Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-07 / 132. szám, csütörtök
Igényes szövegek - hullámzó színvonalon A VERS- ÉS PRÓZAMONDÓK ORSZÁGOS DÖNTŐJÉRŐL Előbb egy kis statisztika. A vers- és prózamondók országos versenyének döntőjében 33 szereplő lépett színpadra. Ebből a negyedik kategóriában 10-en verset, 11-en prózát adtak elő, az ötödikben 8 szavaló és 4 prózamondó versengett. Valamennyi magyarlakta járásnak, a Csallóköztől a Bodrogközig, beleértve Nyitrát is, volt egyvagy több képviselője, többnyire gimnazista vagy középiskolás. A dolgozó fiatalok, illetve idősebbek továbbra sem nagyon érdeklődnek a műfaj iránt, azok is elfordulnak tőle, miután munkaviszonyba léptek, akik korábban sikereket arattak. Vonatkozik ez a főiskolásokra is, elsősorban azokra, akik Szlovákiában vannak. Persze, az is meggondoikoztató, hogy a cseh főiskolákon, egyetemeken tanuló több száz magyar diá'k közül senkit sem láthattunk a mostani döntőben, sőt gyanítom, annak idején egyetlen nevezés sem érkezett tőlük, talán mert nem ismerték a feltételeket. Tulajdonképpen e mondat előtt kellett volna említenem a Nitrán tanuló pedagógusjelölteket, akiket évek óta kérdezésre indító csend fog körül; sajnos, jelentősen megcsappant a számuk, mégis hiszem, hogy vannak közöttük, akik e téren is példát mutathatnának. Mint ahogy és még inkább a gyakorló pedagógusok is, akik énekkarban, színjátszó csoportban szerepelnek, vállalják a munkát, viszont a vers- vagy prózamondástól idegenkednek, mintha restellenék a dolgot, „öreg fejjel szavalni?!“ Nem hiszem, hogy a tehetséggel lenne baj, a komplexusokat, a visszatartó, begyepesítő konvenciókat kellene föloldani, no meg egy kicsivel több időt áldozni az egyént és közösséget sajátosan kifejező, fölszabadító, gyönyörködtető, otthont adó műfajra, nagynevű amatőr és hivatásos elődök példáját követve. A pedagógustársadalmat mindössze ketten képviselték a döntőben, hárman a felsőbb, a negyvenen felüli korosztályt. (A teljesebb tájékoztatás végett ismétlem meg, hogy az első három kategóriába tartozó versenyzők, tehát az alapiskolások, az idén — először — nem ezen a seregszemlén mérték össze erejüket, hanem még május elején, a IV. Dunamenti Tavasz 'gyermekfesztiválon.) Most pedig a műsorválasztásról! Igényesebb volt a sokévi átlagnál, sőt, ha szabad költőkkel kapcsolatban ilyet mondani, divathullám is befolyásolta, méghozzá jó divat hulláma, ami természetesen önmagában még egyáltalán nem föltételez kitűnő végeredményt. Mert az, hogy négyen választottak hivatásos előadóművésznek is komoly feladatot jelentő Nagy László-, ketten Szilágyi Domonkos-, továbbá egy-egy Zelk Zoltán-, Vas István-, Juhász Ferenc-verset, mindenképpen örvendetes, hiszen ez a vállalkozó szellemen kívül egyúttal arról is jelzést ad, hogy egyre többen fedezik föl és szeretik meg a korszerű, világunkat, életünket tükröző költészetet. Ugyanakkor azonban azt is észre kellett vennünk, hogy nem minden versenyző mérte föl jól az erejét, képességét, érintetlenül hagyták vagy alig bontották ki ezeknek az összetett verseknek több rétegét, egybemosták, erőtlenül vagy mesterkélten (megjátszott átéléssel, pusztán a hangerő változtatásával) váltották a gondolati-érzelmi síkokat, érzékeltették a súlyos tartalommal telített képrendszereket. Ilyen nehéz, mondjam azt is, modern verseket nem csupán az említett költőktől választottak a szereplők. Érdekes, hogy a múlt század költészetét egyetlen vers sem képviselte, [hacsak a Verhaerenét nem számítjuk ide), a csehszlovákiai magyar és a világirodaimat is csupán egy-egy, az imént emlí- tettő, illetve Zs. Nagy Lajosé. Akik Radnótit választották, bizonyára azért is, mert tisztelegni kívántak, emlékezni