Új Szó, 1979. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1979-09-22 / 224. szám, szombat

++■ 1979. IX. 22. ELOKESZULETBOL ELEG Ma Prágában Argentína válogatottjának, vagyis a labdarú­gó-világbajnoknak kellett volna szerepelnie. A* argentinok szá­munkra ismeretlen okok miatt lemondták ezt a találkozót, de szinte a ielismerlietetlenségig átalakított csapatukat elküldték, hogy megmérkőzzön az NSZK és Jugoszlávia tizenegyével. Me­notti már azt a csapatot keresi, amely 1982 ben a Spanyolor­szágban sorra kerülő világbajnokságon a védőhöz méltó mó­don lesz hivatott szerepelni. A hozzánk érkezett hírek sz«rint nem csinál tragédiát abból, hogy Nyugat-Berlinben 2:1, Belg- rádban pedig 4:2 arányban alulmaradt csapata. Néhány napja fejeződött be a második junior világbajnokság, s azt csakúgy, mint a tavalyi felnőtt VB t éppen az argentin csapat nyerte. Minden szakértő, megfigyelő megegyezett abban, hogy vitán felüli volt az argentinok első helyezése, meggyőzőbb, mint tavaly a felnőtteknél. így tehát Menotti abban a szerencsés helyzetben van, hogy az 1982-es csapatot nem annyira a tava­lyi „aranyos együttesre“ kell építenie, hanem az idei junior világbajnokira. A többi között dr. Venglo$, a csehszlovák lab­darúgó-válogatott főedzője is megtekintette a japáni junior VB-t, s azzal a megállapítással szolgált, hogy ebben a korban (vagyis a juniorban) a világ legjobbjai már mindent tudnak, » ez figyelmeztető számunkra is. Nálunk egyelőre vajmi keve­set foglalkozunk az 1982-es vi­lágbajnoksággal, hiszen annaik még 'ki sem sorsolták selejtező­csoportjait. Ha ez megtörténik, akkor majd megindul a felké­szülés és e latolgatások soro­zata, de egyelőre labdarúgá­sunkban a legközelebbi eél, az Gurópa-bajnoki csoportelsőség megszerzése foglalkoztatja a szakvezetőiket. A nemrég sorra került svéd— francia összecsapás előtt elég­gé nyugodt volt nálunk a hely­set, azt várták, hogy minden­féle eredmény nekünk jön Ska- póra. A franciák azonban ugyanolyan arányban győztek Stockholmban, mint tavaly ősz1 szél ugyanott a csehszlovák ti­zenegy és nemcsak elméletileg lehet esélyük az első helyre. Ha netán Prágában a svéd csa­pat győzne, füstije menne első­ségünk terve. Ha csak döntet­len eredmény születne, ponte­gyenlőség állhatna be a fran­ciákkal, föltételezve, hogy Pá­rizsban le tudják győzni a csehszlovák csapatot. Amilyen játékkal a csehszlovák tizenegy vereséget szenvedett a szovjet és az átalakított magyar csapat vendégeként, nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy feltéte­lezzük párizsi alutanaradását is. így azután valóban apait, anyait október 10-re kell elő­készíteni. lAikkor játszik Prágá­ban Svédország tizenegye. Ha ezt a találkozót sikerül csapa­tunknak megnyernie, emberi számítás szerint nem ve lie tő el tőle a csoportelsőség. A felké­szülést szolgálta az említett, a Magyarország válogatottja elle­ni találkozó, s az jegyében játsszák ma Hradec Kráiovén 27 órai kezdettel azf a mérkő­zést, amelyen a hivatalos elne­vezés szerint a csehszlovák li­ga-válogatott az NDK ligájában szereplő Chemie Halle csatpatá­val játszik. Hogy kemény és szívós ellenfelet kap, az biztos. Igaz, az is biztos, hogy ez az el­lenfél semmiképpen sem jelent­het kárpótlást az Argentína el­len elmaradó mérkőzésért. Míg az előző hét szerdáján Vengloš főedzőnek a válogatott kijelölésénél tekintettel kellett lennie az olimpiai csapat ér­dekeire is, most minden jelölt­je rendelkezésére áll. így a kockázat