Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-04 / 155. szám, szerda
APRÓHIRDETÉS ELSŐ INT ÉRJ Ü AZ ÜJ SZÉKHÁZBAN Jobban takarékoskodnak Ez év június végén költözött Kassán (Košice) a Štúr utcában a 12 millió korona ráfordítással felépített új székházába az Állami Takarékpénztár kelet-szlovákiai kerületi fiókja. Ebből az alkalomból Ferdinand Segiňákkal, az intézmény igazgatójával beszélgettünk. — Az új székház korszerűen berendezett, tágas helyiségei az ügyfelek kényelmét is szolgálják, lehetővé teszik pénzügyi szolgáltatásaink javítását — hangsúlyozta Segiňák igazgató. Az új épületben tett első látogatásunk alkalmából megkérdeztük: a kelet-szlovákiai kerület lakossága hogyan használja ki a takarékpénztár szolgáltatásait, s egyáltalán, hogyan takarékoskodik? Ferdinánd Segifiák így tájékoztatott bennünket: — Kerületünk dolgozói az idén jobban takarékoskodnak, mint a korábbi években. Kelet- szlovákia 1 millió 200 ezer lakosa 1 millió 140 ezer betétkönyvvel rendelkezik. Ebben az évben, hat hónap alatt 2,1 milliárd koronát helyeztek betétkönyveikre — egy lakosra átlagosan 8250 korona jut — és ebből 1,6 milliárd koronát vettek ki a betétkönyvek tulajdonosai. Az év elejétől 500 millió koronával növekedett a betétállomány, s az előző év hasonló időszakához hasonlítva ez 100 millió koronával magasabb összeg. Külön figyelmet érdemel, hogy az ifjúsági takarékossági akcióba megközelítőleg ötvenezer fiatal kapcsolódott be, az általuk megtakarított összeg eléri a 450 millió koronát. 7 — A takarékosság különböző formái iközül melyik a legked veltebb Kelet-Szlovákiában? — A nyereménybetétkönyvek a legkedveltebbek. Ami érthető is, hiszen csupán a mi kerületünkben évente átlagosan mintegy 40 millió koronát írunk a nyertesek javára. Említést érdemel a vállalati takarékosság, ebben jelenleg több mint kétszázezer dolgozó vesz részt, akik havonta átlagosan körülbelül 90 mtilió koronát helyeznek el a takarékpénztárban. A mezőgazdasági üzemek dolgozói közül megközelítőleg harminchatezren takarékoskodnak rendszeresen, havonta több mint 15 millió koronát fizetnek be. — A takarékpénztárak jelentős összeget folyósítanak a kérelmezőknek kölcsön formájában, ezen a téren-, milyen a helyzet a kerületben? — Természetesen ez a pénzügyi szolgáltatás is a mi feladataink közé tartozik. Nyilván tarlásaink szerint csaknem 500 millió korona különböző kölcsönt folyósítottunk. Ebből a fiatal házasok részére 15Q millió koronát fizettünk ki. Ennek jelentős részét, mintegy 145 millió koronát lakásberendezésre és a többit lakások beszerzésére fordítottak a családala- pítók. A lakosság többi rétege, tartós fogyasztási cikkek vásárlására 110 millió korona, lakásépítésre 90 millió korona kölcsönt vett fel. — Milyen a törlesztők fegyel me? — Elégedettek lehetünk, mert az erre vonatkozó jogszabályok szerint csakis azok kaphatnak kölcsönt az államtól, akik becsületesen törlesztik tartozásaikat. Elvétve akad olyan eset is, hogy a kezesek kénytelenek visszafizetni a kölcsönt. Ilyen esetek rendezésével is számol azonban a pénzügyi jogszabályzat. (kuliki A katonai pályát választotta — Iskolámk, a Banská Byst- fica-i Katonai Gimnázium ne (gyodikeseii között több olyan (tanuló van, aki mindenben példaképül szolgálhat a többieknek. Ha beszélgetni akar valamelyikkel, én Marian Husárt ajánlom, aki kiváló tanuló és már három és fél éve a SZISZ- szervezetünk elnöke — tudtam meg Karol Surovec alezredestől, a gimnázium politikai osztályának parancsnokától. Anna Vigasová, a negyedikesek osztályfőnöke is azonos véleményen volt: Én is őt ajánlanám, megérdemli, hogy írjanak róla. Az osztályfőnöktől tudtam meg, hogy minden szempontból ,példás tanuló. Kellő be'csvágy- igyal rendelkezdk, de társainak is szívesen segít. Az osztály- főnöki órákon sokat tett a jobb tanulmányi előmenetelért, a