a költőre, születésének 70. évfordulóján. A prózamondók versenyében is hallottunk Radnóti- szöveget, és hallottunk Móricz- és Móra-novellákat, közeleg az ő évfordulójuk is; a nemzetközi gyermekévet Fábry Zoltán A gyermek évszázada című — egyébként pódiumra nem éppen alkalmas — írása idézte eszünkbe. Itt a világirodalom Bettyvel és Maupassant-nal volt jelen, a szlovák irodalom Rudolf Jašíkkal, a csehszlovákiai magyar prózát Fábry Zoltán, Lackóné Kiss Ibolya, Lovicsek Béla, Egri Viktor és Duba Gyula képviselte. Sajnos, az előadások színvonala alacsonyabb volt a tavalyinál, kevés egyéniséggel találkoztunk, kiugró teljesítmény mindössze kettő volt, két versmondó, a komáromi (Komárno) Sztrecskó Anikó és a Tornaiján (Šafárikovo) tanuló Varga Róbert nevéhez fűződik. Az ugyancsak komáromi Szabó Ildikó érzékletesen adta vissza a Móra-novella báját, hangulatát, puritán egyszerűségével tűnt ki Jaďuct Margit Kétyről (Kvetná). Egyébként az esti döntőben — amely a nyilvánosság előtt zajlott, fullasztó melegbon, több mint két órán keresztül és szünet nélkül, ami sem a versenyzőkre, sem a 'közönségre nem volt jó hatás sál — 14 versenyző szerepelt, 6 versmondó a negyedik, 2 az ötödik kategóriából, és 6 prózamondó, 4 az előbbi, 2 az utóbbi kategóriából. Ez egyben körülbelül kifejezi az egyes kategóriában elért szintet is. Több, főként gyöngébb hanggal rendelkező versenyző teljesítményét befolyásolta a zsúfolásig telt terem rossz akusztikája is, olyannyira, hogy a hátrább ülők gyakran nem hallották a szöveget. A jövőre gondolván, nem árt erre idejében figyelmeztetni a versenyzőket, és arra is, hogy a versenyre legalább két verssel készüljenek. Továbbá, amit több előadás kapcsán újfent le kell jegyezni. Részben vagy teljesen lerontja az előadást a hamis, nem átélésből fakadó pátosz; a figyelmetlenség, helytelen értelmezés (vagy csak az erős lámpaláz?) következtében elsikkadt kulcsszavak, -szókapcsolatok, -mondatok; hangzók. Ha a szereplő, a felnőtt szereplő a saját világának legmegfelelőbb mozzanatokat emel ki a szövegből, és ezekre épít, úgy is, hogy nem minden írásjelet vesz figyelembe, és szokatlanabb, a szabálynak ellentmondó pontokra teszi, de végig következetesen, tudatosan a hangsúlyokat, szép, egyéni produkció születhet. Á hanyag hangsúlyozás, hanglejtés zilálttá teszi, mi több: szétrázza a szöveg eredeti szerkezetét is, aligha lehet szó érzelmigondolati egységről, fegyelmei- zett előadásról. A versenyt egyébként, különösen a prózamondók negyedik kategóriáját, meglehetősen egyhangú és egysíkú előadásmód jellemezte. Mindezen túl azonban megörvendeztető és legfontosabb vonása a versenynek, hogy az idén is népes volt a mezőny, a vers- és prózamondás semmit sem veszített népszerűségéből. Kevesen juthattak a döntőbe, viszont annál többen juthattak el a művészi szövegekhez, annál több versenyzőben vált igénnyé a szép magyar beszéd. Azt hiszem, az idén is több száz győztese volt ennek a versenynek. És legyen jövőre is. Prágában, az óvárosi Városháza (Staromestská radnice) földszinti termében, tehát az idő változását jelző Orloj, a középkori csillagászati óramű közvetlen közelében, nemrégiben nyitották meg „Ember és az idő“ címmel a fotósok kiállítását. A visszatekintő és reprezentatív jellegű kiállítást a Csehszlovák Amatör Fényképészek Szövetsége megalakulásának 60 évfordulója tiszteletére rendezte a Fővárosi Galéria a szövetség közreműködésével. Ember és az idő. Micsoda téma! A mondat már szinte banális, hiszen úton útfélen hangoztatjuk, kicseng belőle: használjuk az időt. Aki azonban türelmesen végignézi a kiállítás anyagát, 233 fotós másfél ezer alkotását, képet kap arról, hogy miként változott az idő — hazánkban, s