Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-28 / 202. szám, kedd

LEVEUEZOINK_ ÍRJÁK Méltóképpen köszöntik a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulóját A Szlovák Nemzeti Felikelés 35. évfordulójának tiszteletére értékes szocialista kötelezett­séget vállaltak az ágcser­nyői (Čierna nad Tisou) átrakőállomás dolgozói. Vál­lalásukat a napokban érté­kelte az üzemi pártbizott­ság, ’ mely szerint: a Szov­jetunióból érkező árumennyi­ség ki- és átrakását határidő előtt három nappal, 101,01 szá­zalékra teljesítették. A munka­fegyelem és -biztonság szigorú megtartásával balesetmentesen dolgoztak. A tavalyi évhez vi­szonyítva öt százalékkal csök­kent a kocsik rongálódása. Vállalták, hogy a Kassa (Ko­šice) felé indított tehervonat- szerelvények rakterének éssze­rű kihasználásával az év végé­ig száz mozdonyt takarítanak meg. Az így feltételezett 200 000 korona anyagi megtakarítás he­lyett az értékelt időszak alatt 364 488 koronát takarítottak meg. 'A vállalt 500 komplett te­hervonat helyett összesen 624 szerelvényt indítottak útnak, melynek értéke 1 248 000 ko­rona. Az önköltség csökkentése te­rén tett felajánlásuk kétszáz­ezer korona volt, melyet 235 814 koronával túlteljesítettek. A vil­Kimagasló eredmények Kommunista szombatot és munkaaktivitási hetet rendez­tek az elmúlt hetekben a Szlo­vák Nemzeti Felkelés 35. évfor­dulójának tiszteletére a loson­ci (Lučenec)» járásban. Az ak­ció elsődleges célja az év eleji kedvezőtlen energiahelyzet okozta károk enyhítése, vala­mint a munka hatékonyságának fokozása, minőségének javítása, a választási programban meg­határozott tervfeladatok telje­sítése és a mezőgazdasági idénymunkák segítése volt. A járási pártszervezetek, a szakszervezet és a Nemzeti Front tömegszervezetei által szervezett, s irányított megmoz­dulás most is visszhangra, tá­mogatásra talált a lakosság kö­rében és szép eredményeket hozott. Az értékelt időszakban az iparban 18 698 személy 163 734 órát dolgozott társadal­mi munkában, melynek értéke tízmillió korona, ebből több mint kilencmillió koronát a termelésben állítottak elő. A nemzeti bizottságoknál és az általuk irádyított gazdasági egységekben 44 055 személy 296 396 órát dolgozott, közel öt­millió korona értékben. A me­zőgazdaságban 4589 idénymun­kás 32 885 órát dolgozott mint­egy félmillió korona értékben. Mindezekért a kimagasló si­kereikért a pártszervezet és a Nemzeti Front járási bizottsága, valamint a járási nemzeti bi­zottság köszönetét fejezte ki a társadalmi megmozdulásban ak­tívan részt vevő valamennyi in­tézmény, szervezet, üzem dol­gozóinak. Kanizsa István lanyáram és az üzemanyag ész­szerű gazdálkodásával 490 555 koronát takarítottak meg. Az év végéig vállalt 70 újítá­si javaslatból már 37-et benyúj­tottak, ezek elfogadásával és bevezetésével lOö 595 koronát takarítottak meg. A műhelyben az alkatrészek javításánál és a gépek karbantartásánál szintén szép eredményeket érteik el. A munkagépek kihasználását az eltelt fél évben 70,34 százalék­ra teljesítették. Az átrakóállomás évi szocia­lista kötelezettségvállalása 4 millió 220 900 korona, melyet az értékelt időszakra 3 511 132 ko­ronára teljesítettek. A szép eredmény eléréséhez nagyban hozzájárultak a szo­cialista munkabrigádok tagjai, s méltóképpen köszöntük a jelen­tős történelmi esemény évfor­dulóját. Sivák Béla Tábortűz a Zobor alatt Az Antifasiszta Harcosok Szö­vetségéneik Nyitrai (Nitra) Já­rási Bizottsága, a Honvédelmi Szövetség és a Csehszlovák- Szovjet Baráti Szövetség városi szervezete nagy körültekintés­sel rendezte meg a napokban a már hagyományos tábortűz mel­letti összejövetelt. Mint minden évben az idén is a gerencsért (Hrnčiarovce) lövöldében ren­dezték meg az ünnepséget. A régi harcosok már délelőtt megérkeztek a baráti kézfogás­ra, majd megtekintették