Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-27 / 201. szám, hétfő

ELVHŰ MARXISTA—LENINISTA POLITIKA A CSKP KB üzenete az amerikai kommunisták kongresszusához (CSTK) — Tomáš Trávníček, a CSKP KB tagja, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bi­zottságának alelnöke az Egye­sült Államok Kommunista Párt­ja XXII. kongresszusán a CSKP KB nevében üdvözölte a részt­vevőket és tolmácsolta nekik a CSKP KB üzenetét. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a csehszlovák kommunisták nagyra értékelik az Egyesült Államok Kommunista Pártjá­nak fáradhatatlan és áldozatos tevékenységét, amely az impe­rialista elnyomás súlyos és bo­nyolult körülményei között szívósan harcol az amerikai dolgozó nép jogaiért. „Nagyra becsüljük az amerikai kommu­nisták jelentős és pótolhatat­lan részvéteiét a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom egységének megszilárdítá­sában a marxizmus—leniniz­mus és a proletár internacio­nalizmus elvei alapján, amely az Imperialistaellenes harc sok­oldalú fejlődésének biztosíté­ka.“ Az üzenet értékeli az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elvhű marxista—leni­nista politikáját, amely joggal érdemelte ki a világ valameny- nyi demokratikus és haladó erejének megbecsülését és te­kintélyt szerzett a pártnak. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy kedvező feltételek van­nak az Egyesült Államok Kom­munista Pártja és a CSKP kö­zötti jó kapcsolatok elmélyí­tésére. Az üzenet végül az amerikai kommunistáknak sok sikert kí­ván az igényes feladatok telje­sítése során, amelyeket a XXII. pártkongresszus határoz meg. A BT bizonytalan! időre elnapolta a szavazást (CSTK) — A Biztonsági Ta­nács szombatra virradó éjszaku bizonytalan időre elnapolta a palesztin nép jövőjéről szóló határozati javaslatról a szava­zást. E javaslat értelmében a palesztin népnek lehetővé kell tenni önrendelkezési jogának, a nemzeti függetlenségre és szuverenitásra való jogának ér- vényesítisét. Az Egyesült Ál­lamok kormánya már előre be­jelentette, hogy e határozatot megvétózza. Az arab államok [asszer Ara­lattal, a Palesztin Felszabadítá­st Szervezet Végrehajtó Bízott ságának elnökével való meg­állapodás után állást foglaltak a szavazás elnapolása mellett, hogy ne tegyék bonyolultabbá Andrew Youngnak, az USA tá vozó állandó ENSZ-képviselő jenek a helyzetét. Young ugyanis még formálisan az amerikai küldöttség vezetője az ENSZ ben és egyúttal u Bizton sági Tanács tárgyalásának el­nöke, de a Carter-kormány két héttel ezelőtt már leváltotta. Az amerikai hatóságok arcátlan provokációja (ČSTK) — A Szovjetunió amerikai nagykövetsége és a Szovjetunió állandó ENSZ-kép- viselete szombaton erélyesen tiltakozott az amerikai hatósá­gok azon kísérlete ellen, hogy Ljudmila Vlaszovát, a Szovjet­unió állampolgárát, a moszkvai Nagy Színház prímabalerináját arra kényszerítse, hogy elhagy­ja az Aeroflot szovjet légitár­saság repülőgépét és az Egye­sült Államokban maradjon. A New York—Moszkva jára­ton közlekedő szovjet repülő­gépet, amely felszállásra ké­szen állt, pénteken a New York-1 Kennedy repülőtéren törvényellenesen feltartóztat ták. Az amerikai hatóságok képviselői Ljudmila Vlaszová- tól a repülőgép fedélzetén el­vették szovjet útlevelét és fel­ajánlottak neki egy amerikai útlevelet, amelyet a nevére ál­lítottak ki. A szovjet útlevelet csupán a szovjet fél nyomaté­kos tiltakozása után adták visz- sza neki. A szovjet konzulátus képvi­selői újságírók előtt kijelen­tették, hogy a repülőgép fel­tartóztatása már korábban ki­tervelt akció és durva provo­káció. Az amerikai hatóságok azonban a szovjet fél tiltako­zása és Ljudmila Vlaszova azon nyomatékos követelése ellené­re, hogy ne akadályozzák meg őt a hazatérésben, nem enged­ték meg a repülőgép felszállá­sát. Vlaszova határozottan meg­cáfolta az amerikai hatóságok­nak azt az állítását, miszerint nem tér vissza önként a Szov­Szolidaritási értekezlet (CSTK) — Kabulban tegnap folytatódott az afgán néppel való szolidaritás konferenciája, amelyen száz küldött vesz részt csaknem 60 országból. A szom­baton megtartott három plená ris ülésen csaknem valamennyi küldöttségvezető felszólalt. Ha­tározott támogatásukról bizto­sították az afgán dolgozókat és vívmányaikat, s elítélték az Imperializmus, valamint a kül­földi és hazai reakció mester­kedéseit és cselszövéseit a fia­tal köztársaság ellen. jetunióba, és a TASZSZ tudósí­tójának vasárnap hangsúlyozta, hogy az amerikai akció telje­sen irrdokolatlan és törvényel­lenes. ✓ A szovjet hivatalos helyek tegnap újból figyelmeztették az amerikai hatóságokat, hogy törvényellenes eljárásuk a nemzetközi jog és az államok közötti normális kapcsolatok durva megsértését jelenti és követelték, hogy engedélyezzék a repülőgép felszállását. A re­pülőgép fedélzetén levő mint­egy száz szovjet állampolgár, akik között sok a kisgyermek is, tulajdonképpen a túszok ne héz helyzetébe került. A Szovjetunió Külügyminisz­tériuma tegnap nyomatékosan tiltakozott az USA moszkvai nagykövetségénél az amerikai hatóságok provoikációs eljárása e'ilen, amely ellentétben áll az emberiség legelemibb követel­ményeivel. A minisztérium kö­veteli e törvényellenes aikció azonnali megszüntetését, és fi­gyelmeztet arra, hogy minden következményéért az amerikai fél viseli a felelősséget. A SZOVJETÜNK) Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Szo­cialista Munka Hőse címet ado­mányozta Gejdar Alijevnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, az Azerbajdzsáni KP KB e’iső titkárának az SZKP XXV. kongresszusa határoza­tainak sikeres teljesítésére irá­nyuló kimagasló szervezői és politikai tevékenységéért. EGYHETES hivatalos látoga­tásra szombaton Pék ing be ér­kezett Walter Mondale, az USA alelnöke. A pekingi repülőté­ren Teng Hsziao-pimg, az Ál­lamtanács aléinöke üdvözölte, akivel Monda le két ízben foly­tat tanácskozásokat. KÁDÁR JÁNOSNAK, az MSZMP KB első titkárának, az MNK Etnökl Tanácsa tagjának meg­hívására a közeli napokban hi­vatalos látogatást tesz Magyar- országon Helmut Schmidt, az NSZK szövetségi kancellárja. IRAN Kivégzések, merénylet (ČSTK) — Négynapi súlyos harcok után az iráni hadsereg­nek a forradalmi gárdák támo­gatásával tegnap sikerült vég­legesen ellenőrzésük alá vonni Szakkiz nyugat-iráni várost. Hírügynökségi jelentések sze­rint a kurd lázadók északi irányba visszavonultak. A for: radalmi gárdák alapos házku­tatásokat kezdtek, lázadókat keresve. A teheráni rádió sze­rint számos kurdot már letar­tóztattak. és hazaárulás vádjá­val bíróság elé állítják őket. Marivan városban szombaton újabb kilenc kurd foglyot kivé­geztek, s ezzel az utóbbi héten kivégzett lázadók száma elérte a 45-öt. Teheránban tegnap reggel merényletet követtek el Kho­meini ajatollah közeli munka­társa, az egyik legnagyobb Irá­ni napilap, a Kejhan Igazgató­ja Mehdi Aragi ellen. A tehe­ráni rádió szerint a merénylet során életét vesztette- Aragi fia. Hasszan is, Husszein Mah- divan, a napilap főszerkesztője pedig megsebesült. A DPA hír- ügynökség jelentése szerint a merényletet a Fnrkan Illegális Jobboldali szervezet vállalta magára Pénzügyi intézkedés Nicaraguában (ČSTK) — A nicaraguai kor­mány szombaton bejelentette, hogy megszünteti az 500 és 1000 cordoba címletű bankje­gyek (mintegy 50, illetve 100 dollár értékű bankjegyek) ér­vényességét. A bankjegyeket újakkal váltják fel. A kormány, hogy megakadályozza e bank­jegyek nagy mennyiségének gyors visszatérítését külföldről, lezárta az összes határátkelő- helyet, kikötőt és repülőteret. Az intézkedés főként Somoza volt diktátor és követőinek kis csoportja ellen irányul, akik a diktatúra bukása előtt kifosz­tották a nicaraguai bankokat és a pénzt külföldre vitték Súlyos helyzet Oél-Libanonban (ČSTK) — Az Izraeli tüzér­ség tegnap reggel támadást In­tézett a Sajda dél-libanoni vá­ros mellett levő palesztin me- neikillttábor ellen. A tüzérség az egész éjszaka folyamán ál­landóan bombázta Szúr dél- libanoni kikötőt és más sűrűn lakott területeket is. Szombaton délután ugyan az ENSZ ideiglenes dél-libanoni egységei képviselőinek sikerült tűzszünet! megállapodást elér­niük, de hat órával később Iz­rael újból megsértette a fegy- vernyugvást a Szúr közelében levő palesztin menekülttáborok heves ágyúzásával. A WAFA hírügynökség szerint izraeli ágyúnaszádok újból behatoltak egészen a dél-libanoni partvi­dék közélébe A VIETNAMI—KAMBODZSAI hivatalos tárgyalások végén szombaton Hanoiban közös nyl. letikozatot írtak alá. A doku­mentum szövegét, amelyet Phann Van Doing, a VSZK kor­mánytanácsának elnöke és Heng Samrin, a kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnö­ke, a Nemzeti Megújhodás Egy­séges Frontja Központi Bizott­ságainak emöke látott el kéz­jegyével, későbbi időpontban hozzák nyilvánosságra. SZOMÁLIÁBAN szombaton népszavazás kezdődött a köz­társaság ú] alkotmányterveze­téről. A * szavazás eredményét a jövő hét folyamán hozzák nyilvánosságra. JASSZER ARAFAT, a Palesz­tin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elinö. ke romániai látogatása során szombaton találkozott Nicolae Csausescuval, a Román Kom­munista Párt főtikárával, a Ro­mán Szocialista Köztársaság el­nökével. KRÓNIKA • KRÓNIKA • KRÓNIKA Hétfő, 1979. VIII. 27. A NAP kel — Kalat-Szlovákta: 5.44, nyugszik 19.29 Közép Szlovákia: 5,52, nyugszik 19,37 Nyugat Szlovákia 6.00: nyug­szik 19.45 órakor A HOLD kel ~ 10.24, nyugszik 21,48 órakor Névnapjukon Szeretettel köszöntjük G&SPAK é« síi,VIA aevii kedvei, útvasúinkat Délnyugati