Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-27 / 175. szám, péntek

Színt vallani a legfontosabb dolgokban Móricz-szeminárium kultúrmunkásoknak Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójáról nemcsak a Magyar Népköztársaságban, hanem az egész világon megemlékeznek. A Móricz-centenárium alkalmából Csehszlovákiában rendezett ünnepi estek, emlékülések, tudományos konferenciák között figyelemre méltó az a kétnapos szeminárium, melyet Rozsnyón (RoZftava) rendezett a Bratislavai Népművelési Intézet és a CSEMADOK Központi Bizottsága, a rozsnyói Járási Nemzeti Bizottsággal és Városi Nemzeti Bizottsággal együttműködve. Az előadásokat, korreferátumokat és beszámolókat neves irodalomtörténészek, kritikusok és írók tartották. Elsőként Rácz Olivér átfogó előadása hangzott el, mely végigvezette a résztvevőket Móricz Zsigmond egész életén és életművén, plasztikus és eleven képet festve Móricz emberi és írói alakjáról. A további előadások más-más oldaláról közelítetlék meg a huszadik század nagy magyar írójának munkásságát, értékes és nemegyszer még ismeretlen részletek mozaikkockáiból rakva össze a bámulatosan sokszínű írói portrét. Móricz sokoldalúságát és sokirányú érdeklődését érzékenyen követte a szeminárium programja. Pillantsunk talán végig rajta. Rákos Péter előadásának (a szerző távollétében Szarka Istvánná a Népművelési Intézet munkatársa olvasta fel [már a címe is sokat mond: Móricz Zsigmond Prágában. Ezenkívül a következő előadások hangzottak még el: Szeberényl Zoltán Az író ifjúsága és Gömör; Móricz Zsigmond, az újságíró; Garaj Lajos Móricz Zsigmond szlovák fordításai; Turczel Lajos Móricz Zsigmond Szlovákiában; Fónod Zoltán Móricz Zsigmond és a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar könyvkiadás; Lovicsek Béla A CSEMADOK részt vállalása a Móricz-ünnepségek szervezésében. Noha az író élete és munkássága nem ismeretlen számunkra, szinte mindegyik előadó tudott valami újat, sajátosat, az író életrajzában eddig elhallgatott, életművében nem eléggé hangsúlyozott vagy más szemszögből fontosnak tartott tényt, figyelemre érdemeset említeni. A Móricz Zsigmond prágai és csehországi útját, fogadtatását ismertető előadásban jólesett hallani, hogy a „nagy magyar parasztíró" műveinek cseh visszhangját a Károly Egyetemen több szakdolgozat szerzője is kutatta (például Jana Vinceová, Marcela Husová és mások). Móricznak a cseh olvasóközönséggel való megismertetéséért még az első világháború «lőtt sokat fáradozott — a méltatlanul elfeledett — Karel Sarlih író, aki 1913-ban lefordította és könyvalakban kiadta Móricz A hiba című terjedelmesebb elbeszélését, a könyvben jellemzést is adva róla, kommentálva a - korabeli irodalmi életben elfoglalt helyét, s a Nyugatot is bemutatva. Az sem közismert például, hogy Móricz nevezetes pályakezdő novellái kis idővel megjelenésük után csehül is olvashatók voltak. Csakis egyetérthetünk az előadóval abban, hogy az író novelláinak szinte egyidejű cseh nyelvű megjelentetése fontos mozzanat, mert arról tanúskodik, hogy a haladó cseh írók, kritikusok abban az időben is élénk figyelemmel kisérték a magyar irodalmi életet (mégha ez az érdeklődés sporadikus volt is]. Móricz nagy visszhangú 1930-as prágai utazásával kapcsolatban az előadó többek között megállapítja: „Ami az utazás folyamán és következményeként végbement, az magyarok, csehek és szlovákok közös ügyévé avatta Móricz életének ezt a fejezetét. A már korábban, Szlovákiában szerzett benyomások itt Prágában értek be..." A 30-as évektől napjainkig olyan írók, irodalomtudósok és műfordítók tartják számon és népszerűsítik Móriczot, mint Karel Capek, Arne Nóvák, Anton Straka, Vladimír Skaliöka (a finnugor nyelvtudomány nemzetközeiig elismert képviselője), Bohumil Müller, Anna Rossová, Anna Valentová (aki jelenleg például az Erdély-trilógiát ülteti át csehre). Számos figyelemre méltó adatot közölt előadásában Móricz műveinek szlovák fordításáról Garaj Lajos, aki többek között megállapította: „A szlovák olvasóközönség