nép­hadseregünk legújabb harci technikáját és a honvédelmi sportbemutatókat. Este meg­gyújtották a hagyományos tá­bortüzet, s az ünnepség késő estig tartót. Az idei jubileumi partizántalálkozó igen sok ér­deklődőt vonzott. Mártonvölgyi László Fokozott munkakezdeményezés Baráti találkozó A Szlovák Nemzeti Felkelés jegyében tartott baráti találko­zót a Vágfüzesi (Vrbová nad Váhom) Efsz SZISZ-szervezete és a csárda~zállási (Magyaror­szág) Petőfi Tsz KlSZ-szerve- zete. Az Ifjúsági szervezet tagjai a határátkelőhelyen várták a ven­dégeket, majd megtekintették Komárom (Komárno) neveze­tességeit. A szívélyes fogadta­tás után megismerkedtek az efsz gazdaságával, szárító- és szerelőcsarnokával. A délutáni akció a sporttelepen barátságos futballmérkőzéssel kezdődött. Este a művelődési házban ta­lálkoztak. A vendégek a műve­lődési házban megtekintették a kiállított agitációs és propagá- clós anyagot, mely felidézi a Szlovák Nemzeti Felkelés tör­ténelmi eseményeit, továbbá be­tekintést nyerhettek a szövetke­zet és a község tömegszerveze­teinek életébe. Másnap a két ifjúsági szervezet tagjai közös kiránduláson vettek részt. Kurucz Sándor Mezei csokor Ezzel a címmel rendezett mű­soros délutánt a Vöröskereszt nagycétényi (Veľký Cetín) szer­vezete a Szlovák Nemzeti Fel­kelés 35. évfordulójának tiszte­letére. Az ünnepségen fellép­tek a nagykéri (Milanovce), a berencsi (Branč), a pogrányi í túlira nice) és a nagycétényl folklórcsoportok, valamint a he­lyi alapiskola színjátszócsoport­ja, az óvodások és nem hiá­nyoztak a szólóénekesek sem. Mészáros Ferenc A tömegszervezeteik, a lakos­ság és a helyi iskolák diákjai fokozott munkakezdeményezé­sének köszönhető, hogy Nagy­idán (Velká Ida) példásan tel­jesítik a Szlovák Nemzeti Fel­kelés 35. évfordulójára tett kö­telezettségvállalást. Az évfordu­ló tiszteletére 486 egyéni és 26 kollektív felajánlást tettek, va­lamint vállalták, hogy társadal­mi munkában 45 633 órát dol­goznak. A lakosság bekapcsolódott a községfejlesztési és -szépítési akcióba. Utakat és járdákat po r ta l a n í to t tak, c sa t o r n a h á 1 őza - tót építettek, díszfákat és -cser­jéket ültettek, hulladékanyago­kat gyűjtöttek. Segítettek a he­lyi földművesszövetkezetnek a takarmánybegyűjtésben, az ara­tásban és a szalma betakarítá­sában. Rend be hozták az iskola és lakóházuk környékét. Nem feledkeztek meg a kul­turális-művelődési tevékenység­ről sem. Ennek keretében szá­mos kulturális-társadalmi ak­ciót szerveztek. Az értékelt időszakban a la­kosság már több ezer órát dol­gozott társadalmi munkában. A második félévben újabb csator­nákat építenek, portalanítjáik az utakat és egy közös kutat fúrnak. A felsoroltak csak néhány fontosabb pontjai a Nemzeti Front választási programjának, melyet a hnb vezetői a lakos­ság segítségével akarnak meg­valósítani. Bartolomej Soltés LELKES BRIGÁDTAGOK A lévai (Levice) járás mező- gazdasági üzemeiben 152 szo­cialista munkabrigád működik, melyek keretében mintegy két­ezer dolgozó tevékenykedik. Az alsópéli (Dolný Piai) Egy­séges Földművesszövetkezetben a közelmúltban alakult meg az állattenyésztési részlegen az Anna Lukádová vezette öttagú brigád. A Szlovák Nemzeti Fel­kelés 35. évfordulójának tiszte­letére értékes szocialista köte­lezettséget vállaltak a munka- csoport tagjai. Vállalták, hogy 10 000 koronával több értéket állítanak elő, mint amennyit tervbe vettek, 30 000 koronával csökkentik az anyagi költsége­iket, ötezer korona értékű üzemanyagot és 4650 korona ér­tékű abraktakarmányt takaríta­nak meg. Mindemellett 150 órát dolgoznak társadalmi munká­ban a Nemzeti Front községfej­lesztési programja keretében. Szocialista kötelezettségvállalá­suk értéke 65 000 korona. Ábel Gábor Mindig az elsők között Az érsekújvári (Nové Zám­ky) 16. számú választókörzet állampolgárai a Szlovák Nemze­ti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére az idén 28 193 óra ledolgozására vállaltak kötele­zettséget. Ebből eddig már 23 ezer órát dolgoztak le, mely­nek értéke 278 500 korona. Vállalásuk teljesítésére a lako­sok sokrétű tevékenységet fej­tettek ki. Gondozták a zöldöve­zeteket, ápolták a fákat és a díszcserjéket, összegyűjtötték a hulladékpapírokat, rendbe hoz­ták a játszótereiket. Jelentős se­gítséget nyújtottak az egységes Pótidónök számítódik-e a rokkant gyermek ápolása? N. K.: Az 1975/121 számú tör­vény 11. §-ának 1. bek. e.| pontja értelmében a nyugdíj szempontjából pótidőként be kell számítani a női dolgozó esetében azt az időt, amíg gyer­mekéről annak hároméves ko ráig vagy rokkant fiatalkorú gyermekéről gondoskodott, aki állandó gondozást igényelt a három éven túl is. Valószínű­nek tartjuk, hogy a cukorbajos gyermek ápolását (inzulininjek ciók beadása, diétás koszt el­készítése stb.) kellő orvosi iga zolások alapján elismerik. Apaság megtámadása és más problémák D. I.-né: Házasságuk már hosszabb ideje feldúlt és felte­hetően a gyermek és saját ér­dekében is nem marad más hátra, mint a válás. Ami a kisgyermeket illeti, fér­je feltehetően már nem élhet a Családi Törvény 57. §-ában biz-, tosított jogával, hogy 6 hóna­pon belül, amikor tudomást szerzett arról, hogy nem ő a gyermek apja, apaság-megtaga­dási pert adjon be a járásbíró­ságon. Ezt Ön és az apa is, az említett 6 hónapos határidőn belül megtehette volna. Mivel mindkettőjük számára ez a határidő lejárt, már nincs jogigényük per útján az apaság megtagadására. Csak kérhetik (egyikük vagy másikuk, eset­leg mindketten külön vagy együtt), hogy a Legfelsőbb Ügyészség (Generálna prokura­túra) adjon be keresetet a gyermek apaságának megtaga­dása iránt. A kérelmet ajánla­tos a kerületi ügyészség útján beadni. A legfelsőbb Ügyészség a közérdekeket és a gyermek érdekét veszi figyelembe. For­duljon a jnb gyermekvédelmi osztályához Részleges rokkantság és munka az efsz-ben L, H.: Részleges rokkantnak ismerték el, s az orvos véle­ménye alapján csak könnyebb munkát végezhet. Eddig nem tudtak önnek ilyen munkát biz­tosítani és csak a részleges rokkantjáradékát kapja. Az efsz köteles önnek könnyebb mun­kát biztosítani, természetesen önnek is kellő munkakészséget kell kikutatnia. Ha felróható a szövetkezetnek, hogy eddig még nem gondoskodtak az ön elhe­lyezéséről, egy éven belül ér­vényesítheti elmaradt kereset- ikülönbözetét a járásbíróságon beadott keresetben. Ha nem le­het felróni az efsz-nek a köte­lességmulasztást és ön másutt sem tud elhelyezkedni, kérhet­né a teljes rokkantság elisme­rését. Mivel betegsége nem foglal­kozási betegség, tárgyi felelős­ség alapján keresetkülönbözetet a részleges rokkantjáradék le­számítása után nem igényelhet. Az a körülmény, hogy ön rok­kanttá vált, nem ok tagságának és munkaviszonyának megszün­tetésére. Kártérítés V. I.: Csak tényleges kárát érvényesítheti. Ha nem elége* dett a felajánlott kártérítéssel, egy éven belül a járásbíróságon .perelheti a különbözetet. A bíróság valószínűleg szakértőt is kihallgat az ügyben. A Pol­gári Törvényikönyv értelmében a károsult is köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy kára a legkisebb legyen. Földadó B. L.: Nézetünk szerint adó­jukat helyesen számították ki. Föld jövedelmi adót tartozik fi­zetni az az efsz-tag is, aki a többi között olyan állat tartá­sával foglalkozik, amely számá­ra nincs elegendő saját takar­mánya. Szerzői jog megsértése. Szülési szabadság K. É. Ha ismerőse az Ön ál­tal készített szoborról az Ün beleegyezése nélkül másolatot készítettetelt, ezzel megsértette az 1965/35 számú szerzői tör­vényt, és Ön az idézett törvény 32. paragrafusa értelmében jo­gosult követelni, hogy a szerzői jogába történt jogtalan beavat­kozást (visszaélést) szüntesse