az utóbbi hatvan évben, — miként változott benne az ember és élete. Ez pedig élmény. Olyan élmény, melyet csak művész, újságíró, dokumentáló és propaganda fotósok alkotásai adhatnak olyan tömören, olyan ob- jektíven, mint ezen a kiállításon is. Ugyanakkor olyan élmény, mely fokozza, felerősíti a szocialista meggyőződésű ember küzdő szellemét, másokat pedig gondolkodásra késztet: Minek köszönhető a változás? A rendezők célja az volt, miként azt Jírú Václav, a szövetség elnöke is hangsúlyozta megnyitó beszédében: „Obfektiven, rövid gyújtótávolsággal, tehát széles képen bemutatni, hogy mi történt.“ Túlzás lenne azt állítani, hogy ez maradéktalanul megvalósult, de tény: sokat tettek érte a rendezők. Korábban még nem volt példa hasonló vállalkozásra. A kiállítás anyagának egyik része az archívumokból került a terembe. Említésre méltó, hogy Antonín Zápotocký, elhunyt köztársasági elnökünk, újságíró korában készített felvételei közül is látható néhány ezek között. Meghatározó jellegű, témából fakadó, hogy a kiállítás anyagát időrendben, az évek sorát követve helyezték el, de csöppet sem erőltetett módon. Ezt inkább érzékeli a szemlélő, nem figyelmeztetik feliratok. Ahogyan monoton, következetesen egyhangú az idő folyása, úgy következnek sorban a kort bemutató alkotók felvételei egymás után. Azok persze korántsem egyhangúak, vagy szürkék, bár mindegyikük úgynevezett fekete-fehér felvétel, egyik sem színes. Nem különítették csoportokba műfajilag sem a felvételeket. Művészfotók, riportképek, portrék, magazinfotók kaval- kádja adja a hatást. Legtöbb a zsánerkép, vagyis az életkép, hiszen az időből kiragadott pillanatokat ezek örökítik meg. Táj-, sport-, színházi- és zenekari felvételek is láthatók, de nem hiányoznak az aktok sem. A kor minden esetben „kiolvasható“ a látványból. Elég csak egy pillantást vetni Mária Žitková „Bányászlakás“ című felvételére, Tamás István „Cím nélkül“ szereplő fényképére, vagy Ľubomír Stepan „A mezsgye halála“ című felvételére, csak a pontosítás kedvéért kell megnézni, hogy az egyiket 1919- ben, a másikat 1939-ben, a harmadikat 1951-ben készítették. Érdekesek, eredetiek és korántsem sablonosak a történelmi eseményekről, mint például a felszabadulásról készített felvételek. Antonin Bláha, Jiŕí Je- niček, Karel Hajek. és mások alkotásai. Joggal tartanak számot az érdeklődésre az olyan portrék, melyek ismert személyiségeket mutatnak be, de eddig ismeretlen, még nem látott módon. Ilyen többek között Jozef Ehm Klement Gottwaldról, František Drtikol Alojz Jirásekről készített portréja. Napjainkról vallanak Zuzana Mináčová, az ostravai Jiri Polá- sek, a lévai (Levice) Elena Košúthová, a lovosicei Miroslav Vlasák, s tegyük hozzá bátran: még sokan mások. — legalább harmincan — nagyszerű művészfotóikkal. A fotósok művészi szemlélet- változása leginkább az aktképeket nézve követhető nyomon. Az aktkép a teljesen meztelen, csaknem kizárólag női test ízléses ábrázolása. Július Andres 1930-ban készített „Diana“ című felvételén látható magas 3arkú cipő és nyíl azonban kihangsúlyozza a modell meztelenségét. Ezzel a kép magazinfotóvá válik. Ez megfelelt a kor bizonyos közönsége ízlésének, a terjesztő üzleti érdekének, de ma már semmi esetre sem művészi. Miloslav Stibor 1977-ben készített, „Chloé“ című sorozatán azonban az akt a hibátlan testnek, a szép természeti alkotásnak erotikamentes ábrázolása. Órák hosszat lehet időzni az ember és az idő változásait szemlélve ezen a kiállításon. Ennek persze nem az a magyarázata, hogy időt igényel a másfél ezer fotó megtekintése, hanem inkább az, hogy egyetlen olyan felvétel sem került ide, mely ne ébresztene gondolatot a nézőben. Itt nincs olyan kép, melyre ez a