Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)
1979-09-27 / 228. szám, csütörtök
AZ ENYHÜLÉS MEGFELEL MINDEN NÉP VÁGYÁNAK BREZSNYEV—PHOMVIHANE TALÁLK ÓZÓ A kölcsönös megértés jegyében Folytatás a 3. oldalról) ban a körzetben, amely nincs távol határainktól. A Szovjetunió szilárdan az arab népek oldalán áll, amelyek határozol lan elutasítják az rt (örvényes érdekeik rovására szőtt csel szövéseket. A gyarmati országoknak és nemzeteknek függetlenségük megadásáról szóló deklaráció — az ENSZ együk legfontosabb aktusa — jóváhagyásával 1960. ban a világközösség elismerte azt a megcáfolhatatlan tényt, . hogy a gyarmati rendszer időszaka a múlté. A nemzetek nagy többsége vetette ie akkoriban a gyarmatosítók Igáját. Az emberiség lelki ismerete azonban továbbra is lázong amiatt, hogy a kolonializmus és a fajgyűlölet bilincseit még mindig nem zúzták teljesen szét. Ez mindenekelőtt Afrika déli részére vonatkozük. Már évek óta áldozatos harcot vívnak szabadságukért és függetlenségükért Zimbabwe és Namíbia népei. A Szovjetunió te'ijes mértékben támogatja nemes ügyüket. Támogattuk és támogatni fogjuk őket, együttműködünk azokkal az államikkal, főként afrikai országokkal, amelyek igazságosságra e nemzetek elidegeníthetetlen joga inaik védelmére törekednek. Határozottan el ikell utasítani minden olyan kombinációt, ame'iyek célja, hogy sebtében létrehozott bábkormányok segítségével megőrizzék a fajgyűlölők és gyarmatosítók uralmát. Az ENSZ közgyűlés ülésszaka helyesen tenné, ha világosan kijelentené, hogy határozottan támogatja Dél-Afrika népeinek felszabadító hareát és elítélné azokat a kísérleteket, hogy e harcot vérbe fojtsák és az ilyen törekvést az emberiesség telleni gaztettnek minősítené. Az ENSZ nek egyenesen kötelessége a Dél-Afrikáról szóló határozatainak tiszteletben tartására kényszeríteni azokat, akik e határozatokat ügyeimen kívül hagyják. A szovjet emberek jó'i tudjak, liogy o latin-amerikai népek hogyan járulnak hozzá a békéért és a nemzeti felszabadulásért vívott harchoz. Ez a hozzájárulás annál nagyobb tesz, minél határozottabban megvédelmezik a latin-amerikai államok függetlenségüket és mtné’i kisebb mértékben befolyásolják kívülről a politika •jukat. Ezzel összefüggésben •megelégedéssel mutatunk rá Latin-Amerika tekintélyének növekedésére a nemzetközi kape so ia tok ba n. A Szovjetunió sok ízben, többek között az ENSZ-ben is hangsúlyozta az el nem kötelezettek mozgalmának és bé- •kés orientációjának a jelentőségét. Meggyőződésünk, hogy az el nem kötelezett országok továbbra is egész politikai súlyukat latba vetik a béke, a leszerelés és az enyhülés érdekében. Ebben megerősítenek bennünket az el nem kötelezett áliamok nemrégen Havannában tartott csúcsértekezletének sikeres eredményei. Ez jelentős fórum és nagy esemény volt a nemzetközi politikában. Minden fontos nemzetközi politikai, gazdasági vagy más probléma megoldásához aninde- mekelőtt békére van szükség. Abból a szempontból, hogy a béke szilárdabb, vagy Ingatagabb lesz-e, nagy jelentőségű a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös kapcsolatainak alakulása. Ez objektív, vitathatatlan következtetés. A Szovjetunió vezetősége nem titkolja, hogy az Egyesült Államokkal normális, sőt, baráti kapcsolatokat óhajt. Ehhez szükséges olyan alapelvekhez igazodni, amelyek széles utat törtek a nemzetközi kapcsolatokban és amelyeket lerögzítettek az ismert szovjet—amerikai dokumentumok is. Ezek a békés egymás mellett élés és az egymás be'iügyeibe való be nem avatkozás elvei. Senkinek sem engedjük meg, hogy beavatkozzék belügyeinkbe. A szovjet—amerikai kapcsolatok a két fél ügyét jelentik. Egyedül ezen at alapon fejlődhetnek sikeresen a Szovjetunió és az USA kapcsolatai. A Szovjetunió konstruktív kapcsolatokra törekszik valamennyi néppel A mi álláspontunk teljesen, világos és ezt találóan kifej tette Leonyid Brezsnyev Bécsben is Carter amerikai elnökkel lefolyt találkozóján. A ta lálkozó megmutatta, hogy ba mind a két fél óhajtja, a Szovjetunió és az USA kölcsönösen elfogadható megoldásokat találhat és együttműködhet a nemzetközi enyhülés és a béke érdekében. Amint Leonyid Brezsnyev mondotta, lényegében nincs a világon olyan ország vagy nemzet, amellyel a Szovjetunió ne akarna jó kapcsolatokat lenntartani, nincs olyan időszerű nemzetközi probléma, amelynek a megoldásához a Szovjetunió ne volna hajlandó hozzájárulni, nincs olyan há borús tűzfészek, amelynek békés eszközökkel történő felszámolásában a Szovjetunió ne volna érdekelt. A háborút követő események során a pozitív fejleményeken kívüi előfordultak veszélyes események is, amelyek komolyan fenyegették a béke alapjait. Ha ezekre az eseményekre figyelmesebben tekintünk, könnyen megállapíthatjuk, hogy a nemzetközi helyzet fejlődése sokban függ az államoktól, amelyek a leghatékonyabb hatást gyakorolhatják rá. Ha a befolyásnak ezeket az eszközeit olyan célokra használják fel, amelyek ellentétben állanak az ENSZ Alapokmányé val és néha annak közvetlen megsértését is je'ientik, konfliktusos helyzetek és nemzetközi válságok keletkeznek. Az ilyen fejlődés kezdeményezői rendszerint igyekeznek mentesülni a felelősségtől és emellett habozás nélkül másokat feketítenek be. E módszerek egyike a „hegemonizmus“ kifejezéssel való manipulálás, ami a nemzetközi politikai életben az utóbbi évek folyamán egyre gyakrabban fordul elő. Haljár a „he- gemo n i z mus“ me g ha t ározá s csupán nemrégen jött . létre, távolról sem új keletű, hanem ellenkezőleg, már évszázadok óta ismert. Ez uralkodásra törekvés a más országok és népek felett. . A hegemonizmus és az egyeduralom kérdésében a szovjet álláspont világos. A szovjet állam fennállásának első napjaitól kezdve nyomatékosan szembeszállt azzal, hogy bárki is egyed ura lomra jusson és hogy mások alávessék magukat az ö akaratának. Szembeszállt azzal, hogy egyes á'ilamok más államokkal szemben uralmi helyzetet foglaljanak el. Itt az Ideje annak, hogy az ENSZ valamennyi tagállama egyértelmű álláspontra helyezkedjen a hegemon izmussal NYIKOLAJ TARASZOV nagykövet vezetésével megérkezett szerdán Bécsbe az a szovjet küldöttség, amely részt vesz a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó bécsi tárgyalások 19. fordulóján. MANAGUÄBAN megállapodást írtak alá a nicaraguai oktatási minisztérium, az UNESCO és az ENSZ fejlesztési programja között. A megállapodás értelmében a két szervezet kiterjedt segítséget nyújt a nicaraguai oktatásügy fejlesztéséhez. HOSZNI MUBARAK egyiptomi alelnök kedden háromnapos hivatalos látogatásra az Ománi Szultánságba érkezett, ahol Kabusz szultánnal a közel- keleti helyzetről tárgyal. UNITAS—XX. fedőnévvel az Atlanti-óceán térségében megkezdődött az Egyesült Államok és Argentina tengeri erőinek közös hadgyakorlata. szemben, hogy e’iítélje azt és lehetetlenné tegyen bármilyen törekvést a hegemonizmusra a világ ügyeiben. A Szovjetunió ezért javasolta, hogy a jelenlegi ülésszak napirendjére vegyenek fel egy fontos kérdést a hegemonizmus megengedbetetlenségéről a nemzetközi kapcsolatokban és erre vonatkozó határozati javaslatát az ülésszak elé terjeszti. A javaslat lényege az, hogy egyetlen állam vagy államcso- port semmilyen körülmények között és semmilyen indítékkal nem támaszthat igényt hegemóniára más államokkal vág y á I lám c so po r t o k ka 1 szem be n. Meggyőződésünk, hogy mindazok, akik az egyenlőség alapján az enyhülés és a béke érdekében közelítik meg a nemzetközi kérdéseket, nem támaszthatnak kifogást e határozat elfogadásával szemben. Szeretném kifejezni reményünket, hogy a Közgyűlés e javaslatot felelősségteljesen megtárgyalja. A Közgyűlés után a hegemonizmus ellen állást foglalhatna az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, amelynek állandó tagja az öt: atomhata'iom. Jó volna a jövőben a hegemonizmus politikája bármilyen formában való megnyilvánulásának elutasítását: egy széles körű nemzetközi megállapodásban rögzíteni. Országunk politikájában szigorúan tiszteletben tartja az ENSZ alapokmányának elveit és rendületlenül annak céljaihoz igazodik. Mindig szem előtt tartjuk e világszervezet tevékenységének alapját — minden erőnek az összpontosítását arra, hogy a népek békében élhessenek. A Szovjetunió következetesen törekszik az ENSZ megszilárdítására és senkinek sem engedi meg a világszervezet meggyöngítését. A népek a jelenlegi ülésszak eredményeit hasonlóképpen, mint a Közgyűlés előző ülésszakainak eredményeit is mindenekelőtt aszerint értékelik majd, hogy mit tett az emberek nagyobb biztonságáért. És ezért az ENSZ valamennyi tagállama és e teremben egy begyült képviselők nagy felelősséget hordoznak. Minden pozitívum, amelyet ma elérünk, a nyolcvanas években segítségünkre lesz a hetvenes évek sikereinek megszilárdításában és továbbfejlesztésében. Nem cseké’iy mértékben ettől függ majd, hogy az emberiség milyen gondolatokkal és érzésekkel, a múltnak milyen emlékeivel és a jövőbe vetett milyen bizalommal ‘lépi át a jövő évezred küszöbéi. Azt kívánjuk, hogy a közgyűlés 34. ülésszaka olyan határozatokat fogadjon el, amelyeket az egész világ népei értékelnek majd, s ennek érdekében minden tőlünk telhe; tőt megteszünk. (Alcímek: a szerk.) ABDAL FATTAH ISZMAIL, a jemeni Szocialista Párt KB főtitkára, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnökségének elnöke rövid hivatalos látogatásra szerdán Bulgáriába érkezett. A VERT1KÄL—8 geofizikai rakétát szerdán moszkvai idő szerint 6 óra 20 perckor a Szovjetunió európai területéről 505 kilométer magasságú Föld körüli pályára bocsátották. Backo viccelt (ČSTK) — David Dacko, a Közép-afrikai Köztársaság új elnöike kijelentette: a Bokassa volt császár ha’iálraítéléséről és a Dél-afrikai Köztársasággal való diplomáciai kapcsolat felvételéről való kijelentéseit „viccnek szánta“. „Bokassa 14 évig tartó uralma után a népnek szüksége van a nevetésre. Teljesen komolyan gondolom, hogy mindaz, amit mondtam, vicc volt — mondotta Dacko. (ČSTKI — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB tőtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke 1egnap a Kremlben találkozott Kaysone Phomvihanevel, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bi zottságának főtitkárával, Kormányfővel. Kaysone Phomvihane a Woszi helyzetről, a Népi Forradalmi Párt tevékenységéről és a kormány munkájáról beszélt. Az egész laoszi nép nevében köszönetét fejezte ki az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak és népnek in- te r n a c io na 1 i sta s zo 11 d a r i tá sáé r t, valamint sokoldalú, önzetlen támogatásáért. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy jí szoviet emberek figyelemmel kísérik a laoszi eseményeket, ismerik a Laoszi Népi Forradalmi Part munkáját. A pártnak nemcsak a termelési feladatokkal kell megbirkóznia, hanem harcolnia kell a nemzetközi reakció áltál támogatott elemekkel is. A két politikus megelége* déssel szólt a szovjet—laoszi együttműködés fejlődéséről. Leonyid Brezsnyev és Kay* soma Phomvihane eszmecserét folytatott néhány időszerű nemzetközi kérdésről is. Megkülönböztetett figyelmet szén* teltek a délke’iet-ázsiai helyzetnek. A találkozó a barátság, a szívélyesség és a kölcsönös megértés szellemében zajlott le. S z o v jef—mal a y s í cti köz l eimén y (ČSTK ( A Szovjetunió és Malaysia kész meg szilárdítani kapcsolatait és kibővíteni kölcsönösen előnyös gazdasági, kereskedeimi, tudományos és műszaki együttműködését, állapítja meg az a szovjet—ma- laysiai közlemény, amelyet kedden hoztak nvilvánosságra Moszkvában Husszein Bin Onn malaysiai kormányfő szovjetunióbeli ’látogatásának végén, Aiekszej Koszigin és Husz- szeín Bin Onn a megbeszélések során hangsúlyozta, hogy mindkét ország továbbra is a béke megszilárdítására, a nemzetközi biztonság megteremtésére és a világ feszültséggócainak felszámolására törekszik. A nyilatkozat megállapítja, hogy a két fél elemezte a közel-keleti és a délkelet-ázsiai helyzetet. A Szovjetunió megértéssel követi a délkelet-ázsiai népeknek . országuk szuverén.] fásának és biztonságának megszilárdítására, valamint a kölcsönös együttműködés fejlesztésére tett erőfeszítéseit. Jordánia kategorikusan elutasítja a közel-keleti helyzet kiilönutas rendezését /Folytatás az 1. oldalról) jába. 1980-ig részt vesz a Biztonsági Tanács munkájában is. Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának programján szerepel az a csehszlovák a vasi at, amely a nemzetiközi együttműködés és a leszerelés elmélyítését célozza. Ez a dokumentum a leszerelési tárgyalások tapasztalataiból és gyakorlatából indul ki és abból az időszerű szűk ség létből, hogy fokozni kell a leszerelési intézkedések, vala’ mint az ENSZ-nek e kérdésben hozott határozatainak é? a j án 1 ása i nak meg valósítását Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának általános politikai vjk tája október 12-ig tart. BERLINBEN TARTJÁK AZ IPÜ KÖVETKEZŐ KONFERENCIÁJÁT (ČSTK) — Az Interparlamentáris Unió 87, konferenciáját az NDK fővárosában Berlinben tartják 1980 ban. Erről a 80 ország parlamentjét tö mörftő szervezel végrehajtó bizottsága döntött Caraoasban. A most befejeződött konferencia fő témái között szerepeltek a legfontosabb nemzetközi problémák, mint például az általános és teljes leszerelés, a gyarmatosítás ma red ványainak felszámolása, valamint az államok gazdasági, szociális és kulturális fejlődésének kérdései. AZ USA IGAZSÁGTALAN A PFSZ-SZEL SZEMBEN Begin nem togadto Jacksont (ČSTK) — Az Egyesült Államok néger mozgalmának egyik vezetője, Jesse Jackson, aki közel-keleti körúton tartózkodik, elégedetlenségét fejezte ki, mivel nem volt hajlandó fogadni Őt Menahem Begin izraeli kormányfő. Nyugati hírügynökségek szerint az izraeli miniszterein ök azért nem akart találkozni Jacksonnal, mivel •ismert előtte, liogv támogatja a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet. Jackson azért is biráita Begin kormányát, hogy kapcsolatokat tart fenn a pretoriai fajüldöző rezsimmel. Az ellenzéki Izrae'ii Munkapárt vezetőivel tartót! találkozóján a néger vezető az Egyesült Államok címére kijelentette, hogy igazságtalanul nyújt nagyobb támogatást Izraelnek, mint a palesztinoknak. Jackson ellátogat még Libanonba, Jordániába és Egyiptomba és szeretne találkozni Jasszer A ráláttál, a PFSZ Vég rehajtó Tanácsa elnökével. MAGYARORSZÁG Ülésezik az országgyűlés (ČSTK) — Megkezdődött tegnap a magyar országgyűlés őszi ülésszaka. Az ülésszakot Apró Antal, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöike nyitotta meg. A képviselők megvitatják az 1972. évi egészségügyi törvény teljesítéséi és megítélik a népi ellenőrzési szervek tévé. kenységét. CARTER VÉDELMEZI ENERGIAPROGRAMJÁT A szovjet katonák kubai jelenlétéről (ČSTK) — New Yorkban tett rövid látogatása alkalmából James Carter amerikai elnök kedden este védelmébe vette energiatakarékossági program- - ját, nemrég végrehajtott kormányátalakítását. valamint a m un kanéi kü'tiség leküzdésére hozott kormányintézkedéseket. Ezúttal első ízben támadta nyíltan Edward Kennedy szenátort, aki nyilvánvalóan fő el. lenfele lesz a Demokrata Párt elnökjelöltségéért indu'iő küzdelemben az 1980 as elnökválasztás előtt. Beszédében éles kirohanás! intézett Kuba ellen és váloga- tatlan szavakkal szóit „szovjet katonák kubai jelenlétéről". Mindezt tekintet nélkül arra, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter néhány órával korábban az ENSZ-közgyűlés ülésszakán egyértelműen megállapította, hogy „a Kuba kö rül felszított kampánynak melynek során a legkülönbö zőbb rágalmakat terjesztik Kuba és a Szovjetunió politikájáról ..., semmiféle reális talaja nincs... és merő kitalálás“. űj szó 1979. !X 27