nemi látszik különö­sebbnek, pedig klubcsapat a válogatott ellenfele. A mai találkozó alapján már határozottabb ikörvona lakban rajzolódhat ki az a felállítás, amely a jövő szerdán az Íror­szág elleni találkozón jön szá­mításba. Lehet, hogy később az utóbbi időben alig-alig változó felállításban mégis lesz válto­zás. Az új jelöltek jobbára ha­tározottan hívják fel magukra a figyelmet. ZALA JÓZSEF Földközi-tengeri Játékok |ČSTK) — Splitben folytatódtak a VIII. Földközi-tengeri Já­tékok. Az eddigi küzdelmek után a nemzetek sorrendje a kö­vetkező: Olaszország 15 arany-, 23 ezüst-, 18 bronzérem, 2. Franciaország 19 — 17 — 9, 3. Jugoszlávia 18 — 12 — 7. Az asztaliteniszezők verse­nyében az ismertebb játékosok jutottak a férfi egyes negyed­döntőjébe: Sztipancsics, Káli­nics, Koszanovics, Surbek, Sec­retin, Birocheau és Martin. Úszásban néhány döntőt bo­nyolítottak le — 200 m férfi gyors: Zubero (spanyol) 1:53,58. 100 m hát: Delcourt (francia) 59,93, 200 m hát: Fabbri (olasz) 2:25,53, 300 m női hát­úszás: Tagúin (olasz) 1:13.85. A röplabdatorna eredményei Algéria — Tunézia 3:1, Olaszor­szág — Marokkó 3:0, Francia- ország — Egyiptom 3:1, Görög­ország — Spanyolország 3:1. Kézilabda: Jugoszlávia — Olaszország 36:11, Egyiptom — Törökország 31:15. MEGKEZDŐDÖTT A SZAKMUNKÁSTANULÓ FIATALOK V. NYÁRI SPORTOUMPI/ÜA Tegnap délelőtt Kassán (Ko- Jice) 8.30 órakor ideális időben 1800 lésztvevővel meg kezdő­dött a szakmunkástanuló fia­talok V. országos nyári sport­olimpiája. A Lokomotfva-stadi- onban sorra kerülő ünnepélyes megnyitón jelen volt többek kö­zött Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke, Vladimír Černušák, a szövetség SZKB elnöke és Ignác Záčik, a Szlovák Szak- szervezeti Tanács titkára. A nagy számú közönségnek, me­lyet elsősorban fiatalok alkot­tak, már maga a megnyitó szép élményt jelentett. Közel 600, színes sportruhába öltözött le­ány és fiú hangulatos élőké­peikkel, gyakorlatok kai vonult be a stadion zöld gyepére, őket a 19 sportág sportolói követ­ték. A megnyitó után, melyből nem hiányzott az ünnepi be­széd, a sportolók fogadalma és az olimpiai láng meggyújtása sem, sportáganként megkezdőd­tek a küzdelmeik. Az atléták a stadionban maradtak, az úszók a Petrov-ligeti fedett uszodába, a röpiabdázók, kézilabdázók és labdarúgók a Szepsi-úti sport­telepre mentek. A szervező bizottság feladata magaslatán állt, mert az első napon minden zavarmentesen, a terv szerint folyt. Ehhez per­sze hozzájárultak a fiatal spor­tolók is, akik rendkívül fegyel­mezetten, szocialista sportolók­hoz, jó SZISZ-tagoktioz méltó­an viselkedtek. A A két korcsoportban ver­senyző mintegy 600 atléta teg­nap 17 számban küzdött a győ­zelemért, s azon kívül több se­lejtező és előfutam is volt. A döntőkben elért eredmények közül kiemelkedik a Kohó és Nehézgépipari Minisztérium szí­neit képviselő Ivó Piitek 704 cm-es teljesítménye a fiatalabb korcsoportba tartozóik távolug­ró versenyéljen. Az említett szakágazatba tartozó Milan Ke- leta 201 cm-t ugrott magasba. A fiatalabb korcsoportban ver­senyző Helena Krnáftové, aiki a Szlovák Kereskedelmi Mi­nisztériumot képviseli, 520 can-t ugrott távolba. Az úszószámok­ban tegnap estig az előfutamo­kat bonyolították le, melyekben 52 lány és 81 fiú állt a rajt­kőre. A délutáni órákban meg­kezdődtek a labdajátékok is, amelyekben a döntőikre vasár­nap kerül sor. Gazdag 0 A közeljövőben Európába látogat az Egyesült Államok labdarúgó-válogatott ja. A ten­gerentúliak többek között ta­lálkoznak a francia, az ír és a magyar válogatottal. Az utóbbi találkozóra október 26-án kerül sor Budapesten. Mozzanat az Üjpesti Dózsa — Dukla Praha labdarúgó BEK-mér- kúzésröl. Pelc (balról) elrúgja a labdát Fekete elől. Rótt figyeli a jelenetet (CSŤK-felv.) ŠMÍD ÉS KODEŠ NÉLKÜL (CSTK) — Nemzetközinek m in ősi tét t ék Csehsz lo vá ki a Bratislavában sorra kerülő te­niszbajnokságát, de a férfiak mezőnyében utolsó külföldinek az NDK-beli Emmerichnek a legjobb négy közé már nem sikerült jutnia. Leidtől szen­vedett 6:2, 6:2 arányú veresé­get. Ez megfelel a papírformá­nak. Azt viszont kevesebben várták, hogy Slu&il két játsz­mában 7:5, 6:3 arányban le­győzi Smídet. A válogatásnál már számításba nem vett Hre­bec 6:3, 1:6, 6:3, arányban bi­zonyult jobbnak Ködeiknél. Az elődöm tőbe még Pavel Iliit ka jutott, aki Jankovský ellen győzött 6:4, 4:6, 6:1 arányban. A férfipárosoknál az elődön­tőbe jutásért: Birner, Simbera —Pavel Huťka, Savrda 6:3, 3:6, 6:2, Jankovský, Bedén—Lend), Navrátil 6:3, 6:4. A női párosok küzdelmében: Plchová, Gromwell—Skuherská, K opeč ková 3:6, 6:4, 12:10, Bu­darová, Skronská—Bendlová, Hohibová 6:0, 4:6, 6:4. A palermói nemzetközi te­nisz tornán Panatta, az olasz DK-csapat tagja 7:5, 7:5 arány­ban győzött az angol Feaver ellen. További eredmények: Hjertqvist—T. Moore 6:4, 1:6, 6:1, Borg—Gimenez 6:0, 4:6, 6:1, McNamara—Eberhard 6:3, 6:2. A párosok küzdelmében: Ba ra zzuttl, Mot tra m—A ma y a, Guedes 6:3, 6:4, McNamara, McNamee—Evert, Bayardo 6:2, 7:6. A Los Angeles i torna nagy meglepetése az amerikai Pfis- tor 4:6, 6:1, 6:4 arányú győ­zelme a paraguayi Pecci ellen. További eredmények: V. Amaya —Ramirez 6:4, 6:1, Fleming— Smith 6:2, 6:2, fí. Mayer—Mc Nair 6:3, 6:1, Teltscher—Gor­man 6:2, 7:5, Van Patten—Man* son 6:2, 6:7, 6:2. sporthíradó 9 A rigai zónaközi sakk- verseny élén a 12. forduló után is a szovjet Tál áll 9 ponttal és egy függőjátszmá­val. Üt honfitársa, Polugajev- szkij követi 7,5 (2), majd Lar­sen következik 7,5 ponttá). A 12. forduló három eredménye: Tál—Ribli 0,5:0,5, Romanyisin —Larsen 1:0, Polugajevszkij— GrinfeJd függő. 0 James Councilman 13,5 óra alatt úszta át a La Man­che csatornát Dover és Cap A SPORTFOGADÁS HÍREI A Sazka 38. játékhetének pá­rosítása: I. labdarúgó-liga 1. Dukla—Trnava, 2. Inter— Ostrava, 3. Cheb—Slávia, 4. Nit­ra—Slovan, 5. Lokomotíva Ko­šice—Bohemians, 6. Jednota Trenčín —Plzeň. I. jégkorong liga 7. Plzeň—Sparta, 8. Vítkovice —Litvinov, 9. VSŽ Košice—Duk­la Jihlava, 10. Slovan—Zetor Brno, 11. Kladno—Pardubice, 12. Jihlava—Č. Budéjovice. • • • RENDKÍVÜLI SAZKA SZELVÉNY: Labdarúgó kupa-mérkőzések. Október 3-án kerülnek sorra. BEK 1. Dinamó Tbiliszi—FC Liver­pool, 2. Dukla Praha—Üjpesti Dózsa, 3. Ruch Chorzow—Dy­namo Berlin. KEK 4. Fába ETO—Juventus Tori­no, 5. Lokomotíva Košice—Swa- rowski Innsbruck, 6. Fener- bachse Isztambul—Arsenal. UEFA Kupa 7. Esbjerg BK—Zbrojovka Brno, 8. Bayern München—Bo­hemians Praha, 9. Real Sebas­tian—Inter Milano, 10. Dynamo Dresden—Atletico Madrid, 11. Baník Ostrava—Orduspor, 12. CSZKA Szófia—Dinamó Kijev. • • • A rendkívüli Sazka nyeremé­nyei: I. díj: 14 nyertes á 4915 ko­rona, II. díj: 244 nyertes á 455 korona, III. díj: 2466 nyertes á 65 korona. Grisnez között. Az 58 eszten­dős amerikai a „legidősebb csúcstartó“. Ez a cím eddig a skót Inne-t illette, aki 1951- ben 51 éves korában úszta át a csatornát. # Olomoucban megkezdőd­tek a baráti hadseregek vívó­versenyei. A párbajtőr csapat- versenyt a Szovjetunió nyerte Csehszlovákia, az NDK és Ma­gyarország előtt. A kardcsa­patban is a szovjet együttes bi­zonyult a legjobbnak Magyar- ország és Lengyelország előtt. Újabb jelentkezéseit a Békemar atom a (ČSTK) — Immár tizenhárom ország jelezte részvételét a kas­sai (Košice) Békemaratonra, amelyet október 7-én rendez­nek meg a Kassa—Szina (Se­ňa) — Kassa útvonalon. Dánia, Írország, Japán, Hollandia, az NDK, Norvégia, Svájc, Olaszor­szág, Nagy-Britannia és a Szov- jetnuió után Spanyolország, Portugália és Görögország is el­küldte név . szerinti nevezését. Spanyol versenyző még nem in­dult a kassai Békemaratonon. Az idei verseny újdonsága lesz, hogy a küzdelmek befejezése után az érmeseket dopping- vizsgálatnak vetik alá. Ásztaliteniszezőini a franciákkal (C’STK) — Szeptember 27-én, csütörtökön Ostí nad Orlici lesz a Csehszlovákia—Francia- ország tenisz Szuper Liga ta­lálkozó színhelye. A franciák egy nappal előbb érkeznek Prágába, mindössze három já­tékossal. Ezek: Secretin, Biro­cheau, és Bergeret. A csehszlovák csapatban Or- lowski, Dvoŕáéek, Panský, Uh-, líková és Hrachová kap helyet. A találkozó .16.00 órakor kez^ dődiik és semleges bírái, lle- ringlehner és Hertwich fnyu’ gat németek) lesznek. HÉTFŐN ÉRKEZNEK (ÖSTK) — Írország labdarú* gó válogatottja, amely a jövő szerdán Csehszlovákia egvüt-< lesének vendége lesz, szeptem­ber 24-én hétfőn 14.25 órakor érkezik Prágába és tagjait a Hotel Am hass a dórban szállá- #soiják el. Az ír csapat még az­nap a szerdal mérkőzés Idő­pontjában edzést tart. Az osztrákok kerete Szerdán Bécsben Ausztria— Magyarország barátságos labda­rúgó mérkőzésre kerül sor, amelyre Stotz osztrák szövet­ségi kapitány a következő já­tékosokból álló keretet jelölte ki: Koncilia, Fuchsbichler — R. Sara, Pospischil, Prehask«, Schachner, Josef Sara, Gasse- lich, Ban me iste r, Jurtňi, Stein- kogler. Pezzey. Jara, Hattenber- ger, Weber, Kreuz. KETTŐS RANGADÓ (Ns) — Ma a 7. forduló mér­kőzéseivel folytatódik a ma­gyar labdarúgó NB I. A forduló érdekessége, hogy a Népstadi­onban kettős rangadóra kerül sor. Előbb a Bp. Honvéd — Va­sas, majd a Ferencváros — Üj-* pesti Dózsa találkozót játsszák. Az utóbbit a Magyar Televízió is közvetíti 19.55 órától. A for­duló további párosítása: Diós­győr — Békéscsaba, Tatabánya — Rába ETO, Pécsi VSK — Pé- esi MSC, MTK-VM — Salgótar­ján, Videoton — Székesfehérvá­ri MÁV, Dunaújváros — Debre­cen, Volán — Zalaegerszeg. Lapzártakor érkezett A BAJNOK VERESÉGGEL KEZDETT Az 1. jégkorong-liga nyitánya a következő eredményeket hoz­ta: SLOVAN BRATISLAVA — C. BUDÉJOVICE 6:8 (3:3, 1:3, 2:2J PLZEŇ — TRENČÍN 4:0 (0:0, 3:0, 1:0) VÍTKOVICE — BRNO 5:4 (2:1, 1:1, 2:2) KOŠICE — PARDUBICE 4:j (0:1, 1:1, 3:4) SPARTA — LITVÍNOV 3:0 (1:0, 0:0, 2:0) NINCS NYERTES Az ÜJ SZÓ olvasója tippel so­rozat 26-os számú szelvényének értékelésekor nem volt telita- lálatos szelvény. # A Cseh Labdarúgó Kupa két elődöntő mérkőzését októ­ber 30-án és 31-én játsszák: Por u ha—Bo bem ia ns, S pa r ta— Chomútov. If I CTŔ - OLVASÓJA 79 UJ bZU liiHddaH 28 1. Lokomotívo Košice—Bohemians 2. Diósgyőr—Dunaújváros : ( : ) ! A BEKÜLDŐ NEVE: * PONTOS CÍMEí Beküldési határidő: szeptember 28. Két kupacsapatunk találkozója jó játékot és ezúttal hazai gyö­keimet igér. A magyar vidék legjobbja otthonában szinte biztosra mehet az új idényben mérsékelten szereplő Dunaújváros csapata ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents