Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-18 / 194. szám, szombat

V I L Ä G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1979. augusztus 18. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXII ÉVFOLYAM 194. szám Ara 50 fillér JOBBAN HASZNÁLJUK KI A LEHETŐSÉGEKET írta: Václav Vačok, az SZSZK fejlesztési és műszaki minisztere Tudományos-kutatási potenciálunk olyan hazai és külföldi isin őrieteket halmozott fel, amelyeknek további fejlődésünk szempontjából pótolhatatlan szerepük van. Ma már azt ls el­mondhatjuk, hogy az ilyen ismeretek tömege meghaladja azt a mennyiséget, ami gyakorlatilag is hasznosítható. Ez a körül­mény a szervező és az irányító munkát egyre hatékonyabban a realizálás területére kényszeríti, ami a tulajdonképpeni ku­tatás szervezésénél sokkal nehezebb feladat. Az állami tervben szereplő teljesített kutatási feladatoknak körülbelül 75 százaléka az új technológiai eljárások, új ter­mékek bevezetésére, azok használati értékének növelésére irá­nyul. A 6. ötéves tervidőszakban megközelítőleg öt évre csök­kent egy-egy kutatási feladat átlagos végrehajtási ideje, ami a megelőző tervidőszakban hét évet vett igénybe. A legújabb tudományos-műszaki ismeretek gyors és rugalmas alkalmazá­sa azonban még mindig ez irányú fejlődésünk leggyengébb ol­dalát képezi. Nálunk'ez a folyamat lassabban halad előre, mint más iparilag fejlett országban. A 6. ötéves tervidőszak első ba­rom évében nem sikerült határidőre befejezni 41 fontos ku­tatási feladatot. A fennálló helyzet elemzéséből arra lehet következtetni, hogy a tudományos-műszaki vívmányok sikeres bevezetésének gyakori akadálya a beruházások késedelmes előkészítése, a szükséges gépekről, műszerekről, nyersanyagokról és deviza- eszközökről való hiányos gondoskodás, valamint a szállítói- megrendelői kapcsolatok alacsony színvonala. A tudományos-kutatási eredmények gyakorlati bevezetéséért, a termelés és a termelés színvanaláérl az adott szakágazat kutatási és fejlesztési munkahelyeit is felelőssé kell tenni. Azt, bogy milyen feladatok megoldásával kell megbízni a kutatási és fejlesztési munkahelyeket, elsősorban a társadalmi szük­ségletek alapján kell meghatározni, nem pedig szűk ágazati vállalati vagy egyéni érdekek szerint, ahogy az a gyakorlatban gyakran előfordul. Arra törekszünk, bogy ezek az alapelvek már az irányítás fő eszközében, a tervben is érvényesüljenek. Ezért növelni kell az egész tervezési folyamat objektivitását és tudományos jellegét, az előrejelzésektől kezdve egészen a végrehajtási tervekig. Fel kell számolni az egészségtelen, a tudományos-műszaki fejlődésnek rendkívül ártó szubjektiviz­must, melynek következményei főleg a gyakorlati megvalósí* tásra hatnak negatívan. A Szlovák Tudományos Akadémiával, valamint az SZSZK Oktatási Minisztériumával együttműködve az alap- és az alkalmazott kutatás egységes, koordinált irá­nyítására törekszünk. Már az egye* feladatok tervezésénél tudni kell, hogy a feltételezett eredmények hol fognak érvé­nyesülni a gyakorlatban, ezért minden erdekelt félnek felelős­séget kell éreznie. Már több éve nem tudjuk egyenletesebben elosztani a ku­tatási munkákat a tervidőszak egyes éveire, amelyek befeje­zésére, és az eredmények gyakorlati bevezetésére rendsze­rint az utolsó években kerül sor. Ilyenkor aztán a beruházá- »ok, a pénzügyi, behozatali és egyéb követelmények felhal­mozódása miatt képtelenek vagyunk minden munkát sikeresen befejezni. Az állami feladatok kiválogatásánál és a terv kidolgozásá­nál érvényesített szigorú elbírálás ós ellenőrzés végső fokon oda vezet, hogy számos kutatási munka az ágazati, szakága* zati és vállalati feladatok közé kerül, ahol csökken a teljesí­tésükkel szemben támasztott igényesség. Ezért olyan intézke­déseket tettünk, hogy a társadalmi erdek szempontjából ezeken a szinteken is ugyanolyan szigorú mércét alkalmazzanak, mint az állami feladatoknál. Sokkal igényesebben mérlegeljük a kutatási és fejlesztési költségek indokoltságát, főleg a deviza- eszközök felhasználásakor, mert a tőkésállamokból származó gépek, műszerek, berendezések és nyersanyagok ára állandó­an növekszik. Ezeket a szempontokat már az ágazati minisztériumok táv­lati tudományos-műszaki előrejelzéseinek elbírálásánál, vala­mint a 7. ötéves tervidőszakra kidolgozott tervjavaslatoknál is figyelembe vettük. Ügy tapasztaltuk ugyanis, hogy az ágazatok követelményei számos esetben meghaladják lehetőségeinket, s gyakran a feltételezett haszonnal sincsenek arányban. E probléma megoldásához keresni kell a lehetőségeket