Irányból fokozódó felhőképződés, később időnként eső. Észak- 6s Keiet-Szlováklában délelőtt kevés felhő. Várható leg­magasabb hőmérséklet 15—19 fok. Mérsékelt északnyugati szél. Éltető föld (ČSTK) — České Btidöjovi- cében szombaton megnyílt az Éltető föld című országos kiál­lítás. A megnyitó ünnepségen részt vett a központi párt- és állami szervek küldöttsége Ru­dolf Rohlíček szövetségi mi­niszterelnök-helyettes vezetésé­vel. Olt voil František Pilra, a dél-csehországi kerületi párt- bizottság vezető titkára és a Szovjetunió Minisztertanácsa tudományügyi és műszaki álla­mi bizottságának küldöttsége Leonyid Nyikolajevics Jefre- inovnak, a bizottság alelnöké nek vezetésével. Megnyitó be­szédében Rudolf Rohlíček hangsúlyozta, hogy a kiállítás szemlélteti a szocialista mező- gazdaságunk által az elmúlt három évtizedben elért sikere­ket. A bemutató szeptember 9- ig tekinthető meg Kiállítás a munkásmozgalom történetéről ÍČSTKJ — A Sziiovák Nem­zeti Felkelés 35. évfordulója tiszteletére szombaton Komá­romban (Komárno 1 kiállítás nyílt, amelyen a délnyugat- szlovákiai m u nkásmo zga lom történetét mutatják be 1938-ig, Az itteni munkásmozgalom for­radalmi hagyományait csa/knem ezer kiállítási tárgy szemlélteti. Olyan munkaeszközöket is ki­állítottak, amelyekkel a szá-< zadfordulón a komáromi hajó­ácsok és parasztság dolgozott. A mostani bemutató első ré­sze annak a kiállítási anyag­nak, amelyet a Komáromi Du- na menti Múzeum állít össze a következő évekre. Második ré­szét a CSKP megalapításának 60. évfordulója akialmából nyitják meg. A kiállítás az Októberi For­radalom téren, a Duna,menti Múzeum épületében tekinthető meg. HŰVÖS AUGUSZTUS VÉGE A múlt hét vége felé Nyu- gat-Európa irányából hűvös tengeri légtömegek áramlottak be Közép-Európa fölé. A Kár­pát-medencét pénteken este és éjszaka érték el, sokfelé volt záporesö és zivatar. Ennek kö­vetkeztében csökkent a hő­mérséklet, a Magas-Tátrában szombaton reggel a hőmérő hl- ganyszála a fagypont alá süllyedt. Előrejelzés augusztus 27-től szeptember 2-ig: a hót elején felhőátvonulások, szórványos esőzésekkel. Később a felhőzet fokozatosan felszakadozik, de északon és keleten még futó eső lehetséges. Hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 5—9 fok között, a hegy­vidéki völgyekben 3 fok körül alakul, néhol hajnalban gyen­ge talajmenti fagy is lehetsé­ges. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 15—19 fok között. Később a nappali hőmér­séklet a síkságokon 20—25 fo­kig emelkedik. P. F. Mi Hol Mikor jjesmeem BRATISLAVA 9 DUKLA: A szabadság katonát. I. rész (szovjet) 15.30, 19.30 • HVIEZDA: Keresem a dalom (szovjet) 15.30. 18. 20.30 • HVIEZDA-KERTMOZI: Csapda (len­gyel 21 # METROPOL: Optimis­ták (angol) 15.30, 18, 20.30 • MIER; Sasok a padláson (jugo­szláv) 18, 20.30 • PALACE: Ar urak szórakoznak (szlovák) 17.30, 20 » POHRANIČNÍK: Csatorna (lengyel) 14.30, 17, 19.30 • PRA­HA: Novemberi terv (amerikai) II, 13.30, 16, 18.30, 21 ® SLO­VAN: Poéma a lelkiismeretről (szlovák) 15.30, 18. 