fegyelem megszilárdításáért. Különösen a szlovák nyelvben, a matematikában és fizikában segített a gyengébb tanulóknak. Társaihoz közvetlen, ezért mindenki nagyon szereti. Amíg ezeket a dicsérő szavakat jegyzeteltem, egy idősebb tiszt lépett a helyiségbe. Amikor megtudta, kiről érdeklődöm, ő is elmondotta véleményét. Hogy Neubauer elvtárs feoranan ismeri Marian Husárt? Nos, a pártgyűlésekről. Felfigyeltek a tehetséges fíatailira. — Nagyon figyelmes tanuló volt. Bírálóan értékeli saját tevékenységét is. Felelősségtelje- sen teljesíti pártfeladatait. Még nem fordult elő, hogy ne teljesítette volna azt, amivel (A szerző felvétele) megbízták. Őszinte, becsületes, fiatal tagjelölt. Minden bizonyai yal jó párttag lesz belőle — mondotta. Ezek után találkoztam Marianna!. Miért jelentkezett katonai Iskolába? — Több ízben ellátogattam a szülőfalum közelében levő katonai alakulathoz. Ezenkívül példaképem volt nagybácsim, a.ki szintén katona. Rendkívül hálás vagyok őszinte tanácsaiéit, elsősorban azért, hogy nem szépítette előttem a katonaéletet, rámutatott igényességére, arra, hogy ez a hivatás igazi férfiakat követel me^. Ezá'ltal könnyen leküzdöttem a kezdeti nehézségeket, amelyeket gimnáziumunk minden tanulója átél. Mindjárt az elejétől arra törekedtem, hogy rendszeresen tanuljak. Nem volt könnyű, sok volt a tantárgyunk, és a kiváló tanulónak minden téren bizonyítania kellett. Mint ifjúsági funkcionárius sem akartam szégyent vallani. Munkámról számot kellett adnom a kollektívának. Megtudtam még, hogy a Mariam által vezetett SZISZ-szer* vezet mindig a legjobbak közé tartozott. Jó szervező volt, a szocialista verseny élén állt, és társait is jó munkára serkentette. A napokban Marian Husár az SZNF Katonai Gimnázium végzett hallgatójaként a legjobbak között sorakozott fel a záró- ünnepségen. Úgy tervezi, hogy katonai főiskolán folytatja tanulmányait. Minden bizonnyal ott is helytáll. IMRICH MODROCKÝ JFetfcénziklleh a nyárra, Gondoskodnak az aratók étkeztetéséről © Üj létesítmények várják a turistákat A trnavai járás jelentős mezőgazdasági terület, de az idegenforgalom szempontjából is fontos. A járásban elsősorban a nyári hónapokban lendül fel a forgalom, és ilyenkor természetesen nagyobbak az igények a vendéglátóipari szolgáltatásokkal szemben is. A fogyasztási szövetkezetnek tehát fontos szerepe van a járás lakosságának ellátásában. A szövetkezet dolgozói teljes mértékben tudatosítják munkájuk fontosságát. Megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a lakosság és a turisták igényeit teljes mértékben kielégíthessék. A 38ö különböző kereskedelmi egységben, valamint 158 vendéglőben, étteremben és büfében összesen 1768-an dolgoznak, és tavaly 887 millió korona forgalmat értek el, ami 21 millióval több, mint amennyit a terv előirányzott. Az idei terv még nagyobb forgalmat, 914 millió koronát irányoz elő. Vladimír Bránsky, a szövetkezet alelnöke, a kereskedelmi osztály vezetője elmondotta, hogy a kereslet minél jobb kielégítése valamennyiük szívügye. Ugyancsak természetesnek tartják az új üzletek építését, a régiek korszerűsítésit és bővítését, hiszen ez feltételezi a szolgáltatások jó minőségét, a lakosság és a járásba látogató turisták ellátásának folyamatosságát. 1977-ben 11 új létesítményt helyeztek üzembe. Trnaván több mint 6 millió korona költséggel felépítették a Kopanka vendéglőt, amely a járás legszebb ilyen létesítményei közé tartozik. Tavaly 12 millió korona értékben 22 létesítményt adtak át. — Szövetkezetünkben nagy figyelmet szentelünk a szolgáltatások fejlesztésének — mondotta Vladimír Bránsky. — A közelmúltban adtmk át a cíferi hentes- és élelmiszerboltot, és más községekben is rövidesen új üzleteket adunk át. Trnaván 83 millió korona beruházással áruházat építünk, reméljük, hogy a jövő nyáron már ott vásárolhatnak városunk