Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)
1979-09-05 / 209. szám, szerda
BEH Három atlétikai verseny a bét végén Prágában, Bratislavában és Nyitrán világklasszis versenyzők összecsapásában gyönyörködhetnek Csehszlovákiában a nemzetközi atlétikai versenyidény — síit nak ellenére, hogy még sor keriil a Rudé právu futóversenyére — szeptember végén zárul. E héten hárutn nagyszabású eseményt bonyolítanak le négy nap leforgása alatt, Košický emlékversenyt Prágában, a Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek emlékversenyét Bratislavában és az Agrokomplex —Pozemné stavby—Calex nemzetközi összecsapását Nyitrán. Ez a mód kevesebb anyagi megterhelést jelent és könnyebb három eseményre a külföldi versenyzők részvéteiét biztosítani. A rendezők sajtótájékoztatón számoltak be a versenvek előkészületeiről. Az SZNF hőseinek emlék versenyét a Pravda—Televízió— Slovnaft rendezői vették pártfogásukba, ami szinte jótállást jelent a nemzetközi erőpróba kimenetelét illetően. A verseny kivitelezése egy kissé szokat- lan, de bizonyára tetszést arat majd a nézők körében. Ugyanis íkét részre osztották. Először kétórás kultúrműsort bonyolítanak le, majd 19.00 órakor kezdődik a sportverseny Az Inter stadionjában a főlelátó előtt, valamint a rúdugrók szektorában egy-egy emelvényt épí- lenek, s itt helyezkednek el az együttesek — Fermata, Pro Roik, Floy és a magyar Piramis — bogy felváltva szórakoztassák a jelenlevőket. így az atlétika szerelmesei jó hangulatban várhatják a váratlanul érdekesnek ígérkező versenyeiket, mert a rendezőknek sikerült erős mezőnyt összehozni. A múlt hét végéig 20 ország — Belgium, Finnország, Hollandia, Jugoszlávia, Kenya, Liechtenstein, Magyarország, NSZK, Lengyelország, Ausztria, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Tunézia, Egyesült Államok, Szovjetunió, Írország, Franciaország és Csehszlovákia — nevezett versenyzőket. Meglepetésre a bolgárok nem jelentkeztek és az NDK "legjobbjai közül valószínűleg senki sem jön el, mert számukra a Világ Kupával zárul az évad, most már a pihenésen, a sérülések kezelésén, gyógyításán va>n a hangsúly. A szakembereik véleménye szerint a férfi számok közül a legérdekesebbnek a 800 méter, ez 1 mérföld, a 3000 méter, és a gerelyhajítás, a női számok közül pedig a 3000 méteres futás ígérkezik. Még nem végleges kiket láthatunk az Inter stadionjában, néhány ismert atléta nevével azonban a nevezetlek között találkoztunk. Eljön a finn Utrainnen, aki már 90 méter fölé hajította a gerelyt, s í'gy érdekes lesz a magyar hármas — Temesi, Németh, Paragi ellen vívott csatája. A magyar színeket még Váczi, Jámbor, Paróezai, Sze- lecki és Paulinyi képviseli. Számíthatunk még az ír Flynn, a jugoszláv Alebies és Knapics, a kenyai Waigwa és Maina, a lengyel Bielczyk, Buciarski, Klymczyk, a svájci Bernhard, az amerikai Pullard, Jeessy, Collins, Washington, a szovjet Szíritkina, Bjelouszova. Zeleneeva, a csehszlovákok közül pedig Plachý, Vedra, és Kratochvílová — hogy csak a legjobb alkat említsük — részvételére. Az atlétikai rész tehát szeptember 7-é:n 19.00 órakor kezdődik és 21.10-kor ér véget. A műsoron tíz férfi — 100, 400, 800 m, egy mérföld, 3000 m, 400 gát, magas-, távol-, rúdugrás, gerelyhajítás — és öt női szám — 100, 400, 800. 3000 m és 100 m gát — szerepel. Valamennyiben csak döntőket bonyolítanak le. Másnap Nyitra korül az érdeklődés középpontjába, ahol immár negyedszer kerül sor az Agrokomplex—Pozemné stavby—Calex nemzetközi atlétikai versenyre. A rendezők őszintén bevallották, hogy az esemény még túl „fiatal“ ahhoz, hogy világraszóló teljesftméBORG HÉTFŐN ÉRKEZIK ICSTK) —. A jövő hét végén a teniszvilág szeme Prágára és Rómára irányul, ahol a Davis Kupa európai két zónadöntőjét bonyolítják le. Hétfőn kijelöllek a csehszlovák válogatottat, melynek tagjai Kodéi, Lendl, Šmíd és Složil. A svéd együttes nem érkezik Prágába egyszerre, mert Borg — aki az Egyesült Államok bajnokságán vesz részt — csak hétfőre jelezte jöttét. A csehszlovák játékosok pénteken, szeptember 7-én kezdik a találkozó színhelyén felkészülésüket. A sorsolásnak nincs nagy jelentősége, mert az egyesben Borg ellen egyik csehszlovák teniszezőnek sincs eséJ lye, viszont a másik svéd játé- kostól nem szabad vereséget szenvedniük. A mérkőzés kimenetelét a páros dönti majd el, ez nyilvánvaló. A Davis Kupa találkozó iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, amiről az is tanúskodik, hogy Svédországból nem kevesebb mint 26 újságírót és fotóst akkreditáltak. A Csehszlovák Televízió a háromnapos eseményt egyenes adásban közvetíti. A svéd válogatott összetétele: Borg, Beng Issen, Johansson, Hjerqvist. AZ USA NYERTE AZ ÚSZÓ VILÁG KUPÁI 1979. IX. 5. Felzárkózik a Dózsa? Ma a 4. forduló mérkőzéseivel folytatódik a Magyar Labdarúgó NB-I. A két éllovas, a Videoton és a Ferencváros otthon szerepel. Ugyancsak hazai pályán játszik a bajnok Újpesti Dózsa, amely jelenleg a 12. helyen áll. Most itt az alkalom, hogy győzelem esetén felzárkózzék. A tizennyo'icas mezőnyben még öt csapat veretlen, de már csaik a Videoton százszázalékos. A mai forduló mérkőzései: Fe r e n c vá ro s—T a ta bánya, Videoton—^Debrecen, Újpesti Dózsa—Dunaújváros, Bp. Honvéd—Rába ETO, Diósgyőr—Vasas, PVSK—Békéscsaba, MTK- VM—PMSC, Zalaegerszeg —MÁV Előre, Volán—Salgótarján. Férfiak — 200 gyors: 1. Forrester (amerikai) 1:51,51, 2. Szmidt (kanadai) 1:51,87, 3. Madruga (latin-amerikai) 1:52,69, 100 m pillangó: 1. Ar- vidsson (svéd) 54,33 — európa- rekord, 2. Ostrlund (amerikai) 54,86, 3. Lopez-Zubero (európai) 55,15, 1500 m: 1. Astbury (európai) 15:36,28, 2. Converse (amerikai) 15:37,98, 3. Metzker (ausztrál) 15:43,38, 4X100 vegyes-váltó: 1. Egyesült Államok 3:44,78, 2. Svédország 3 47,56, 3. Európa 3:48,28. Nők — 200 m gyors: 1. Woodhead (amerikai) 1:58.23 — világcsúcs, 2. Perrot (ausztrál) 2:02,71, 3. Guirk (kanadai) 2:03,12, 100 m pillangó: 1. Mea-í gher (amerikai) 59,71, 2. Garaj pick (kanadai) 1:02,14, 3. Kunié (japán) 1:02,62 — japán rekord, 000 m: l. Lineman I amerikai) 8:39,75, 2. Felotti (európai) 8:47,60—olasz csúcs, 3. Komiszarova (szovjet) 8:48,05, 4X100 m vegyes váltó: 1. Európa 4:16,69, 2. Kanada 4:17,34, 3. Japán 4:19,45. A Világ Kupa végeredménye: 1, Egyesült Államok 258, 2. Európa 209,5, 3. Kanada 192, 4. Svédország 168,5 5. Ausztrália 142, 6. Szovjetunió 107, 7. japám 94, 8. Latin Amerika 79. nyekkel szolgáljon, ük a dobó és ugrószámokra összpontosítottak. Úgy tűnik, igyekezetüket siker koronázta. E)ddig tiz országból érkezett Nyitrára nevezés, és mindnyájuk örömére j|| megtörténhet az is, hogy a " nyitrai versenyen találkozik ismét fuchs és Zörgő, a két világklasszis női gerelyhajító. Mivel az esemény az SZNF 35. évfordulója ünnepségeinek sorozatába tartozik, mindenki hatványozott mértékben igyek* szik a verseny zökkenőmentes, igényes lebonyolítását biztosítani. A rendezvényt a leghatékonyabban az Agrokomplex támogatja, s úgy határoztak, hogy a jövőben is augusztus ntolsó napjaiban a mezőgazda- sági kiállítással egyidöben kerül maid lebonyolításra. Az idei verseny szombaton, augusztus fe án 13.50 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik. í kollár { Kiket láthatunk Prágában? (CSTK) — Lengyelország olimpiai labdarúgó-válogatottja szorgalmasan készül a szeptember 12-én Prágában sorra- fcerülő Csehszlovákia elleni se- selejtező mérkőzésre. A csapat tagja lesz az idei bajnokság góllövőlista jának élén álló Chojnackí aki hat mérkőzésen 5 gólt lőtt. A lengyel együttes a tapasztalt játékosok mellett becsvágyó fiatalok alkotják. Ezek közül kiemelkedik a 24 esztendős Adamczyk, aki a góllövő lista harmadik helyén áll. A lengyel szövetség a szombati bajnoki forduló után kijelölte az olimpiai csapat és az „Átválogatott tagjait. Mint ismeretes, Lengyelország „A“ válogatottja szeptember 12-én Svájcban játszik Európa-bajno- ki mérkőzést. Az olimpiai csapatban két olyan játékos szerepel majd, akik már szóhoz jutottak a ,,nagyok“ között is: a 21 esztendős Wojcieki, valamint a tapasztalt Ogaza. Az olimpiai csapat legidősebb tagja a 31 esztendős Burzynski kapus. A Csehszlovákia elleni keret a következő: Burzynski, (1948 születésű, a Lodz játékosa), Rronczvk (1951, Bydgoszcz) — PÁechaczek (1953, Ruch Chor- zow), Sikorski (1951, Gwardia Varsó), Adamtopolski _J_1951, Légia Varsó), Lobczinski (1951, Légia Varsó), Wojcieki (1958, Odra Opole), Sroka (1954, Szombierki Bytom) — Lipka (1958, Wisla Krakkó), Milsze- wicz (1956, LKS Lodz), Ciolek (1957. Stal Mielec), Adamiec (1954, Odra üpöle), Ogaza (1952, Szombierki Bytom), Adamczyk (1956, Légia Varsó), Malnowicz (1953, Ruch Clior- zow), Chojnacki (1950, Lech Poznan), Kupcewicz (1952, Árka Gdansk). A bajnokság hetedik fordulója után három csapat áll holtversenyen az élen 9—9 ponttal: Szombierki Bytom, Odra Opole és Slask Wroclaw. A legutóbbi forduló néhány eredménye: Katowice—Odra Opole 0:1, Lech Poznan—Szombierki Bytom 0:1, Polonia Byíom—Slask Wroclaw 0:0. A Szlovák Labdarúgó Kupa negyeddöntőjében SLOVAN—PLASTIKA NITRA 2:1 (2:0) A Slovan Bratislava tett a Szlovák Labdarúgó Kupa elődön** tőjének negyedik résztvevője, miután tegnap egygólos győzeL ■net aratott Bratislavában az 1. liga második helyezettje ellen. Az elődöntő sorsolására pénteken kerül sor, ekkor tudjuk meg, hogy milyen párosításban játszik a négy csapat: ZŤS Košice. ZVL Žilina. ZŤS Petržalka. Slovan Bratislava. Már a harmadik percben gólt kapott a Nitra, amikor Gogh volt eredményes. Ez nem törte ’ie a vendégeket, gyors játékukká i meleg perceiket szereztek a Slovan védelmének. A gól lövéssel azonban nem volt szerencséjük. Igaz, nem játszott a gólerős Borko (sérült) és Ho- dur is korán megsérült. Ráadásul Dont in ka 'távo’i lé té ben a védelem is sokat bizonytalankodott, ennek köszönhette a Slovan a második gólját, amelyet Hiki lőtt. Szünet után ügy tűnt, hogy a Nitra a vendéglá- 1Ó: sok mozgással, váratlan kombinációkkal szinte „szét* szedte" a Slovan védelmét, do csak módosítani tudta az eredményt: a 60. percben Jež talált a hálóba. A mérkőzést 4000 né-i 2.0 előtt Kmet; vezette. NYÁRI! UNIVERSIADÉ RAJT MEXIKÓ VÁROSBAN Mexikó harmadszor kerül a sportvilág érdeklődésének ki)-* zéppontjába. Előbb az olimpiát, azután a labdarúgó-világbajnokságot, most pedig a világ legjobb főiskolás sportolóinak versenyét, az Universiadét rendezik itt. Vasárnap az Azték stadionban csaknem 5000 sportoló részvételével mintegy 70 ezer néző előtt tartották az ünnepélyes megnyitót Hétfőn már megkezdődtek a versenyek és a szeptember 13- ig tartó eseményen 10 verseny- számban 97 aranyérmet osztanak ki. Tegnap már felavatták az első oajnokokat. Eredmények: ATLÉTIKA Férfiak — rúdugrás: 1. Houwion (lrancia) 550, 2. Valcov (szovjet) 540, 3. Abads |han- cia) 520 cm. Nők — magasugrás: 1. Máta- .sy (magyar) 1|}6, 2. Vasile (román) 183, 3. Sisova |szovjet) 180 cm. ĎSZÄS Férfiak — 100 m hátúszás: 1. Kerry (ausztrál) 57,05, 2. Arantes I brazil) 58.10. 3. Bol• Franciaországban megkez dődött a Tour de L’avenir kerékpáros veiseny. Az első útszakaszt, az idnfutamot a 21 esztendős belga Bogae«-t nyerte a szovjet Guszejnov és ugyancsak belga Craels előtt. A győztes 43.820 kiométerep óránkénti átlagsebességet ért el. A csehszlovákok közül Sýkora volt a legeredményesebb, a 30. helyem érkezett eélbu. SitffÄ FREHŠTÁT KAKY&ÍJÁÉRT Szombaton immár hetedszer mérik össze erejüket a világ legjobb síugrói Frenštát nagydíjáért a műugró sáncon megrendezésre kerülő síugró versenyen. Az idei esemény jelentőségéit még növeli, hogy a nemzetközi szövetség beiktatta idei hivatalos versenyei közé. tekintettel az 1S80 évi Lake Placid-i téli olimpiára. FrenStátban már a múlt héttői nagy a sürgés-forgás. Elsőikként a bolgárok érkeztek tegnap délelőtt azonban már a svédeik és magyarok is edzést tartottak. Hétfőn megérkezett a szovjet küldöttség, tegnapra várták az NDK, Lengyelország, Ausztria, és Olaszország síugróinak jöttét. Várják még a jugoszlávokat, és svájciakat. Az amerikaiak lemondták részvételüket. Természetesen szorgalmasan készülnek a csehszlováik vá’iogatott tagjai is e jelentős eseményre. A nagydíj eddigi győztesei 1973: Wosipiwo (NDK), 1974: H. G. Aschenbach (NDK-beli), 1975: Walter Steiner (svájci), 1976: Jochem Danneberg (NDK), 1977: Fran ti&ek Novák (csehszlovák), 1978: Leói Škoda (csehszlovák J. Norvég sikert hozott a svájci Kanderstekben megrendezett műanyagsánc verseny, amelyen 51 síugró vett részt. A verseny végeredménye: 1. Bergerud (norvég) 259,2 (90—89,5), 2. Ruud (norvég)255,9 (91—88), 3. Kogler (osztrák) 2.52,0 (90,5 —87), 4. Innauer (osztrák) 251,9, 5. Bremseth (norvég] 250,4, 6. Sumi (svájci) 249:,1. tóm (amerikai) 58,55... 6. Rol-* ko (csehszlovák) 59,70. 200 m pillangó: 1. Gorelik (szovjet) 2:04,50, 2. Krauss (nyugatnémet) 2:06,25, 3. Kisze- lev (szovjet) 2:06,41, 4. Luká- šek (csehszlovák) 2:06,59. Nők — 100 m gyors: 1. Caul- kins (amerikai) 58,26, 2. Hinde- raker (amerikai) 58.67, 3. Maas (holland) 58,71. 4X100 m: 1. Egyesült Államok 4:22,85, 2. Szovjetunió 4:27,48, 3. Hollandia 4:29,13. KOSÁRLABDA Férfiak: Egyesült Államok—* Jordánia 144:34, Brazília—Angola 96:60, Jugoszlávia—Libanon 187:84. Nők: Lengyelország—Brazília 78:41, Kuba—Egyiptom 65:18, Jugoszlávia—Togo 115:43. Fontos mérkőzés Stockholmban (CSTK) — A mai Svédország — Franciaország és Izland—Hollandia Európa-bajnoki mérkőzések ismét a kontinens-bajnokságra irányítják a figyelmet. Szeptemberben nyolc találkozót játszanak a csapatok. A nagy hajrá azonban csak októberben és novemberben következik. Csehszlovákia számára nagyon fontos a Svédország— Franciaország találkozó kimenetele. Ha a svédek nyernek, akkor a csehszlovák válogatott még közelebb kerül az elsőséghez. A mérkőzést megtekinti Jozef Vengloš, a csehszlovák válogatott edzője is. Vengloš Tokióból utazik Stockholmba; a csehszlovák szakember a FIFA megbízásából megfigyelőként vett részt a junior VB-n. A fentebb említett EB-mérkő- zéseken kívül ma több barátságos találkozót is játszanak. Ezek közül kiemelkedik a Moszkvában sorrakerülő Szovjetunió—NDK összecsapás. Az 5. selejtező csoport állása: 1. Csehszlovákia 3 3008:1 6 2. Franciaország 4 2 11 8:5 5 3. Svédország 3 11 1 6:5 3 4. Luxemburg 4 00 4 1:12 0 Lovacky (balról, sötét mezben) elrúgja a labdát az egyik Dukla- védő elől. Jobbról Suchánek látható. Róbert Berenhaut felvétele a Lokomotíva—Dukla I. ligás labdarúgómérkőzésről készült. (ČSTK) — Ezúttal első ízben rendezték meg az úszók Világ Kupáját. A színhely Tokió volt. Az Egyesült Államok legerősebb csapatát indította, de nem rajtoltak az NSZK úszóversenyzői és a Szovjetunió csak máj sodik vonalbeli versenyzőkkel képviseltette magát. Az utolsó napi versenyek során az Woodhead a 200 méteres női gyorsúszást 1:58,2 perces új világrekorddal nyerte. Eredmények: