Új Szó, 1979. október (32. évfolyam, 231-257. szám)
1979-10-19 / 247. szám, péntek
Ja élet értelme: o szépség keresése" MIKULÁS HUBA HATVANÉVES Hogyan kezdődött? Mint minden gyerek, Mikuláš Huba is korán találkozott a versekkel, és másodikos elemista, amikor Spišská Nová Vesben először lép a világot jelentő deszkára, majd onnan — a kö zönség nagy derültségére — a semmibe. Kék ünneplő ruhába öltözve a földön találja magát, de ez a ballépés sem a tanítói, sem az ő kedvét nem veszi el a további szereplésektől. 1937- ben, érettségi után Bratislavá- ba kerül. Jogot tanul — két hétig, majd bátortalanul kopogtat Janko Borodáč, a színház akkori igazgatója ajtaján. — Janko Borodáč cigarettával kínált, s én kötelességemnek tartottam, hogy rágyújtsak, de fuldokolni kezdtem. Borodáč vigasztalt, semmi baj, mondta, éppen órám van. Magával vitt a színiakadémiára, ahol várták a tanítványai, az én majdani kollégáim. A színiakadémia diákja lettem. Néhány nappal később, október 28-án, Hviezdoslav Heródes és Heródiászának ünnepi előadásán „beugrásom“ volt. Első ízben kerültem kapcsolatba a színpad óriási világával, a fények fényével, a hatalmas zsinórpadlással, amely megbabonázott. Hogy mennyire babo- náztam meg én a közönséget, nem tudom, de úgy éreztem, tűrhető voltam, bár akkor még nem reméltem, hogy színész leszek. De mégis színész lettem. 1938. december elsején kaptam meg az első szerződé-: semet, és azóta is a Szlovák Nemzeti Színház prózai együttesének tagja vagyok. # Jó vagy nem mindvégig ugyanabban a színházban ját- szani? — Nekünk nem volt választásunk. Általában azt tartják, hogy bizonyos idő után jó színházat változtatni, új ismereteket szerezni. Mi mégis szerencsések voltunk, mert olyan rendezőkkel dolgozhattunk, mint a realista beállítottságú Janko Borodáč, Ján Jamnický, a szovjet iskola és Reinhardt neveltje, akárcsak Ferdinand Fofman, később Ivan Richard, majd Jozef Budský, s ezek a rendezőegyéniségek jó hatással voltak a nemzedékünkre. # Milyen volt a légkör a színházban a háború előtti években? — Meg kell mondani, hogy a színészhivatás nem tartozott a népszerűek közé. A szüleim sem voltak elragadtatva ... Akkoriban csak éves szerződéseket kötöttek velünk, egész évben félelemben éltünk, hogy ineghosszabbítják-e a szerződésünket vagy sem. A harmincas években egyetlen szlovák színház volt az országban. A közönség is kevés. Állandóan újítani kellett a repertoárt, éven(Z. Mináčová jelvétele) » ként 14—16 bemutatót tartottunk, de egy-egy darabot hét előadás után már levettük a műsorról. 9 Milyen darabokat Játszót- tak? — A sok között akadt mindenféle, de inkább jó darabokat. Victor Hugo Hernaniját, Büchner Danton halálát, Schiller Teli Vilmosát, Moliére-, Osztrovskij-színműveket. Tulajdonképpen igényes és haladó darabokat játszottunk, Martá- ková Jánošíkját például éppen azért kellett levenni a műsorról. Természetesen akadt a repertoárban úgynevezett buvár- darab is. 0 Hány filmben játszott? — Nem sokban, talán 10—12- ben. A színész mindenekelőtt a színházat szereti, a színház a kiindulópont, ahova mindig visszatérhet. A televízió megint más. Első látásra hasonló a filmhez, de a filmbeli munka nemcsak hogy sokkal hosszadalmasabb, de sok tekintetben aprólékosabb is, mint a tévébeli vagy a színpadi. A színészt azonban minden feladat izgatja. Ám ha kenyértörésre kerül sor, a színházat választja. # Csak olyan szerepeket játszott, amelyek „ültek“ ön* nek? — A színész nem válogathat, azt kell játszania, amit ráosztanak, de miután megkapja a szerepet, dolgoznia kell rajta, s végül is minden színészben megvan, hogy csak azért is, a kis szerepben is szeretne felf gyeltetni magára. Q Repertoárjában sok a ro* mantikus hős ... — Vonzódom a romantikához, de az életben realista vagyok. Szeretem a romantikát, mert megszépíti az életet, s úgy érzem, az élet értelme: a szépség keresése, amit általában a mindennapok költészetének tartunk. gf) Ön sokszor mond verset, — Szeretem a verset. Előadói estjeimen szabadabbnak érzem magam, nem köt a dramaturgia, a rendező, azt választom, mit akarok. Három évvel ezelőtt Érsekújvárban József Attila-estet rendezett a szlovák és magyar rádió. Csodálatos est volt, a teremben olyan hangulat uralkodott, mint amilyen csakis ilyen alkalmakkor lehetséges. Amikor Major Tamással a mikrofon elé álltunk, kettőnk között is, és a közönség meg köztünk is valami különös fluidum keletkezett. Gyakrabban kellene rendezni hasonló esteket. % Mi a színészi hitvallása? — Azonos az emberi hitvallással. Segíteni az embereknek. Hogy lássanak, hogy lássák a világot. Lássák a világban önmagukat, beleképzeljék önmagukat bizonyos helyzetbe; segíteni az embereknek abban, hogy minden megélt pillanatban megtalálják azt, ami nemesebbé tesz. # Ön elégedett? — Igen. Az elégedettség annyi, mint igényeinket összeegyeztetni a lehetőségeinkkel — anélkül, hogy az ember igénytelen lenne önmagával szemben —, s úgy érzem, nekem ez sikerült. KOPASZ CSILLA Nemes veléiedések, bulii Mátétól Fiatal előadóművészek a zenei ünnepségeken A bratislavai zenei ünnepségek keretében az idén is sor került a fiatal előadóművészek ' nemzetközi találkozójára. Az UNESCO védnöksége alatt megrendezett nagyszabású művészeti seregszemle a díjak odaítélésével és kiosztásával ért véget. Az idei találkozón elősorban a hangverseny-művészekre irányult a figyelem. A nem verseny jellegű seregszemlére 32 művész jelentkezett, s a nemzetközi bíráló bizottság döntése alapján 12 művész és egy duó jutott be a második fordulóba a 12 európai és tengerentúli országba'. A legtöbb pontot Mihail Pletnyov szovjet zongoraművész szerezte Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyének előadásával. Pletnyov játéka a ragyogó technikai felkészültség mestermutatványa volt, valóságos művészi tűzijáték. A fiatal zongorista igazi virtuozitással kezelte hangszerét, s ezáltal szuverén partnere volt a japán Hikotaro Vazafcmak és a Csehszlovák Rádió szimfonikus zenekarának. Az NDK-beli Jürgen Dietze oboaművész Josef Haydn C-dúr versenyét adta elő, s a zsűritől alig néhánnyal kevesebb pontszámot kapott, mint szovjet kollégája. Játékát mindenekelőtt a hangzás nemessége a melodikusság, az árnyalatok finomsága, a motívumok szélesen áradó érvényesítése, a kitűnő frazírozás jellemezte. Ugyancsak nagy érdeklődéssel várta a közönség a magyar Drahos Béla bemutatkozását, aki Ibert fuvolaversenyét játszotta. A magával ragadó francia zeneműbe (különösen a III. tételébe) egy ikis magyar temperamentumot és ízt is belevitt, s az egész művet sikerült mindvégig magas fokú szuggesztivitással előadnia. A nemzetközi találkozón első ízben hallhatta a közönség szólóhangszerként a szaxofont. A kubai Miguel Villafruela bebizonyította, hogy helytelen volna száműzni a hangversenypódiumról ezt a hangszert, ugyanis ha jó kezekbe kerül, mint most is, rendkívül nemes hangzásélményt és művészi szépséget szerezhet a hallgatóságnak. A szaxofon hangjaival igen jól harmonizált J. G. Láb- ran zongorakísérete. A brazil klasszikus gitár-duo, melyet az Ássad Sima testvérpár képezett, az érdeklődők százait vonzotta. Scarlatti, Soro és mások műveinek fantáziadús gitárátirata jó biztosítéka volt annak, hogy a kiváló kettős érvényesíteni tudta nagyszerű mesterségbeli tudását és fejlett művészi ízlését. Árnyaltan finom játékok és stílusuk tisztasága emlékezetes művészi benyomást tett a hallgatóságra. A nemzetközi bíráló bizottságnak nehéz feladata volt a díjak odaítélésénél. Az első díjat Terje Tönnesen norvég hegedűművész (Sibelius hegedűversenyének érett tolmácsolásáért) éppúgy megérdemelte volna, 'mint bárki más. Irina Medveqyeva szovjet hegedűművésznő elegáns könnyedséggel és ötletesen játszotta el Pro- kofjev D-dúr hegedűversenyét. Varázslatos hangokat csalt ki blockflőtéjéből a dán Michaela Petri. Sajátos, „mozarti“ hangszínű, „törékeny“ szopránjával szinte ámulatba ejtette hallgatóságát a finn Merja Virkkal, aki Haydn és Mozart operáiból énekelt áriákat. (A Bratislavában nyújtott teljesítménye alapján egyébként szerződési ajánlatot kapott a bécsi Staats- opertől.) Nagy mesterségbeli tudásról tanúskodott a belga France Springuel gordonka- művésznő, az NSZK-beli Wolfgang Meyer klarinétos, honfitársa, Jeff Beer (ütőhangszer), az amerikai Steven Mayer zongoraművész és Jozef Podho- ranský gordonkaművész produkciója is. Általában megállapítható, hogy az egyes zenei alkotások tolmácsolásában a művészi igazságért való küzdelem, a gondolati tartalom kifejezése és a szlovákiai közönség iránti szívélyes viszony dominált. Ám a legszebbek talán mégis azok a zavartalan találkozások voltak, amelyeken Szlovákia fővárosában a világ különböző tájairól összesereglett fiatal művészek részt vettek. És persze az összejöveteleken kötött forró, önzetlen barátságok ... Jól megértették egymást — és ez nem kevés! Ez egyik fő célja a fiatal előadóművészek bratislavai nemzetközi találkozójának. MICHAL PALOVCÍK Tóniié o művelődési hdi élén Ezelőtt három évvel neim tud ta volna pontosan megmondani. hol van ez a falu. Addig talán még a nevét sem hallotta. Sokan voltunk, vagyunk is így ezzel, akiiket karon ragadott a sors, a véletlen vagy erős vágy, és elszólított szülőföl dtinkről, elvitt más tájakra. Az Ipolysági (Šahy) születésű Varga Gyula két éve él itt, ez év márciusától a helyi művelődési ház vezetője, a magyar tanítási nyelvű isikoláhan angolt tanít, heti négy órában, nem kötelező tantárgyiként, hetedi- , keséknek. nyolcadikosoknak. Harmincegy éves, nős; fele sége tanítónő. Most várják első gyermeküket, úgyhogy egyelőre csendeseik még itt az ilyen vasárnap délelőttük is, van idő tévézésre, olvasásra, szvetter kötésére, most éppen zöld pa mutból. A művelődési ház vezetőjét ezúttal feladata sem hívja el. mint máskor, szabad és ünnepnapokon, esti órákban. Az ősz, a tél. a tavasz másféle munkát kinél. Ha kínál. Ez nemcsak egy-egy faluközösség kultúra iránti vonzódásának fokától, cselekyésre serkentő ügyszeretetétől függ, hanem a művelődési ház igazgatójának vagy vezetőjének a kezdeményező képességétől, magatartásától is, no meg attól, hogy maga hogyan viszonyul a kulturális élethez. — Néhány hónapja vettem át a nádszegi kultúrház irányítását, és azt kell mondjam, bele kell ebbe is jönni, mint mindenbe, ami új az ember számára. Ez új nekeim, noha mindig volt közöm az amatőr művészeti mozgalomhoz is, a főiskolán, vagy korábban beat zenészként. Bár értünk el eredményeket, számomra a tapasztalatszerzés, az ismerkedés jegyében telt el az utóbbi néhány hónap — mondja Varga Gyula, akinek a közreműködését kérem, hogy bepillanthassunk a Mátyusföld és a Csallóköz határán terjeszkedő, rengeteg szép házat és több ezer lelket számláló község kulturális életébe, és arról is kapjunk legalább vázlatos képet, hogy a kultúrálódásban milyen szerepet játszik a művelődési ház. Benne kapott helyet a könyvtár, melyet Kockás Rozália vezet igen gondosan. A közel hatszáz rendszeresen olvasó és mások kedd kivételével naponta kölcsönözhetnek könyvet, a délutáni órákban; megtalálhatnak több új alkotást is, melyeikre egyébként az előcsarnokban kifüggesztett borítók hívják föl a figyelmet. Nemrégiben szerelték föl a mintegy 100 ezer korona értékben vásárolt polcokat, szépen sorakoznak rajtuk a könyvek. Bizonyára válogatnak közülük azok is, akik az énekkari próbára Igyekeznek. A Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke, N»gy Magdolna szervezte meg a ki- tönő asszonykórust, Ág Tibor vezeti. Sokan jelentkeztek a varró-, cukrász- és társastánc- tanfolyamra. — Ha már igazán belejöttem, más tanfolyamokat is szeretnék létrehozni, nyelvi tanfolyamokat például. Meg kiállításokat. Az idén Juhos Dezső népművész tárlatát rendeztük m^g, és hímzéseket állítottunk ki. Sajnálom, hogy nincs olyan helyiségünk, ahol szórakozhatnának, táncolhatnának a fiatalok. Pegazus nevű zeneikarunk jobbára szövetkezeti rendezvényeken szerepel, vagy más községekben. Gyenge a felszerelésük, de egyelőre nincs rá pénz, — Szereti a zenekart, mindent megtenne a fiúkért — szólal meg a feleség, aki az imént átszaladt a szomszédba, hogy megtudakolja, van-e neve az énekkarnak. Nevet nem hozott, csak egy üzenetet: ne menyecskekórust írjak. Örömmel hallom aztán Varga Gyulától, hogy mozitermük is van, hetenként négy filmet vetítenek, egyet a gyermekeknek. Szeptemberben és októberben megnövekedett az előadások iránti érdeklődés, vonzó filmek kerültek a közönség elé. Ilyenekből többet szeretne kapni a művelődési ház vezetője, akivel már nem otthonában, hanem munkahelyén beszélgetünk. Előbb a vetítőhelyiség- ben, ahol modern gépek állnak, aztán a moziteremben, ahol jó látni a rendet, nincsenek „szétrágcsálva“ a széktámlák, mint sokhelyütt, majd a színpadon, melyet a zenekar dobfelszerelése színez, egy mik lofon énekesre vár. — Valahányszor gyűlés vagy fellépés van itt, legkevesebb négy embernek jelent munkát ennek a szélesvászonnak a leemelése és háttérbe állítása. Ha délelőtt mondjuk gyűlés van, le kell venni, majd újra föltenni, mert délután kezdődik a filmvetítés. Ugyanis ez a terem mozinak készült, noha színpada alkalmas színjátszásra is. És vajon játszanak-e színházat Nádszegen (Trstice)? A Vöröskereszt helyi szervezeténeik színjátszó csoportja az idén négyszer adta elő telt. ház előtt Siposs Jenő Nagy baj az agybaj című vígjátékát, Mi- kó Zoltán tanító rendezésében. Érdekes ugyanakkor, hogy csak a szövetkezet segítő közreműködésével jöttek össze mintegy kétszázötvenen a Magyar Területi Színház Hazug című vígjátékának előadására. Elővételben, kellő propagálás ellenére, mindössze ötven jegy kelt el. Talán azért, mert dologidőben érkezett a színház, vagy azért mert elszokott tőle a közönség, hiszen eléggé rendszertelenül járt ide eddig, helyesebben aszerint, hogy kötöttek-e vele szerződést, vagy sem. Mindenesetre: Varga Gyula rendszeresíteni szeretné a MATESZ-előadá- sokat, idejében és tudatosan megkötni a szerződést, hogy az ne véletlenszerű legyen, mint a Hazug esetében, szinte egyik na<pról a másikra, ami ugyancsak oka lehetett a kisebb érdeklődésnek. Közismert, hogy a helyi színjátszók előadása csaknem mindig sok embert vonz. Miért ne lehetne igaz ez a mondat, ha hivatásos nemzetiségi színjátszásunk képviselőjét helyettesítenénk be? Nádszegen is igaz lehet, mint bizonyára volt is már. Tudják ezt jól. Ezért dolgozik, ezért tervezget a művelődési ház fiatal vezetője is, aki mellesleg lövészkört vezet, másfajta előadásokat, találkozóikat is szervez többekkel BODNÁR GYULA 1979 X. 19.