látogatói. Minket elsősorban az érdekel, mit tettek annak érdekében, hogy a lakosság, de elsősorban a mezőgazdasági dolgozók élelmiszer-ellátása folyamatos legyen az aratás idején. — Már az év elején felké- szültümk a nyári idényre — tájékoztatott az alelnök. — Jelenleg az egyes üzemegységek ellenőrzését végezzük. A vendéglők ellenőrzését már befejeztük, és úgy tűnik, valóban jól felkészültüruk az Idényre. Nagy fontosságot tulajdonítunk a főútvonalak mentén levő vendéglőknek. Ezekben mindenütt hűtőberendezéseket szereltünk fel. Huszonnyolc vendéglőben az egész nap folyamán kaphatók friss ételek. Tartalékként 40 000 palack ásványvizet és 215 000 palack alkoholmentes üdítőitalt és dzsúszt tárolunk raktárainkban. Fontos feladatunk a mező- gazdasági dolgozók ellátása az aratás idején. Sok szövetkezetben még nem szervezték meg az üzemi étkeztetést, ezért több szövetkezetbe mi szállítjuk az aratók számára az ételt. Ezenkívül az egyes községek éttermei is felkészültek, hogy a szokásosnál többet főzzenek. Az aratás alatt több húst, baromfit, kenyeret, pékárut, szódavizet, üdítőitalt, sört és cigarettát szállítunk az üzletekbe. A nyár folyamán a fogyasztási szövetkezet trnavai központjában állandó készültségi szolgálat működik a folyamatos ellátás megteremtése érdekében. A szolgálat a hétvégeken Is dolgozik majd. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a trnavai Jednota a tavalyinál több árut készített elő a nyári idényre. JOZEF SLUKA ÄLLÄS ■ A Csehszlovák Autókozlekedesi Vállalat iiratislavai üzeme (Komárnói út 32| azonnali belé pésset — teherautovezetfiket — kocsikísérőket — aiitótnechauikusokai — esztergályost — fizetni őrökéi — autóalkatrész-raktárost — önálló irattárost, követelmény általános középiskolai végzett ség hároméves gyakorlattal — szakelőadót a káder- és sze mélyzeti osztályra gyermek gondozási szabadság idejére követelmény: általános közép iskolai végzettség hatéves gy;i korlattal — önálló könyvelőket (nőket). követelmény: szakiskolai vég zettség négyéves gyakorlattal — szakközépiskolák és gimnáziu irtok végzettjeit [nőket). Dolgozóinknak munkába járáshoz sziabadjegyet, s a Csehszlovák Autóközlekedési* Vállalat mindem autóbuszjáratára vlteldí (kedvez ményt biztosítunk, az utóbbit > családtagoknak Is Tobo-rzási terület Bratislava ŰF 78 S A Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat 80S. számit komáromi (Komárno) tizem* azonnali belé pésiset felvesz — gépjárművezetőket — gépkocsi javítókat (autóniech-t miku sokait | Előnyeink: — belépés után munka- és muri kávédéiul! eszközöket osztunk ki — ingyenes utazás munkába — egy hónap után viteldíjked veztnerív la családtagok sz-á mára is | — egy hóira p elteltével 50 ssá zalékos teherfuvarozási ked vezmériy (költözés esetén is| — két év elteltével szabad jegyek hazai és külföldi autóbuszvonalakra is (a családtagok szá mára isj — nyereségrészesedés — sofőröknek 1000 koronáig tér jedő toborzási díj — kedvező szociális és egész ségügyi feltételek, étkezést lehetőségek Jelentkezni lehet írásban az üzem káder- és személyzeti osztályán. Toborzási terület a komáromi járás. 0f 82 ■ A Komáromi (Komárno) Járási Építsvallalat azonnali belépéssel felvesz: — kőműveseket — segédmunkásukat — tervezőt — statikust, főiskolai végzettséggel — 2 tervezőt — műépítészt, főiskolai végzettséggel — villanyszerelőt emelőgépek javítására és karbantartására. Fizetés az érvényben levő egységes bérkatalógus szerint-(-prémium. Magánépítkezéseknél segítséget nyújtunk a kollektív szerződés értelmében. A munkák, a komáromi járás területén folynak. Étkezés biztosítva, üdülési lehetőség az egés-z évben a dobálnál jégbarlangnál levő vállalati üdülőben. Jelentkezni lehet a járási építő- vállalat személyzeti osztályán, Komáromban, telefon: 24-61. ÚF-84 TÁLYÁZAT ■ A Szabad Földműves szerkesztősége pályázatot hirdet — titkárnői munkakörök betöltéséire. Feltételek: — középiskolai végzettség érelt- ségivel — a magyar helyesírás tökéletes ismerete — legalább közepes gyorsaság a gépírói gyakorlatban — állandó vagy Ideiglenes lakhely Bratislavában. Jelentkezni lehet munkanapokon 8 és 18 óra között személyesen a Szabad Földműves szerkesztőségében, Krížkova utca 9. szám alatt vagy a 475 08-as telefonszámon. ÚF-91 r ISMERKEDÉS ■ 29/177 elvált, családtalan szakmunkás megismerkedne korban hozzá illő, családtalan nővel. 'Otthonomban várlak. Jelige: Magányosok előnyben. 0-838 ü 65 éves, egyedül élő, nyugdíjas özvegyember vagyok. Annak a 60 év körüli asszonynak ismeretségét keresem, aki szintén egyedül, társ nélkül él. Aki békés, nyugodt életre vágyik, és szintén megértő, őszinte társat keres, é«s a>kl hozzám költözne. Kényelmes, kertes családi házam van. Jelige: Nyugodt élet. 0-842 ■ 29/167 diplomás fiatalember társaság hiányában korban hozzá illő, sr.olld, -komoly gondolkodású lány ismeretségét keresi há/jasiság céljából. |elige: őszinteség. Ú 843 ■ Egyedül élő, 65 éves özvegy ember, saját házzal, szívesen megismerkedne falusi, hozzá 11.16 özvegyasszonnya-l, akt ho«zzá költözne. Jelige: Minél előbb. Ú 853 ADÁSVÉTEL ■ Kiadó fehér Simca-Chrysler IttO Gyártási év 1975 — 58 00(1 kilométerrel. Telefon Bratislava: 419-271, 19.00—21.00 óráig. 0 840 jü Eladó fürdőszobakályha, fá függöny tartók, gyerekkocsi. Rimaszombat, (Rimavská Sobota), Ba- kuHaí 7. 0 845 JB Eladó ház Imelyen (Íme!), 738. házszám. Telefon Tomášov: 95Ö-161. . Ű 847 £| Eladó jó állapotban levő Škoda 110 L, 28 000 kilométerrel. Érdeklődni Zsíros Ondrejnál, Kolárovo, Agátová utca 5, lehet. Ü-850 KÖSZÖNTŐ 39 Puha Titusnak, V i e s k á r a, a szerető édesapának 80. születésnapja alkalmából kívánunk sok erőt, jó egészséget élete alkonyán. Szeretettel csókolják gyermekei és testvére. 0 836 MEGEMLÉKEZÉS ■ Az idő múlik, a bánat marad. Ma, július 4-én van a fájdalmas évforduló, mikor eltávozott közülünk befejezetlen átma.ival és terveivel drága fiunk. Varga Tibor, aki élete 18. évében elhunyt. Fajdalommal emlékeznek rá_ szülei, testvérei és nagymamája. Ú-753 9 Nincs na- gy°bb fájdalom ! a földön, nincs ^0 nagyobb veszte.y ' ség, mint amikor • gyermeket ragad • ki a halál sze- í-.. rettel közül. • Megtört szívvel és könnyes szemmel emlékezünk felejthetetlen kisfiúnkra, Szarka Bélára, aíkit a kegyetlen halál 14 éves korában, 1978. július 5-én ragadott el tőlünk. Akik Ismerték és szerették, szenteljenek emlékéneik egy néma pillanatot ezen a számunkra nagyon szomorú évfordulón. Örök bánatban szenvedő szülei, testvérei és nagyszülei Ú-828 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Köszönetét mondunk azoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, valamint a sládkovičovôi VOX HUMANA énekkar tagjainak, akik a drága jó férjet, édesapát és nagyapát, T a 1 a m o n Sándort elkísérték utolsó útjára a diószegi temetőbe és virágadományaik- kail, valamint jelenlétükkel enyhítették fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-844 ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik 1979. március 6-án elkísérték utoisó útjára a bésl (Beša) temetőbe drága halottunkat, szeretett kisfiúnkat, Szakala Ferikét, aki hosszú betegség után, 12 éves korában elhunyt. Külön köszönetét mondunk a bési Iskola tanítójának és tanulóinak, akik koszorúikkal, virágaikkal enyhítették mély fájdalmunkat. Gyászoló szülei, testvérei és nagyszülei 0-846 B Mély fájdalommal és megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak,szomszédoknak, ismerősöknek, akik június 14-én elkísérték utolsó út- jáira a nagymegyeri (Caiovoj temetőbe a szeretett édesanyát, anyóst, nagymamát, dédmamát. özv. Bugár Antalnét, akit a kegyetlen halál 84 éves korában kiragadott szerettei közül. A gyászoló család 0-837