megállapítás vonatkozna: Szép, szép, de nincs semmi mondanivalója. Külön öröm a felvételeket nézve azt is észrevenni, meglátni, hogy az utóbbi évtizedek fotósainak mondanivalója közérthető, s mindegyik igenli, helyeseli a maga módján életünk változásait. Sőt, többen közülük velünk együtt tevékenyek. Igen, ott, „az élet sűrűjében“. Aki megnézi Karéi Hrubý életképét, melynek címe „A bíráló és a megbírált“, vagy az opavai, kladnói klubok ifjú fotósainak felvételeit, észreveszi ezt. Sok szép felvétellel szerepelnek a szlovákiai fotósok Tény azonban, hogy nagyobb számban a felszabadulás előtti korról vallva. És persze hiányérzete támad a Szlovákiából érkező szemlélőnek, látogatónak, amikor keresni kezdi a csallóközi, gömöri. bodrogközi felvételeket. Hírmondónak sem talál ilyet. Marad számára a kérdés latolgatása: Szervezési, vagy színvonalbeli probléma miatt? Augusztus közepéig tart nyit- _ va a kiállítás, mely rangos se- regszemléje, bemutató)a a haza! Skill amatőr fotósok művészetének. lg7g Élményt jelent megtekintése. VI. 7 BODNÁR GYULA ZSELIZ '79 Holnap kezdődik az országos népművészeti fesztivál Tulajdonképpen már holnap este megkezdődik a XXIV. országos népművészeti fesztivál, igaz, még nem Zselizen (Želiezovce), hanem Kálnán (Kálna nad Hronom), ahol a magyar- országi Vasas művészegyüttes vendégszerepei. Szombaton délelőtt bonyolítják le a gyermek- táncegyüttesek versenyét a zselizi művelődési házban, ugyanitt nyitják meg délután azt a néprajzi kiállítást, melynek anyagát ezúttal a Bodrogköz népi kultúrájából állították össze — népviseletekből, szőttesekből, faragásokból és más jellegzetes tárgyakból. Ezt bizonyára szépei! egészíti majd ki A Bodrogköz, Hegymege, Latorca és Ung vidékének népművészete című 'j!k!5rmüsor bemutatója. Este a Schubert-park- ban rendezik meg a Zseliz üdvözlése című műsort, amelyben a CSEMADOK menyhei (Meche- nice) és ipolynyéki (Vinica) helyi szervezetének folklórcsoportjai, a tolmácsi (Tlmače) szlovák dal- és táncegyüttes, valamint a Vasas mutatkozik be. Ezután kezdődik a népmulatság. A vasárnapi program zenés ébresztővel és térzenével indul, majd a részvevők megkoszorúzzák a hősök emlékművét. Szép látványt ígér a népművészeti csoportok fölvonulása, ugyan- ilyet a nemzetközi gyermekév tiszteletére összeállított Körbe-körbe, karikába című műsor, melyben a legjobb magyar gyermek-tánccsopor- tok ’épnek közönség elé. Délután 14 órakor kezdődik az ünnepi nagygyűlés ezt követi a fesztivál gálaműsora: föllép a gyermek-tánccsop^rtck országos versenyének első és második helyezettje, továbbá Nagyidáról f Veľká Ida) az llcsvai, Rimaszombatból (Rimavská Sobota) a Gömör, Léváró! (Levice) a Garammenti, Dió- szegrő! (Sládkovičovo) az Oj Hajtás, Dunaszer- dahelyrő] (Dunajská Streda) a Csallóközi, So- moriáró1 (Šamorín) a Csalló tánc-. illetve folk- lórnsopcrt, valamint a már említett szlovák és magyarországi együttes. Pergő ritmusban (Ladislav Cuper felvétele) A Dunamenti Tavasz és a Jókai-napok után tehát újabb, az idén immár harmadik központi seregszemle kezdődik holnap, a CSEMADOK Központi Bizottsága a nemzetközi gyermekév és a CSEMADOK megalakulása 30. évfordulójának ;egyében rendezi meg a kerületi, járási és városi nemzeti bizottságok közreműködésével. A csehszlovákiai magyar dolgozók, köztük a pedagógusok, valamint a gyermekek hagyomány- ápolásból vizsgáznak ezen a fesztiválon, reméljük, ismét sikerrel, hiszen bármerre járunk Dél- Szlovákiában, mindenütt tapasztaljuk, hogy a népi hagyományok fránt továbbra is élénk az érdeklődés, gyarapodik a hivatásos és amatőr gyűjtők, fölfedezők, alkotók tábora. (br) (haj) Könözst István felvétele Ember és az idő Amatőr fotósok országos seregszemléje