jól ismeri Móricz Zsigmondot, művei aránylag elterjedtek s a közkedvelt írók közé tartozik." (Az előadás rövidített szövege egyébként megjelenik lapunk egyik vasárnapi számában.) Móricz szlovákiai vonatkozásaival foglalkozott Turczel Lajos is. Alaposan kidolgozott előadásában többek között leszögezte: „Móricz a szlovák dolgozó népre és környezetére mindig szeretettel és megbecsüléssel tekintett, nemzeti elfogultság és türelmetlenség nem található szlovák tárgyú írásaiban." Turczel, bár maga is számos értékes megállapítással szolgált és adatot közölt Móricz Zsigmond 1914 előtti és utáni szlovákiai „jelenlétéről", felsorolva az író szlovákiai állomáshelyeit, elmondotta, hogy Móricz itteni kapcsolatait legalaposabban Szalatnai Rezső /Móricz Zsigmond Szlovákiában, 1943.) és Vargha Kálmán [Adalékok Móricz Zsigmond csehszlovákiai útjához és kapcsolataihoz. Irodalomtörténet, 1957 3. száma) dolgozták fel. A szeminárium — legalábbis számomra — legizgalmasabb témájú előadása a publicista Móricz Zsigmondot bemutató elmefuttatás volt. A szépíró Móriczcal általában is jóval többet foglalkozott az irodalomtörténet, mint a publicistával. Csak helyeselhetjük, hogy a szeminárium gesztorai beiktatták a műsorba azt a témát, annál is inkább, hogy kultúrmunkásaink is jóval kevésbé ismerik a publicista Móriczot, mint a nagysikerű szépírót. Az előadó Szeberényí Zoltán igen jól ragadta meg a témát, rámutatva, hogy bár Móricz igazi kifejezési formája a novella és a regény volt, voltaképpen mégis a sok műfajú írók közé tartozik. Szeberényi többek között elmondotta, hogy Móricz tudatában volt: a művek értékét nem műfaji hovatartozásuk, hanem eszmei tartalmuk és művészi kidolgozottságuk határozza meg. Móricz — mint ahogyan később egyik leghívebb tanítványa. Veres Péter — igazi közéleti érdeklődésű alkotó volt. öt elsősorban a lelkét feszítő mondanivaló, a gondolat érdekelte, nem az, hogy milyen műforma felel meg leginkább világgá kiáltásához. Móricz — hangsúlyozta Szeberényi — „felfigyelt a nemzet életének minden sürgős megoldást váró problémájára, érzékeny szeizmográfként jelezte a társadalmi mozgásokat. Úttörője, s mindmáig utolérhetetlen művelője volt a közéleti ihletésű országos horderejű problé-' mákat felvető publicisztikának. Senki előtte olyan robusztus erővel és mégis művészien nem írt a szegénység életkörülményeiről, az alsóbb .társadalmi rétegek egészségügyi helyzetéről, az egyke problémájáról, a hivatalos szervek embertelen eljárásairól a nyomor szülte emberi szennyről, bűnről, a tanyavilág elhagyatottságáról, a parasztság földéhségéről, a népoktatás, a közművelődés tarthatatlan helyzetéről, a budapesti nyomortanyák sivár életkörülményeiről stb." Az előadások összhatásukban igaz képet rajzoltak arról a magyar íróról, aki szüntelenül tudatában volt az írói felelősségnek, melyet 1930-ban így fogalmazott meg: „Minél nagyobb egy író, annál nagyobb kötelessége a legfontosabb dolgokban színt vallani és megmondani, mi az igazság és mi a kötelesség." A szeminárium magas színvonalú és hasznos volt. A hallottakkal jól harmonizált a városi moziban levetített Móricz-film is, az Árvácska. Csupán annyit jegyeznék meg: kár, hogy az értékes előadásokat alig 40—45 fős (meghívott) hallgatóság hasznosíthatta. KÖVESDI JÁNOS REGÉK ÉS MESÉK A kulturális nyár '79 keretében és a nemzetközi gyermekév jegyében újabb kiállítás nyílt meg a bratislavai Mirbach palotában. A tárlat a Fővárosi Képtár gyermek- és ifjúSági könyvilluszt. rációink gazdag gyűjteményéből tizennyolc festőnek, illetve grafikusnak munkáit mutatja be. Amint a katalógus bevezető szövege hangsúlyozza, a hazai könyvillusztrációnak nincsenek régi gyöke, rei. Valójában 1948 után indult virágzásnak nálunk ez a műfaj, az utolsó két évtizedben azonban magas, mondhatnánk világszínvonalra emelkedett. Ezt a fejlődést fémjelzi a számos hazai és külföldi díj, s a művészeket ért több kitüntetés. És nem csekély a száma „az év legszebb könyveinek" minősített szlovákiai kiadványoknak sem. Kultúrpolitikánk