi a javításokat. A két­ezernégyszáz hektár szántóföld­ből ezerszázötven hektárt ön­tözhetnek. Eddig már 70 hek­tár búzára juttattak vizet az öntözőberendezésekkel. Ha az idő engedi, még nagyobb terü­letet öntöznek. Egy olyan búzatábla mellett haladunk el, amelyet nem tud­nak öntözni. Sajnos, amint az agronómus is megállapítja, ezen már csak az eső segíthet. Rit­kán kelt a búza, és a hideg idő beállta előtt már nem erősödik meg. BALLA JÓZSEF Hagyományos barátság és együttműködés Kambodzsa moszkvai nagykövete átnyújtotta megbízólevelét (ČSTK) — Ke® Prasath. a Kambodzsai Népi Köztársaság rendkívüli, és meghatalmazott nagykövete tegnap a Kremlben átnyújtotta megbízólevelét Va­szilij Kuznyecovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttag­jának, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége első elnökhelyet lésének. Ez alka­lomból a kambodzsai nagykö­vet hangsúlyozta, hogy a kam­bodzsai nép mindent megtesz a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus el­vén alapuló kambodzsai—szov­jet baráti kapcsolatok megszi­lárdításáért. Köszönetét fejezte ki a Szovjetuniónak azárt a> nagy segítségért és támogató­sért, amelyet az új Kambodzsa építésében s a nemzetközi fó­rumokon helyzete megerosité sében nyújtott. Vaszilij Kuzmyecov beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és Kambodzsa né­peit hagyományos barátság és együttműködés fűzi össze. Hoz­zátette, hogy a Szovjetunió megelégedéssel figyeli a Kam­bodzsai Népi Köztársaság nem. zetküzi tekintélyének növeke­dését. PEKING SZÍTJA AZ ELLENTÉTEKET Heng Somrin üzenete a thaiföldi miniszterelnökhöz (ČSTK) — A kambodzsai— thaiföldi határon az utóbbi idő­ben olyan helyzet alakult ki, amely igen nagy nyugtalansá­got keltett mindkét ország ve­zetőinek körében* — írta teg­nap a TASZSZ szovjet hírügy­nökség. Heng Sainrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnö­ke üzenetet intézett Kriangszak Csamanand thaiföldi miniszter­elnökhöz a közös határon ki­alakult helyzet kérdésében. Kriangszak Csamanand a „thai­földi-kambodzsai határhelyzet rosszabbodása miatt“ elhalasz-- totta tervezett fülöp-szigeti lá­togatását. A nyugati tájékoztatási esz­közök úgy írnak erről, hogy gondosan igyekeznek elhallgat­ni olyan tényeket, • amelyek megvilágítanák a jelenlegi helyzet igazi hátterét. Thaiföld és Kambodzsa között jószom­szédi kapcsolatok álltak fenn, amíg Kambodzsa belügyeibe nem kezdett beavatkozni Pe­king. Elsősorban arról van szó ^ írja a TASZSZ —, hogy a Dél­kelet-Azsiában egyeduralomra törekvő erők állandó ellenté­teket szeretnének szítani Thai­föld és Kambodzsa között s ugyanakkor fenntartani a meg­döntött Pol Pot-rendszert, amely népirtást követett el a kambodzsai nép ellen. Peking­nek és egyes imperialista kö­röknek, amelyek nyíltan támo­gatják a Pol Pot-féle bandáknak a kambodzsai—thaiföldi halár térségében operáló maradvá­nyait, ezzel az a céljuk, hogy az egész térséget a feszültség és a konfliktusok színterévé tegyék. Éppen ez a külső be­avatkozás komplikálta a thai­földi—kambodzsai kapcsolato­kat, állapítja meg a TASZSZ. Az üzenet megelégedéssel ve­szi tudomásul Kriangszak Csa- manandnak a kambodzsai kér­désben Thaiföld részéről elfog­lalt semleges magatartásra vo­natkozó nyilatkozatát. „Sajnos — állapítja meg a dokumen- tűm — a semlegességgel ellen­tétben áll a számos behatolás kambodzsai területre és a fegyveres támadások.'1 Az FKP a jelenlegi nemzetközi helyzetről (CSTK) — A jelenlegi nem­zetközi helyzet fő vonása az erőviszonyok megváltozása a béke, a függetlenség és a szo­cializmus javára, hangsúlyozza a Francia Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának jelentése, amelyet tegnap hozott nyilvá­nosságra a l’Humanité. Míg a szocialista országok továbbfej­lődnek, és a fejlődő országok új sikereket érnek el, tovább mélyül a kapitalizmus válsága. A SALT—II. szerződés meg­kötése és Leonyid Brezsnyev- nek a fegyverkezés korlátozá­sára vonatkozó berlini kezde­ményezései bizonyítéka annak a politikának, amely határozot­tan küzd a békéért, az enyhü­lésért, állapítja meg az elem­zés. Az imperializmus, amelyre nagy csapást mért a tőkés rend­szer válságának elmélyülése és ez erók eltolódása a béke ja­vára, minden erejéből igyekszik fékezni ezt a fejlődést és visz- szaszerezni elvesztett pozícióit, mint például Vietnamban és Kambodzsában, igyekszik ismét fokozni az antikommuriizmust és támogatni a legreakciósabb rendszereiket. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága az elemzés befejező részében sílkraszáll a nemzetközi szolidaritás erősíté­séért és a testvéri kapcsolatok szilárdításáért az összes kom­munista és munkáspárt között, mindegyik párt függetlenségé­nek, egyenjogúságának és a be nem avatkozás elvének tiszte­letben tartásásával. NAPIRENDEN A KATONAI ENYHÜLÉS KÉRDÉSEI /Folytatás az 1. oldalról) szültség enyhülésével Európá­ban és végül a leszerelés szo­ciális és gazdasági aspektusai­val foglalkoznak. A fórum jelentőségét a részt­vevők nagy számán kívül kü­lönösen az fokozza, hogy olyan időben ült össze, amikor Euró­pa népeinek kívánságával el­lentétben és tekintet nélkül az új szovjet békejavaslatokra, ve­szélyesen erősödnek a nemzet­közi enyhülési folyamat fel­V^l SORBAN MOSZKVÁBAN csütörtökön plenáris ülést tartottak a szov­jet és a kínai kormány küldött­ségei között folyó tárgyaláso­kon. A szovjet küldöttség rész­letesen kifejtette és érvekkel támasztotta alá az általa elő­terjesztett, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcso­latainak alapelveiről szóló nyi­latkozat tervezetét. NAGPUR indiai városban teg­nap megkezdődött az Indiai Kom­munista Párt Országos Taná­csa központi végrehajtó bizott­ságának kétnapos ülése, amely a közelgő idő előtti általános parlamenti választásokon köve­tendő programot, stratégiát és taktikát tűzi ki. Az Indiai Kom­munista Párt legielsőbb végre­tartóztatására irányuló kísérle­tek. A legreakciósabb erók ilyen irányú törekvéseinek pél­dája az a szándék, hogy Nyu- gat-Európában — egyebek kö­zött Franciaországban is — mintegy 600 újfajta amerikai nukleáris rakétát helyezzenek el, megváltoztatva ezzel az eddigi katonai egyensúlyt a kontinensen. Elvárható, hogy a fórum e tervvel kapcsolatban egyértelműen elutasító állás­pontra helyezkedik. hajtó szerve a tanácskozáson megtárgyalja a párt más balol­dali és demokratikus politikai pártokhoz, illetve szervezetek­hez fűződő kapcsolatainak idő­szerű kérdéseit is. MARIE KABRHELOVÄT, a CSKP KB tagját, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottsá­gának elnökét, aki küldöttség élén tartózkodik Szíriában, csü­törtökön Damaszkusban fogadta Dzsamil Saja, az Arab Újjászüle­tés Szocialista Pártja regionális vezetőségének tagja, a kormány alelnöke. TEHERÄN utcáin tegnap száz­ezrek tüntettek Khomeini aja- tollah vallási vezető mellett. Az eseményekre olyan időszak­ban került sor, amikor ismét egyre gyakoribbak a követelé­sek, hogy oszlassák fel az új iráni alkotmány kidolgozásán már több hónapja munkálkodó tanácsadói testületet. 1979. X. 27. Egyértelmű támogatás (Folytatás az 1. oldalról) megtárgyalta azokat a javasla­tokat, amelyek azt célozzak, hogy a Nemzeti Front szervei és szervezetei mélyítsék el együttműködésüket a Csehszlo­vák Testnevelési Szövetség V. kongresszusán a tömeges test­nevelés fejlesztésével kapcso­latban elfogadott határozatok teljesítése terén. A Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnöksége ezt követően ja­vaslatokat vitatott meg arról, hogy a Nemzeti Front szervei és szervezetei fokozott mérték­ben vegyenek részt a lakossag egységes honvédelmi nevelési rendszeréről szóló határozat végrehajtásában. Végezetül az elnökség lóvá- hagyólag tudomásul vette az ar­ról szóló jelentést, hogyan bon­tották le a Szövetkezeti Föld­művesek Szövetségének szervei a földművesszövetkezetek IX. országos kongresszusának hatá­rozatait és hogyan vesznek részt a Nemzeti Front szervei és szervezetei e határozatok va­lóra váltásában.

Next

/
Thumbnails
Contents