Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-30 / 177. szám, hétfő
* tu dom ány o s-tech n i ka i f o r- ra dalom az emberi élet minden területén váltó* zást idézett elő. Ugyanakkor számos nehézséget is okoz, többek között, az oktatásban, a nevelésben, a művészetben, a természetről már nem is szólva. A mai ember körül a sző szoros értelmében minden szüntelenül változik; « technika, a sebesség, a munkakörülmények, a világ térképe. S változik maga az ember és leiséf. S évek múlva, felnőtt kór- ivm az ilyen ember mind jobban eltávolodik az élet alapvető kérdéseitől. A személyiség „én“ vagyok. És az ember saját énjének felfedezése a személyiség kialakulásának legfontosabb folyamata. Különösen fontos ez o ma, m élet egyformaságának jelenlegi folyamatában, amikor mindannyian ugyanazokat a tévéadásokat nézzük, és ugyanazt a zenét hallgatjuk, amikor a használati tárgyak tömegMagyar esszék lengyelül A tudományos-technikai forradalom és a ma embere SZÜKSÉGES-E A MŰVÉSZET? adatai ls. A több millió kilo- wattos erőmű mérnöke a repülőgépek közlekedését megszakítás nélkül szabályozó repülőtéri diszpécser, akinek emlékezőtehetségétől és döntéseitől több száz utas élete függ — mindezeket a helyzeteket, problémákat az utóbbi néhány évtized technikai fejlődése teremtette; ezek a pszichikai és erkölcsi helyzetek állandóan hatnak az emberre. Hatásuk különböző, felemelik és gazdagítják az egyént, vagy ellenkezőleg, elszegényítik, színtelenné teszik. Meg kell kísérelnünk megérteni és tisztázni, hogy végső soron mi történik az emberrel a gyorsan változó világban. Természetesen megnőtt az érzelmi megterhelés, a feszültség, az információk mennyisége. Mindez megnöveli az ember közösségi öntudatát, arra kényszeríti, hogy másképpen lássa saját magát, mint korábban, fokozódó tisztelettel tekintsen önmagára. De ebben valami egyéb ls rejlik: a személyiséget mindinkább tudása tudományos technikai és szervezői képessége szerint kezdik értékelni. A barátságosságot, a jóságot az igazságosságot, a szelídséget, amelyek oly széppé teszik az életet és oly nagyon szüksége van rá az embernek, az új körülmények között gyakran kevésbé értékelik, s egy gép működtetési képességének nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Nekünk szovjet íróknak, hallatlanul érdekes azoknak az ellentmondásoknak, « veszteségeknek és vívmányoknak a felfedezése, amelyekre a tudományos-technikai forradalom folyamán bukkanunk. Semmiképpen nem törekszem arra, hogy Itt valamiféle végső kövekeztetéseket és értékeléseket mondjak ki, csupán néhány elgondolásomat közlöm, amelyek, tehetséges, távolról sem vitán felüli állók. Az iskola jelentősége rA személyiségről folytatott beszélgetést, úgy vélem, az iskolával kell kezdeni. A szakembereket nevelő iskola, természetesen, mennyiségi szempontból, az elsajátított tudás alapján értékeli az embert. Az egzakt tudományokat mindinkább többre becsülik. Az iskola igyekszik lépést tartani a tudományos-technikai forradalommal. Bár köztudott, hogy a tudásanyag morális elhasználódása hallatlanul gyorsan megy végbe. A szakembernek állandóan tovább kell képeznie magát. Mindenki egyetért abban, hogy meg kell tanulni önállóan elsajátítani az új eredményeket. A humán tudás ebben az értelemben segít a gyorsabb átállásban. De jelentősége természetesen nem ez. A humán tudományok egyáltalán nem mellékesek a jövő szakembere számára. Köztudott, hogy a fiatalokban első ízben merül fel, mi is az élet értelme. El kell-e vonni a gyermekek figyelmét ezektől a gondolatoktól? Ki tud jobb választ adni ezekre a kérdésekre, mint amilyet az irodalom és a művészet ad? Az, aki nem Ismeri meg a klasz- szikus és mai