Új Szó, 1979. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-25 / 173. szám, szerda
A szocialista verseny gyümölcsei A kerületi elsőség még jobb munkára serkent A nemzeti bizottságok tevékenységében fontos szerepe van a szocialista versenynek, a kötelezettségvállalási mozgalomnak, elsősorban a városok és falvak fej lesztésében. A galántai járásban a Nemzeti Front keretében rendkívüli figyelmet szentelünk a szocialista versenynek. Arra törekszünk, hogy ezzel is hozzájáruljunk a Nemzeti Front választási programjainak megvalósításához. A nemzeti bizottságok az elmúlt év folyamán a februári győzelem 30. évfordulója jegyében versenyeztek. Ez a jelentős évforduló ösztönzőleg hatott a lakosság kezdeményezésének fejlesztésére, ami visszatükröződött az értékes egyéni és kollektív felajánlásokban. A felajánlásokat nemcsak teljesítettük, hanem több területen a vállaltnál is többet tettünk. Ennek alapján a nemzeti bizottságok versenyében kerületi viszonylatban az első helyet szereztük meg. A Z-akció beruházási részében 45 911 000 korona értéket hoztunk létre, 29 352 000 korona befektetéssel. Harmincegy létesítményt adtunk át rendeltetésének, közte öt óvodát, egy iskolai éttermet, három üzlet- helyiséget, két sportlétesítményt, csaknem 17 kilométer hosszúságú csatornahálózatot. A versenyben azonban más mutatókat is értékeltek, így például az egyes építkezések átadási határidejének és a költségkeretnek a megtartását stb. Járásunkban a tervezett határidőben, illetve előbb adtunk át 17 létesítményt. A kiemelt építkezések közül meg kell említenem a nádszegi Épül a peredi bevásárló központ (Trstice) óvodát, amelyet hat hónappal és a nagymácsédi (Veľká Mača) óvodát, amelyet egy hónappal a határidő előtt adtunk át. A Z-akció nem beruházási részében 187 000 000 korona érték jött létre. Eredményességünk egyik alapvető feltétele volt a nemzeti bizottságok és a Nemzeti Front bizottságainak jó együttműködése. A Nemzeti Front bizottságai szervezték a kötelezettségvállalási mozgalmat, a járási műszakokat, és értékes politikai szervező és kulturális nevelő tevékenységet fejtettek ki. Több üzem,' egységes földművesszövetkezet és állami gazdaság is aktívan bekapcsolódott a Z-akcióba. Az 1978. évi eredményekből kiindulva idén a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója tiszteletére széles körű munkakezdeményezés bontakozott ki járásunkban. Dolgozóink 165 millió korona értékű szociális* ta felajánlást tették. A felajánlás értelmében a lakosság csaknem 3 és fél millió órát dolgozik társadalmi munkában, ennek zömét a falu- és város- szépítés keretében. A Z-akció beruházási részében 63 akciót, valósítunk meg, többek között 9 óvodát, egy bölcsődét, 7 tornatermet, ô bevásárló központot építünk. A Seredi Nikkel Kohó és 6 vág- sellyei (Sala) üzem ve&z részt a nemzeti bizottságokkal közösen óvodák és Iwlcsődék építésében. Az eddigi eredmények azt tanúsítják, hogy a szocialista felajánlásokat idén is becsülettel teljesítjük. Hiszen az első félévben a Z akció beruházási részében több mint 15 millió korona érték született. Külön ki szeretném emelni az Alsószeli (Dolné Saliby) Helyi Nemzeti Bizottság, a N€>mzeti Front és a falu lakosságúnak pédamutató munkáját. A tervezettnél 12 hónappal előbb fejezték be egy 60 személyes óvoda építését, amelynek értéke 1,5 millió korona. Jól halad Szelőcén (Selice) a 60 férőhelyes óvoda építése, az első félévben a terv 90 százalékát teljesítették, és valószínű, hogy az építkezést a határidő előtt fejezik be. A szocialista felajánlások megvalósításának bevált módszere a Nemzeti Front által szervezett járási műszakok. 1979 első- felében két ilyen műszakot szerveztünk, a tavaszi műszakba több mint 58 000 lakos kapcsolódott be, a nyáriba pedig 46 700. A két műszaksorán több mint 40 000 korona értékű 'munkát végeztek. Pozitívan kell értékelnünk az üzemek és az efsz ek hozzájárulását falvaink és városaink fejlesztéséhez. így a tavaszi műszak során 314 gépet, a nyári műszakban pedig 282 gépet kölcsönöztek az önkéntes falu- szépítőknek. Büszkék vagyunk az 1978- ban elért eredményekre, és mindent megteszünk azért, hogy becsülettel teljesítsük az SZNF 35. évfordulója tiszteletére vállalt felajánlásainkat és a nemzeti bizottságok versenyében idén is sikerrel helyt- álljunk. MUZSLAY VIDOR a Galántai Jnb titkára Magasabbra emelni a mércét BESZÉLGETÉS IVAN LEKÄRRAL, A HONVÉDELMI SZÖVETSÉG LOSONCI (LUČENEC) JÁRÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉVEL Nem véletlenül kapta meg a Honvédelmi Szövetség losonci fárási szervezete a példás elnevezést és ezzel együtt a kerületi vándor zászlót. Céltudatos munka, kiváló eredmények húzódnak meg az említettek mögött. Például a járás lakosainak 10 százaléka tagja a szövetségnek. A 9514 tag 85 százaléka 35 éven aluli fiatal. Eredményeikről, terveikről és gondjaikról Ivan Lekárnál érdeklődtünk. • Mondana néhány szót az alapszervezetekről és tagtoborzási céljukról? — A járás területén 103 alapszervezetünk van, ebből 18 az üzemekben, 4 a szövetkezetekben, 26 pedig az iskolákban tevékenykedik. Bár idei feladataink közölt nem szerepel új alapszervezet megalakítása, eddig kettőt már létrehoztunk és a jövőben Panyidarócon, Ter- betén, Stará Haličon és Brez- ničkán akarunk alapszervezetet megalakítani. Különös gond, hogy a nein központi községekben, ahol kevés alapszervezet működik, csak 62 százalékban tudunk gondoskodni a honvédelmi nevelésről. Bármilyen furcsa is, a füleki Kovosmalt- ban, a Mierben, a losonci Gépgyárban, Téglagyárban, a Gépállomáson, a Kerámiagyárban és Poltáron minden igyekezetünk ellenére sincs üzemi szervezetünk. Ami a taglétszám növelését illeti, erről sem feledkezünk meg, de szem előtt tartjuk, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a legfonlo- sabb számunkra. ® Azt mondják, hogy nagy gondot fordítanak a fiatalokra. — Ez így igaz. Ezzel több célt is követünk. Elsősorban is megalapozzuk a 15 éven aluli fiataloknál a honvédelmi ismereteket, a különféle szakkörökben felkeltjük érdeklődésüket a műszaki sportok iránt, és nem utolsósorban gondoskodunk a tagutánpótlásról is. Járásunkban 109 ifjúsági csoport tevékenykedik. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a 15 éven aluli fiatalok taglétszámunk 25 százalékát képezik. Sajnálatos, hogy még nem minden alap- fezervezetben működik a fiatalok csoportja. A jó munkához nagy segítséget nyújt a jnb oktatásügyi szakosztálya és a pedagógusok. Együttes erővel a pionírtáborokban, iskolákban honvédelmi játékokat, vetélkedőket szervezünk. Tavaly például 134 ilyen akciót bonyolítottunk le, amelyeken 7000 fiatal vett részt. Mintegy 10 ezren az országos vetélkedőkbe kapcsolódtak be. • Milyenek az eredményeik a fiatalok tényleges katonai szolgálatra való felkészítésében? — Azt kell mondanom, hogy jobbak is lehetnének. A kiképzőközpontok jelentései szerint a foglalkozásokon való részvétel 87 százalék körül mozog. Feladatunk, hogy minden kiképzőközpontot olyan színvona- ra emeljük, mint a füleki, a ragyolci és a losonci szakközépiskolai központ. Kívánatos, hogy a központokban a kiképzők és oktatók olyan aktívak legyenek, mint Stefan Beracka, Ivan Oravec és Kalmár Pál. A sorkötelesek felkészítésében nagy segítséget kapunk' a járási katonai parancsnokságtól, a SZISZ-től és a Vöröskereszttől is. Az elmúlt kiképzési évben 170-en szerezték meg a példás sorköteles jelvényt, a sorkötelesek 5 százalékát vették fel párttagjelöltnek és 7-en katonaiskolába jelentkeztek. A jövőben a párt- és az állami szervekkel, s nem utolsósorban a nemzeti bizottságokkal, valamint a tartalékos tisztek és tiszthelyettesek klubjával közösen elemezzük az elért eredményeket és meghatározzuk, mit kell tenni azért, hogy a jövőben a kiképzőközpontok munkája színvonalasabb legyen. • A tagság milyen szakkörökben tevékenykedhet? — Bár kevés a lövöldénk, a lövészet iránt a legnagyobb az érdeklődés. Jó eredményeket érünk el a járási lövészversenyben. Van egy búvár, két ki- nológiai és egy repülősklubunk. A duklai emlékversenyen évente 7000-en, a sokolovóin 3000-en vesznek részt. Rádiósaink, modellezőink is több kisebb sikert értek el. Annak ellenére, hogy csak két autóklubunk van, a motorizmus is nagy népszerűségnek örvend. ® Mi a helyzet az autósiskolában? — Míg másutt fél évig kell várni arra, hogy bekerüljön va- laiki az autóvezetői tanfolyamra, nálunk szinte semmit sem. Három kihelyezett munkahelyünkkel együtt — Poltár, Fülek és Nagykürtös — a sorköteleseken kívül évente 1800 új gépjárművezetőt képezünk ki. Két járás igényeit elégítjük ki, de olyan a helyzet, hogy szívesen kisegítünk másutt is, ahol arra szükség van. Egyébként az autóiskolának szocialista munkabrigádja van, amely hamarosan megkapja az ezüst fokozatot. Mindez lelkiismeretes munkájukról tanúskodik. ® Az elmondottakat mivel egészítené még ki? — Tevékenységünk sokrétű. Mindenről nem esett szó. Megemlíteném még, hogy tagjaink tavaly saját létesítményeinken 14 580, a választási program építkezésein 29 ezer, a népgazdaság megsegítésére 152 800 órát dolgoztak társadalmi munkában. Az SZNF jubileumi évében is hasonló sikereket akarunk elérni. Célunk, hogy tevékenységünk minden terén magasabbra emeljük a mércét, úgy, ahogy azt a CSKP XV. kongresszusa és szövetségünk kongresszusának határozatai feladatul adják. NÉMETH JÄNOS & jobb eredmények ejtésének Mas íetéieie A szakszervezetek hozzájárulása a munkafeltételek javításához & Csökkent az üzemi balesetek száma # Kevés az üzemi étterem „A dolgozókról való gohdn^ kodást a komplex vállalati, programok által k«li fejlesztő ni, melyek a munkakörülmények javítására, a dolgozók -politikai és munkaaktivitásának növelésére irányulnak“ — állapítja meg a CSKP XV. kong resszusának határozata. Az eddigi gyakorlat azt bize nyitja, hogy a munkahelyeken a sokoldalú gondoskodás jobb gazdasági eredmények elérésé hoz vezet és csökken a nemkí vánatos fluktuáció is. A nagy körültekintéssel kidolgozott szociális programok tartalmazzák a dolgozók és családtagjaik, valamint a nyugdíjasok m unka il letve életkörü l-riié nyeinek javítására vonatkozó tervet. A munkahelyeken a jó körülmények * megteremtése nemcsak a vállalati vezetők feladata. Ebből nagy részt vállalnak a szakszervezetek is. Az üzemi szakszervezett bizottságok nagy figyelmet szentelnek a munkavédelemnek. Tevékenységük eredménye megmutatkozik az elmúlt öt év statisztikájában is: 18,3 százalék kai csökkent az üzemi balesetek száma. Több mait 380 ezer dolgozó 22 ezer munkavédelmi őrjáratot képezve járult hozzá a jobb, biztonságosabb munka- körülmények megteremtéséhez. Az építőiparban például 13 ezer kollektíva alkalmazza a jól bevált szovjet Baszov-módszert, melynek lényege a balesetmentes munkavégzés. Vannak azonban ágazatok, amelyekben még mindig növekedik a balesetek száma, és az a sajnálatos, hogy éprp a halálos baleseteké. Az okok között leggyakrabban a nem megfelelő műszaki körülmények, a közlekedési balese tek és nem utolsósorban a figyelmetlenség, a nemtörődöm ség szerepel, A jövőben a szak szervezeti bizottságoknak alaposabban kell ellenőrizniük a munkakörülményeket. Nagyobb figyelmet kell szentelniük a nehéz fizikai munkát végző nők- nek és a megfelelő védőeszközök használatának is. Az üzemi étkeztetés terén nagy feladatok várnak a szak- szervezeti bizottságokra. Szlovákiában ugyanis csupán a dolgozók 37 százaléka étkezik üzemi étkezdékben. A következő év végéig a 40 százalék elérése a cél, ami nem kis erőfeszítést igényel. De nem csupán az étkezők számát kell növelni, hanem az ételek vála>sztékának a bővítése is fontos. A harmadik műszakban dolgozók számára szintén biztosítani kell az étkeztetést. A jelenlegi ötéves tervidőszak első három évében 140 ezer dolgozó kapott új lakást. Az egyéni lakásépítőknek 1 milliárd 200 millió korona kölcsönt nyújtott a szakszervezet. A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa 28 vállalatnak, illetve szervezetnek adott beruházási keretet gyermekintézmények létesítésére, a kisebb üzemeket pedig arra ösztönzi, hogy közös erővel próbálják megszüntetni az óvoda- és bölcsődehiányt. A szakszervezet tagjai bekapcsolódnak a társadalmi munkába, „A szakszervezeti tágok az üzemeknek és a köztársaságnak“ elnevezésű akcióban jelentős értékeket hoznak létre. Javult az üzemekben az orvosi ellátás színvonala, sok helyein bevezették a munkaidő utáni rendelést, és jó eredményeket értek el egészségügyi dolgozóink a megelőző szűrővizsgálatok rendszeresítésében. Évről évre nő azoknak a dolgozóknak a száma, akik szakszervezeti üdülésen vesznek részt. Az elmúlt három évben több mint 307 ezer dolgozó töltötte szabadságát családjával együtt belföldön, 46 900 an pedig külföldön üdültek. A jövő- ben nagyobb körültekintéssel kell elosztani a beutalókat, hogy elsősorban azok pihenhessenek, akik veszélyeztetett munkahelyen dolgoznak, vagvi a legjobb munkaeredményeket érik el. Az üzemi üdültetés keretében az elmúlt három évben összesen 1 millió 160 ezer dolgozó és családtagja üdült, 36 ezren pedig külföldön tölthet- ték szabadságukat. Az említett időszak alatt 276 ezer gyermek nyaralt a szakszervezet pionír- táboraiban. Ezen a téren is van javítani való: tökéletesíteni és bővíteni kell a meglevő táborokat, illetve új létesítményeket építeni. Nagyon sok vállalati üdülő kihasználatlan. A gazdasági vezetőknek ezeket az épületeket is ki kellene használniuk a dolgozók gyermekeinek üdültetésére. Az Idei év, a nemzetközi gyermekév jó alkalom a példamutatásra, a legkisebbekről való gondoskodás további tökéletesítésére. A dolgozókról való komplex gondoskodás terén elért eredmények nem minden munkahelyen kiemelkedők. Bizonyára a gazdasági eredményekben i3 megmutatkozik, hogy hol nem szenteltek eddig kellő figyelmet ennek a fontos feladatnak. Vannak példát szolgáltató üzemeink, jól működő szakszervezeti bizottságok, amelyektől sok-sok tapasztalatot szerezhetnek a még tartalékokkal rendelkező vállalatok. DEÄK TERÉZ ADÁSVÉTEL ■ Eladó Lada 1600. JeHge: Vadonatúj. 0-934 ■ Eladó 2101-es Zsiguli 90 000 kilométerrel. Tel. Baloň: 991-37. 0-935 M Eladó Zeliezovcén 4 szoba fél- komfortos családi ház, nagy kerttel, garázzsal. Vétel után beköltözhető. Érdeklődni lehet minden hétvégen. Želiezovce, kpt. Nálepku 7. Ú-943 köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, külön az anyalai és naszvadl. (Nesvady) rokonoknak és ismerősöknek, akik 1979. június 20-án elkísérték utolsó útjukra az érsekújvári (Nové Zámky) temetőbe drága halottainkat, TONKA Imrét, élt 54 évet, és vejét, BÉTÁK Bélát, élt 23 évet, akiket a könyörtelen, tragikus halál búcsúszó nélkül kiragadott szeretteik köréből. Ezúton mondunk köszönetét a helyi ág vezetőinek és a munkatársaknak a búcsúszavakért, valamint a rokonoknak a sok-sok virágadományért, melyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ű-927 BB Fájó szívvel köszönjük az Is- merősöknek, barátoknak, akik vasárnap, 1979. július 15-én elkísérték utolsó útjára a tomašíko- vói temetőbe édes férjemet é9 édesapánkat, Sárkány Ferencet. Sárkány család 0-996 H Fájó szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a volt munkatársaknak és igazgatójának, valamint mindazoknak, akik 1979. július 6-án elkísérték utolsó útjára a jókai (Jelka) temetőbe a felejthetetlen, drága jó férjet, édesapát, apóst és nagyapát, B á n o c k y Sándort, s részvétükkel, virágadományaikkal, koszorúikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdal-munkat. Gyászoló felesége és családja 0-937 13 Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, a helyi nemzeti bizottságnak és mindazoknak, akik 1979. július 14-én elkísérték utolsó útjára a doborgazi (DobrohošťJ temetőbe a felejthetetlen férjet, édesapát, nagyapát, dédnagyapát, Bucsík Istvánt, akit a kegyetlen halál 70 éves korában váratlanul ragadott ki szerettei köréből. Köszönetét mondunk azoknak, akik koszorúikkal és vlrágadományaikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-939 1979 VII. 25. 6