Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)
1979-09-12 / 215. szám, szerda
A FUTBALL FORGATAGÁBAN Vonzó kínóJat o szélrózsa minden irányából! ^ Amit mi is (öthatunk Nincs tét nélküli mérkőzés Ma egész Európa nagy iutballiszerdára ébredi. A jidentfis nemzetközi labdarúgó-események sora kínálkozik. s, a szurkoló szinte azt sem tudja, melyikre figyeljen elsősorban. Hagy főleg a hazai színek képviselőit láthatja, az természetes, pedig legalább néhány mozzanatom bepillantást szívesen fogadna máshonnan is. Ma a válogatott csapatoké a szó, s tegyen erőpróbájuk Eurőpa-bajnoki, vagy olimpiai-torna selejtező, avagy úgynevezett barátságos találkozó, aligha meri valaki is állítani, hogy akad egyetlen tét nélküli mérkőzés is. MELYIK A HÁROM KÖZÜL? Csehszlovákia olimpiai csapata ma 17 órai kezdettel Lengyelország hasonló együttesét fogadja, s találkozójuk egyenes adásban megelevenedik a ív képernyőjén. Az előző olimpián a lengyel együttes ezüstérmes volt, Münchenben pedig az aranyat érdemelte ki. Játékerejét az A-válogatottéval csaknem azonosnak tartják. Ebbe a csoportba tartozik még a magyar együttes is, s bár a mai, pra- gai találkozó után még öt mérkőzés kell a csoportelsőség tisztázásához, ez az eredmény is sok mindent elárulhat. Olyan ez a csoport, mint a ♦ippszelvények háromesélyes párosítása. NYÍREGYHÁZA NAGY NAPJA Magyarországon az utóbbi időben az A-válogatott nem szerzett túl sok örömet szurkolóinak, egyre gyérült az érdeklődés a hajdani fellegvár, a Népstadion lelátóin, s ezért esett a választás Nyíregyházára (s esik majd más vidéki városra is), ahol nagyobb az érdeklődés, s feltehetően a biztatás is. Érthető, hogy az Európa-bajnok csehszlovák együttesre nagyon sokan kíváncsiak, különösen azért, mert szinte teljesen olyan felállításban szerepel, mint amilyenben sikeresen vívta eddigi EB selejtező mérkőzéseit. Ezúttal még jelentős cserelehetősége is lesz, hiszen a vendéglátók részéről csaknem a teljes olimpiai válogatott teszi próbára. Az új magyar szövetségi kapitány, Dr. l akat Károly most mutatkozik be az A-csa- pattal, amelyben az Argentínát jártak közül csak Gujdár és Tóth András maradt hírmondónak. Lakat együttesének soraiban jobbára a vidék legjobbjai szerepelnek. Kissé megkésve bár, de sor kerül Bene Ferenc búcsúztatására is, aki a magyar kezdőcsapatban néhány percig szerepel, hogy az-i után ne csak jelképesen adja át helyét a fiatalabbaknak. A1 nagyobb rutin, összeszokottság, de a magasabb, átlagos életkor, is a csehszlovák együttes ol^' dalán jelentkezik, míg a házigazdának várhatóan a lendü-? lete lesz jelentékenyebb, s a jelek szerint két igazi szélsővel rendelkező csatársort vonultat föl. Annyit előrebocsájt- hatunk', hogy ettől a találko-- zótól alibi futballt határozottan nem várunk! A Magyar Tv 17.50-től, tehát képfelvételről sugározza a találkozót ÚTBAN A CSOPORTELSŐSÉG: FELÉ Az Európa-bajnokság hét selejtezőcsoportja közül négyben X. NYÁRI UNIVERSIADE Jól szerepelnek oz atlétáik (ČSTK) — Mexikóvárosban a X. Nyári Universtaden továbbra is az atlétikai versenyek iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés. A résztvevők nagyon elégedettek a körülményekkel. Az olasz Mennea, aki a 200 méteres síkfutás előfutamában 19,96-ra javította az Európu*-csúcsot, kijelentette, begy véleménye szerint a mexikói olimpiai stadion a legjobb a vi lágon. A csehszlovák versenyzők közül Wybraniee sz»repell a legjobban, a riiszkoszvetésben bronzérmet szerzett. iíiMJ 1979 IX. 12. ATLÉTIKA Férfiak — 110 un gát: I. Pnn- kofjev |szovjet) 13,49, 2. Műnkéit (NDK-beli) 13,50, 3. Pucs- kov (szovjet) 13,55, diszkosz: 1. Schmidt (NDK-beli) 60,78, 2. Kuokko (finn) 59,02, 3. Wyb- raniec csehszlovák) 58,32, 4. Vlagyimirov (bolgár) 58,06, 5. Bugár (csehszlovák) 57,66. Nők — 100 m gát: 1. Langer (lengyel) 12,62, 2. Woloszova (lengyel) 12,66. 