is arra irányul, hogy minél több és színvonalasabb könyv jusson a fiatalok kezébe. Könyvek, amelyeknek szövegei és képzőművészeti értékű illusztrációi a kicsiny és ifjú olvasókat ne csupán szórakoztassák, hanem ismereteiket is bővítsék, szépérzéküket nemesítsék, művészet iránti fogékonyságukat fokozzák. Jóleső büszkeséggel vallhatjuk, hogy a hazai gyermek- és ifjúsági könyvillusztrá. ciók ezeket az igényeket kielégítik. A kiállított, szemet-szívet gyönyörködtető művek alkotói közül kevesen tartoznak a háború előtti nemzedékhez. Zömmel a középnemzedék tagjai. A felvonultatott anyag tematikailag is változatos. Jelzi a kiállítók különböző művészi szemléletét és jellegzetes egyéni kézírását. Az illusztrációik egy része a valóságot, mindennapi környezetünk személyeit, állatait, tárgyait jeleníti meg ízes humorral, meglepő helyzetekben. Mások meg emberi ruhába öltöztetett, emberi viselkedésű állatokat ábrázolnak. Ez a megoldás kedves komikumával ellenállhatatlan nevetést vált ki >a kiskorúakból s a felnőttekből egyaránt. Albin Brunovskij illusztrációja az Ibis és a hold című mesekönyvhöz ^ A népművészet s a mondák ihlették meg többek között Ernest Zmetákot is. Ludmila Por!. Javorinská Balladák ós regék című könyvéhez készült kitűnő fekete-fehér metszetei elevenséggel, spontán eredetiséggel szólnak a szlovákiai tájról, a csodálatos történésekről. Más alkotók nem ragaszkodnak annyira a tárgyi valósághoz. Az érzelem, a képzelet világából indulnak ki. Bűvös, fantasztikus lényeik élnek, mozognak, elragadó környezetben. A művészien átírt formá'k és színek birodalmában minden bámulatos és boldogító. Hát még a mesebeli trópusi tájak, különös, távoli országok életének, népmeséinek köny^ nyebb megismerését elősegítő, egzotikus varázsát sugárzó illusztrációk, mint Albin Brunovskynak az Óceániát idéző Ibis meg holdja, Vincent Hloüíknak indiai tárgyú ragyogó Gránátalmája, vagy ]án Libisnek Kar adzic Aranyalmafa és a kilenc páva című könyvéhez készült munkái. Méria Zelibskát dicsérik Rudo Móric Mesék az orchideák szigetéről című könyvéhez készített illusztrációi. Sosem látott formáik, új színek világa ez. Mirosla* Cipár viszszatér a mához, a technika korához. A járművek lázasan forgó kerekeihez. Csupa humor, kedély, ötlet és szellem ötvöződik Miroslav Válek Nagy utazási lázának képi anyagában. Érdekes, mesés ez a tárlat. BARKANY JENÖNÉ Megtorpant életút Az értelmetlen véletlen és az ostoba halál pontot tett az egyik legegyénibb szovjet ren. dező pályájára. w | éhány tíz kötetet tesz ki azoknak az emlékezéseknek a száma, amelyek Thomas Mann munkásságát tárják fel, de egyike a leghitelesebbeknek a feleség vallomása. Katia Mann „regénye", a Megíratlan emlékeim már címében is rendhagyó. Az előszóban felvázolja a kötet születésének körülményeit: „Mindig biztattak, hogy írjam meg az emlékeimet. Ehhez annyit mondok: ebben a családban kell, hogy legyen legalább egyetlen ember, aki nem ír. Hogy most ebbe az interjúba beleegyeztem, csakis gyengeségem és jóindulatom számlájára írandó." Ez a memoár tehát Katia Mann interjúit, magnófelvételeit - tartalmazza, s Thomas Mann eszmevilágát, gondolkodásmódját, életvitelét próbálja felderíteni, hitelesebbé tenni, a feleségen keresztül. Kedves — néha úgy tetszik csevegő — előadásmódja a családja, a Pringsheimek bemutatásával indul. Beszél a szülői ház műveltségéről, az apa szenvedélyes Wagner-szeretetéről, s a Thomas Mann-nal való furcsa megismerkedéséről, amelyért az apa nem túlságosan rajongott. „Ö mindig úgy gondolta: egy író azért mégsem egészen igazi, ugye? Az mégiscsak valami komolytalan dolog. 0 úgy gondolta, hogy valami fiatal tudóshoz, Megíratlan emlékeim K tia Mann könyvéről egyetemi tanárhoz kell mennem." Az .epizódokból bontakozik ki az olvasó előtt az akkori német világ (Lübeck, az író szülőhelye, München, a Pringsheim család fészke stb.), valamint Mann emberi és írói világa. Hosszan semmit sem boncolgat, éppen csak megjegyez. Mélyebben csak A varázsheggyel foglalkozik, mert ennek a regénynek a megírásához ő adott komolyabb impulzust. Katia Mann a davosi tüdőszanatóriumba került tüdőcsúcshuruttal. Aprólékos környezetrajza, beszélgetései, levelezései — amelyek az első világháborúban elvesztek — voltak indítékai a regény megszületésének. Katia Mann ezt a könyvet szerette a legjobban. Az író legtöbb elbeszélése és regénye szereplőit a valóságban is Ismerte. Műveibe beledolgozta barátai és ismerősei színes egyéniségét. A varázshegyben például Naphta alakját valószínűleg Lukács Györgyről formázta. akit Mann mindössze esy óra hosszat látott. „Naphtának természetesen csak a külseie emlékeztet Lukácsra, meg az a tehetsége, hogy olyan hosszan, pillanatnyi szünet nélkül tud valamiről előadást tartani... De hát éppen ez volt benne a különös, hogy azonnal megragadta mindenkinek az egyéniségét." A Halál Velencében című regénye főhősének, Gustav Aschenbachnak is megegyeznek külső vonásai Mahleréval. Mann rendkívüli megfigyelőképességére ez a regény ugyancsak szolgáltat adalékot. Bájos lélekrajzot ad e kötet a családhoz közelálló művészekről is, például Henrich Mannról, Bruno Walterról, Frank Werfelről és Ernst Bertmannról. Katia Mann feltárja a dolgozószoba kulissza titkait is. „Thomas Mann igen lassan dolgozott. De amit eygszer leírt, az már végleges is volt. Úgyszólván semmit sem változtatott. Mindig komoly előkészületeket tett. Míg Henrich este is írt, a férjem soha... A napi beosztása rendkívül fegyelme zett volt, egyszerű és mindig ugyanaz. Magára az írásra csak a három délelőtti órát szánta. Mindent kézzel írt. és ha egy nav két oldallal elkészült, az már különösen jó erdeménynek számított." Az interjúkötetet három helyen a Megjegyzések, kívülről című betoldás szakítja meg, amely egyrészt az anya és lányai, másrészt a Mann-testvérek közötti párbeszédet tartalmazza. E párbeszédek a feledés homályából próbálják kiemelni azokat az önéletrajzi vonásokat, amelyeket Thomas Mann egy-egy műbe beleszőtt. A letűnő polgári társadalom utolsó nagy sarját nem fertőzték meg a nemzeti szocializmus eszmél, önkéntes emigrációba vonul, miután Wagner halálának ötvenedik évfordulója alkalmából európai előadó körutat tesz. Különösen megrázóak azok a lapok, amelyekben a náci párt gaztetteire, atrocitásaira derít fényt. Ez a memoárkötet mindenekelőtt a laikus olvasó számára jelent igazi örömet, de sok érdekes adalékot találhat benne az Irodalmár is. Lehet, hogy bizonyos dolgok az emlékezés fátylán keresztül megszépülnek, árnyaltabbá válnak, mégis, e kötet sok fontos sajátossága mutat rá. s nélküle szegényebb lenne a Thomas Mannról szóló irodalom is. A Tények és tanúk sorozatban kiadott kötet a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg. VARGA JÖZSEF Nehéz elhinni, hogy Larisza Sepityko nincs többé. Az az asszony, aki a Szárnyaikkal a Te meg énnel, a Kálváriával ajándékozott meg bennünket. Negyvenegy éves volt inindöszsze! A szépség, a tehetség, az intelligencia ritka találkozása. Nem véletlenül hívták meg többször is filmezni, bár nem színésznek, hanem rendezőnek tanult Alekszandr Petrovics Dovzsenko tanítványaként. Néhány filmszerep után — távol Moszkvától,, Frunzéban diplomázott. Hogy miért? Nevetve mondta: Olyan messze van, ha megbukom, híre sem megy. (A vizsgafilm: a Csingiz Ajtmatov novella alapján forgatott Hőség, nagydíjas lett.) Az 1966-os Szárnyaik merész mai életkép volt. A Te meg én egy megtorpant életutat elemzett modern idő-sík játékkal, jelképekben gazdagon. A televízióval is próbálkozott. Szilveszteri zenés show-ja hatalmas sikert aratott. A Kálváriával a háborúhoz nyúlt viszsza. Keményen, drámaian — nő létére férfias erővel. Sokat adott és még többet vártunk tőle, de az autó — századunk nagy találmánya —, amely legyőzi a távolságot, egyetlen pillanatban olyan messzire vitte, ahonnan nincs többé visszatérés. Roncsok, vér és a test megtöretett. A szépség elmúlt, a tehetség, az intelligencia nincs többé. Larisza Sepityko meghalt. Az autócsikorgás az agyunkba vág a fájdalomküszöbic .. A. P.