Új Szó, 1979. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-29 / 151. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. június 29. PÉNTEK BRATISLAVA • XXXil ÉVFOLYAM 151. szám Ára 50 fillér TANÉVZÁRÓ Ma bezárulnak az iskolák kapui, elcsendesednek a tantér íuek, a folyosók, {jelezve, hogy ismét eltelt egy iskolaév s megkezdődik a szünidő. Az idei tanév — különösen a második félidő — rendkívül jelentős volt iskoláink életében: a jia&agógusok a párt XIV. és XV. kongresszusa határozatainak szellemében áprilisban országos konferencián elemezték a kommunista nevelés eredményeit, az oktatás fejlesztésével és korszerűsítésével kapcsolatos kérdéseket, megvitatták az új oktatási tervezet meghonosítása során szerzett észrevételeiket, a halaszthatatlan teendő' két. Bár az új koncepció bevezetése óta még csak három év telt el, az eredmények alapján máris joggal remélhetjük, hogy nagy jelentőségű változások elébe nézünk, hiszen a biztos alapok az ifjúság számára jobb feltételeket teremtenek tanulmányainak sikeresebb folytatásához Korai lenne még megvonni a most záruló tanév mérlegét. Annyit azonban megállapíthatunk: tartalmas esztendő zárul Olyan tanév, amelyben változatlanul nagy figyelem kísérte iskoláink munkáját. S ez nem véletlen, hiszen a párthatározatok útmutatásai alapján megfogalmazott új oktatási nevelési tervezet az utóbbi években olyan folyamatot indított el, melyet nemcsak az iskoláztatásban érdekeitek, hanem a kívülállók is az elmúlt idők legjelentősebb művelődéspolitikai eseményé nek tekinthetnek. Újabb lépést tettünk ebben a tanévbon az oktatásügy fejlesztéséhen: szeptembertől már az alapiskolák harmadik ősz- tályában is új tautervek alapján kezdték meg az oktatást. Az eltelt tíz hónap alatt mód nyílt arra, hogy a pedagógusok kipróbálják az új tanterveket és tankönyveket, s megtanulják, hogyan célszerű tanítani a korszerű ismereteket. S ha itt -ott adódnak is nehézségek az anyag újszerűsége vagy összetétele miatt, a tantervek sínen vannak, stabilizálódnak. S míg az al- só tagozat három osztályában eredményesen folyt az új alapokra helyezett oktatás, addig a negyedik osztályok és a felső tagozat pedagógusai már a jövőre készülődtek, hiszen szeptembertől az ország valamennyi alapiskolájának negyedik osztálya is áttér az új koucepcióra. A folyamatos munkának több újszerű elgondolás megvalósításának az időszaka volt ez a tanév. Az iparitauuló-is- kulák szerteágazó hálózatából az idén kezdett kinőni az új ti* pusú szakmunkásképző iskola, mely fordulatot hoz a szakmunkásképzés egész rendszerében, s nemzetközi viszonylatban is jelentős kísérletnek számit, hiszen korszerű általános műveltséget és szakmai ismereteket nyújtva középfokú végzettséghez juttatja növendékeit s ezzel lehetővé teszi, hogy a legráter niettebb tanulók főiskolára kerüljenek Sokat tettünk — de még nem eleget — a szakmunkásképzőkben folyó oktató-nevelő munka színvonalának emeléséért. A jövőben azonban még nagyobb figyelmet kell szentelnünk ennek az iskolatípusnak, hiszen a következő években a legnagyobb változásokra a szakmunkásképző iskolákban kerül sor. Az átszervezés nemcsak azért szükséges, mert az iparitanuló iskolákat évtizedeken át elhanyagolták, sót lebecsülték jelen tőségüket, hanem azért is, mert az új oktatási tervezet értelmében ezek az intézetek a középiskolai rendszer szerves részévé váltak. Mivel ezekből az intézetekből kerül ki a holnap munkásosztálya, szükséges, hogy a mostaninál még többen jelentkezzenek ebbe az iskolatípusba és fontos lenne több magyar tanítási nyelvű osztály létesítése is, mert a nemzetiségi iskolák csak így tehetnek eleget a velük szemben támasztott követelményeknek, annak a társadalmi elvárásnak, hogy mind több fiatal tanuljon szakmát és szerezzen képesítést. Persze, a korszerű szakmunkásképző iskolák meghonosítása a pedagógusok ismereteinek alapos megújítását, a korábban meggyö- keresedelt módszerek megváltoztatását is megköveteli. Ám nemcsak a jövő iskolájának kialakításában történtek fontos lépések az elmúlt hónapok folyamán, hanem számos olyan intézkedés is született, amely a most iskolába járó tanulók jobh nevelését hivatott szolgálni, Folytatódott a középiskolák korszerűsítése; a gimnáziumokban nagyobb teret kapott a tanulók egyéni érdeklődésének kielégítése, javult a politechnikai képzés színvonala. Ex azért szükséges, mert az érettségizőknek a fele az iskolát befejezve munkát vállal, fontos tehát, hogy a diákok bizonyos szakmai ismeretekkel felvértezve kerüljenek a munkahelyre. A szakközépiskolákban pedig jobban szorgalmazták, hogy a tanulók a szakmai ismereteken kívül kellő általános műveltséget és elméleti ismereteket is szerezhessenek. Pedagógusaink megkülönböztetett figyelmet szenteltek a kulcsfontosságú tantárgyak, a matematika, a magyar és a szlovák nyelv oktatásának, jóllehet a magyar tanítási nyelvű iskolákban e téren évről évre javulás tapasztalható, sőt helyenként kiváló eredményekről is számot adhatnak, ennek el lenére e két tantárgy oktatását a következő években is vál tozatlanul kiemelt feladatnak kell tekinteni. Kár az idén tervszerűbb és megfontoltabb volt az alapisko- tások és az érettségizők pályairányítása, az eredményekkel még nem lehetünk teljeseit elégedettek. Megnyugtató, hogy egyre többen jelentkeznek szakmunkásképző iskolába és gimnáziumba, de a szakközépiskolák iránt még így is túl nagy az érdeklődés. Arányosabb az egyetemre és főiskolára jelentke zők megoszlása is, hiszen az előző évekhez képest az érettségizők közül többen kérték felvételüket műszaki főiskolára és természettudományi karra, valamelyest csökkent viszont a humán irányzatokra pályázók száma. A jövőben arra kell törekedni, hogy az arányok még kedvezőbbek legyenek s még több magyar nemzetiségű fiatal tanuljon tovább főleg műszaki főiskolán. Tisztes, szorgos munka eredményét összegezik ezekben a napokban a pedagógusuk, A gondok pedig azt jelzik, hogy a következő évekre is bőven akad tennivaló, amely szervesen kapcsolódik az idei sikerekhez. Must a pihenés időszaka következik. az erőgyűjtésé, a jövő tanévre készülődésé. TÖLGYESSY MARIA Moszkvában befejeződött a KGST 33. ülésszaka A RÉSZTVEVŐK EGYHANGÚLAG JÓVÁHAGYTAK A ZÁRÓDOKUMENTUMOKAT JCSTKJ —■ Moszkvában tegnap befejeződött a KGST 33. ülésszaka. Az ülésszak résztvevői megtárgyalták és egyhangúlag jóváhagyták a záró- dokumentumokat. A KGST tagországainak küldöttségvezetői aláírták az ülésszak jegyzőkönyvét, jóváhagyták a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 30-éves tevékenységéről kiadott nyilatkozatot, a közös közleményt, valamint a KGST statútumában eszközöli változtatásokról szóló jegyzőkönyvet. A küidöttségvezetők továbbá megállapodást írtak alá az 1981—1ÍI9Ü közötti időszakra az atomerőmű-berendezések gyártásának sokoldalú nemzetközi szakosításáról és kooperációjáról, valamint e berendezések kölcsönös szállításáról A CSSZSZK nevében a záródokumentumokat Lubomir Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK kormányelnöke írta alá, Megállapodásokat írtak alá továbbá a vegyipari termelés szakosításáról és kooperációjáról, a takarmányélesztőt gyártó Mariji Üzent fel* építésében való együttműködésről, továbbá nteg-c ál tapadásokat a polgári légiforgalomra vonat; kozóan. A CSSZSZK és a Szovjetunió ni£gálla« podást írt alá új átkelőhely létesítésére a csehszlovák—szovjet határon a vasúti teherszállítás lebonyolítására. A tegnapi tárgyalás végén Alekszej Koszigin, a Szovjetunió küldöttségének vezetője, az SZKP KH Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke mondutt beszédet, majd pedig Lubomir Strougal, a CSSZSZK küldöttségének vezetője emelkedett szólásra. A KGST 33. ülésszaka résztvevői este a Kremlben ünnepélyes fogadáson veitek részt. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa következő 34. ülésszakát 1980 első felében Prágá- ban tartják meg. Véget ért a Szövetségi Gyűlés tavaszi ülésszaka ICSTK) — Gustáv Husák, köztársasági elnök június 28- án kelt levelében közölte a Szövetségi Gyűlés Elnökségével, hogy a csehszlovák államszövetségről szóló aikofmánytör- vény 81. cikkelye értelmében a Szövetségi Gyűlés tavaszi ülésszakát június 3ü-án befejezetté nyilvánítja Értekezlet a CSKP Központi Bizottságán (ČSTK | — Gustáv Húsúknak, a CSKP KB főtit'ká rámáik vezetésével, <i CSKP KB Elnöksége tagjainak és póttagjainak, a CSKP KB Titkársága tagjainak és a CSKP KERB elnökének részvételével tegnap Prágában országos értekezletet tartottak a kerületi pártbizottságok, va iaimint a prágai és a bratislavai városi pártbizottság vezető tít kárai. A résztvevők megvitatták a XV. pártkongresszus határozata inaik teljesítése terén, első sorban az iparban és a mező gazdaságban az idei második félévben végzendő párt munka kérdéseit és a párt tag könyvese re előkészületeinek tapasztalatait Népeinket őszinte, hű barátság fűzi egyba SZOVJET PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG BRATISLAVÁBAN fozef Lenúri elvtárs a bratislavai várban szívélyesen üdvözli Va- szilij Kuznyecov elvtársat (j, KolenCfk felvétele — ČSTK) (ČSTK) — A Szovjetunió Leg felsőbb Tanácsának küldöttsége Vasziiij Kuznyecovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttag jának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége első elnök helyetteséneik vezetésével teg nap délelőtt Bratislavába érke zett. (A szovjet vendégeket elkísér te Alois Indra. a CSKP KB Ei nők ségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Dalibur Ha- ues, a Szövetségi Gyűlés a lel nöke, a Nemzetek Kaunarájánaite elnöke. A két ország zászlóival ün« nepélyesen feldíszített bratisla* vai repülőtéren a szovjet parlamenti küldöttség fogadásán megjelentek: Viliam Šalgovič, a* SZLKP KB Elnökségének tagja. a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ján Janik és Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, František Hágára és Anna Krétaivá, a Szlovák (Folytatás a 2. oldalonf Az ipolybalogí (Balog nad Ipľom) Ű/ Elet Efsz ben megkezdődött az árpa aratása. Felvételünkön: (balról) Nagy László, a szövet kezet segédagronórnusa, Bolgár István, Rusznák János és Karol Skerlec kombájnosokkal együtt szemlét tart az árpatáblán (Felvétel: képtávíró — ČSTK — T Babjaki Aratják az őszi árpát y (Tudósítónktól) — A komá-» romi (Komárno) járás mező- gazdasági üzemeinek dolgozói mindén lehetőséget felhasználnak az őszi árpa gyors begyűjt tésére. A rugalmas munkaszervezés eredménye, hogy az Őgyallai (HurbanovoJ, Alsópé- ten (Dolný Peter) és a Madari (Modrany) Efsz, valamint a K«- márorni Állami Gazdaságban és u Gyulamajori (Öulov dvor) Állami Gazdaságban már befelezték az őszi árpa aratását. A kombájnokkal a többi mező-t gazdasági üzemekben nyújtott műszakban dolgoznak. Az első aratási erőpróba, megmutatta, hogy a mezőgazdasági üzemek [ól felkészültek a begyűjtési munkákra. Terbák Zoltán mérnök, a já-* (Folytatás a 6, oléalon-j^