Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)

1979-10-25 / 252. szám, csütörtök

Felvételi nélkül a főiskolára EGY DIÁKLÁNY ARCÉLE A z 1948-ban Léván (Levi­ce) született Grendel hajós első kötete, a. Madách Könyvkiadó gondozásában aieg- jelent Hűtlenek, hazai magyar kisvárosaink lakóinak múltját, jelenét idézi sokféle indulattal, a csalódás és az illúzió törté­nelmi megértésével, amely egy­ben leleplező igazmondássá vá­lik legjobb elbeszéléseiben. Az elnéző, de sohase fölmentő fintort, amellyel Grendel szem­léli a közhely-áradatban élő kis­embereket, a társadalom és a történelem kis és nagy cselei mozgatják. Igaz, sportn/eľven szólva, a szerelések, a kötet­ben olvasható tizenegy elbe­szélés, a konkrét történelemre éppen csak hogy utalnak, de ez nem jelenti azt. hogy Gren­del kompromisszumot köt a tör­ténelemmel. Ellenkezőleg, kímé­letlenül. a legtisztább emberi magatartással törekszik a tör­ténelmi félrelépések fölkutatá­sára. Nem is tehet mást, hi­szen író ő, s hősei a kisváro­sokban élő, bőbeszédű és bi­zalmatlan, rágalmazó és elgé- piesült érzelmű, önbecsapósdit önpusztítóan játszó lelkek, akik valami fura átköltési hajlam ré­vén a történelemre akarják há­rítani elvetéltségíiket. Grendel tudja, nem jogosan, de nem Is jogtalanul. Amolyan vigasztalan vigaszként, amely a közép-eu­rópai kisvárosokon átsöprő tör­ténelmi viharok túlélését belső­leg átélt erkölcsi normaként fogja föl. E belsőleg átélt erkölcsi nor­mával való ösztönös azonosu­lást és annak ti.datos, írói ta­gadását mutatják a kötetnek azon novellái, amelyeket prob­lémakörükben lezártaknak, be­fejezetteknek minősíthetünk. Grendel lezárt elbeszéléseiben — a Tantörténetben, a Samuká- ban, a Tizennyolc napban, és az etikus indíttatású, ám formailag és tartalmilag gyengébben meg­tervezett és megkonstruált Kö­vületekben — egy távolról egy­ségesnek látszó világ hirtelen több rétegre bomlik, patogén rétegződésű problémáikkal a kisvárosok lakói egyszerre lesz­nek fájók és sajnálhatok, ám sajnálhatóságuknak és gond­jaiknak egy látszólag mindent megoldó motívum beiktatásával véget vet a szerző. Erkölcs­szemléleti szempontból ezek az expozéban kibomló, a végkifej­letben bezáruló elbeszélések a hazai magyar lapjainkban ki­lenc éve publikáló Grendel első elrugaszkodásai. Fejlődéspályá­jának első jelentősebb állomá­sai, amelyekre elérve úgy érez­te, hogy kérdésfeltevéseivel nem csupán előkészítenie kell az alapvető etikai problémák társadalmi megoldását, de a megoldónak is saiát magának kell lennie. És egy-egy megoldás után il­lik visszatérnie abba a belsőleg átélt, erkölcsi normákkal ki- deszkázott világba, amely szál­káival vonz is, taszít is, de semmiképp sem ösztönöz végle­ges maradásra. Nem lehet meg­maradni benne. Ezért még na­gyobb lendületű a következő el­rugaszkodás a távolabbi állo­mások felé, amelyek Grendel elbeszéléseit ugyan még mindig nem formálják nyitottá, de már ott vannak a lényeg kapujánál, amely a lehetséges megoldások felé tereli figyelmünket. Ezek közé az érzelmileg és etikailag — jobb megfogalmazás híján — tovább nem fokozható elbeszé­lések közé tartozik a Nászúton, a Mire lehull a hó, az Egy este Amerikában és az a Szép his­tória, amelynek több idősíkot, képzeletbeli teret és reális te­ret egybefűző cselekményét olyan latens társadalmisággal töltötte meg a szerző, amely egyszerre