a szocia­lista gazdasági integráció elmélyítésében, a már megvásárolt különleges műszerek és berendezések hatékonyabbb, közös ki­használásában, közös munkahelyek és laboratóriumok építésé­ben, valamint e felszerelések egymás közötti kölcsönzésében. A tudományos-műszaki haladás elmélyítésének alapvető fel­tétele az új szervezési formák érvényesítése, a különböző társulások, tudományos-termelési egyesülések létesítése. Ez nagyon gazdaságossá teszi és lerövidíti a fejlesztési folyama­tokat, egyszerűsíti a tervezést és az irányítást. A kutatás és a termelés integrációjának első formáiként létesült például a Dubnica nad Váhom-i Elektrotechnikai Kutató-Termelő Üzem, valamint a Trenčíni Ruhaipari Gépesítő Intézet; számos hason­ló jellegű intézkedésre került sor a mezőgazdasági termelés­ben a növénynemesítés, a magtermesztés és a bortermelés sza­kaszán, valamint az állattenyésztés egyes tőrületein. Az ilyen kapcsolatok egyes elemeit bevezették továbbá a Nové Mesto nad Váhoin-i Gépesítő és Automatizáló Kutatóintézetben, vala- • mint a Prešovi Fémipari Kutatóintézetben. A Szovjetunió ta­pasztalatait kihasználva tovább akarunk haladni ezen az úton, hogy az integrációs formák sokoldalú fejlesztésével leküzdjük az akadályokat és az irányítás régi módszereit. Az egyes tár­cáknak és termelési-gazdasági egységeknek sokkal bátrabban és céltudatosabban kell viszonyulniuk ehhez a kérdéshez, ki kell dolgozniuk az új formák alkalmazásának komplex távlati programját. Ezt a feladatot szoros kapcsolatba kel! hozni a népgazda­ság szerkezeti átépítésével, főleg a központi fejlesztési prog­(Folytatás a 2. oldalon) A CSKP KB Elnökségének állásfoglalása Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev baráti találkozójának eredményeivel kapcsolatban (CSTK) — A CSKP KB Elnöksége tegnapi ülé­sén megvitatta a Gustáv Husáknak. a CSKP Kft főtitkárának, köztársaságunk elnökének és Leu- nyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárá­nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ge elnökének júliusi krími baráti találkozójáról szóló tájékoztatót. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy e találkozó eredményei ösztönözni fogják a két testvérpárt és ország barátságának, szövet­ségének és együttműködésének további megszi­lárdítását és fejlesztését a szocializmus tovább­fejlesztése, a nemzetközi haladás és a világbéke javára. Az elnökség hangsúlyozta, hogy Cseh­szlovákiának tartós érdeke a sokoldalú csehszlo­vák—szovjet gazdasági együttműködés további elmélyítése és megszilárdítása, a kétoldalú és a KGST keretében történő szakosítás és kooperá­ció fejlesztése. Ez az együttműködés megfelel mindkét nép érdekeinek és előmozdítja a szocia­lista országok egységének erősítését. A CSKP KB Elnöksége uagyra értékelte az SZKP és a Szovjetunió következetes békepoliti­káját, amely döntő tényezője annak a jelenlegi küzdelemnek, amelyet a szocialista országok, valamint az összes haladó és demokratikus erők vívnak a nemzetközi feszültség további enyhí­téséért és a nemzetközi együttműködés fejlesz­téséért. Ezzel összefüggésben uagyra értékelte a Bécsben legfelsőbb szinten megtartott szovjet— amerikai taialkozó eredményeit és a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló szerződés aláírását, amely új lehetőségeket nyit meg a le­szerelést és az új háború veszélyének csökken> tését célzó további lépések felé. A testvérpártok együttműködése megszilárdításának fontos szakasza Az SZKP Központi Bizottsága jóváhagyta a krími találkozók eredményeit (ČSTK) — Moszkvában köz zétették a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottsá­gának közleményét, amely megállapítja: Az SZKP Központú Bizottsága megtárgyalta azoknak a krími találkozóknak és megbeszélé­seknek eredményeit, amelyeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkár^, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el nöke Gustav Húsúkkal a CSKP KB főtitkárával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöké vei, Erich Honeckerrel. az NSZEP KB főtitkárával, az NDK Á H a m t árná c s árnak elnökével, Nicolae Ceausescu val, a Komán Kommunista Párt főtitkárával, a Román Szocialista Köztársa­ság elnökével, Edward Gierek- kel, a LEM ť KB első titkárával, Todor Zsívkovval, a Bolgár Kommunista Párt KB első tit káfával, a Bolgár Népköztár­saság Állam tanácsának elnöké ve! és lumzsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkárával, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hu rálja Elnökségének elnökével folytatott, Az SZKP KB nagyra értékeli és teljes miértékben jóváhagyja Leonyid Brezsnyev tevékenyéé Szocialista mezőgazdaságunk sikereinek szemléje Megnyitották az Agrokomplex ’79 országos mezőgazdasági kiállítást (ČSTK | — Nitrán tegnap ün­nepélyes keretek között meg­nyitották az Agrokomplex '79 hatodik országos mezőgazdasá­ga kiállítást. A bemutató szem­lélteti a szocialista mezőgazda, ság elmúlt három évtizedében elért eredményeket. A megnyi­tó ünnepségen részit vett Viliam Šalgovič, az SZLKP KB ELnök ségének tagja, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke, Ignác Ja- nák, az SZLKP KB Eiinüikségé- nek tagja, a nyugat-szlovákiai (kerületi pártbizottság vezető titkára és Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség elnö­ke. Ján Janovic szlovák mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter szívélyesen üdvözölte továbbá Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, František Hagarát, az SZNT a'iel nőkét, Rudolf Van&ot, az SZLKP KB osztály- vezetőjét, Vladimír Margetín szlovák erdőgazdasági és víz­gazdálkodási minisztert Franti­šek Mi&eje szlovák pénzügymi­nisztert, Pavol Jonášt, a Szövet­kezeti Földművesük Szövetsége Nagykövet fogadása (ČSTK) — Jaroslav Knižka, a CSSZSZK külügyminiszteré­nek első helyettese tegnap a prágai Černín-palotában búcsú- látogatásön fogadta Barity Mik­lóst, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott csehszlová­kiai nagykövetét. A találkozó nagyon szívélyes és baráti lég­körben zajlott le. Központi Bizottságának elnöké' és a többi vendéget. ünnepi beszédet Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és. élelmezésügyi minfeKter mon dott. Josef Nágr elvtárs bevezető ben hangsúlyozta, hogy az idei Agrokomplex kiá'illtás a szövet­kezetesítés megkezdésiének 30 évfordulója jegyében zajLik le, s lehetővé teszi a szocialista mezőgazd asá g ere dmé n ye iné k értékelését és továbbfejleszté­se irányainak meghatározását. Ezen a kiállításon — mondot ta — minden látogató a saját szemével láthatja azokat a si kereket, amelyeket a mezőigaz daság a szocialista építés el­múlt három évtizedében ért el, valamint azt az utat, aimelyet ti szlovák mezőgazdaság niieg tel*. (Folytatás a 2. oldalon./ gét, Az 1979 os krími talá'lko- zák és megbeszélések azzal a tanácskozással együtt, amelye­ket Leonyid Brezsnyev Kádár jaiiossal, az MSZMP KB első tiN kárával a szovjet párt- és kor* mán yk ül d ttttség nek a Magyar Népköztársaságban nemrég tett látogatása során folytatott, je­lentős s/.akasí.r jelentenek a teutvárpartnk kölcsönös együtt-- működésének további szilárdig (Folt/tatás a 2. oldalon/ ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK 1 ČSTK | — Gustáv Husák a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök és Ľubomír Strougal szií vet ségi miniszterelnök táv­iratban fejezte ki jókívánsá­gait Nura Mohammed Taraki- uak, az Afgán Népi Demokra­tikus Párt Központi Bizottsága főtitkárának, az Afgán Deinok* ratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa elnökének és Hafizul- lah Amiuuak. az Afgán De­mokratikus Köztársaság minisz­terelnökének, az ország nem* 2et* Ünnepe, Afganisztán füg­getlenné válásának 60. évfor­duló ja alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere üdvözlő táv­iratot küldött Sah Valinak, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság miniszterelnök­helyettesének. külügyminisz­terének. • # « Gustuv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke táviratban köszöntötte Alhai Shehu Shagarit, a Nigériai Szö­vetségi Köztársaság elnökét a tisztségbe való megválasztása alkalmából. AlAPULAN lllESZTELESEK (ČSTK) — Híresztelések tel­jed tek el a cukor, a liszt, más élelmiszerek és több iparcikk fogyasztói árának állítólagos emeléséről. A Csehszlovák Saj tóiroda tudósítója megkérdezte Michal Saboliiík elvtársat, mi mlsztert, a Szövetségi Árhivatal elnökét, mi a véleménye ezek­ről a híresztelésekről, Saiboi čík elvtárs válasza: Mint illetté kés, klje lenghetem, hogy ezek a híreszteléseik tel­jesein alaptalanok. Teljesen )‘n. deko lattan a különféle árucik­kek, pl, cukor, liszt, más élel­miszerek és egyes iparcikkek mértéktelen vásárlása. E mér- téktelem vásárlások megnehezí­tik o kereskedéiem munkáját és a vásárlóknak is ártanak. Az 1979. július 20-án és 23 án hatályba lépett intézkedéseken ikívül nem készülünk a fogyasz­tói árak további módosítására. A további á reme lésekről szóló híresztelések csak a nyugtalan­ság és a bizonytalanság kelté­sét szo'igálják. Ez ellentétben áll népünk és társadalmunk ér­dekeivel.

Next

/
Thumbnails
Contents