3. Nyikityina (szovjet) 12,99. 400 an: 1. Kulcsukévá (szovjet) 50,35, 2. Már Borg is megérkezett (ČSTK) — Hétfőn este érkezett Prágába Borg, a svéd te* niszválogatott legjobb játékosa, aíki a ČSTK munkatársa kérdéseire válaszolva a következőket jelentette iki: „Véleményem szerint a Csehszlovákia —Svédország Davis Kupa-találkozó esélyese a hazai csapat, amelynek tagjai közül Lendl ellen egy, Šmíd ellen kél alkalommal játszottam. Mindkettő nagyon jó játékos, s csak legjobb teljesítményemmel győzhetek ellenük/’ Arra a kérdésre, kit tart legnagyobb ellen feléneik a világ legjobbjai közül, így válaszolt: „Connors, McEnroe, Gerulaitis és Tanner, de még további vagy ötven teniszező kiváló képességű.“ ^Céljairól így beszél: „Sorjában szeretnék minden nagy nemzetközi tornán az első helyen végezni. Szóhoz jutott Len art Berge- lin, volt híres svéd teniszeeő, a vendégek kapitánya is, aki szerint teljesen világos a svédeik matematikája: meg kell nyerniük a párost, vagy az egyik egyest azon a találkozón, amelyen a második számú svéd teniszező szerepel. Egyébként Johansson, aki valószínűleg második számú svéd játékosként jut szóhoz, még hétfőn délelőtt megérkezett a csehszlovák fővárosba. Bryant ,1 amerikai | 51,35. 3. Prw- rocsenko | szovjet) 51,68. TORONYUGRÁS 1. Alejnyik i szovjet i 570.81, 2. Ambarzumjan I szovjet) 583,31, 3. L> Hong ping (kínai) 551,97 VÍZILABDA Magyarország — Jugoszlávia Bb, Románia — Szovjetunió 8:5. Egyesült Államok — Románia 4:3, Szovjetunió — Jugoszlávia 6:5 KOSÁRLABDA Nők: Egyesült Államok —» Kanada 68:62, Kuba — Bulgária b4:Ö3. RÖPLABDA Nők. Szovjetunió — Brazíláe 3:3, lapén — Mexftkó 3:2. VÍVÁS A női tőrcsapat verseny döntőjében az NDK 9:B-ra győzött a Szovjetunió ellen, a harmadik helyért az NSZK 9 4-re verte Franciaországot. Rajtolt a hatnapos 1 ČSTK) — Neunk ur ebemben 19 ország 385 versenyzőjének részvételével megkezdődtek az idei hatnapos motorkerékpáros verseny küzdelmei. Az eűső útszakasz után a rendezőik kétszer adták ki a végeredményt mint neon hivatalosat, így tehát a végleges és pontos sorrendre még várni kell. Az első nap az NSZK, Olaszország és Csehszlovákia motorkerékpárosai vették a legsikeresebben az akadályokat. Az NSZK mindkét verseny számban megszerezte a vezetést. Világ Kupa: 1. NSZK 42,9, 2. Olaszország 52,4. 3. NDK 91,8, 4. Csehszlovákia 106,2. Ezüst Váza: 1. NSZK 37,5, 2. Csehszlovákia 89,5, 3. Lengyel- ország 163 0 4 NDK 231,8. kerül ma sorra nagyon fontos találkozó. Az elsőben ez az Anglia—Dánia mérkőzés lesz. Dán földön Albion legjobbjai 4:3-ra győztek, odahaza csak újabb győzelmük aránya lehet kérdéses. Az angol csapat eddigi négy találkozóján csak egy pontot vesztett, méghozzá Írország vendégeként. A másodikban Norvégia csapata Belgium együttesét fogadja, Lokerenben, vagyis belga földön meglepő l:l-es eredményt hozott kettejük találkozója. A jelenlegi házigazda eddig mindhárom vendégétől kikapott, s méghozzá becsületgóllal sem terhelte meg hálójukat. A negyedikben Izland—-NDK és Svájc—Lengyelország mérkőzés lesz. Az izlandiak ezzel a találkozóval búcsúznak a selejtezőktől, eddig pontot nem szereztek, de arattak már vendéglátóként győzelmet, éppen az NDK tizenegye ellen. Mivel szeptember 5-én a holland csapat 4:0-ra győzött Izland vendégeként, a mostani látogatótól is teljes siker várható. Svájc a csoportmérkőzések során csak kettőt nyert meg, egyaránt Izland ellen. Ennek ellenére a lengyelek sem mehetnek teljesen biztosra, figyelmeztető, hogy klubszinten a svájci labdarúgás jelentős kupasikereket ért el. 'fik hatodikban Görögország— Szovjetunió a sláger. Ameny- nyiben a házigazda győz, már csoportelső. A döntetlen még semmit sem oldana meg, de kétségtelenül a szovjet csoport- elsőséget hozná karnyújtásnyiNÁLUNK MIÉRT NEM? Már régebben tudomásunkra hozták, hogy elmarad a szeptember 22-ére tervezett Csehszlovákia—Argentína barátságos találkozó, vagyis az Európa-bajnok és a világbajnok erőpróbája. Ezért lep meg bennünket, hogy ma viszont sor kerül az NSZK—Argentína találkozóra. Ebből arra lehet következtetni, hogy Menottiék nem térnek ki a rázós mérkőzések elől sem. Szerény véleménynünk szerint labdarúgó sportdiplomáciánk tevékenységének mindenképpen oda kellett volna irányulnia, hogy Prágába ne hiába hívja a jelenlegi világbajnokot, A megegyezésre elég alkalom és idő volt, amikor az országos válogatott az emlékezetes agentínai tornán szerepelt. ZALA JÓZSEF Nehezen kivívott győzelem Csehszlovákja — Finnország 6:4 (2:0, 1:1, 3:3) IČSTK) — A Rudé právo ne m ze (közi jégk o ro ng t omá ján a házigazda csapata váratlanul küzdelmes találkozón aratott nagyon értékes győzelmet. Góljait Ebennann (a 8. és 57. percben), Novák (a 34. és 41. percben ), M. Štastný (15. p) és Nový (57. p) ütötték, míg a finnek részéről Levő (39. p), Koutsatainen (46. p), Hinne (50. p), s Kiinalainen (54. p) volt eredményes. Az első harmad játéka és eredménye alapján együttesünk könnyű győzelmet várt, de a finnek a folytatásban megérezték, hogy lehet keresnivalójuk. A 41. percben még 4:1 volt a csehszlovák vezetés aránya, dé az 54. percben már 4:4-re állt a mérkőzés. A hajráiban azután gyors egymásutániban két gólt sikerült együttesünknek ütnie, s ez döntött. Bukafi edző szerint a csehszlovák válogatott négy csatársorral kísérletezett, de a 4:4-&s állásnál egy hármast ogatot ki kellett hagyni. Az erőnléttel nincs baj, de az össiZjáték még döcög. Numminen, a finnek edzője kijelentette, hogy nyílt j&tékol vállaltak, s ez sikeres is volt. Az újonc kapus, Sohlman bemutatkozása sikeresnek mondható. Szovjetunió — Svédország 8:2 (1:1,4:0,3:1) |k) — A Rudé právo nemzetközi jégkorong tornája tegnap délután a Szovjetunió—Svédország találkozóval folytatódott ■mintegy 3500 néző előtt. A drámai küzdelmet hozó. izgalmakban bővelkedő és l:l-re végződő első harmad után úgy tűnt, hogy a szovjet válogatottnak nem lesz könnyű dolga a nagyon lelkesen küzdő svédekkel. A szovjet együttes Pervuhin révén már az 5. pereljen megszerezte a vezetést, de 14 perccel később Hansen egyenlített. A második harmadban azonban fordult a kocka, a szovjet együttes ebben a játékrészben lényegesen többet kezdeményezett, játékosai hússzor lőttek kapura, míg a svédek csak hétszer veszélyeztették Tretyak kapuját. Ennek megfelelően alakult az eredmény is. A szovjet csapat négyszer talált a hálóba és a második harmad után már 5:1 volt a mérkőzés állása a szovjet válogatott javára. Az utolsó harmadban a vezető együttes növelte előnyét. A svédeik a 7. percben szépítettek, és a második gjöl föllelkesítette a csapatot, élénkült a játék s a találkozó isimét érdekesebbé vált. Több svéd gól azonban nem esett. Ellenkezőleg, három perccel a találkozó vége előtt Petrov 8:2-re beállította a végeredményt. Gólütőik: Pervuhin 2, Zsluktov, Golikov, Jakusev, Harlamov, Kapusztyin, Pelrov, ill. Hansen, Naslund. I ČSTK j — A fiatal csehszlovák labdarúgók a jugoszláviai Púiéban a harmadik helyen végeztek, miután 2:l-re győztek Anglia el len. A döntőben a vendéglátó Jugoszlávia 2:0-ra nyert az NSZK csapata ellen. A Bajnokcsapatok Európa Kupájának selejtezőjébem Nikózia 0:1 (0:0}-ra kikapott a BK 1903 Koppenhágától. Az első találkozót a dánok 6:0-ra nyerték, így jogosultak a torna első fordulójában való részvételre. Bár jövőre se kellene panaszkodnunk „Jó versenyt láthattunk, de uz eredmények nem voltuk rendkívüliek" — bosszantott fel megjegyzésével egyik ismerősöm. Amikor afelől faggattam, tni nem tetszett az SZNF hősei emlékversenyén, sokáig habozott a válasszal, majd nugynehezen kibökte: „Hát egy világrekordot szívesen láttam volna." Ez a rövid párbeszéd szombat óta foglalkoztatott, de hiába rágódtam, nem tudtam megérteni ismerősöm elégedetlenségét. Közben az a gyanúm támadt — mert hiszen a szurkolóknak semmi sem drága — valószínűleg akadtak hozzá hasonló rendkívül „igényes“ nézők, akik valóban azt hitték, hogy az említett nemzetközi atlétikai versenyen többen is világraszóló eredménnyel rukkol- , nak ki. Persze mindenki saját szemszögéből, sokszor elfogultan szemléli uz eseményeket és ilyenkor objektivitásról szó sem lehet. Amit most teszünk, uz nem védőbeszéd, hiszem, az emlékverseny rendezőinek tevékenysége minden elismerést megérdemel. Kevés idejük volt az esemény előkészítésére, közben az Inter stadionjában megkezdték a tartán felújítását, előző nap Koblenzben bonyolítottak le nagyszabású nemzetközi versenyt, éppen ezért rugalmasságukat dicséri, hogy több neves atléta részvételét sikerült biztosítaniuk. Ami a teljesítményeket illeti: aki józan ítélőképességét nem vesztette el és egy kicsit jártas az atlétikában, jól tudta, hogy szeptemberben, az atlétikai idény végén világrekordokat nemigen várhatnak. Sót az évad közepén is csak a legkiválóbbak érnek el rendkívüli eredményeket. Azt, amit az idén Marita Koch, Sebastian Coe, vagy tavaly Henry Rono teljesített, nem nagyon tudja más utánozni. Sorozatban világcsúcsokat javítani csak a minden vonatkozásban — tehetség, fizikai és pszichikai követel- mények> szorgalom, küzdőszellem — rendkívüli adottságokkal rendelkezők tudnak. Az elmúlt hét szombatján pedig nem rekordhajhászásról volt szó, hanem arról, hogy látványos összecsapásokkal járuljanak az atlétika népszerűsítéséhez. Ez pedig vitathatatlanul sikerült. És nemcsak azért — egyesek tévesen így vélik —, mert az esti sportműsort megelőzően a modern zene hívei is kitűnően szórakozhattak. Hiszen azok a fiatalok, akiket kizárólag a rock zene érdekelt, a műsor végeztével távoztak a stadionból. Sajnálhatják, hiszen egy remek sportesemény élményével lettek szegényebbek. Azon az oldalon, ahol a rúdugrás folyt, a lelátók délután még üresek voltak, a versenyt azonban már ezernél többen szurkolták végig. Hogy a hitetlen tamásokat végképp meggyőzzük, hadd hasonlítsuk ősz- sze a most elért eredményeket a Pravda — Televízió — Slovnaft győzteseinek teljesítményével. Íme (az első helyen a P — T — S, a másodikon az SZNF versenyének győztese) — férfiak — 100 m: Lacko 10,81 — Latocha 10,55, 400 m: McLean 47,13 — Alebics 46,77, 800 m: Wulf 1:48,2 — Maina 1:47,1, 400 m gát: Kodejš 50,28 — Moses 48,91, magasugrás: 227 — Fields 210 távol: Prisöák 773 — Bernard 775, rúd: Slusiarski 550 — Buciarski 540, gerely: Temesi 81,44 — Utriainen 85,70. Nők — 400 m: Kratochvílová 51,47 — Kratochvílová 53,37, 800 m: Ledvinová 2:04,1 — Sztirkina 2:00,8, 100 m gát: Anyiszimova 12,87 — Nováková 14,29. Tehát a számok többségében most jobb eredmények születtek. Pedig a gazdag hagyományokkal rendelkező és az idén jubiláló P — T — S előkészítésére egy esztendő ideje volt a rendező bizottságnak. Teljesen indokolatlan tehát egyesek elégedetlensége, és nagyon örülnénk, ha jövőre mindkét esemény hasonló keretek között legalább olyan szinten zajlana, mint az idén. KOLLÁR JÓZSEP jelenet a Lokomotíva Košice — Jednota Trenčín labdarúgó-liga mérkőzésről (Berenhaut felv.j)