20.30 KOSICE # DRUŽBA: Az utolsó mohikán (NSZK) # PARTIZÁN: Egy forró nyár árnyéka (cseh) ® SLOVAN: A transzport (román) (9 TATRA: Szent Teréz és az ördögök (ro­mán) <§ ŰSMEV: A halott madár röpte (jugoszláv) # KERTMOZI: Drága halott (angol) # SZA­BADTÉRI MOZI: Most aztán meg* gazdagszunk (olasz) f) SZÍNHÁZAK MŰSORA Nyári szünetl vivOj BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 méteres bullámon): 6.00: Hírek, sport. 6.15: Reggeli zene, közben 6.30-kor Tudósítóink pos­tájából. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika. 12.40? Népi muzsika. 12.55: Szemeivé* nyék a napi sajtóból. 17.00: Napi krónika. TV MŰSOR BRATISLAVA 16.15: Hírek Ifi.30: Angol nyelvtanfolyam. 30, lecke 17.00: Karikák. Pionírok sportma* gazinja 17,30: A szovjet Pesznyarl egyttt* tes könnyűzenei műsora (sz.) 10.00: Remekmű és alkotója (sí.) 18.40: Esti mese (sz.) 18.30: Időjárásjelentés 19.00: TV-Híradó 1 (sz.) 19.30: A szocializmus világa. Ké­pek a baráti népek életé­ből (sz.) 19.55: Magánháború. Szlovák film 21.25: A rendőrség nyomoz (sz.) 21.30: TV-Híradó 2 22.00: Bohuslav Martlnä a hazá­nak. Dokumentumműsor (sz.) 22.20: Bohuslav Martinű-hangver- seny (sz.) 22.35: Parancsnokok lesznek. Ri­portműsor 22.55: Hírek (sz.) II. MÜSOK 17.45: Hírek 18.00: RaVel: Vonósnégyes. Hang­verseny műsor (sz.) 18,30: Három oktató. Nők, akik szabad Idejüket a testneve­lésnek szentelték 19.00: Francia nyelvtanfolyam. 21. lecke 19.30: A kUlföld sportja 20.40: Orvosi tanácsok 20.50: Aranyhangok az aranyvá­rosból. NDK tévéműsor (sz.) 21,20: Az anya. Szovjet film Gor­kij regényéből 22.45: TV-Híradó 1 (sz.) (Ism.) (Műsorváltozás lehetségest| ■ Háromnapos látogatásra szombaton Prágába érkezett At. h'én öttagú küldöttsége Dimit­riosz Reisz polgármester veze­tésével. ■ Tizenhét emberéletet ol­tott ki az a súlyos közúti bale­set, amely pénteken Thaiföld északi részén történt. További 22 személyt sebesülésekkel szál- lítottak kórházba. A balesetet egy kamionvezető okozta, aki előzés közben jármüvével ösz- szeütközött egy szembe jövő autóbusszal. Klodjo Szlovóklo Kommunisto Pórtjo Központi Bizottsógo. Szerkeszti o szerkesztő bizottság. Főszerkesztő. Dr. Robay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők Szorko istvőn és .í. w ju rir_.T_ Csető János. Szerkesztőség 893 38 Bratislava Gorkého 10. Teieton: 309 331-252 . 332-301. főszerkesztő 532 20. szerkesztőségi titkárság: 550 18. sportrovot 505 29 gozdosógl pl ff S <*9vek 506 39 Távíró 092308 Provdo - K.odóváiiolot Brotlslovo. Voigogradskó 8. Nyom(a o Pravdo. oz SZLKP nyomdovállalata — Pravdo Nyomdaüzeme Srats.ovc. Sturovc a. w&y ' * Magánszemélyek o következő elmen adhatják fel hirdetéseiket- 893 30 Brotlslovo, Jlráskova 5.# tefefort: 577-10, 532*64. A szocialista közületek a hirdetéseket ®rr® c c mre küldjék 893 39 Brotlslovo Vajonského nábrežie 15 ü emelet telefon: 551 83 544 51. Az 0| Sró előfizetési dl|a havonta — a vasárnapi számmá ™ *oro"°' inüeK: 48 011 ‘Az Ű| Szó vasárnap! számának külön előfizetése negyedévenként 13 korono. Terjeszti: o Postai Hfrlapszolaálot. Előfizetéseket olfogod minden postol kézbesítő. Kü di m jj* rendelések; PNS — Ostredná expedícia a dovoz tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldova námestie 6. A SUfl regisztrációs száma 5/2.

Next

/
Thumbnails
Contents