irodalom, művészet remekelt, úgy nő fel, hogy fel se vetődik benne újra az--élet értelmének kérdése. S nincs meg benne az átélés képessége, s ön isméié te ls felszínes marad. A gondolatnélküliség elpusztítja az ember belső világa iránti érdeklődétermelés© az igényeket is uniformizálja. S éppen ebben van a művészet mérhetetlenül értékes szerepe, a művészeté, amelynek a filozófiával együtt számot kell adnia önmaga előtt, milyen személyiséget akarunk felnevelni, milyennek kell lennie az ember szilárd, belső magjának, és milyennek kell lennie a változó részének, életünk gyors változásaihoz való alkalmazkodóképességének. Felvetődik a kérdés: helyein tesszük e, ha az iskolában nagyobb súlyt helyezünk az egzakt tudományokra? Ökológiai problémák Az utóbbi időben a közvélemény a tudományos-technikai forradalmat hibáztatja azokért a bajokért és sebekért, amelyek a természetet érték. A mérgezett levegő és víz, az erdők, a mezok, a falvak pusztulása, a madarakat és a halakat sújtó károk, mindez valójában nem csupán azzal magyarázható, egyesek megszokták, hogy pusztítsák a természetet, vagyis a fogyasztói szemlélet kerekedik felül náluk, hanem egyik vagy másik felelőtlen tervezet és technikai újítás következménye is. Az utóbbi években az ökológiai problémák gyorsan megváltoztatták az emberek észjárását. És ez hasznos dolog. Az ember mindinkább kezdi megérteni, hogy felelős a természetért, a természet meghódítójÉ’ nak örökölt lekiállapotáböl, amikor az ember legyőzte a természetet, harcolt vele — s ennek is megvolt a maga romantikája — az ember új állapotba kerül: a természet védőjévé válik; mint a természet barátja, testvére, bár gyakran gyengébb nála, és pártfogására is jobban rászorul. Az új erkölcsi kategóriákra, új lelkiállapotra való áttérés nem egyszerű. Kétségtelen azonban, hogy ez az állapot erkölcsileg egy magasabb szintet jelent. A megmentő ember, aki oly erős, hogy megvédheti, megőrizheti az állatvilágot, a természetet, segíthet neki, jó és szívélyes tulajdonságokat fejleszt ki magában, még inkább emberré válik, nem távolodik el a természettől, hanem e gondolkodás révén még jobban kötődik hozzá. Ám meg kell értenünk, hogy a mai feltételek mellett a természetet, a folyókat, a tavakat, a növényeket az állatokat csakis ugyanaz a tudomány és technika mentheti meg. Csak ezek tudnak megfelelő feltételeket teremteni ahhoz, hogy bolygónk növény- és állatvilágának csodái megmaradjanak. Köztudott, hogy a Szovjetunió Tudományos Akadémiája szibériai részlegének tudósai mennyi erőt fordítottak a Baj- kál-tó megmentésére. Munkájukat folytatják. Tevékenységük nem csupán arra irányul, hogy megőrizzék a tó egyedülálló gazdagságát, hanem gyarapítani ls akarják azt. A Távol-Keleten magam ls láttam, hogy a Ku- riH-szigeteken az ichtiológir sok, a biológusok miként ta* nulmányozták a lazacrajokat, hogy azután tenyésszék, meghonosítsák őket. A természet védelméről való gondoskodás, az egész emberiség feladata. Ez a magatartás internacionalista viszonyt alakít ki a népek, az egész földgolyó iránt, így értjük meg, hogy értékeink általános érvényűek és aggodalmunk közös ezen értékek korlátozott volta miatt. Amikor arról beszélünk, milyen személyiségeket neveljünk, amikor azon gondolkodunk, milyen konkrét töltése legyen a személyiségeknek, és hogyan értelmezzük az erköl- csiséget a tudományos-technikai forradalom korában, akkor mlTtdenképpen felvetődik a természethez való viszony kérdése. A gyermekkortól kezdve nevelni a természet iránti szere- tetre — ez az ember jobbá formálását, humanizmusának alakítását jelenti. Legyőzni a saját korlátokat Van-e kölcsönhatás a művészet és a tudományos-technikai forradalom között? Ezt a kérdést számtalanszor megvitatták már, de mind a mai napig nem tisztázták teljesen. Kétségtelenek a következő megállapítások: a tudományos-technikai forradalom új művészeter két teremtett — például az elektronikus zenét és a televíziót. A tudományos-technikai forradalom rendkívüli módon hozzájárult ahhoz, hogy a művészet minél szélesebb tömeghez eljusson. Az emberek mindenütt láthatják a legjobb színházi előadásokat, találkozhatnak a legjobb művészekkel. Ez hozzásegít ahhoz, hogy megértsük a művészet jelenségeit, fejleszti ízlésünket, növeli kultúránkat. De a tudományos-technikai forradalom sikerei létrehozóiban a művészet feletti felsőbbrendűség érzését keltették. Sőt, megesik, hogy egyesek felteszik a kérdést: ugyan miért szükséges a művészet ehben a viharos technikai folyamatban? Nem von-ei el, nem fölöslegese, nem csupán adózás a múlt szentimentális maradványai előtt? Nem, nem von el, és nem is felesleges. A művészetre az embernek szüksége van ahhoz, hogy megismerje önmagát, sze mélyiségét, belső világát, hogy megértsen másokat, hogy legyőzze a saját korlátait. Hogy emberibbé váljon. Az új erők és az új ismeretek emberiességet követelnek. Az emberiességet nem tömegben, hanem egyénileg lehet elérni. Egy szovjet író valahol megjegyezte, hogy a külső környezet védelmével együtt jelentkezik az ember belső világa védelmének problémája. Ahogyan az első esetben mérhetetlenül nagy szerepe van a tudományoknak, ugyanúgy a második esetben a művészet szerepe válik felbecsülhetetlen értékké. A tudományos-technikai forradalom az anyagi jólétet növeli, a művészet pedig az ember belső szükségleteit elégíti ki fokozottabb mértékben. A világ nagy írói szenvedések közepette megalkották a modern embert, szeretetet ébresztettek iránta, s együttérez- ve a szegénnyel, az elesettel és megalázottal, az igazságosságra alapozott, a szépség és a szeretet törvényei szerinti éler tét hirdették. Ma, amikor új korba lépünk, amikor az óriási változások igen erősen hatnak az ember pszichikumára, amikor a tudomány csodálatos és veszélyes lehetőségeket nyújt az ember megismerésére, irányítására, az irodalom közelebb kerül az élethez, és a mind hatalmasabbá való tudományhoz. Szükségünk van kölcsönösen egymásra. Nem csupán az ember jólétéről való gondoskodás köti őket össze, hanem a felelősség ls a világ és az emberiség sorsáért. DANYIIL GRANYIN (Lityeraturnaja gazeta) Magyar vallomások címmel megjelent egy „esszéantológia", amely sikeresen állítja fel a magyar kultúra háromszögelési pontjait a lengyel befogadó számára. Ez természetesen azt is jelenti, hogy kultúránk helyét is feltérképezi a XX. század gondolkodó világában. Alá kell húznunk Jerzy Robert Notoak érdemeit. A válogatás, a bevezetés, a jegyzetek készítése és kis részben a fordítás is az ő nevéhez fűződik. Az is fontos tény, hogy a legkitűnőbb lengyel fordítókat — Camilla Mondral, Andrzej Sieroszewski, Tadeusz Oiszan- ski, Krystyna Pisarska — sikerült megnyernie szövetségesének. Nowak másfél íves tanulmányában tekinti át a magyar politikai és kulturális gondolkodás fejlődését a XVI. századtól napjainkig. Természetesen a legtágabb teret a XX. század politikai-szellemi elképzeléseinek, mozgalmainak, művekben megvalósult eredményeinek szenteli. A nagy alkotók arcélével együtt, mintegy háttérül, az ország történelme is kirajzolódik. Nemcsak a lengyeleknek, nekünk is tanulságos a Jerzy Robert Nowak Bevezetésében foglaltak összegezése: „Az itt bemutatott magyar esszék némelyikét talán egy kissé túlságosan patetikusnak ítélik olvasóink. A magyar irodalom hagyományosan távol érzi magától az iróniát és a gúnyt, s azt is, hogy bizonyos rideg távolságból boncolgassa az érintett problémákat. Ä magyar esszé néha úgy tűnik, hogy kissé szomorú rokona a lengyel esszének, amelyet mélyebben áthat azok iróniája és groieszkje, akik sokkal gyakrabban élnek a homo ludens műfajával. (...) Ennek ellenére — vagy talán éppen ezért — a XX. századi magyar esszé sokkal komolyabb szerepel játszott, mint a lengyel, mivel folyvást alakította a magyar kultúra új útjait, és szinkronba hozta Magyarország és Európa szellemi törekvéseit.