Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1979-09-29 / 230. szám, szombat

A FEHÉRJEPROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK TAPASZTALATAI A TARTALÉKOK KIHASZNÁLÁSA SZÁZMILLIÓS ÉRTÉKEKET JELENT írta: Dr. Štefan Ferencei miniszter, az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának elnöke Napjainkban, amikor a lakosság élelmiszerel­látásának biztosítása a tüzelőanyag-energetikai kérdések megoldásával együtt világproblémát je­lent, rendkívül sürgető feladat a mezőgazdasági termelés intenzívebbé tétele. Nem kell különö­sebben bizonygatni, hogy mezőgazdaságunk nemcsak társadalmi téren ért el hatalmas fejlő­dést, hanem a biológiai-termelési folyamat fej lesztésében is, Szövetkezeteink és állami gaz­daságaink —1■ noha az idén sok gondot okozott A tudományos és gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a termőföld ésszerű ki­használása és védelme, a ter­melés átgondolt összpontosítá­sa és szakosítása mellett egyre sürgetőbbé válik a fehérjeprob­léma megoldása. A rendelke­zésre álló fehérjemennyiség a mezőgazdaság — elsősorban pedig az állattenyésztés — fej­lesztésének limitáló tényezője. Szükségleteink fedezésében eb sősorban saját tartalékaink fel­tárására, teljes és hatékony fel­használására kell összpontosí­tanunk. E tényből kiindulva és a CSKP XV. kongresszusa hatá­rozatainak szellemében hagyta jóvá a CSKP KB, a szövetségi kormány és mindkét nemzeti kormány a fehérjeprogramot, amely megszabja az állatte­nyésztés intenzívebbé tételének fő irányait. Ezeknek a felada­toknak a teljesítése ugyanakkor az import csökkentésére irányu­ló Intézkedések teljesítésének is fontos része. Az ötéves tervidőszak első három évében és 1979-ben is pozitív tendenciák érvényesül­tek a hazai fehérje kihasználá­sában. Ugyanakkor azt tapasz­taljuk, hogy a fehérjeprogram végrehajtásában még jelentős tartalékaink és kiaknázatlan lehetőségeink vannak, mégpe­dig mind az Agrokomplex ke­retében, mind pedig a kapcso­lódó ágazatokban. A népi ellen­őrző bizottságok és más szer­vek széles körű ellenőrzései, felmérései is ezt bizonyítják. Bizonyítható, hogy reális lehe­tőségek vannak a fehérjefor­rások hatékonyabb kiaknázásá­ra és így az állattenyésztés in- tenzívebb fejlesztésére. A sze­mes takarmány és a szénhid­rát jobb hasznosítása, a nö­vénytermesztési tartalékok tel­jesebb kiaknázása — főleg ami a hüvelyesek és az évelő takar­mánynövények termesztését il­leti —, az erőforrások aktívabb mozgósítása az elsőrendű fel­adatok közé tartozik. Csökkent­hető ezáltal a fehérjeimport, főleg a dollárelszámolású be­hozatal. A takarmány világpiaci ára állandóan emelkedik, mi­közben a beszerzés feltételei is romlanak. Tény, hogy az 1976—1978-as Időszakban a hüvelyesek ter­melése a tervezett mennyiség­nek 56—73 százalékát tette ki, és a központi takarmányalapba is kevesebb jutott a tervezett­nél. E kedvezőtlen helyzet több tényezővel is összefüggött. A hektárhozamokat nem egyszer kedvezőtlenül befolyásolta az időjárás, de a megfelelő mező- gazdasági betakarító és ter- mény-utókezelőgépek hiánya is sok problémát okozott. A beta­karítási szemveszteség néhol 20—45 százalék volt. A terme­lés összpontosításában is lassú az előrehaladás. Szubjektív té­nyezők is gátolták a hüvelye­sek termelésének növelését. Itt elsősorban a termelési tapasz­talatok hiánya, és ami ezzel összefügg: a helyes agrotech­nikai alapelvek meg nem tar­tása, illetve a tanácsadó szol­gálat elégtelen kihasználása hatott kedvezőtlenül. Az SZSZK- ban 1978-ban 1,64 tonna, a CSSZK-ban pedig 2,15 tonna volt a hüvelyesek hektárhoza­ma. A vállalatok nem használ­ják ki eléggé a nagy hozamú fajták nyújtotta lehetőségeket. Felhozhatnánk például a Jurán borsófajtában rejlő lehetőségek elhanyagolását. E nemesített fajta 4—5 tonna termést hoz hektáronként. A szakirányítási dolgozóknak nagyobb gondot kellene fordítaniuk az extenzív gondot fordítanának a helyes agrotechnikai alapeivek ŕs a technológiai fegyelem betartá­sára. Az élet megköveteli, hogy az ágazati minisztérium u me­zőgazdasági vállalótokat anya­gilag is érdekeltté tegye a hü­velyesek termesztésében. A le­maradásért azonban nemcsak a mezőgazdasági dolgozók fele­lősek, hanem a vegyipar is. A hüvelyesek termelésének foko­zását már évek óta gátolja a növényvédő vegyszerek hiánya, noha a vegyipar az ilyen ter­mékek gyártásának tervét már évek óta 100 százalékon felül teljesíti. A szántóföldi évelő takar­mánynövények is fontos poten­ciális fehérje-erőforrást jelen­tenek. A mi természeti viszo­nyaink között főleg a herefé­lék hoznak jó termést. Hatal­mas fehérjeforrásról van itt szó. E téren, sajnos, az eredmények nincsenek összhangban az ille­tékes párthatározatokkal. A tényleges vetésterületek évről évre csökkennek. Amíg a ter­vek értelmében 1976-ban a szántóföld 17,4 százalékán kel­lett évelő takarmánynövényt termeszteni, addig 1978-ban e részarány már csak 15,6 száza­lék volt, ráadásul még ezeket az irányszámokat sem tartották meg. A lucerna vetésterülete 1978-ig (1976-hoz képest) a nyugat-szlovákiai kerületben 13 ezer hektárral csökkent, a vö­röshere vetésterületét pedig 11 ezer hektárral csökkentették a közép-szlovákiai és kelet-szlo­vákiai kerületben. Egyes járá­sokban még ennél is kedvezőt­lenebbül alakultak az arányok. Az érsekújvári (Nové Zámky) járásban csak 10 százalékot, a trnávai 9.6 százalékot, a to- pofčanyi járásban 12,6 száza­lékot, a bratislava-vidéki járás­ban pedig 12,4 százalékot tesz ki az évelő szántóföldi takar­mánynövények részaránya. Lát­ható, hogy a mezőgazdasági dolgozók még nem ismerték fel, hogy az évelő takarmány­növények milyen hatékony fe­az időjárás —■ sikeresen küzdik le a nehézsége­ket. A mezőgazdasági vállalatok többsége nyá­ron eredményes munkát végzett, és most, az őszi időszakban is maximális erőkifejtéssel hajt­ja végre feladatait. A mezőgazdasági dolgozók u munkásosztály hathatós segítségével valóban jó eredményeket érnek el, pótolhatatlan szere­pet töltve be az életszínvonal fejlesztésében, főleg az élelmiszerellátás tökéletesítésével. hérjeforrást jelentenek, még nem tudatosították a következő tényeket: ha átlagos termést veszünk alapul, a lucernaszé­na hektáronként 1308 kg, a bú­za 596 kg, az árpa pedig csak 480 kilogramm emészthető nit­rogénanyagot ad. A kelet- és a közép-szlovákiai kerületben is hasonló eredményekre jutnánk, ha összehasonlítanánk a vörös­here és a gabonafélék fehérje- produkcióját. Az irányító és szervező mun­kában — ahogy ezt az ellenőr­ző szervek tapasztalták — az évelő takarmánynövények vo­natkozásában is — nagyobb fi­gyelmet kell szentelni a termő- területek létrehozásának, az agrotechnikának, a növényvé­dő vegyszerek alkalmazásának, a betakarításnak és a termé­nyek utókezelésének. Más tartalékai is vannak a mezőgazdaságnak. Itt főleg utónövények termesztésére és a hegyvidéki, illetve a hegyal­jai rétek termésének értékesí­tésére gondolunk. Noha a párt­szervek és a mezőgazdasági irányító szervek számos intéz­kedést foganatosítottak e té­ren, a jó minőségű réti széna termesztésében még nem követ­kezett be alapvető, pozitív irá­nyú változás. Évről évre csök­ken a lekaszált terület, és 1976 óta egy ízben sem teljesítették a termelési tervet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a rétek intenzív kihasználásával 100 hektáron­ként a jelenlegi 40—50 helyett 80—100 számos állatot lehetne tartani. Kiszámítottuk, hogy a rétek intenzív kihasználásával az 1976—1978-as időszakban csaknem 178 ezer tonna sze­mes takarmányt lehetett volna megtakarítani. Á vágóhídi hulladék és egyéb nyersanyagok feldolgo­zásával is jelentős mennyiségű fehérjetakarmány állítható elő. Kedvező jelenség, hogy a hul­ladékok összegyűjtésére egyre nagyobb gondot fordítanak. Vi-1 szont az is kiderült, hogy szá­mos járási mezőgazdasági igaz­gatóság és mezőgazdasági vál­lalat nem fordít megfelelő gon­dot az elhullott állatok tárolá­sára, Illetve a tárolóhelyek kiépítésére. Szlovákiában 2660 ilyen tárolóra lenne szükség, de csak 1100-zal rendelkezünk. Tudatosítani kellene, hogy az elhullott állatból — megfelelő eljárással — értékes takarmány állítható elő. A vágóhídi hulla­dékfeldolgozók (kafilériák) 1978-ban a rendelkezésükre bo­csátott nyersanyag 97,4 száza­lékát dolgozták fel. 1978-ban e részarány 84,6 százalékra csök­kent. Nem dolgoztak fel 10,5 ezer tonna nyersanyagot. A múlt évben további 5490 tonna nyersanyagot szervezési fogya­tékosságok miatt nem dolgoz­tak fel. A megsemmisített kafi- lériai nyersanyagból 1098 ton­na hiánycikknek számító hús- és csontlisztet lehetett volna előállítani. Nagy szükség van a fehérje- tartlamú takarmány komponen­sekre, ezért nagyobb figyelmet kellene fordítani az élelmiszer- ipari melléktermékek feldolgo­zására. Ezt nemcsak hazánkban ismerték fel, hanem külföldön is. Nagy teljesítményű üzeme­ket kellene e célból építeni. Kár, hogy az SZSZK Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztériuma az Állami Állat­egészségügyi Igazgatósággal együttműködve nem követeli megfelelő következetességgel a vérszárító üzemek felépítését. Pedig nem jelentéktelen nyers­anyagmennyiségről van szó; 1978-ban például csaknem 15 millió liter vért lehetett volna feldolgozni. A húsipar csak va­lamivel több mint 12 millió li­tert értékesített, ebből a mező- gazdasági vállalatok több mint 800 ezer litert közvetlenül használtak fel takarmányozás­ra. A tej-, konzerv- malom- és sütőiparban, a sör- és maláta­gyárakban, valamint a borfel­dolgozó üzemekben is jelentős lehetőségek kínálkoznak. Sok ezer tonna hulladékról van szó, amelyet takarmányként jól le­hetne hasznosítani. A közétkez­tető üzemek hulladékának fel- használása terén is még van sok javítani való; elsősorban megfelelő olcsó feldolgozóüze­mekre lenne szükség. A gabonából való önellátást közvetlenül befolyásolja a faj­lagos takarmányfogyasztás ala­kulása. A kitermelt gabona több mint 70 százalékát takarmány­ként használjuk fel. A fajlagos takarmányfogyasztás csökken­tésében pozitív eredményeket értünk el, 1978-hoz képest így több mint 220 ezer tonna sze­mes takarmányt sikerült az idén megtakarítani. Másrészt azonban azt is tapasztalhattuk, hogy sok esetben a szubjektív tényezők (az állattartás színvo­nala, az istállóztatás minősége, a szemestakarmány-megtakarí- tás helytelen módja stb.) a ter­melékenység stagnálásában, il­letve csökkenésében tükröző­dik. Az utóbbi években csök­kent a hízómarha súlygyarapo­dása, mégpedig az 1973-ban el­ért naponkénti 0,80 kilogramm­ról 0,77 kilogrammra az 1978- as esztendőben. Tavaly a tehe- nenkénti átlagos tejhozam 2906 literről 2873 literre csökkent. A sertéshizlalásban is csökkent 1971 óta a napi súlygyarapo­dás (1973, 1974 és 1977 kivéte­lével). Ugyanakkor azonban 1971 és 1978 között — az állo­mány gyarapítása eredménye­képpen — 171 százalékkal nö­vekedett a sertéshústermelés. A párt- és kormányszervek határozatai végrehajtásának, a fehérjeprogram megvalósításá­nak ellenőrzése során meggyő­ződhettünk róla, hogy e téren pozitív eredmények születtek. Ugyanakkor azt is tapasztalhat­tuk, hogy helyenként még kö­vetkezetesebb munkára van szükség. Kétségtelen, hogy a fehérjeprogram komplex telje­sítése nem szubjektív óhaj, és nem valamilyen „divatos“, mesterségesen kiagyalt problé­máról van itt szó. A lakosság élelmezését — főleg állati eredetű termékekkel való ellá­tását — egyre igényesebb és bonyolultabb belső és külső kö­rülmények között biztosítjuk. Már ma is magas színvonalú a hús- és tejtermék-fogyasztás, és úgy tervezzük, hogy a hete­dik ötéves tervidőszak végén (személyenként és évente) 90 kilogramm húst és 250 kilo­gramm tejterméket fogyasz­tunk. Ennek megvalósítása nem könnyű feladat. Elsősorban a felelős tisztségviselőknek és vezető dolgozóknak kell maxi­mális erőfeszítést kifejteniük az érvényes koncepciók megva­lósításáért, a tartalékok feltá­rásáért és hatékony kihasználá­sáért. A dombok felől lefutó hosszú utcán bakta­tok. Mindenütt csupa új ház, egyemeletesek. A leg­többjükön még frissen csillog a brizolit, az idén fejezték be az építését. Ilyen új házban lakik Josef Svec, a Zlechovi Győzel­mes Február Efsz egyik komp­lex szocialista munkabrigádjá­nak vezetője is. Josef Švec 29 éves, négy éve párttag. Délután öt óra, együtt a kis család: Jarmila, a felesége és az egy­éves kis Josef. Az ebédlőben ülünk le beszélgetni. — Mikor kezdték a ház épí­tését? — kérdeztem Jármi lét. — Két éve. Segítettek a ba­rátok és a rokonok is. — Kölcsön? — Nyolcvanezreit vettünk fel. — Megérte a sóik fáradság? — Fiatalok vagyunk, meg sem éreztük. Most már jó, jut majd idő a szórakozásra is. Az idén egy hetet már a Balaton­nál töltöttünk. — Hol dolgozik? — A szövetkezetben a sző­lészetben. — Mióta? — Két éve. — Azelőtt? — Slovácka Babie én, a kon­zervgyárban. Ott is tagja vol­tam a szocialista munkabrigád­nak. — Miért hagyta olt? — Sokat kellett utazni. Itt jobb, reggel héttől délután né­gyig dolgozunk, jut idő a gye­Tizenketten vagyunk a brigád­ban, csupa lány, és mind fia­tal. Én vagyok a vezetőjük. Amikor idekerültem, én szer­veztem meg ezt a brigádot, s az idén már megkaptuk a bronzérmet. — Mit csinál még? — Tanulok. Most végzem le­velező tagozaton a mezőgazda- sági szakközépiskola második osztályát. — Miért tanul? — A mi brigádunk négy éve alakult. Két éve vagyok a ve­zetője. Ez a pártmegbízatásom. — Hogyan lett párttag? — Nálunk ezt ki kell érde­melni. Nemcsak a munkában kell becsülettel helytállni, ha­nem a társadalmi munkában is bizonyítani kell. Én az Ifjúsági szervezetben is dolgozom, sportfelelős vagyok, ma is ak­tív futballista, a helyi csapat­ban játszom. RETTEN A BRIGÁDBÓL 1979. IX. 29. reknevelésre is; amíg munkő- termelés leépítésére és a nagy . ban vagyunk, anyu vigyáz a hozamú fajták meghonosításá- gyerekre. ra. Az ellenőrzések során kide­rült, hogy az irányítási dolgo­zók inkább a tervezett vetéste­rületek megtartásával törőd­nek, ahelyett, hogy nagyobb — A fizetés? — Valamivel jobb, mint olt. Itt is szocialista munkabrigád­ban dolgozunk. A mi brigádunk nagyon Jó, jól is keresünk. — Szükségét érzem. Ha el­végzem a tanulmányaimat, ké­rem a felvételemet a pártba is. Jelenleg a SZISZ-ben dolgozom, olt is vezetőségi tag vagyok. — Miért csak akkor lép be a pártba, ha már befejezte a tanulmányait? — Akkor már lesz időm ar­ra, hogv becsületesen elvégez­zem majd a rám bízott párt­feladatot is. Én szeretek min­denben helytállni. Ilyen a fér­jem is... Aki éppen most jött elő, ke­zében üveggel és poharakkal. — Ezt meg kell kóstolnia, finom morva szilvórium. Ez a mi nemzeti italunk. Ez minden házban megtalálható, akárcsak a híres szép morva népi díszí­tések. Látja, ezeket is mi, saját magunk festjük a falakra. Sok helyen még a külső falakat is ilyesmivel díszítik, s mi erre nagyon büsrkék vagyunk. E kis kitérő után újra a munkára terelődik a beszélge­tés. — Miióta van együtt a bri­gád? — Mit jelent az ön számára ez a szó, hogy kommunista? — Azt, hogy a kommunista mindenben elől jár, példamu­tató. Aki nem így gondolkodik, ne is lépjen a pártba. — Hány kommunista van a brigádban? — A brigádunknak- hat tagja van, ebből három kommunista. — És mindegyik így gondol­kodik, mint ön? — Ezt a munkánkkal bizo­nyítjuk. — Például? — Mi javítók vagyunk. Ha kell, napi 12 órát is dolgozunk. Ha a szövetkezet elnöke — aki maga is fiatal, negyvenéves — azt mondja: fiúk, ennek a gép­nek holnap munkába kell áll­nia — mi addig bütyköljük, amíg el nem készült. A nyáron egyszer este tíz óráig itt vol­tunk a műhelyben, de már haj­nalban újra a gép mellett sü- rögtiink, hogy hét órára átad­hassuk a gazdájának. Hát ilyen a mi brigádunk. Szóval, itt nem beszélni, hanem dol­gozni kell. A közmondás is azt tartja: Sok beszéd szegénység. S a mi szövetkezetünk azért gazdag, mert itt sokan gondol­kodnak úgy, mint mi. A mi szövetkezetünk csak 1800 hek­tár földterületen gazdálkodik, de 11 szocialista munkabrigád­ja van. S ezek nemcsak név- leg, papíron szocialista brigá­dok, hanem a gyakorlatban, a napi munkában is ehhez mél­tóan dolgoznak. — Az önök brigádjának az idén mi volt a vállalása? — Egy francia és egy nyu­gatnémet kombájnt alakítot­tunk át. Ennek a munkának a pénzértéke 750 ezer korona. — S a kombájnok teljesítő- képessége? — ütvén százalékkal na­gyobb, ami megint csak sokat jelent pénzben és időmegtaka­rításban is. — Szabad időben mit csinál a brigád? — Járunk egymásnak segíte­ni az építkezésben. Aztán kö­zös film- és színházlátogatást szervezünk. Az idén már há­romszor voltunk a brnói szín­házban, moziban meg nem is tudom, hogy hányszor voltunk már. A brigádnaplóban az is fel van jegyezve, mert mi a naplót is pontosan vezetjük ám. Igen, a Zlechovi Győzelme® Február Efsz-ben is pontosan vezetik a brigádnaplókat. Egyébként ez az itteni szö­vetkezetek mindegyikére jel lemző. A pontos, becsületesen elvégzett munkának ez is egyik tükörképe. TÖRÖK ELEMÉR

Next

/
Thumbnails
Contents