Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1979-09-12 / 215. szám, szerda

Az ENSZ-bizottság a leszerelési világértekezlet összehívását sürgeti (CSTK) — Az Egyesült Nem zetetk Szervezetének Now York i székházában hétfőn este meg­kezdődött a leszerelési világ- ko nfe re ne iá val fog la lkozó ENSZ-bizottság ülése. A bizott­ságot 1973-ban hozták létre, és negyven tagja (között ott van Csehszlovákia is. A mostani üléssel a bizott­ság nz idén már második ta­nácskozássorozatát kezdte meg. Az idén áipriVisban megrende­zett tanácskozássorozaton a bi­zottság tagjai meghallgatták Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, Magyarország. Mongólia, Lengyelország és a Szovjetunió képviselőinek beszédét. A szo­cialista országok egybehamg zóan javasolták, hogy a bizott­ság hívja fel az ENSZ közgyű- tését, hogy tíizze ki a lesze. reiési v i lá gko n feremc ia idő pontját, és alakítsa meg annak előkészítő bizottságát. Mint azt a bizottság Sri Lanka I elnöke hangoztatta, a leszerelési világkonferencia összehívásának gondolata egy­re népszerűbb az ENSZ tagál­lamai körében, és mind na­gyobb támogatást élvez. Meg­rendezése mellett fog'ialt állást bécsi találkozóján Loony id Brezsnyev és James Carter, ha­sonlóan vélekedtek az el nem kötelezettek havannai csúcs­konferenciájának résztvevői is Mindezidáig azonban még nem sikerült megegyezésre jutniük az atomfegyverekkel rendelkező államoknak, atne- lyok részvétele a leszerelési világikonferencián az ENSZ tagállamainak többsége szerint mindenképp szükséges. Világos azonban a Szovjetunió állás­pontja, amely a Vészérel«ési vi- lágkon f e re n c ia össze h í vásá nak rendkívüli fontosságot tulajdo­nít. A konferenciának hathatós intézkedéseket kellene fogana­tosítania. amelyek minden ál­lamot a fegyverkezés korláto­zására tett gyakorlati lépések, re köteleznének. A Szovjetunió álláspontját a bizottság hétfői ülésén a szovjet küldött ismét megerő­sítette. Hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés Politikai Ta­nácskozó Testületé 1978 novem­beri és a Varsói Szerződés tag­államainak idei májusi külügy­miniszteri értekezlete egyértel­műen a 'leszerelésre és a ka­tonai enyhülésre irányuló radi­kális intézkedések mellett fog la 1-t állást. Ezen az úton fon tos állomás lehet a hadászati fegyverek korlátozására vonat kozó szovjet—amerikai egyez mény, a SALT-II. Az ENSZ köz gyűlésének második rendkívüli leszerelési ülésszaka után kel lene összehívni a leszerelési világkonferenciát — hangsú­lyozta a szovjet küldött. A GYERMEKEK BÉKÉS, BOLDOG JÖVŐJÉÉRT (CSTKj — Moszkvában teg­nap befejeződött „A békéért és a gyermekek boldog jövő jóért“ jéiszó alatt megrende­zett világkonferencia, amelyen 432 nemzetiközi. regionális és nemzeti szervezet képviselője vett részt több mint 130 or­szágból. A konferencia résztvevőn felhívták az Egyesült Nemze­tek Szervezetét, az államok {kormányait, parlamentjeit és a világ haladó közvéleményét, hogy fokozzák közös erőfeszí­téseiket az ENSZ gyermeki jo gok deklarációjában foglalt humánus célok eléréséért. A konferencia továbbá jóváhagy­ta az ENSZ-közgyűlés 34. ülés­szakához, a világ országainak kormányaihoz és parlamentjei­hez, valamint a vi'iág közvéle­ményéhez, társadalmi szerveze­teihez és mozgalmaihoz Inté zett felhívást. „Az emberiség sorsa attól függ. hogy mit teszünk ma gyermekeink békés, boldog és igazságos jövőjének biztosítá- sáért. Fő feladatunk, hogy megóvjuk őket egy esetleges a to m há bo r ú szörnyűsé gei tői“ — hangoztatja egyebek között a felhívás. A HAZAFIAS FRONT ELUTASÍTOTTA A BRIT KOMPROMISSZUMOS JAVASLATOT 1979. IX. 12. Az EGK külügyminiszteri értekezlete (ČSTK) — Dublinban, az Ír Köztársaság fővárosában egy­napos tanácskozást tartanak az Európai Gazdasági Közösség ta go rszá ga i n a k ik ü 1 üg y m i n i szte- rei Lord Carrington kivételével aki Londonban az ún. zimbab­wei alkotmányozó konfereiVia patrónusa. A nyo'ic nyugat­európai ország képviselője, O’ Kennedy ír külügyminiszter elnökletével előkészíti az EGK közös fellépését az ENSZ-köz­gyűlés 34. ülésszakán, amely szeptember 18-án kezdődik meg New Yo nkbain. A Reuter hírügynökség sze­rint három téma szerepel napi­renden: a közéi-keleti, a dél­afrikai és a délkelet-ázsiai helyzet. Az AFP francia hírügy­nökség úgy véli, hogy a kül­ügyminiszterek a nemzetiközi politikai helyzet más időszerű kérdéseivel is foglalkoznak. vethetne el — hangoztatja a lap, s ezzel kapcsolatban fel­teszi a kérdést: lehet-e szó bé­kességről, ha azok, akik Sa- ysburyban halaimon vannak, t ömegg y i I ko ssá gok ba n v esz ne k részt, mint azt a legutóbbi Mo­zambik elleni támadás is bizo­nyítja? Az idén júliusban 803 700 munkanélkülit tartottak nyilván az NSZK ban, ami a munkaképes lakosság 3,5 százaléka. De a sta tisztikai kimutatásokban nem szerepel az a több ezer fiatal, aki az idén fejezte be az iskolát, és még egyáltalán nem sikerült munkát találnia. — Majna Frankfurtban a dolgozók tüntető felvonuláson tiltakoztak az ellen a terv ellen, hogy bezárják a turbinákat elő­állító esseni AEG Kanis üzemet. Amennyiben az AEG Telefunken tröszthöz tartozó üzemet bezárják, 1700 alkalmazott kerül az utcaru (ČSTK-felv.) Alekszej Koszigin és Mengisztu Haile Mariam megbeszélései Az eg/iitfimííkődés megfelel a két nép érdekeinek (CSTKJ — Alekszej Koszi- gin, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­ke tegnap Addísz Abebábao megbeszéléseket folytatott Men­gisztu Hailé Mariammal, az ideiglenes katonai kormányzó tanács elnökével, a Szocialista Etiópia Minisztertanácsának el­nökével. Koszigin az etiópiai forradalom győzelmének 5. év­fordulója alkalmából rendezett ünnepségekre érkezett Addisz Abebába. A baráti légkörben lezajlott megbeszélésen a két fél a szov­jet—etióp együttműködés kér­déseivel foglalkozott. Hangsú lyoztáik, hogy a Szovjetunió és a szocialista Etiópia kapcsola­tai sikeresen fejlődneik a lia- rálsági és együttműködési szer­ződés alapján, amely megfelel a szovjet és az etióp nép ér­dekeinek és a két ország im­perializmus-, kolonializmus- é« reakcióellenes, a békéért és a társadalmi haladásért folyta­tott harca ideáljainak. Koszigin és Mariam a meg­beszélésen nagyra értékelték az el nem kötelezett országok havannai csúcskonf erenciájá nak eredményeit, s hangsúlyoz­ták, hogy a mozgalom a béké- ért, a biztonságért, a népeik függetlenségéért folytatott harc fontos tényezője. SZKP-határozat— a jogrend védelmére Az SZKP Központi Bizottsága határozatot hozott a jogrend védelmét célzó tevékenység ja­vítására és a jogsértések elleni harc fokozására. A határozat egyebek között hangsúlyozza: az SZKP XXV. kongresszusán hozott határozatoknak, a szov­jet alkotmány cikkelyeinek megfelelően a Szovjetunióban következetesen folyik a szocia­lista törvényesség és jogrend megszilárdítása. Fontos intéz- kediésetket valósítottak meg a törvényhozás tökéletesítésére, a jogvédő szervek tevékenysé­gének javítására. Az SZKP Központi Bizottsága konkrét intézkedésieket határo­zott el a jogsértések megelőzés sére, a bűncselekményeik és más társadalomellenes megnyil­vánulások elleni harc fokozásá­ra, a szovjet törvények vala­mennyi állampolgár és hivata­los személyiség által történő feltétlen betartására. (TASZSZ) Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin sajtóértekezlete (ČSTK) — Sajtókonferencián számolt be hétfőn Moszkvában 175 napos űrutazásról Vlagyi­mir Ljahov és Valerij Rjumin, A világ eddigi leghosszabb idő­tartamú űrexpedíciójának két résztvevője csaknem féléves űrutazás után augusztus 19-én tért vissza a Földre. A két űr­hajós orvosi ellenőrzés alatt szokott vissza a tartós súlyta­lanság után a földi körűimé-: nyékhez és elkészítette első átj fogó beszámolóját. Ljahov és Rjumin a múlt héten tért visz- sza Csillagvárosba, pénteken pedig Lecinyid Brezsnyev át­nyújtotta nekik a magas kitün­tetéseket, amelyeket kiváló és hősies munkájukért adományo­zott a Legfelsőbb Tanács Elnök­sége. AFGANISZTÁN A JÖVŐBEN IS SZÁMÍTHAT A SZOVJETUNIÓ SEGÍTSÉGÉRE Nur Mohammed Taraki elutazott Moszkvából (ČSTK) — Nur Mohammed Tarakit, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt főtitkárát, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi taná­csának elnökét — aki úton ha­zafelé az el nem kötelezett or­szágok havannai csúcstalálko­zójáról rövid időre megállt Moszkvában — a Kremlben fo­Öt éve győzőit a népi demokratikus forradalom Etiópiában iA Szocialista Etiópa, ez a harmincmillió lakosú ország még a hatvanas évek elején is tipikus feudális állam volt, Hailé Szelasszié császár biro­dalma. Az ország népe példát­lan nyomorban élt, csupán Wol- lo tartományban 1971—1974- ben 100—200 ezerre becsülik azok számát, akiket az éhség ölt meg. Ez ellen az áldatlan állapot ellen lázadt fel a katonaság először Aszmarában, majd az egész ország területén, s a lá­zadások felkeléssé nőttek. Tö­meges tüntetésekre és sztráj­kokra került sor, melyek részt­vevői határozottan elítélt'lk a császár és a feudális földbir­tokosok uralmát, s támogatá­sukról biztosították a közben létrejött húsztagú katonai koordinációs bizottságot, am^ly 1974 júniusának végén már gyakorlatilag átvette a hatal­mat az országban. A katonai koordinációs bi­zottság július 9-én tette közzé 13 pontos programját, amely­ben összefoglalta a forradalmi mozgalom fő céljait: az ország politikai életének demokratizá­lását, alapvető szocialista vál­tozásokat, s mindenekelőtt a létfontosságú földreformot. A forradalmi folyamat 1974. szeptember 12-én imiperialista­és feudalizmusellenes állam­csínyben csúcsosodott ki. A katonai koordinációs bi­zottságból időközben megala­kult ideiglenes katonai kor­mányzó tanács fDerg] 1974 de* cemberében közzétette a szo­cialista orientáció programját. 1975. március 4-én 'kihirdették a döntő jelentőségű földrefor­mot, amely a földnélküli pa­rasztok millióinak életét vál­toztatta meg. Etiópiában ugyan­is a lakosság 90 százalékának megélhetését biztosítja a mező- gazdaság. 1976-ban az ország egész te­rületén hozzáláttak a népi for­radalom helyi hatalmi szervei­nek létrehozásához, amelyek körzetük politikai és gazdasá­gi életét irányítják. Az etióp forradalom sikereit azonban nem tudták elviselni annak belső és külső ellensé­gei. Az ideiglenes katonai kor­mányzó tanácsba is beférkőz­tek az egyes opportunista ele­mek, amelyeket rövid időn be­lül sikerült eltávolítani a leg­felsőbb hatalmi szervből, még mielőtt megvalósították volna céljukat: egv kapitalista. Nyu­gat-barát Etiópia létrehozását. Miután nem sikerült belülről megdönteni a Mengisztu Hailé Mariam vezette forradalmi erők hatalmát, a nemzetközi imperializmus a területiküvete­lő szomszédos Szomáliát hasz­nálta fel eszközül, s indított katonai agressziót Etiópia el­len. Szomáliának a hatalmas imperialista támogatás ellené­re sem sikerült elszakítania Oga- dent: 1978 márciusában a ku­bai egységek internacionalista segítségével az etióp nemzeti hadsereg kiűzte az agresszort. 1978 nyarán hasonló látványos bukással végződött az úgyszin­tén külföldről támogatott erit- reai szakadárok mozgalma is. Napjainkban az etiópiai for­radalmi vezetés az ország po­litikai és gazdasági életének megszilárdításán munkálkodik. Nemrég bejelentették Addisz Abebában, hogy marxista—leni­nista párt van alakulóban, amely a társadalom vezető ere­je, az ország társadalmi-politi­kai és gazdasági életének irá­nyítója lesz. Napjaink Etiópiájának má­sik fontos feladata az ipari termelés fokozása és a mező- gazdaság kollektivizálása, ami­vel az alapvető élelmiszerek előállításának lényeges növelé­sét szeretnék elérni. Etiópiá­ban a tervek szerint 1979-1980- ban az ipari termelés 45,6 szá­zalékkal, a mezőgazdasági.ter- melés pedig, amely az össz- nemzeti termék felét képezi, 8 százalékkal fog emelkedni. (gzs) gadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke. A találkozón részt vett Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió kül* ügyminisztere. A szovjet fél kifejezésre jut­tatta az új társadalmat építő, az imperializmus és a reakció ellen állhatatos harcot vívó af­gán nép iránti szolidaritását. Leonyid Brezsnyev biztosította tárgyaló partnerét arról, hogy Afganisztán a jövőben is szá­míthat a Szovjetunió sokolda­lú, önzetlen segítségére. Nur Mohammed Tarakí, az Afganisztáni Népi Demokrati­kus Párt főtitkára, az Afga­nisztáni Demokratikus Köztár­saság forradalmi tanácsának elnöke tegnap hazautazott Moszkvából. Elutazása előtt adott nyilat­kozatában kijelentette, hogy találkozója Leonyid Brezsnyev- vel nagyon hasznos volt. Nyílt, baráti légkörben vitatták meg a mindkét fél érdeklődésére számot tartó kérdáseket. Eltemették Talegtiani ajatollaltot (ČSTK) — Taleghani ajatoí- lah, Teherán együk legfőbb val­lási vezetője vasárnap éjjel szívroham következtében 68 éves korában elhunyt. Tegnap az iráni főváros több tízezer lakosa kísérte el utolsó útjára az elhunyt ajatollahot. Taleghanit kérésére a Teherán­tól délre fekvő Beheste Zahra temetőben, a tavalyi sahelle­nes tüntetések több száz áldo­zata mellé temették el. Leonyid Brezsnyev hétfőn táviratot küldött Khomeini aja- tollahnaik, amelyben kifejezte mély részvétét Mahmud Taleg­hani ajatollah iráni vallási ve­zető halálával kap cső lat bail. Pham Van Dong nyilatkozata (ČSTK) — Pham Vau Dong, o VSZK korinánytanácsánaik el­nöke az Excelsior mexikói na­pilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a kínai maóista vezetés célja Vietnam meghódítása, mivel az ország expanzionista stratégiájuk leg­nagyobb akadálya. Megfigyel­hetők annak jelei, hogy a kí­nai kormánykörök újabb Viet- nam-ellenes agressziót készíte­nek elő. Ha azonban a kínai vezetés belemegy ebbe a ka­landba, Vietnamtól csak újabb katonai és politikai vereséget szenved el, hangsúlyozta Pham Van Dong. (CSTKJ — Londonban folyta­tódik az úgynevezett zimbab­wei alkotmányozó konferencia. Tegnap Lord Carrington a Zim­babwei Hazafias Front vezetői­vel tárgyalt, ezek ugyanis nem voltak* hajlandók tárgyalóasz taLhoz ülni sem a fehér ki­sebbség képviselőjével, Smith- szel, sem pedig a bábkormány elnokévéi, Muzorewával. A brit k ü l üg y m i n i s z t e rre 1 folyta to 11 megbeszélései során Nkomo és Mugabe, a Zimbabwei Hazafias Front két elnöke elutasította Carrington kompromisszumos javaslatát. Mint azt a Morning Star, a brit kommunisták lapja meg-, állapítja. Lord Carrington sze­retné kibéikíteni a két szemben ál'ió felet. Ez nem meglepő, ugyanis Nagy-Britannia komp­romisszumos egyezményt sze­retne elérni, amelyet a Tatcher- konmány nagy sikerként köny-

Next

/
Thumbnails
Contents