“ Az esszékötet Illyés Gyula Magyarok című írásával kezdődik. Ezt Kosztolányi Lenni vagy nem lenni című kéipzelt tragikus Széchenyi — Wesselényi „összecsapása" követi, majd Bajcsi-Zsllinszky cikke, a Uo: gyan futottunk odáig. A kötet anyagát tekintve több ciklus rajzolódik ki, anélkü. hogy tematikailag „fejlécesen“ elkülönülnének az írások. Ai idézett címek ls utalnak arra, hogy a bevezető rész a nemzeti lét „sorskérdéseivel“ foglalkozik. Emellett azonban a legkülönbözőbb kérdéskörökben is rendkívül gazdag mélyfúrásokat végez. Olvashatunk tanulmányokat a magyar zenéről — Németh László: Bartók és a tizenkilencedik századi zene; Kodály Zoltán: Magyarság a zenében —, szembesíthetjük Illyés és Lukács magyar és világirodalommal kapcsolatos nézeteit. A magyar irodalomról Németh László — Egy elbeszélésgyűjte- mény elé —, Az írói szabadságáról Dé.ry Tibor vall, A kritikusok árulásáról Bálint György. A nemzeti kérdés témájához kapcsolódik Klaniczay Tibor Gondoláitok a nemzeti hagyományról című tanulmánya. Az elmúlt tíz esztendő lengyelországi magyar fordításirodalmát rendkívül fontos új területtel gazdagította a válogaKOVÄCS ISTiVAM A moszkvai Iszkussztoo Kiadó most jelentette meg Szergej Obrazcov világhírű bábművész Az én könyvem című tanulmánykötetét. A könyvben rendezői tapasztalatairól, emlékeiről, a moszkvai Bábszínház művészi törekvéseiről és útkereseséseiről ír Obrazcov. Felvételünkön Őt láthatjuk otthonában. A nemzetközi írétolóMcozó eredményei A közelmúltban másodszor rendezték meg Szófiában az írók nemzetközi béketalálkozóját, „A béke földünk reménysége“ címmel. A Lityeraturnaja Gazeta tudósítója az esemény jelentőségéiről kérdezte Pantelej Zarevet, a bolgár írószövetség elnökét. „A mostani találkozó jelentős előrejelzés az írók nemzetközi együttműködésének útján“ — mondotta Zarev. — „Eltűnőben van a kölcsönös bizalmatlanság. Vendégeink, ha szabad így fogalmaznom, megszokják, hogy a mi levegőnket szívják. Mi is jobban, mélyebben megismerjük őket. Fontos az is, hogy a találkozó szorosan összefüggött a nemzetközi gyermekévvel; a felnövekvő nemzedéknek szenteltük. Egyhangúan elfogadtuk az íróknak — a találkozó résztvevőinek — üzenetét a jövő alkotóihoz.'* Az üzenet, amelyet a Litye- raturnaja Gazeta teljes terjedelmében közöl, felelősséggel szól az emberiség jövőjéről: „Maga az a tény, hogy üzenettel fordulunk hozzátok, bízva abban, hogy a mai érzéseink és gondolataink elérnek benneteket, történelmi optimizmusunkat bizonyítja ... Ne állítsátok szembe egymással az értékeket, melyeket az emberiség napjainkig létrehozott. Ne osszátok fel a népek civilizációját és kultúráját fehér, sárga, fekete vagy másféle, egymásnak ellentmondó kultúrákra. Szenteljétek munkátokat és minden erőtöket a harmónia visszaállítására, az emberi személyiség és a társadalom fejlődésére.“ A résztvevők felhívják valamennyi ország minden íróját, aki támogatja a nyílt üzenet gondolatait és szellemét, hogy csatlakozzon hozzá, írja alá és terjessze. Bulgária kötelezettséget vállalt, hogy az üzenetet most, 2000-ben és 2050-ben kiadja és terjeszti. Javasolja, hogy az ENSZ kérje föl tagállamait, cselekedjenek hasonló módon. 1979. VII. 30.