meg. ön ennek alapján megfe­lelő elégtételt kérhet. Ha béké­sen nem tudnának megegyezni, joga van az igényeit a járásbí­róságon beadott keresetben ér­vényesíteni. A magányosan élő nő fize­tett szülési szabadságának ide­je 35 hét. Gyermeke korábbam született és 6 hétig kórházban maradt. Ha a gyermek kórházi kezelésben részesül, erre az időre rendszerint megszakad a fizetett szülési szabadság. Az Ön esetében azonban nem, mert ez a 6 hét egybeesett a gyermekágyi védelem idejével, amely idő alatt Önnek még ak­kor is járt a fizetett szülési sza­badság, amikor gyermekéről közvetlenül nem gondoskodott. Ezzel szemben nem igényelheti, hogy fizetett szülési szabad­ságát a 35 héten túl az emlí­tett 6 héttel meghosszabbítsák. (Kvičala—Kalina: Dávky v materstve a prídavky na detí, Práca, 1976. 51. old.) Nyugdíjügyek T. J.: Ha a nyugdíj a nyugdí­jas egyetlen megélhetési forrá­sa, nyugdíját 600 koronáról 780 koronára emelik, házaspárok­nál, illetve több személy együttélése esetén 1100 koroná­ról 1330 koronára. Lehet, hogy a hnb bizonyos összeget beszá­mított és ezért folyósítottak csak 1300 koronát. A hnb, il­letve a jnb szociális osztályán érdeklődjék ennek okáról. T. V:: Kisebb összegű rok­kantsági járadékot kap (hadi­rokkant), és mint ilyen, ren­des munkaviszonyban dolgozott. A nyugdíjkorhatárt a 60. élet­éve betöltésével éri majd el, és öregségi nyugdíját az utolsó 5 vagy 10 év eredménye alapján fogják majd kiszámítani az Ön számára kedvezőbb változat szerint. Ha elismerték az ellen­állás résztvevőjének, és erről az 1946/255 számú elnöki dekré­tum alapján igazolása van, mint az ellenállók III. csoportjába tatrozónaik már 59. életévének betöltésével lenne igénye öreg­ségi nyugdíjra. M. L.: Ha mint teljes rok­kant elérte közben az öregségi nyugdíj korhatárát, nem kell kérvényeznie az öregségi nyug­díj folyósítását, mivel a két járadék egyenjogúnak számít, és csak az egyik jár. Feltehető, hogy rakkantjáradéka még elő­nyösebb is. A járadékosok havi átlegkeresetét a járadékuk szempontjából az 1975/121 szá­mú társadalombiztosítási tör­vény 14. §-ának 4. bekezdése értelmében a havi 2000 koronát meghaladó átlagkeresetet ille­tően csak egyharmad összeg­ben lehet beszámítani (reduk­ció). Dr. F. J. földművesszövetkezet nek a z idénymunkákban. A különböző akciókban 1745-en vettek részt. Szorgalmuk dicséretet érde­mel, de szólni kell azokról is, akik az akciókat megszervez­ték. Főleg Szabó István, Rajni- ak Valér, Farkas Mihály, Vác­lav Mihal és Kupecký Vladimír érdemel elismerést. Figyelemre méltó tény, hogy a városi nemzeti bizottság ál­tal meghirdetett, a választókör­zetek között folyó versenyben ők mindig az elsők között van­nak példás szorgalmukkal. Štefánik György A TŰZOLTÓK VÁLLALTÁK A tűzoltószövetség farkasdi (Vlčany) helyi szervezete ér­tékes kötelezettségvállalást fo­gadott el a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére. Vállalták, hogy társadalmi munkában 300 órát, a mezőgazdasági csúcsmunkák idején 100 órát, a gépek kar­bantartásánál 150 órát dolgoz­nak le, valamint minden kul­turális akción tűzrendészeti szolgálatot biztosítanak. A rétéi (Reca) önkéntes tűz­ol tószervezet tagjai az SZNF 35. évfordulója alkalmából szintén értékes vállalást fogad­tak el. A tűzoltószertár építé­sénél 150 órát dolgoznak, a sportpálya építésénél 40 órát. Segítenek a helyi szövetkezet­nek a mezőgazdasági csúcs- munkáik idején. Egy ifjúsági tűzoltócsoporttal beneveztek a Láng '79 tűzvédelmi játékok versenyébe. Száraz Pál 1979. VIII. Ó A Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulójának tiszteletére Nyitrán (Nitra) a Lenin sugár­úton üzembe helyeztek egy óra- szerkezetet, amely egyidőben mutatja a világ városaiban mért pontos időt. Az óra egyedülálló mestermű hazánkban Pavel Matis

Next

/
Thumbnails
Contents