sugallja a végletes szabadság veszélyeit és a kép­zelgés világteremtő erejét. Ha belefeledkezünk a Szép história hősnőjének áttételes játékaiba és eltűnődünk a felen és a tör­ténelmi valóság egyszerre for­málta vágyain, valamint vágyai formáit?? valóságtudatán, meg­érthetjük, a félelmetessé váló végkifejlet jelentését, s a no­vella egészének sajátos disszo­nanciáját. Olvasás közben ez a disszonancia nem kirívónak, el­lenkezőleg, természetesnek tű­nik, hiszen már az expozíció révén többdimenziós kisugárzást kap az írás. Grendel harmadik novella­csokrát A valami történni fog..., a Tanügy és a Hűtle­nek című írásai alkotják. Azon­nal leszögezendő, hogy Grendel fejlődéspályájának ezek a leg­jelentősebb állomásai. Tudjuk, hogy a jó novellánál a végki­fejlet fontos jelentéshordozó elem. E három Grendel-írásban nem hoz megoldást és felol­dást a zárás, de a látszólagos befejezetlenség konstruktív mozzanat. E nyitva hagyott írá­sok a szerző azon írói-gondol­kodói állomásai, amelyeken az egymást tagadó erkölcsi-szociá­lis normák harcát nem a„min- denáron megoldás“ zárja, ha­nem a nyitva hagyott problé­ma, s az ezáltal felfokozott fe­szültség, az ellentétek kíéle- zettségének, az antagonizmu- sok feloldhatatlanságának, lét­viszonyaink számos mozzanatá­nak gondolati tükörképe, amely irodalmunkban éppen Grendel novelláin keresztül alakulhat ki bennünk a legtisztábban — s ha e novellák színterét nézzük —, legelőször. S mindez a no­vellahősök erkölcsi normarend­szerének, érzelemvilágának, magatartásának, természetének, gondolkodásbeli különbözősé­gének, na és a szerző struktúrát építő elvének révén. P éldának vegyük a Hűtle­nek című alkotást. Az egysíkú narráció helyett szi- multaneitásra törekvő novella cselekménystruktúrájában az el­lentétek működése figyelhető meg. Grendel a kontrasztot olyan novellaszervező eljárás­nak tekinti, amely minden egyéb, nyelvi-szerkesztési-for- mai konvenciót elnyom. A rit­kábban nyílt, máskor lappangó ellentétek élesen elkülöníthető csoportokra osztják a novella szereplőit, akik közül mind­egyik külön világ törvénysze­rűségeinek engedelmeskedik (tehát egyikük sem sablonka­rakter}, attól függően, hogy elő­életük, meghatározta erkölcsi­szociális normáik milyen tár­sadalmi szerephelyzetbe kény­szerítették őket. Ebből követ­keztetve, a novella cselekmé­nye természetesen konfliktusos cselekmény, amely egy eleve konfliktusos helyzetből tetőzi feszültségívét. Adott egy ka- maszfíú, aki — társául vállalva egy másik fiút —, megszökött a nevelőintézetből. Lehetséges tehát, hogy ők a „hűtlenek“, hi­szen szembeállásuk olyan vi­szonyt határoz meg, amelynek egyik pólusán a látszólag vét­kező, a másik pólusán a lát­szólag segítő-ítélkező fél he­lyezkedik el. De mihez hűtle­nek? — hangzik a kérdés, hi­szen az intézet vezetője abban a társadalmi szerephelyzetben senyved, amelyben a demagó­giának a személyiségébe ita­tott szubjektivációk formájában ad hangot és hatalmat, amely­ben az önös érdek merev ér­vényesítésének következtében a látókörén túlra szorul minden lehetséges emberi megoldásle­hetőség. Ez az ember régen túlélte önmagát. S ha szemé­lyében egyszer meghal is, tí­pusa újratermelődik — a no­vellában a tornatanár szemé­lyében. Mert „ez a típus nem személyében örökéletű, hanem funkciójában“ (Weöres S.], ha úgy tetszik, társadalmi szerep­helyzetében. Lehetséges tehát, hogy az intézet vezetője és társai a hűtlenek, mert gépie- sítették a lelket, természetide­genné tették, amit csak tehet­tek? Mert elpusztítani, a no­vellában „átnevelni“ kívánják azokat, akik refrénszerűen visz- szatérő cselekménysorban küz­denek önállóságukért, az em­beri helyzetmegoldásokért, a szabadabb létezésért, szabadsá­gukért? Bizony, ők az igazi hűtlenek. erencsére a lázadó ka­maszfiúnak is elpusztít­hatatlan a típusa. Magatartásá­val azt üzeni, hogy szükségsze­rűen el kell sajátítanunk az ismeretlennel való szembenézés stratégiáját. Mivel azonban az ítélkezés és t megbélyegzés, valamint a konfliktusmegoldás nagyobb lehetősége nem az ő kezében van, ő s vele szökött társa a hűtlen. Persze, az olva­só tudja, hogy hűséges hűtle­nek ők. hiszen társadalmi sze­rephelyzetüket nem a legkülön­bözőbb szerep relációk vállalá­sa, hanem szabadságvágyuk, er­kölcsi tisztaságuk teszi szilárd­dá. Az emberi tisztaságért lá­zadoznak ők. különféle hatá sok, események labirintusában, akár Grendel bőseinek zöme. S az epikus cselekményű novel Iák etikus volta révén lesz ez a kötet egy kortársi morálfi­lozófia parányi foglalata, amely azt kérdezi: miként kell élni itt és most, az adott cselekvési le­hetőségek közölt. A válaszadás­hoz, persze, a valóság lehető legteljesebb megközelítése szük­séges. Grendel nyíltan, tény­megállapításokkal. meggyőző miliőrajzokkal és figurákkal közelít. Beszesre fogott, végső­kig fegyelmezett stílusú, tárgyi­lagos novellái őszinte érzések, gondolatok, indulatok hitelessé­gének stigmáit viselik magu­kon. A kötet, minden mélylé­lektani varázsa ellenére, rea­lista. És a 1 magyar költészet szlovákiai ágával szemben ez a próza nem védekező. Nyilván azért nem. mert hathatósabb eleme a konfliktusok kontraszt­ba állítása, a közös higgadtsá­got, nyugalmat és megoldásle­hetőséget sugalló emberi és tár­sadalmi önismeret. A Madách Könyvkiadó igazi írót avatott, akinek eredetisé­ge, stílusának leleményei, látás­módjának iróniába (is) hajló értékei, s nem utolsósorban egyetemességre törekvése azt mondatja, hogy nem lehet né­hány mondatban elemezni könyvét. Legyen mentsége a re­cenzensnek, hogy minden eti­kai, esztétikai és egyéb elem­zés csupán közelítés, hiszen az emberi testhez hasonlatosan az alkotás is hatalmas titkokat őriz, akárcsak maga az élet, amelyből vétetett. Petru Csaba, a fiatal romá­niai hegedűművész áll a kon­certpódiumon, a hangverseny- terem lassan elcsendesül, megszólal a hegedű G húrján a cigányos, kissé magyaros té­ma. Liszt magyar rapszódiáira emlékeztet a virtuóz hegedű­szólam. Gyors futamok, variá­ciókba bujtatott téma. Majd duplafogások, akkordok, és üveghangok. A szólista elbű­völően játszik, igazi ura hang­szerének, aztán megszólal a zenekar, jellegzetes raveli hangszínekben. Remekbe sza­bott kompozíció, hibátlan tol­mácsolásban. 1924-ben komponálta Ravel a Czigane-t, Arányi Jela ma­gyar hegedűművésznőnek ajánlva. A gazdag fantáziájú temparamentumos darab mindmáig a hangversenypó­diumok közkedvelt darabja. Nagy kár. hogy a művész gyenge hangú hegedűje nem töltötte be a hangversenyter­met, és így az interpretáció nem érhette el a teljes sikert. Nem lehet meghatottság nélkül hallgatni Rachmaninov, az egyik legközkedveltebb orosz zeneszerző c-moll, 2. zongoraversenyét. Rachmani­nov ebben a késő romantikus művében is sajátosan orosz művésznek bizonyul. Témái közvetlen kapcsolatban van­nak az orosz népzenével és egészben véve is az orosz lel- kületet tükrözi. Az egész mű énekel. Énekel a zongora és a zenekar, hömpölyög a me­lódia. A zongara virtuóz szó­lama a kifejezés szolgálatába van állítva, nem öncélú, a nagy szimfonikus zenekari kí­séret pedig plasztikusan il­leszkedik, jól alátámasztja a szólózongorát. Csodálatos, bensőséges, melankolikus a második tétel főtémája. Érdekes, egyedi jellege a rachmaninovi stílusnak a szét­szórt akkordikus hangok gya­Magas, karcsú termet, szőke haj, kék szem. „Ezt nézd meg — bökte oldalba az utcán egy szlovák fiatalember a társát —. Igazi északi szépség.1* A lány. „aki az ultrahangokat is meg­hallja“, rájuk mosolygott- és el sietett. Az „északi szépség“ Szúnyog Marika, aki a bodrogközi Nagykövesden (Veľký Kamenec) született és a Királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban érettségizett. De nem akárho­gyan — tiszta egyesre. így hát felvételi vizsga nélkül vették fel a főiskolára. — Hány osztálytársadnak s« került még. ami neked? — Kettőnek Liszkai István nak, aki az eperjesi Pedagó­giai Karon tanul tovább és Part kovics Lászlónak. Ö Kassára került, a műszaki főiskola vii lamosmérnöki karára. Ha már Szúnyog Marika (reáltagozatos 4. D) osztályáról beszélünk, azt sem kell véka alá rejteni, hogy az iskola egyik legjobb osztálya volt. nem csupán azért, mert bízvást nevezhető összeforrott és segí tőkész kollektívának, hanem azért is, mert az osztály fele kitüntetéssel végzett, (az érett­ségizettek tanulmányi átlaga 1.65 volt). A jó tanulmányi eredmény természetesen a dia kok és a tanári kar együttes érdeme. De egy kicsit (ezt pontosan persze csak az osz­tály tudja) a Szúnyog Mari­káé is, aki másodiktól kezdve nemcsak az iskolai SZISZ-ta- nácsnak volt a tagja, hanem osztályelnök is. Minden diák tudja, hogy az osztályelnököt nem kinevezik, hanem választ­ják, Márpedig az osztály csak­is olyat választ elnökévé, aki közkedvelt, akit elismer. Az osztályelnök jelleme hamar „ki­ugrik“. mert annak „az aszta­lon kell feküdnie az osztály előtt“. Ha most beszélhetnék az osztállyal, megkérdezném. kori alkalmazása, ami lírikus hangulatot kelt, biztosítva az állandó érzelmi izgalmat, fe­szültséget. Peter Rösel NDK-beli szólis­ta játékáról csak elismeréssel szólhatunk. Kiforrott művész­egyéniség, nagy pódiumrutin­nal rendelkezik (1966-ban pél­dául ő volt a moszkvai Csaj- kovszkij-verseny győztese). Számtalan európai országban hódította már meg a közönsé­get. Szerény, egyszerű, stílu­sos muzsikálására sokáig fo­gunk emlékezni. Elismeréssel kell szólnunk a karmester és a zenekar kitűnő együttműkö­déséről, ami nagyban hozzá­járult a sikerhez. A dramaturgiailag nagysze­rűen összeállított (október 14-i) műsor harmadik gyöngy­szeme Dvorák 7. szimfóniája volt. Ez a mű kétségkívül Dvorák egyik legjelentősebb és legszebb alkotása. 1885-ben készült a Londoni Filharmó­niai Társaság felkérésére, mi­után Dvoŕákot tiszteletbeli tagjává választotta. A szimfó­niából életöröm és optimiz­mus cseng ki. A lírikus témák mind népi ihletésűek, meste­rien jelennek meg a klasszi­kus formákban. Jirí Bélohlávek fiatal cseh karmester, a híres cseh kar­mesteriskola egyik legkivá­lóbb képviselője, a Prágai Fő­városi Szimfonikus Zenekar (FOK) élén nem mindennapi zenei adottságairól tett tanú- bizonyságot. Biztos kézzel, meggyőzően vezényelte a négy tételes szimfóniát. A zenekar hajlékonyán engedelmeskedett a karmester finom, pontos gesztusainak, egységes volt a vonóskar, tisztán szóltak a fú­vósok. Szép és kifejező volt a második tételben a kürtszó- lam és pazar a közismert Scherzo. A nagyvonalú Finálé után felcsattant a vastaps. CSUKÄS ZSOLT milyen osztályelnök volt Man­ku. Sajnos, erre nincs módom Bízzunk benne, hogy jó elnök volt, olyan, aki — ha kellett — „tűzbe ment“ az osztályért. Önzetlenségét és segítőkészsé- gét mi sem bizonyítja jobban, mint az. hogy — noha ,,t>ejá- ró“ volt — számtalanszor ott­maradt délutánonként. hogy segítsen osztály társainak, első­sorban matematikából. Milyen jellem Szúnyog Marika? Meg­ítélésem szerint határozott, cél­tudatos, rendszerető, amolyan „reáltípus“ (de azért a szép verset és a népdalt is szereti). Ha netán rosszul saccoltam volna meg -\v asztálv maid úgyis kijavít. Egyébként sokat elárul róla az a tréfás „kollek­tív szerzemény“, melyet A ker­tek alatt faragnak az ácsok dallamára énekelt az osztály (ha jó kedvében volt). íme egy részlet: Szigorúan tartja ó az osztályt, nincsen neki soha ellentmondás. Ö lenne az osztályunk császára, ha a fiúk hallgatnának rája. (Némelyek szerint a dal mégsem egészen kollektív szer­zemény, szövegét Liszkai Ist­ván, dallamát pedig Fodor Ist­ván „találta ki“.) Szúnyog Marika szeptember elseje óta a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola vegytechnoló- giai karának hallgatója. — Tanszakod? — A szerves készítmények gyártástechnológiája. — Mint főiskolásnak, milye-- nek az első benyomásaid? — Nem rosszak, csak érzem, nem lesz könnyű. A téli sze­meszter „zárt“, vagyis szigorí­tott ... — Nyelvi nehézségeid vanH nak? — Nem érzem magam hát* rányban amiatt, hogy magyar iskolában érettségiztem. Á szakmai dolgokkal tisztában va­gyok. A nyelvi „féllóhossznyi" hátrányt, remélem, fél év alatt behozom. — Vizsgák? — Lesznek... A téli sze­meszterben négy, a nyáriban hat. Bízom benne, hogy az elsS évfolyamban sikerül feltennem az i-re a pontot. Ha nem, re­pülök a ponttal együtt. De el­határoztam, csak akkor me­gyek, ha löknek. KÖVESDI JÁNOS A Szlovák Tudományos Aka­démia nyitrai (Nitra) archeo­lógiái intézete a minap nem­zetközi régészeti találkozót rendezett a trenčíni vár kőfel­irata létezésének 1800 évfor­dulója alkalmából. A szakmai tanácskozás témája: A római­ak és a barbárok a közép Duna tájon, a II. és a III. században. A szimpóziumon a Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország, az NDK, Ausztria, Anglia és hazánk 27 szakembere vett részt. A találkozó során a résztve­vők felkeresték a nyugat-szlo­vákiai kerület római kori ma­radványait. Ellátogattak Trna- vára, Cíferbe, Stupavára, Pácra, Devínbe, Komáromba (Komár­no) és Izsára (Iža). Az izsai Leányvárnál a régészek dr. Titus Kolníknak, a nyitrai in­tézet tudományos munkatársá­nak vezetésével eszmecserét folytattak az ókori építészeti módokról, a sarokbástyákról s fényt derítettek eddig kevésbé ismert archeológiái kérdésekre is. KURUCZ SÁNDOR GRENDEL LAJOS ELSŐ KÖNYVÉRŐL SZIGETI LÁSZLÓ Fiatal művészek klasszikusokat tolmácsoltak Petru Csaba, Peter Rösel és Jirí Bélohlávek sikere a zenei ünnepségeken Hűséges hűtlenek Nemzetközi régészeti találkozó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents