Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1979-08-06 / 183. szám, hétfő
Egy gyermek irodalmi színpad műhelyéből gy dolgozik a IVtáJus Amikor a lap fölkelésére e cikk írásához kezdtem, nem gondoltam, hogy kemény fába vágom a fejszém. Nehéz összegezni azt a sok elemet, problémát, amely egy- egy gyermek • irodalmi színpadi műsor előkészítésével, megvalósításával kapcsolatos. Fel- merül az a kérdés is, hogy csoportunkkal, a Légi (Lehni- ce) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Május irodalmi színpadával, amely a III. Dunamenti Tavaszon első helyezést, az idein pedig második helyezést ért el, milyen módszerekkel, eszközökkel dolgozunk. Nagy figyelmet fordítunk a műsor kiválasztására, elsőrendű követelmény ugyanis, hogy az megfeleljen a gyermekek életkorának. Fontos továbbá a zene, ének, tánc és a játékbetétek beépítése, a kellékek gondos megválasztása. Ezeken kívül lényegesnek tartjuk a helyes kiejtést, az irodalmi ismeretek bővítését, a gyermeki játékmód kialakítását, s azt, hogy ne csak a szereplők, hanem a hallgatóság irodalmi ízlését is fejlesszük. A műsorválasztás igényes, a pedagógus számára kutatást jelentő munka. Annál is inkább, mivel kevés a gyermek irodalmi színpadok számára készült összeállítás. Sok könyvet, módszertani anyagot, verseskötetet stb. kell áttanulmányozni, hogy a kompozíció létrejöjjön. Ehhez a munkához kitűnő forrást jelent a tanulók otthoni könyvtára, valamint az iskolai és a közkönyvtár is. A műsorválasztásba bevonjuk a tanulóközösséget. Bevált módszerünk, hogy a kiválasztott szövegeket, verseket kiosztjuk a tanulóknak, akik elolvassák és véleményt nyilvánítanak, amelyeket a rendező, szerkesztő ösz- szegez. így bővül a szereplők ismerete, közelebb kerülnek az irodalomhoz és elérjük azt, hogy nem olyan műsort mutatunk be, amelyben a gyerme* kék nem tudják magukat meg- va lósí tani. A „nyersanyagot“, amelyet a fent említett módon kiválasztottunk, témakörök szerint állítjuk össze. A szövegkönyv elkészítése után következik a munka nehezebb része. Meghatározzuk, esetleg feldolgozzuk az egyes fejezetekhez a zenét és a koreográfiát. Vigyázunk, hogy a koreográfiával ne bontsuk meg a versek tartalmi egységét, hanem vonzóvá tegyük. Kitűnő lehetőséget nyújtanak azok a versek, amelyeket megzenésítünk, s ezekhez komponáljuk a táncokat is. Ezáltal nemcsak a szereplők, hanem a nézők is nagyobb esztétikai élményhez jutnak. Csoportunkban általában az alapiskola 2—4 osztályos tanulóival dolgozunk. Abból indulunk ki, hogy a gyermek életeleme a játék, amely ebben a korban a munkát helyettesíti. Jól lehet érvényesíteni a szereplők fantáziáját, ötleteit és alkotó képességeit. Sok esetben a gyerekek segítségével oldunk meg olyan problémákat, amelyek hozzájárulnak a műsor sikeréhez. A gyermek különböző helyzeteket tud létrehozni, amelyektől mozgalmasabbá, üdébbé, természetesebbé válik a műsor. Ezzel nő a szereplők sikerélménye, önbizalma, és érzik, hogy maguk is részt vettek a feladatok megoldásában. A közösen elkészített forgatókönyvet a próbák során szükség szerint módosítjuk. A műsor egyes részeit különféleképpen variáljuk — kórus, kánon, ismétlések — azzal a céllal, hogy az előadott szöveg, vers minél jobban visszacsengjen a hallgatókban, és az előadás után kedvet kapjanak egy-egy gyermekverskötet fellapozásához, esetleg megkeressék azokat a költeményeket, amelyek az előadásokon legjobban tetszettek. Fontos szerepe van a térformák kialakításának is. Ügyelünk arra, hogy a szereplők jól kielégíthessék mozgási igényeiket. A ruhákat úgy választjuk, hogy ne akadályozzák a mozgást. Kellékeket a műsor jellegének megfelelően alkalmazunk. A gyerekek játékosan tanulják meg a műsor anyagát, amelyben jól érvényesülnek az irodalmi ismeretek, a testnevelési elemek, a zenei és a képzőművészeti nevelés összetevői is. Ha megfigyeljük a foglalkozásainkat, rájövünk, hogy a tanulók megvalósítják kezdeményező képességeiket, amelyek megmutatkoznak a szava lóversenyeken és amikor különféle rendezvényeken szerepelnek. Irodalmi színpadunk hetente kétszer-háromszor próbál. Egy- egy próba időtartama 1—2 óra. Tapasztalatunk, hogy a gyermekek szívesen játszanak, így a tanulás után ilyen módon is fölfrissülnek. Igénylik az ösz- szejöveteleket, a játékos munkát. A szereplők kiváló tanulók, de bevonjuk a munkába a gyengébb előmenetelűeket is, akik a szereplés során sokat fejlődnek. A próbákon nagy segítségünkre van a didaktikus technika alkalmazása. Mint a csoport vezetője mondhatom: sok munkára van szükség ahhoz, hogy eredmények szülessenek. Azért dolgozunk, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje irodalmunkat, népi hagyományainkat, a forradalmi múltat. így hozzájárulunk a kommunista embertípus formálásához. A pedagógusra nagy felelősség hárul ebben a munkában. A mi eddigi munkánk, úgy véljük, nemcsak a szereplők érzelmi, értelmi, esztétikai fejlődését segíti elő, hanem a gyermek irodalmi színpadi mozgalmunk gyarapodását is. SZITÁSI ETEL ÍZLÉS ÉS KÖZMŰVELŐDÉS Igaz, hogy az ízlés érvényességi köre nem terjed ki a valóság minden szférájára, de a művelődésben vitathatatlanul igen fontos szerepet játszik. A közművelődés munkásai ezért fordulnak mindig oly nagy érdeklődéssel az ízléssel foglalkozó művek felé, kivált, ha már a könyv címében olvashatják ezt az összefüggést. Mit kap Sz. Szabó László könyvétől az érdeklődői’ Mindenekelőtt tájékozottságot, a görög Plótinosznak 1925-ben megjelent A Szépségről és a Jóságról című könyvétől kezdve a legutóbbi években Magyar- országon megjelent olyan ösz- szegező művekig, mint amilyen az 1974-ben kiadott ízlés és kultúra című gyűjteményes kötet vagy Szerdahelyi Istvánnak A mindennapi élet esztétikája című munkája. Gondolati összegezést az ízléssel kapcsolatos okfejtésekből. Megismerkedhetünk az ízlés érvényességi körével, amely megszűnik ott, ahol alapvető egyéni vagy társadalmi érdekbe ütközik, és inkább csők a mindennapok — az esztétikum, a kellemesség és az illendőség — világában vezérel bennünket; történetileg tekinthetjük át az ízlés fogalmát szinte attól fogva, hogy a spanyol Garcian y Morales először használta, de még élőbbről is. Csattanós aforizmákat sem hagyva ki, megtudhatjuk, hogy a mai marxista kutatás az ízlést komplex (szociológiai, pszichológiai és esztétikai) történeti és társadalmi jelenségnek fogja fel, amely folyton változó szabályozó apparátusként működik az emberben egy sebességváltó fogaskerék-rendszeréhez hasonlóan. Olvashatunk az ízlés működési mechanizmusáról: az egyén ízlését intellektuális és érzelmi mozzanatok alakítják ki úgy, hogy a raconális ítéletet megelőzi az intuíció, az érzelmi értékelés; mivel azonban az ízlésítéletben ez az intuíció is tudatosul, arra a következetésre juthatunk, hogy a teoretikus tudatnak — amelynek kifejlesztésére a művelődésben is törekszünk — fontos szelepe van az ízlés formálásában. Másrészt megismerhetjük e mechanizmust a társadalomban, azaz a közízlésben, amely gyűjtőfogalom, többféle Izléstípust egyesíthet, de nem állapot, hanem fejlődésben levő folyamat. A továbbiakban megtudhatjuk, miként hat a működési mechanizmusra a környező természeti és társadalmi valóság, például a család vagy nem is lebecsülendő mértékben — a divat. A szerző részletesen elemzi a polgári és a szocialista ízlés összetevőit, mozgatóit, jellemzi őket, érintve az ízlés manipulációit. A szerző az ízlést járja körül művében, nyilván azzal a céllal, hogy rámutasson (bár inkább csak ráéreztet) azon pontjaira, amelyeknél a közművelődés mint társadalmi nevelési folyamat becsatlakozhat, beleszólhat az ízlés alakulásába akár az egyéni, akár a közízlésről van szó. Ám ennél többet címe ellenére sem igen foglalkozik a közművelődéssel. Pedig itt is lenne már összegeznivaló, ha más nem, ízlésnevelésünk fogyatékosságai: az irodalomközpontúság, a fokozatosság és a folyamatosság hiánya (gondoljunk az óvoda — iskola — iskolán kívüli nevelés foghíjaira), az érzelmi és a teoretikus ízléselemek arányos fejlesztésének szüksége stb. Vagy — hogy jó eredményeink felől is közelítsünk az ízléshez — például alig ejt szót a műkedvelő művészeti tevékenység nélkülözhetetlen szerepéről. így a szerző csupán arra az egyetlen konkrét közművelődési végkövetkezetésre jut, hogy az ízlésnevelést (amellyel önállóan mindössze csak az utolsó tíz oldalon foglalkozik, de bevallja, hogy ez önálló kötetet érdemelne) nem lehet a művészeti ízlés területére szorítani, hanem „az egész esztétikai ne- velésre kell alapozni“, és „csuk más nevelési célokkal való harmonikus összhangban lehet elképzelni optimális fejlesztését,“ nem lehet csak a szabad idő tartományába utalni. A könyv legfőbb erénye pártossága a szocialista ízlés kialakítása iránt és a széles körű áttekintés, összegezés. A népművelők számára is igen hasznos kötetet bocsátott közre az Esztétikai Kiskönyvtár sorozatban a Kossuth Könyvkiadó. (Kár, hogy a könyv végéről elmaradt az irodalomjegyzék, amely jobban segítené az elmélyültebb tájékozódást, mint az elszórt lapalji jegyzetek.) N — (dib) A LENGYEL IRODALMI NYELV MEGALAPÍTÓJA 1980-ban lesz Jan Kochanow- sfki, a nagy humanista író és (költő, a lengyel irodalmi nyelv megalkotója születésének 450. évfordulója. Kochanowski Zsigmond Ágost lengyel "király titkára volt. Műveiben szót emelt a nemesség anarchiája ellen, elítélte a vallási torzsalkodásokat. Epigram- mái, lírai költeményei mellett a "később megzenésített zsoltárai is nevezetesek. Az elmúlt négy évszázadban Kochanowski műveit többször kiadták, idegen nyelvre is lefordították. Azok között a lengyelek között tartják számon, akik gazdagították a világ irodalmi kincsestárát. Az évforduló alkalmából az országgyűlés határozata szerint nemzeti díszkiadásban jelentetik meg Kochanowski valamennyi művét. Az életmű előreláthatóan 11 kötetre terjed majd, és valószínűleg megjelenik még egy kiegészítő kötet a pótlásokkal és a bibliográfiával. A szerkesztésnél tekintetbe veszik a régebbi hazai kiadásokat és a külföldi könyvtárakban fellelhető műveket is. Az első kötet 1980-ra, Kochá nowsiki születésének 450. évfordulójára, az utolsó előreláthatólag 1984-re, a nagy író halálának 400. évfordulójára jelenik meg. (BUDAPRÉSS — INTERPRESS) MINTHA OLVASTAM VILMA Egy füstbe ment tervről és környékéről Vásárolom, kapom, hordom haza a könyveket, örülök nekik, annyira, mint kevés dolognak immáron gyermekjátékokkal is fölélénkített környezetemben. Hasas táskámból időről időre hol három, hol jóval több régóta keresett vagy éppen újdonságnak számító művet szedek ki asztalomra, sorra veszem, ízlelgetem őket, végigfutok a fülszövegeken, egyikből-másikból egész oldalakat elolvasok, aztán, miután eleget gyönyörködtem bennük, valamennyit fölrakom a polcra, a többi közé. Es ekkor előbukkan a régi gyötrő kérdés, mikor fogod te ezeket elolvasni, hiszen hány könyv vár rád, csak itt a polcon is, hetek, hónapok óta, hogy a különböző folyóiratokat, kivágott és eltett újságcikkeket, melyekre a megjelenésük napján nem futotta az idődből, már ne is említsd. Pedig jól tudod, hogy neked nem csak mint embernek van szükséged a könyvre, hanem mint — hangozzék bár fellengzősen vagy szerénytelenül — szellemi munkásnak is. Nem vigasztalhat meg, hogy minden nap olvasol többet-ke- vesebbet, nem nyugtathat meg, ha netán eszedbe jut, hogy a gyötrő kérdés pusztán örök elégedetlenségekből fakad, mert te bevallottan és erősen érzed, hogy sokkalta többet olvashatnál, mindenek, minden rád váró társadalmi és „házi" feladat, eléd tornyosuló családi gond, különféle kötelesség, a könyvvel való együttlétnek nem mindig kedvező körülmény dacára. Ilyeténképpen tűnődtem nemrégiben is, egy nappal nyári szabadságom megkezdése előtt, néhány új könyv fölött. De ezúttal kedvderítő remény is keveredett a pillanatokba: annyi esztendő után végre nem itthon, és nem munkával töltöm szabadságomat, hanem hegyek között, pihenéssel, az előzetes tájékoztatók szerint csendes helyen, ahol annyit olvashatok, amennyit csak akarok. Sokat akartam, sok könyvet becsomagoltattam a feleségemmel, és bíztam abban, hogy — bár családostul megyek, és lesz közös programunk, lesznek hosszú túrák, séták, lesznek labda- és másféle játékok a gyerekekkel -- kiolvasom valamennyit, vagy legalábbis igyekszem. Az is reményt adott, ugyancsak az előzetes tájékoztatók alapján, hogy az a nyolc-tíz család, amelyet a hegyek között megbúvó vállalati üdülő egyszerre egy, illetve két hétre befogad, általában külön, egymástól függetlenül éli, élvezi az erőgyűjtésre, a test és a lélek föl- üdítésére szánt napokat, az ebédlőben találkozik csupán, esetleg este a társalgóban. Ügy indult, ahogy elképzeltem, az első nap délelőttjén erdőbe vittük a gyerekeket, akik délután jó hosszút aludtak, s míg aludtak, álmodtak, talán az erdő szélén fölhajtott lepkékről, dalocskával megbűvölt hatalmas csigabigákról, virágokról és a másnapra beígért mókusról, addig kiolvastam Örkény István Négykezes regényét. Holnap Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című könyvét veszem elő, bizonyára a végére is érek, mindössze százharminc oldal. így lett volna, ha másnap délben nem szďlít közösségbe egy férfihang: jöjjön röplabdázni, ahogy elnézem, alakja épp erre a játékra termett, szólok még három embernek, aztán kezdhetjük. A pályán majd’ térdig ért a fű, az öreg háló foszlányokban lógott a két árboc között, a labda is, az egyik családé, alig volt nagyobb a teniszlabdánál, mégis elkezdődött a játék, és ezzel együtt egy olyan közösség születése, melybe, mint néhány óra múltán kiderült, csehek, morvák, szlovákok, lengyelek és magyarok verbuválódtak — bányákban, nyomdákban, gyárakban, szerkesztőségekben dolgozók. Szállt a labda, tizenkét ember keze röpítette, tizenkét ember — illetve hát a nézőket alkotó családtagokkal együtt még több — tekintetét fogta egybe. Ekkor még nem sejtettem, hogy feleségem, aki a gyermekek délutáni és esti álmát őrizte, hamarabb kiolvassa Hajnóczy könyvét, mint én. Ugyanis az elkövetkező napokban más hajlamok is megnyilvánultak közösségünkben: dolgoztunk. Amennyire lehetett, rendbe tettük a röplabdapályát, új labdát és hálót vásároltattunk, mesterséges strandot létesítettünk a gyerekeknek, játékokat szerveztünk örömükre, a rozsdamarta, nyikorgó hinta helyére újat állítottunk, betonba, melyet a közeli cementgyárból hoztunk, dzsippel. Közben, mint a röplabda-mérkőzések szünetében, jólesett a tizenkettes Aranyfácán, ládaszámra ittuk. Jó könyv A halál kilovagolt Perzsiából, te még mindig nem olvastad el? — mondta feleségem a hatodik napon, amikor fáért indultunk az erdőbe, az esti tábortűzhöz. Izomláz, verejték, jókedv. A hetedik napon végre sikerült befejeznem Hajnóczy könyvét, következett volna Grendel Lajos Hűtlenek című novelláskötete, de ezt már el sem kezdhettem. Sose látott gombák vártak a meredek lejtőkön, felhőket súroló fák tövében. Majd újabb versenyek a gyerekeknek, újabb tábortűz, melyhez kemény fejszecsapásokkal, frissen reszelt fűrészszel vágtuk a fát. A délelőtti túrákat leszámítva tulajdonképpen mindig együtt volt a közösség, a gyermekek miatt is, akik csodálatos módon megértették egymást, noha különböző nyelven beszéltek. Látni őket, és egyáltalán együtt lenni, tevékenyen, valamiért, ami érezzük, mindnyájunknak jó akár egy üdülőben is — mintha elolvastam volna valamennyi magammal vitt kötetet, Lengyel nemzetiségű nyomdász barátom sem sajnálta, hogy egy táska könyvet úgy visz haza, ahogy elhozott. Gitárjával egy közösséget vonzott maga köré, és ez most egyebek között többet jelentett neki is. Más napokat, órákat, helyeket kell találnunk, ahhoz, kedves Róbert, hogy teljesen együtt lehessünk a könyvvel, mely a hasznos, az élvezhető közösségi élettől soha nem von el, nem kényszerít magához, ellenkezőleg, visz, szinte taszít bennünket az emberek közé. Valóban szomorú, élettelen kép lett volna: egy sereg ember ül a padokon, fűben, könyvbe bújva — távol egymástól, mintha az elidegenedés ege alatt. Vm Az olvasatlanul visszahozott könyveket, itthon kell elolvas- nőm, amikor a gyermekek Ä ô nvm ä w alusznak. BODNÁR gvula Jelenet a királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) Vox humana irodalmi színpad Játsszunk Európát című műsorából, amelyet az idei Jókai- napokon is bemutattak a nemzetközi gyermekév tiszteletére.